2009. júl. 30.


"Ha rossz szándékú gondolatokat,gyűlöletet vagy haragot hordozol magadban,azok romboló ereje meg fog mutatkozni saját testeden.Ártó hatásuk leírhatatlan.A jógik szerint a gondolat a legnagyobb erő a testben,nagyobb mint a szó, mivel olyan transzcendentális erő,amely az egész világot megtölti.A jó gondolatok ugyanakkor-tünjenek bármilyen lényegtelenek-mindig elérik a kívánt hatást.Légy bátor és tudd,hogy te teremted saját sorsodat.Gondolataid legyenek mélyek,hangoztass nagyszerű gondolatokat,olyanokat,amelyeket a tettek mezején szeretnél megvalósítva látni.Állhatatossággal hamarosan uralkodni fogsz gondolataidon,melyek akkor már segítségedre lesznek ahelyett,hogy gondolnád."

"Láss világnak egy homokszemet és menyországnak egy rózsát:
tarts a tenyeredbe végtelent és öröklétnek egy órát."

"Két dolog sohasem változik:a jó cselekedetek belső békét és boldogságot eredményeznek,míg a rossz cselekedetek szellemi zűrzavar és kétségbeesést idéznek elő."

Boldog pillanatokra vágyom..


Tényleg olyan ritkák a boldog pillanatok?-kérdezte aznap este a csillag.A fa éppen leeresztette a szempilláit, hogy kipihenje magát.Megmozgatta az ágait, és álmosan felelte:-Nem...nem. Nem annyira ritkák. Csak hát...az emberek az eszükkel hajszolják azokat a pillanatokat.Pedig az --hogy mondjam neked?--a szív ügye.-Mesélj nekem a boldog pillanatokról!-Hagyjál most, álmos vagyok.-Mesélj!-erősködött a csillag.-Mesélj róluk.-Egy fahéjas kalács nagyanyó ráncos kezében. Egy pár sportcipő Fotisz ágya alatt. Egy kagylóhéj Angeliki álmaiban... Egy masni a hold színével... Jó éjszakát!Ma este nagyon álmos vagyok.-Adj nekem egy boldog pillanatot. Aztán hagylak aludni.-Szeretlek! Nagyon!-Jó éjszakát!-mondta a csillag leírhatatlanul boldogan. :)

Mi a fontos........?


Nem az a perc fontos melyért minden percben élsz,
Nem az a fontos, mit minden percben remélsz.
Az a fontos, hogy szeress élni,
s ha kell merj remélni.
Hiszen minden percet csak egyszer élsz meg,
minden csodát, minden szépet.
S ezek a dolgok, ha csak egy perc értelmet nyernek,
már volt értelme az életnek.

2009. júl. 29.


Eltitkolt vágy,
Mi szívemet nyomja,
Reménytelen szerelem,
Ez a lelkem gondja.
Úgy érzem, szeretek,
Rabja lettem szívednek.
Csapdába estem, leláncoltak,
Vágyaim szemedben táncolnak.
Hiányzik a közelséged,
Kívánom az érintésed.
Rád gondolok, testem remeg,
Szerelem s rabság felettem lebeg.
Az ébrenlét szívemet marja,
Álmaimban kívánlak újra.
A hajnal széttépi álmom,
De éjjel megint kívánom.
Remegve alszom el,
Az éjjel mindenre felel.
Nem merek már álmodni,
Nagyon fáj felébredni.
A napsugár érinti arcom,
Elrabolja éjjeli harcom.
Ébredek, s elhagysz engem,
Drága álmom, édes szerelmem.
Éjjelente érinted ajkamat,
Szívembe csókolod a fájdalmat.
Aléltan zuhanok karjaidba,
Elmerülök sóhajodba.
Mikor tested vadul követel,
A hajnal akkor rabol el.
Nem bírom e vágyat,
Mi két világ közt rángat.
Nappal melletted lehetek,
Mégsem érinthetlek.
Minden éjjel tiéd vagyok,
De vágtatva lopnak a hajnalok.
Várom már az örök álmot,
Örökre enyém leszel!
Beteljesülhet a vágyam,
A hajnal nem rabolhat el.

(Carpediem)

Kívánlak az éj leple alatt,
Szívembe édesen mar e gondolat.
Kívánom az érintésed, az ajkad,
Akarom az életed; az enyém elraboltad.

Bár lennél enyém az éj közepén,
Igen, ezt sosem feledném…
Kívánnálak minden éjszaka,
Boldoggá tennélek, életem csillaga.

De miért kívánlak téged?
Hisz a szívem el sem érhet…
Akarlak, de próbállak feledni,
S veled a szívem kell temetni.

Kívánlak az éj leple alatt,
Szívembe fájón mar e gondolat.
Kívánom az érintésed, az ajkad,
Akarom az életed; az enyém eltiportad!
(Carpediem)



Hiányzik a kéz, a szem
Hiányzik a pillanat,
Mely öledben talál.
A csend s az ölelés,
A homály s a félelem.

Hiányzik a bizsergés,
Mi forró ajkad nyomán terem.
Ölelnélek, szeretnélek,
De fáj az őrült lélek.
Fáj, mert gondolkodik,
Fáj, mert az ész dolgozik.
Engedném a szívem,
Engedném mindenem;
Csak tudnám: szeretsz,
S nem tűnsz el hirtelen.
Bizalmatlanságom nyomán őrület,
Félénkségem nyomán veszteség terem;
De hagyj, kérlek, hagyj, kedvesem!
Adj időt, adj időt nekem.
Érted mindent eldobok!
Eldobom az elvet,
Eldobom a félelmet.
Törjön e szív, ha törnie kell,
De igazán szerethet.
Nem tudom, mi lesz,
De nem érdekel,
Ha a hajnal fénye karjaidban ölel.
A nap melege az- ezt gondolom,
De Téged látlak,Téged magamon....
Minden vágyam,
Hogy boldoggá tegyelek,
Hogy elhidd: őszintén szeretlek.
Féltem a szívemet bár,
De rájövök: félthetem,
Hisz nélküled mit sem ér;
Ha bezárom, s őrzöm,
Meglehet, nem törik,
De a boldogság, mint falat kenyér…
Forr a lelkem, forr a testem,
Ha közeledben talál a vágy,
Érzem, érzem minden eremben:
Nem bírom tovább.
Engednem kell, engedni.
Igen! Így, méltón szeretni.
Boldog a csillagpár,
Ha szemedben fénye visszhangra talál.

Boldog a kéz, mely bőröd selymén suhan át,
S boldog a szív, mely érted dobog
Egy életen át.
Nem kell a kalitka, nem kell a zár!
Megnyitom szívem, jöjjön az ár.
S ha fáj? Megérte!
Egy csoda volt.
Egy csoda, mi enyém,
Mit igazán szerettem én…

(Carpediem)


Beleborzongok, ha rám nézel,
Tekinteteddel mindent viszel.
Ma éreztem az illatod,
Miért az én szívem lopod?
Tiltott vágy vagy Te nekem,
Messzi cél, elérhetetlen.

Miért e szerelem bennem?
Miért nem szakad meg keblem?
Szólj egy bíztatót hozzám,
Hogy olykor te is gondolsz rám.
Tiltott vágy vagy Te nekem,
Messzi cél, elérhetetlen.

De ne, mégse bíztass engem!
Úgyis hazudsz, csalfa szerelem.
Szívem szakad szavaidért,
Életem hal ajkaidért.
Tiltott vágy vagy Te nekem,
Messzi cél, elérhetetlen.

Kérlek, lépj ki a lelkemből,
S hagyj engem élni egyedül.
Veled halhatatlan vagyok,
De mégis miattad halok.
Tiltott vágy vagy Te nekem,
Rajtad áll: elérhetetlen?

(Carpediem)


Helen Bereg

Kétség

Mikor egybesimul ég és Föld,
mikor nem számít már a jövő,
csak a múló jelen csodája,
mikor jövőnk jelenünk álma,
akkor teljesül be a varázs,
örök szerelem utáni vágy.
Mikor versben dalolhat a szív,
hogy ne sejtse senki kinek ír
a költő lángból szőtt verseket,
mikor menekülni kell, mint vad,
tiltott szerelmet féltőn rejtve,
akkor kel bíbor égre az éj,
segítve a szerelmes zenészt.
Mikor magányos szív társra lel,
egymásból merítve életet,
akkor felkiált a józan ész:
Nem! Nem engedem! Nem lehet még!
Elég a pillanatnyi varázs,
egymásért lopott percek, órák.
Az eggyéfonódás majd akkor,
ha összeolvad Föld és ég,
s e két szerelem senkit nem sért.

2009. júl. 26.



Szergej Jeszenyin – Hol az örök titok szunnyad

Hol az örök titok szunnyad,
van egy túlvilági rét.
Itt jártam, e földi útnak
véletlen vendégeként.
Erdők, vizek áradása.
Fönn egy szárny suhan velem.
Égitestek vad futása
vonta ködbe életem.

Nem a te csókodtól égtem,
sorsom nem hozzád füzött.
Érzem: új út készül értem
napkelet s nyugat között.

Így rendeltetett: a szótlan
sötétségbe szárnyalok.
De senkinek búcsúzóban
semmit hátra nem hagyok.

Ahol minden vihar hallgat,
messze hagyva földedet,
szememet, mint iker-holdat
kigyújtom a mély felett.

Ábránd Vár


Megértő mosoly, tünékeny varázslat,
illanó gyertyafény, ábrándos vágyak.
Ismerni a tüzet, hinni a vízben,
szellőként szállni, amikor üzen...

Őrizni a parazsat, vágyni a lángot,
éjszakánként álomként érezni a mámort,
szív szorító reggel, ébredő vigasz,
bánatos mosoly, egy napsugár sirat.

(Aggie)

Boldogan szállni
Boldog ember az, aki nyithat lelkén szárnyat,
csillapítani tudja az éhező vágyat.
Kinek már gondolata is, akár a madár szabadon száll,
s követheti ösztöneit már.

Így lelke fürgén suhan a kéklő ég alatt,
vígan szelve át a megszelídült dombokat.
Hogy megtisztuljon a felső ózon levegőn,
és vakító égi fény járja át odafönn.

Nagyon boldog, mert érzései olyan tiszták,
előtte csodás dolgok végtelenét nyitják.
Szerelmes és az emberi lét fölött lebeg,
ám szeretete melegét árasztja neked.

(sólyomlány)


Egy embert nem azért tartanak önzőnek, mert a saját javát akarja, hanem mert figyelmen kívül hagyja embertársainak igényeit.

Richard Whately


Határozottan állítom, hogy ha mindenki tudná, mit beszélnek róla embertársai, nem lenne négy barát se a világon.

Blaise Pascal


Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akikkel együtt akarsz lenni, akikkel együtt kell lenned; olyan emberek, akik házat építenek a szívedben.

Stephen King


Az ember sokszor könnyebben elviseli két ellenségét, mint egy barátját. Oka egyszerű: az előbbiek kiszámíthatók, míg az utóbbiban nagyot lehet csalódni.

Dr. Németh Endre


Az igazat szóló ellenség messze kívánatosabb a színlelő barátnál, aki kedved szerint beszél.

Euszébiosz

2009. júl. 23.


"Gondolj csak arra, hogy mindennap egy új nap
és azt sohasem tudod, hogy mit hoz a holnap.
Az élet néha kegyetlen, de ha keresed a szépet ,
meg fogod találni, s így boldog leszel végleg.
Aki nem adja fel, mindent elér, mert szíve hajtja,
nem nyugszik amíg a reményt meg nem kapja
és nem mondja többé, hogy ez az élet csalfa."

"Minden érzés más, minden ember változik,
valami örök és valami csak távozik.
Valami szép, olykor megható,
a lélek szava mi felmutatható.
Azt hittem megtettem mindent,
mégsem érzem az élet örömeit itt bent a szívben!
Mit minden nap fájlalok,
tudod csak kérned kell és megkapod."

"Az ember a jó dolgok értékét akkor látja, ha elveszíti azokat. "

"A vágy abból él amit elér, és attól hal meg amit remél."

"Egy mosoly álarca alatt folyamatosan haldoklom."

"Az ember a születése pillanatában halálra van ítélve."

"El kell engedned a múltad, hogy lehessen jövőd."

"Mindig az az erősebb, aki nem tombol, hanem mosolyog."

"A jó szív akkor is szeret ha másik nem érdemli meg."

"Nem az a szégyen, ha nincs, hanem az, ha nem becsülöd meg, amid van."

„Álmodd, amit álmodni akarsz, menj oda, ahová menni akarsz, légy az, aki lenni szeretnél, mert csak EGY életed van ,és EGY lehetőséged, hogy meg tedd mindazt, amit meg szeretnél tenni!”

„Nem vagyok beteg, elveszett, csak néha egykét dolgot másként látok, hogy ezzel önmagam lehessek. De nekem is kell egy társ és, hogy igazán nevessek…”

Mi a szenvedés? Szeretni valakit, ki ránk se néz. Szeretni, várni, tűrni, remélni. Mindennap látni, s rádöbbenni, hiába minden, elkéstél. Hiába minden? Akkor miért imádkozunk? Miért könyörgünk és miért sírunk? És miért vele álmodunk és miért remélünk, várunk rá? S ha végre ránk néz, vagy végre ránk nevet, a sok-sok szenvedést miért feledjük el? Az az egy pillanat mi örömöt okoz, miért feledtet velünk oly sok bánatot? S ha elutazik messze megy s majd sokára jön vissza, az érzést, mit ápolunk, nem hívhatja vissza. S közben a józan ész feledtet velünk, mert azt diktálja állj meg, tovább nem mehetünk. Nem szabad szeretni olyat, aki megvet, aki nevet rajtunk. Nem szeret bennünket. Aki örül, mert tudja, hiába remélünk, aki érzi, miatta szenvedünk. De ha a szív e kis motor szeret , hiába a józan ész, nem tilthatja meg az érzést, mit ember nemesít .Nem bír érzelemmel az ész hiába tilt. Nem tehetünk róla, s ha szeretünk, nem mondhatja senki, hogy feledjünk. Nem mondhatja senki, aki tudja, hogy a legszebb az olyan érzés, ami tiszta. Nem kell, hogy azt mondd, hogy szeretsz. Ha mást érzel, kérlek ne hazudj nekem. Nem kell a szép, de hazug szavad. Mondj inkább rosszat, de igazat. Először fáj, ha friss lesz még a seb, de később, ha elmúlik, hálás leszek neked. Lehet, hogy egyszer szerelmes leszel és nem viszonozzák, s te kínlódsz, nyögsz, szenvedsz. Úgy érzed, nem bírod, meg kell halnod. Gondolj akkor rám, s megérted, hogy rossz volt. Sétálsz még te is elhagyott utcán, fejed lehajtva, hogy könnyeid ne lássák. Zokogsz még te is egy kedves ablak alatt, s hallod, hogy odabenn ő vígan kacag. Megvetni, gyűlölni, gyűlölni akarod s csak becézni, imádni, szeretni tudod. Nem bírsz és nem akarsz nélküle élni, nevetni, küzdeni, harcolni és sírni. S ha eddig elértél, nem fogod kérdezni. Tudni fogod majd: "MIT JELENT SZERETNI."

2009. júl. 22.


Czirok Lili: Szerelem...


Egy pillantás, melyet sosem felejtek.
Rám nézett azokkal a szép szemekkel,
És máris elrabolta szívemet.

Iránta táplálok most csak érzéseket.
Nekem elmondhatatlanul nagy érték ez,
Melyet tőlem senki sem vehet el.
Ha valaki mégis elrabolná ezeket,
Akkor a halál karmai közé kell térnem,
Mert életemnek értelme nem lesz...
Mert nem lesz miért... kiért élnem.
Nem lesz semmim... elveszek.
Fojtogató sötétség lesz csak nekem.
Érzésekben szegény világba térek.
Onnan én már vissza nem térhetek,
Mert nem lesz senki, akiért élhetek.

Luna Piena: Ölelj át, vigyázz rám


Ha az éjszaka véget ér,
de még napkelte előtt,
Ölelj át,vigyázz rám,
mint soha azelőtt
Ha hallgatsz,én is hallgatok,
nézlek,s beszívom illatod
Ha beszélsz,iszom szavaid,
figyelem ajkad
és kezed mozdulatait.
Ha hozzád bújok,
veled biztonságban vagyok
Ha szeretsz,
nem kell úgy tennem,
mint a nagyok;
lehetek az,aki vagyok.


"... Amíg őriz a szemed, amíg lehunyt szemmel látsz, -
lehet, elmegyek, de itt leszek, - a lábnyomomban jársz ...
Amíg érez a kezed, - amíg néha még rám vársz, -
egy mozdulatban egyszer majd újra megtalálsz ..."

/Kipling/

2009. júl. 20.


Nem tudom Neked adni a Napot
De tudok adni egy pillanatot,
Mikor megállíthatod a rohanó időt,
Kiszakítva belőle minden erőt.

Nem tudom a Napot Neked adni,
Sugarával meleget árasztani,
De elküldöm neked szívem melegét,
Áldásként küldöm, legyen a Tiéd.

Nem tudom a Napot adni Neked,
De adom a szeretetem,
Ha fontos Neked, kezedbe veheted,
Ha megérintett, magaddal viheted.

A Napot Neked adni nem tudom,
Hiszen nincs is saját napom,
De van egy kis lángom, csak Neked,
Amely szeretetedért tőlem egy köszönet.

2009. júl. 19.



Amit mindenkinek meg kellene tanulnia:
Szeretet.Nevetés.Még több nevetés.
Figyelni és tanulni.Kérni és megköszönni.
Saját véleményt alkotni.
Mások véleményét tiszteletben tartani.
Őszinteség.
Hogy Barát legyen.
Hogy önmaga legyen.

Howard Roughan


Három jótanács

Egy madarász egyszer különleges jószágot, egy picinyke aranymadarat fogott. Örömében hangosan felkiáltott: – Milyen szerencsés vagyok! Ha a királynak ajándékozom ezt az aranytollút, biztosan néhány arany üti majd a markomat!
Ám ekkor legnagyobb meglepetésére a hálóban vergődő madár megszólalt.
– Nézd, kedves madarász! Ha kapsz is értem jutalompénzt, az nem fog sokáig tartani, ráadásul a pénz nem minden, mert tartós boldogságot nem lehet vásárolni rajta. Ám ha elengedsz, három páratlanul értékes jótanácsot adok neked, melyeket ha betartasz, egész életedben boldog leszel.
Elgondolkodott a madarász, majd arra a döntésre jutott, ha e ritka szárnyas tud beszélni, ráadásul értelmesen, akkor bizonyára okos dolog lesz meghallgatni a tanácsait is. Így hát rábólintott az ajánlatra, de kikötötte, előbb hallani akarja a hasznos tanácsokat, ám ígéri, hogy utána visszaadja a madárka szabadságát.
– Első jótanácsom – kezdte az aranymadár –, sohase bánts senkit, se embert, se állatot! Ne akarj rosszat senkinek, s ne vedd el senki életét, még egy madárét se! A második: bármi anyagi veszteség is érjen, sose sajnáld, hisz a sors azt adja csak, amit az ember kiérdemel. S mivel anyagi dolgok sohasem tehetik igazán boldoggá az embert, ne fájjon azok elvesztése! A harmadik: sose higgy olyasminek, ami ellentmond a józan észnek, hacsak nem kapsz arra kézzelfogható bizonyítékot!
Mindez megfontolandó jótanács, gondolta a madarász, s kibontogatta a madárkát a hálóból. Az meg felszállt egy közeli fa csúcsára, s ott hangosan kacagni kezdett:
– De ostoba vagy, te madarász! Ha tudtad volna, hogy a begyemben egy akkora gyémánt van, mint egy gyerekfej, biztos nem engedtél volna el! Most viszont már késő, ilyen alkalmad a meggazdagodásra már sose lesz az életben!
Szánta-bánta oktondiságát a madarász, s törte a fejét erősen, hogyan foghatná be újra a madarat. Ismét kiterítette hálóját, csalit helyezett el benne, majd úgy tett, mintha hazaindulna, ám ehelyett elbújt a közeli bokrokban. Az okos kis madár azonban mindent látott.
– Hallod-e, te sajnálatra méltó szerencsétlen! Hogy lehetsz ilyen ostoba? Azt mondtam, ha megfogadod a három jótanácsom, egész életedben boldog leszel. De alig telt el néhány pillanat, s te máris elfelejtetted mindazt, amit mondtam. Újra bántani akarsz egy állatot; meg vagy győződve arról, hogy anyagi kár ért, s ezt nagyon sajnálod, ráadásul mindezt egy valótlan állításra alapozod, hiszen gyermekfejnyi gyémánt nem is létezik, de ha létezne is, hogyan férhetne el egy olyan kis madár begyében, mint amilyen én vagyok? Oktondi embernek úgy látszik felesleges jótanácsot adni, mert képtelen felfogni, hogy azt nem elég meghallgatni, de meg is kell jegyezni, s aszerint kell élni!

Szókratész egy nap egy ismerősével futott össze az utcán, aki azt mondta: - Szókratész, akarod tudni, hogy mit hallottam a legjobb barátodról?- Várj egy pillanatot! - válaszolt Szókratész. - Mielőtt bármit mondanál, szeretném, ha megfelelnél - három kérdésre. Ezt hívják a tripla szűrőnek. Az első szűrő az Igazság. Teljesen megbizonyosodtál arról, hogy amit mondani akarsz igaz?- Nem. - Válaszolta az ember. - Éppenséggel csak hallottam róla, és.- Rendben, szóval nem igazán vagy biztos benne, hogy igaz-e vagy nem.Most próbáljuk meg a második szűrőt, a Jóság szűrőjét: az, amit mondani akarsz a barátomról, valami jó dolog?- Nem, épp ellenkezőleg.- Szóval - folytatta Szókratész - valami rosszat akarsz mondani róla, de nem vagy benne biztos, hogy igaz. Semmi baj, a harmadik szűrő még vissza van: a Hasznosság. Amit mondani akarsz a barátomról, az hasznos lesz nekem?- Nem igazán.- Nos - vonta le a következtetést Szókratész - ha mondani akarsz nekem valamit, ami nem igaz, nem jó és nem is hasznos, miért mondanád el egyáltalán?!

Nos, gondoljunk csak bele, ha az emberiség megtenné, hogy csupán egy, azaz egyetlen napra megtenné ezt, milyen csodás is volna!


Az egér és a bölcs


Szereplői egy egér és egy bölcs. A bölcsnek misztikus erői voltak, és teljesíteni tudta mások kívánságait. A kívánságok persze veszélyesek is lehetnek, mert nem igazán azt akarjuk, amit kívánunk. Zavart kelthet, ha valaki váratlanul teljesíti a kívánságunkat. Azt szeretnénk, ha minden pontosan a terveink szerint történne, hogy fenntarthassuk az uralom illúzióját. Ebben a történetben egy kisegeret nagyon zavart, hogy állandóan üldözi egy macska. Kétségbeesésében elment a bölcshöz, és segítséget kért. Mindenki ismeri az egér helyzetét, mert valahogy mindenki komolyan aggódik a problémák miatt, amelyek látszólag veszélyeztetik a biztonságát és a boldogságát. Az egér arra kérte a bölcset, használja a misztikus erőit, tartsa távol tőle a macskát. A bölcs szokatlan módon reagált; az egeret macskává változtatta, aki most boldogan elszaladt. De már rövid időn belül visszajött a macska. Panaszkodott, hogy most egy kutya kergeti. Ismét a bölcstől kért segítséget, aki őt most kutyává változtatta, és a kutya megkönnyebbülten elszaladt. De a kutyát hamarosan megtámadta egy tigris. Szorongva és boldogtalanul futott vissza a kutya a bölcshöz, és panaszkodott a megoldásra, amely a problémáját tulajdonképpen nem oldotta meg, hanem még inkább rontott rajta. Végleges megoldást akart, ami megszabadítja minden gondtól. A bölcs most úgy teljesítette a kutya kívánságát, hogy tigrissé változtatta. A bölcs azonban mindjárt észrevette, hogy hibát követett el, mert a tigris máris éhesen szemlélte. Mielőtt a tigris egyáltalán támadhatott volna, a bölcs ismét visszaváltoztatta őt egérré. Életünkben gyakran gondoljuk, hogy más körülmények között boldogabbak lennénk, aztán rájövünk, hogy minden helyzetnek vannak nehézségei. Ez az anyagi világ természete. Az a legbölcsebb, ha hálásan elfogadjuk a saját helyzetünket – a saját karmánkat – és a tapasztalatot a tanítónknak tekintjük, aki segít megoldani a feladatainkat, amelyekre a fejlődésünkhöz van szükség.

Vágyott Senkim


Mint űz, hajt vágyam hiába
Te egyetlen Senkim, szavadra várva
De ajkad kecsegtet némán, nevetve
S én játékod játszom kínomat feledve.

Édes rabomként őrizlek féltve
Soha meg nem kapva, fájva mindörökre
De magamnak akarlak, Te Senki, Te Minden
Hisz' tudom, Te vagy egyetlen kincsem.

S ha éjnek sötét leple borít
És veszett kutya szebb holnapért vonít
Tudnod kell, hogy virrasztok árván
Tobzódva lázban, jöttödre vágyván,

És harcol, és küzd, de elbukik szívem
Elsorvad az éj, s most már megértem
Nem teremsz virágot hívó kertemben
Csak nekem voltál, Te Minden, Te Egyetlen.

A paraszt és a csacsi


Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbálta kitalálni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet hányni a kútba. A szamár megértette mire készülnek, és rémisztően üvölteni kezdett, majd nemsokára elcsendesedett. Kis idő elteltével a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy a szamár él, és minden lapátnyi föld után valami csodálatosat művel. Lerázza magáról a földet, majd feláll a tetejére. Ahogy a paraszt és szomszédjai tovább lapátolták a földet a szamárra, ő lerázta magáról azt, és egyre feljebb lépdelt. Hamarosan mindenki ámulatára a szamár átugrott a kút peremén és boldogan elsétált!

Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma egy újabb lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb!

2009. júl. 18.


Még meddig?


Még meddig kell
tétován számolni a múló perceket,
és remélni, hogy az eljövendő nap
már nélküled is boldog lehet.?

Még meddig kell
gondolatban eltévedni hozzád,
és céltalan úton keresni,
hol találok rád?

Még meddig kell
némán tűrni a kiáltó fájdalmat,
és rejteni, hogy
vérző szív van a mosolyom alatt?

Még meddig kell
a holdfény árnyékába sírni a nevedet,
és minden elhaló rezdülésben
kutatni a lépteidet.?
Még meddig kell
büszkén állni a tekinteted,
és küzdeni nehogy meglásd,
a szívem még dobog érted.?

Ha hív e szív, ha sóvárogva hív
ne habozz igent mondani
szívem óhaja szívedbe szerelmet oltani
S mit nem lehet szavakkal,
szív súgja majd mint szellő tavasszal...

2009. júl. 14.


Kedvem volna ...

Kedvem volna csendben lenni,
nem szólni és nem beszélni,
kiülni egy kerti padra,
arcom fordítani napba,
hallgatni a madár füttyét,
nézni felhőt, napfelkeltét,
várni esőt, gólyát, fecskét,
köszönteni reggelt, estét,
mosolyt szórni a világra,
hogy ne legyen nagyon árva,
kézen-közön fogni szelet,
hiszen fújt már épp eleget,
simítani öreg kezet,
megborzolni buksi fejet,
bolondozni egy kutyával,
játszani a napsugárral,
pókkal hálót szövögetni,
óceánig folyón menni,
a szemedbe mélyen nézni,
csendben lenni, szót ígérni.
(mazsoka)

Szilus

Szótlan szeretnélek....

Mint nyári délutánok arannyal szőtt fénye
Alakodnak képe simulna szemembe
Néznélek hangtalan, ajkadra hajolnék
Arcod, s arcom között mosolyunk pihenne

Ha dallam lennél, lágyan dúdolnálak téged
Pillanatok ébresztgetnék szelíd szenvedélyem
Rejtelmes csend érkezését várva ölelnélek
Szavaim elhagynám – szótlan szeretnélek

Magdileona
Fényes énekű tekinteted ...


Kedves,
miféle mélységeket rejt
szemed sötét bársony tükre?
Mi ez a halk szív dallam -
most hallom csak, vagy tán örökre? -
mit küld felém nézésed,
mit hozzám reszkettet
fájón vágyó tekinteted?

Elviszem arcod, vele a szemed,
s a belőle sugárzó,
mágnes vonzású szempár-üzenetet...
Elviszem arcod forró tapintását,
vele mosolyod öröm ragyogását.

Halvány lélek szirmok őriznek meg
bensőmben magamnak téged,
s megmarad mindvégig-
ha nem leszel már nekem,
akkor is -fényes énekű tekinteted.

Szilus

Néma vallomás

Mosoly fénye ébreszt
Karom beszél: ölel
Legyen a tiszta hang
Ez – lelkedhez közel

Megérintenélek
Meséljen a csend
Lelkem mélyére láss
Érezd, mit jelent

Néma szóval, zárt ajakkal
Hallj meg engem, kérlek
Győzedelmeskednem nehéz
Hol díjt szavakért mérnek

Csak a szívem, csak a lelkem
Tárom eléd – nem mást
Érted szól, hát fogadd tőlem
E néma vallomást

2009. júl. 11.


Jean Richepin

Ha szemed lehunyod.......

Ha szemed lehunyod, s csókol méz ízű szád,
Képed világosabb e csók prizmáin át.
Ha simogatsz, szívem, és nem kapsz erre választ,
Azt a gyönyör teszi, mely átjár s tönkre bágyaszt.
Lódul a vér, a szív kihagy egy ütemet,
Vacognak fogaim és kilel a hideg,
Fejemtől talpamig egyszerre jó s kegyetlen
Rázkódás vágtat át és dúl az idegekben,
És miközben e mély, nagy űr magába nyel,
Húsom mint villamos áramtól olvad el.


André Chénier


ALSZOM S SZÍVEM VIRRASZT

Alszom, s szívem virraszt,
mindig tehozzád vágyom.
S melléd varázsol egy aranyló szárnyú álom.
A szívem a szíveden.
Kezemmel reszketeg érintem bőrödet,
feszes lesz és remeg.
S egy indulat riaszt,
az álomképi béke széthull és zaklatott,
rossz ébredés a vége;
magamban fekszem itt, felgyúlva azt hívém,
szép szádat csókolom s párnát csókoltam én;
és álmomban karom ölelni vágyva tested,
a párna pelyheit ölelte csak helyetted.

(Radnóti Miklós fordítása)

Sully-Prudhomme


Sóhaj

Nem látni őt, nem hallani,
nem szólni és nem vallani,
imádni híven, nem feledni,
folyton szeretni,

A két karunk felé kitárni,
a semmiségbe nézni, várni,
s ha nem jön, úgy is rámeredni,
mindig szeretni.

Szenvedni, s bírni, egyre bírni
nem érni el, és sírni, sírni,
elhullani, könnyben fürdeni
mindig szeretni.

Nem látni őt, nem hallani,
nem szólni és nem vallani,
de láztól és vágytól veretni
s mindig szeretni.
(ford.: Kosztolányi Dezső)


Thalis Silvenier

Csak nézlek

Most itt vagy velem s én csak nézlek.
S - mint már ezerszer - hálát adok az égnek,
Hogy annyi üres éjjel, néma nap után
Hozzád vezetett, s boldogság köszöntött reám.

Most csak nézlek, nézlek Téged.
Érzem illatod, s már nem félek,
Hogy egyedül vagyok. Végre élek.
Dobban e szív és lángol e lélek.

Csak nézlek Téged.
Oly gyönyörű vagy. Megérdemellek?
Valóság ez vagy
Csak csalfa álom, egy őrült tréfa?
Az életem ábrándos játéka?

Nem tudom. De nem is számít.
Akarom s élvezem minden percét
Az időnek, mikor Veled lehetek!
S most itt vagy hát, és én csak nézlek.

Apró kezeid érintését vágyom.
Szorosan hozzád bújni a vetett ágyon
Bőröd illatát magamba szívni,
És csak ölelni, forrón ölelni.

Helen Bereg


Emlék

Ránéztem és megszerettem.
Tudom, fizetni kell mindenért.
A boldogság röpke s véget ér,
Ha elmúlik a szenvedély.
Hozzáértem, megremegtem.
Tudtam, könyörgök szerelemért.
A boldogság ára nem csekély.
Életem adom, ha véget ér.

Robesque


Szemedbe néztem

Szemedbe néztem, s megfürödtem benne
Olyan volt tükre, mintha kristálytenger lenne
Melynek fenekén csillogó mélybarna homok
Gyémánttá tördeli a felkelő napot

Szemedbe néztem, s elmerültem benne
Olyan volt színe, mintha nyári éjjel lenne
Melynek égboltján ezüstös telihold ragyog
Mit körbetáncolnak álmos csillagok

Szemedbe néztem, s lángra gyúltam benne
Olyan volt tüze, mintha izzó láva lenne
Mi addig ég, míg csak a föld forog
Míg a mennyben dalolnak angyalok
Szemedbe néztem, s feloldódtam benne
Olyan volt fénye, mintha bűbájosság lenne
Mely árva lelkem velejéig hatott
S gyújtott szívemben heves imádatot

Szemedbe néztem, s eltévedtem benne
Olyan volt vonzása, mintha mélységes mély lenne
Mint szédítő, kábító, gyönyörű vad titok
Szemedben láttam meg: Szerelmes vagyok.

Robesque


Mielőtt...


Mielőtt téged megismertelek,
azt hittem, tudom mi a szerelem.
Most nem tudom. Csak érzem.
Hogy minden szépet láttam már, azt hittem,
S most csak a te arcodat csodálom, nézem.

Mielőtt te szóltál hozzám,
azt hittem minden dalt hallottam.
Most már tudom; a te hangod az ének.
Azelőtt valóban nem tudtam
Mit is jelet az a szó, hogy: élet.

Mielőtt megérintettelek, azt hittem az érintés nem beszél,
De már tudom, hogy többet mond a szónál.
Egyetlen mozdulat többet elmesél
Ezer és ezer elhasznált szép szónál.

Mielőtt megkóstoltalak, azt hittem minden ízt ismerek,
De most tudom csak mi is az az; édes.
Most mennyei nektárt ízlelek,
Miért pokolra szállni lennék képes.

Mielőtt megszagoltalak, azt hittem enyém minden illat,
Hogy semmilyen virág nem ad új aromát.
Most minden belélegzett pillanat
Égbe emeli szerelmünk mámorát.

Mielőtt megkívántalak, azt hittem nem nyújt több kéjt az ágy,
Most ismeretlen, vad szenvedély hevít.
Testemet, lelkemet átjárja a vágy,
S a gyönyör viharos tengerébe merít.

Mielőtt megcsókoltalak, úgy hittem minden csók egyforma,
Most minden percben azt kívánom, akarom;
Bár ajkunk végleg egybeforrana,
És soha ne engedne el ölelő karom.

Mielőtt szeretkeztem veled, nem tudtam mi az igazi gyönyör,
Hogy mi az igazi végzetes boldogság.
Milyen az, mikor a vágy már úgy gyötör,
Hogy minden más csupán csak balgaság.

(Mielőtt beléd szerettem
azt hittem,hogy tudom mi az a szerelem.
Most nem tudom. Csak érzem!)

2009. júl. 10.


Gyóni Géza


Vallomás

Hazug volt mind: a szó, a kacaj,
A víg tekintet, bús sóhaj,
Hideg szem, mosolygó ajak –
Rajongó lelkem álarca csak.

Igaz csak az éjjel, mely elfed
Előled minden bút, szerelmet –
Mely szómat tisztán érti meg.

Neki kiöntöm lelkemet.
Oh, hogyha hallanád beszédit!
Suttogva szól, a mélyre szédít.
Dala van csak, panaszos ének, -

Én mondom, halld, neked beszélek:
Szeretlek, mint sas a léget!
Szeretlek, bár tudom, hogy vétek!
Szeretlek, mint a szabadságot!

Szeretlek, s rabod vagyok, látod.
Szeretlek. Tudom, érzem én:
Te nem lehetsz soha enyém –
Enyém csak az álom, a dal –

Szeretlek, te élő ravatal!
Virágtalan nyaram virágát
Föléd szórom – és körül szállják
Fejed a szomorú, árva dalok…

Szép temetés lesz, s én is meghalok.
De addig, addig csak szeretlek,
Szeretem a lelked, a lelked!
S ami neked érthetetlen ének,
Elsírom a bánatos éjnek

Nem elég szeretni valakit. Bátran kell szeretni. Úgy kell szeretni, hogy tolvaj szándék, vagy törvény, isteni, világi törvény ne tehessen e szerelem ellen semmit. Nem szerettük egymást bátran... ez volt a baj.

Márai Sándor

Nyilvánvaló, hogy vagy szeret az ember, vagy szeretik: ezt a váltóáramot a természet kérlelhetetlen következetességgel szervezte meg. Az összhang legtökéletesebb és legszerencsésebb formája, mikor az egyik különösebb lázadozás nélkül tűri, hogy a másik szeresse. A természet végül is kegyes: igaz, soha nem adja meg, hogy az szeressen, akitől ezt reméljük, de módot ad arra, hogy korlátlanul szeressük azt is, aki bennünket nem szeret.
Márai Sándor

A semmiből jöttél,csak feltűntél hirtelen,
Egy pillanat kellett és megváltozott az életem.
Előtte nem tudtam mit is jelent szeretni,
Mi az,hogy meghalni,mint inkább feledni.

Repülök veled,és már ketten szállunk,
Fogom a kezed és ugyan arra vágyunk!
Csak veled..örökre,ennyi amit kérek,
amíg velem vagy,soha nem félek.

A szemedbe nézek,és csak
annyit mondok remegő hanggal:
"Kellesz nekem..egy életen át...gyönyörű angyal!"..

2009. júl. 8.


József Attila


Várlak


Egyre várlak. Harmatos a gyep,
Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Rideg vagyok és reszketeg is néha,
Egyedül olyan borzongós az éjjel.
Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét
És csend volna. Nagy csend.
De hallanánk titkos éjjeli zenét,
A szívünk muzsikálna ajkainkon
És beolvadnánk lassan, pirosan,
Illatos oltáron égve
A végtelenségbe.