2010. jan. 31.


Hámori Zsóka

Repülj felém!


Bárcsak tudnám, de mit is mondhatnék;
Ha csak egy pillanatra visszajöhetnél?
Nem kell! Nem kell a pillanat!
Én örökre téged akarlak!
De csak egy pillanatra?
Mit mondhatnék?
Megtennéd?
Repülj felém!



Hajnal Anna
Akarlak, szeretlek

Akarlak, szeretlek, kellesz nekem,
dacos, síró szived csupa vad szerelem,
csupa vágy, csupa láng, csupa konok erő,
már lankad az ész, a védekező.
Félelem? távolság? mit jelent?
mindig több, több éhséget teremt,
hiszen elpusztulunk így te meg én
két árva, fuldokló, néma, szegény!
Akarlak, szeretlek, rég elég
titok és várás és szenvedés,
boruljunk össze, mellre mell-
két fáklya szivünk hadd lobbanjon el!
Hasitó villám szívemen át,
feszül és tágul az egész világ,
szük abroncsok a sarkkörök,
kicsap a tenger s a szent ködök
ragyogva befödnek, vihar és láng:
együtt világok várnak ránk!
Együtt- vagy halál és pusztulás
szerelem-szerelem, fényvarázs.

2010. jan. 30.


Gyóni Géza

Valami...

Valami édes, valami fájó
Borús merengés
Ugy elfog néha, mikor az úton
Mellettem elmész...

Ugy, ugy szeretnék visszafordulni
S nézni utánad -
Nem szabad. S könnyem, érzem elönti
Bús szempillámat.

Valami édes, valami titkos
Égi sejtés száll:
Valami súgja, hogy te is épen
Arra gondoltál.




Gámentzy Eduárd
Vers Neked

Ha szólnál, hogyha mondanád!
Én rád hajolnék mint a nád
A tó vízére csendesen.
Hagynám, hogy ringatózz velem.

Ha nem beszélsz, mert nem lehet,
Csak küldjél bármilyen jelet!
Elég egy apró mozdulat,
S én találok hozzád utat!

- Mert megszerezlek bárhogyan!
A porba rajzolom magam,
Amerre jársz, amerre lépsz.
- Ha nem akarsz is hozzám érsz!

Gámentzy Eduárd
Legyél te!

Legyél te sóhaj...
S én vigasz...!
Vagy görcsbe rándult... torz grimasz!
Hogy én lehessek majd a kéz,
Ki érintésével becéz...

Legyél te mosoly,
Én a könny...!
S ha jönne öngyilkos közöny,
Keress a szívemben helyet!
Ne hagyd, hogy elveszítselek!

Legyél te gyertya...
Én a tűz...!
Kit olthatatlan vágya űz...
Két végén égő... szörnyű... tánc...
- Kegyetlen... gyönyörű románc...

Füssy Angéla

Ébredés

Füledbe súgom a hattyúk dalát,
Míg paplankék éj alatt
Test a testért mond éppen imát

Bőrömbe ég ajkadról a parázs,
Tátongó sötét torok –
Nyeldeklő láng ölemben a vágy

Felébredek
Még ablaküvegen átnyújtod kezed

Hiányzol
Csak az árnyék játszik a falon!



Farkas Éva

Csak egy délután

Ülj ide mellém, fogd meg a kezem,
Hagyd, hogy behunyva maradjon szemem.
Nem kérdezek, és most te se beszélj,
Hallgasd, ahogy a csend nekünk mesél.

A hétköznapok kínjai után,
Legyen szép ünnep ez a délután.
Nem kell ígéret, nagy fogadkozás,
Csak ez a csendes, néma kézfogás.

Úgy menj el majd, hogy észre ne vegyem,
Milyen gyorsan múlt az én ünnepem.
Valóság volt? Lehet, álom csupán,
Hogy a miénk volt egy egész délután.

Falu Tamás
Mécses

Mécses szeretnék lenni a szobádban,
Így lehetnél csak este enyém.
Arannyal zengő lángom beragyogna,
S árnyadat a falra festeném.

Kihallgatnám a némaság beszédét,
Mit szíved az éjnek tartogat
És az utolsó sápadt lobbanással
Megcsókolnám az árnyékodat.


Edo

Ölelésedben

Csak ölelj meg,tárd karod felém
Kell hogy bújjak hozzád
A vágyad kell!
-hogy csak én lehetek az,aki pont odafér-
Szoríts magadhoz
-hogy a tested rám tapadjon
Teljesen betakarjon
Két karom körbefonjon
Ha a szám,a szádhoz ér,felejts el mindent
Legyek csak én!
Veled elfelejtem,mily kemény az élet
Ne engedj el soha!
NÉLKÜLED....félek

2010. jan. 28.


Az emberi kapcsolatok lényege

Ez a történet Szókratésszal kapcsolatban igazi megoldást nyújthat a normális emberi kapcsolatok kialakítására.
Nos, arról prédikálni bárkinek is, hogy a mai életben milyen problémások az emberek közötti kapcsolatok, azt hiszem, teljesen felesleges.
Ez tény, mindenki tisztában van vele.
De arról prédikálni, hogy érdemes visszatekinteni a régi bölcsek tanításaira, azt nagyon is érdemes.

Így most ez következik, annak reményében, ha egyetlen egy embernek is a hasznára válik, nem volt felesleges e próbálkozás.

Szókratész egy nap egy ismerősével futott össze az utcán, aki azt mondta: - Szókratész, akarod tudni, hogy mit hallottam a legjobb barátodról?
- Várj egy pillanatot! - válaszolt Szókratész. - Mielőtt bármit mondanál, szeretném, ha megfelelnél - három kérdésre. Ezt hívják a tripla szűrőnek. Az első szűrő az Igazság. Teljesen megbizonyosodtál arról, hogy amit mondani akarsz igaz?
- Nem. - Válaszolta az ember. - Éppenséggel csak hallottam róla, és.
- Rendben, szóval nem igazán vagy biztos benne, hogy igaz-e vagy nem.
Most próbáljuk meg a második szűrőt, a Jóság szűrőjét: az, amit mondani akarsz a barátomról, valami jó dolog?
- Nem, épp ellenkezőleg.
- Szóval - folytatta Szókratész - valami rosszat akarsz mondani róla, de nem vagy benne biztos, hogy igaz.
Semmi baj, a harmadik szűrő még vissza van: a Hasznosság. Amit mondani akarsz a barátomról, az hasznos lesz nekem?
- Nem igazán.
- Nos - vonta le a következtetést Szókratész - ha mondani akarsz nekem valamit, ami nem igaz, nem jó és nem is hasznos, miért mondanád el egyáltalán?!

Nos, gondoljunk csak bele, ha az emberiség megtenné, hogy csupán egy, azaz egyetlen napra megtenné ezt, milyen csodás is volna!
De én mást kérek Tőled: tedd meg ezt minden nap a saját életedben.
És meglátod, hogy csak 1 hét elteltével mennyire megváltozik az élet és a világ a környezetedben.

"Néha elgondolkozom azon, hogy mért nem tudjuk értékelni és megbecsülni az életet. Miért hagyjuk, hogy minden hétköznapunk ugyanolyan átlagos, céltalan kavargás legyen... Mert az! Ha szétnézek a világban mindenki csak rohan, mindenki törtet előre, de közben már nem is tudja mi a cél.
Ha megtudnád, hogy 30 napod maradt az életből ugyanígy viselkednél? Ugyanúgy elvesztegetnéd a perceket és nem tennél semmit? Nem hiszem... Akkor értékes lenne minden pillanat. De miért kell ahhoz katasztrófa, hogy megtanuljunk ÉLNI? Miért nem megy ez gondok nélkül? És vajon miért akkor tudnánk a legjobban szeretni mikor már nem lehet? Miért akkor hiányzik valaki a legjobban mikor már elérhetetlen? Nagy kérdések ezek, a válasz pedig talán nem is olyan nehéz... Önzőek vagyunk és ettől az önzéstől képtelenek vagyunk a lelkünkkel látni...csak akkor vagyunk képesek levetni az önzés álarcát mikor a fájdalom vagy a hiány elsöpör minden más érzést. Pedig nem lenne nehéz. Ha megpróbálnánk néha magunkba látni rájöhetnénk mennyire elsiklunk a valódi élet felett.
Ha tudnád, hogy mikor ér véget az életed minden perc egy kincs volna. Minden boldog óra egy örökkévalóság. Akkor nem félnél többet ÉLNI. Nem félnél megtenni azt, amit régóta szeretnél. Észrevennél olyan dolgokat, amik már annyira beleivódtak a mindennapjaid körforgásába, hogy fel sem tűnnek.
Mikor érezted utoljára a szél simogatását az arcodon? Mikor álltál meg gyönyörködni az út szélén egy virágban? Mikor szaladtál önfeledten a kék ég alatt? Mikor? Talán míg kicsi voltál. És milyen szép dolgok is ezek, nem? Kár, hogy manapság már szinte kinevetik azt, aki ezek közül bármelyiket is megteszi. Nem illik be ebbe a hibátlan társadalomképbe. A mai világnak már nem ez a szép. Lassacskán kezdünk érzéketlenné válni a valódi szépség felett. Többet ér a mű, a mesterkélt. Nem tudjuk megbecsülni azt amink van, mert mindig több kellene. Ha megszerzel valamit már nem vagy boldog mert megszokottá válik. Megunod. Nem így van? Eldobod és megszerzel valami újat, de hamarosan az sem kell. Ez az EGO hatalma a lélek és az ''én'' felett. Álarcokba bújt önző emberek róják cél nélküli köreiket nap mint nap, újra és újra, amíg meg nem történik valami, ami kiszakítja őket ebből. A fájdalomban még képesek vagyunk meglátni a szépet. A hétköznapokban már ritkán. Persze ki vagyok én, hogy megmondom mi a helyes és megítélek másokat? Én is csak egy vagyok a sok közül, de én szeretnék változtatni. Nem a világot megváltani, csak magamat. Szeretném, ha minden napom úgy tudnám élni, mintha az utolsó lenne. Meglátni a szépet és ledobni az álarcot. Mástól várni a boldogságot butaság. Mert aki boldoggá tehet az csakis önmagad! Reményteli néha olyan valakivel találkozni, aki képes így élni. Ritka, de vannak ilyen emberek. Én is ismerek párat és mindig csodáltam őket. Nekik az élet nem szenvedés, és az új nap nem csak egy ismételt fordulat a mókuskerékben, hanem annál sokkal több. Árad belőlük a szeretet, a vidámság és a gondtalanság. "

...Szomorúan tudatosult bennem,hogy az emberek
egyre jobban eltávolodnak egymástól.
Nem keresik a társaságot,a barátságot,a kapcsolatokat,a szeretetet,a szerelmet.
Pedig mindenki ki van éhezve ezekre,még ha nem is vallják be.
Panaszkodni nagyon tudnak....-Nincs időm,hogy oldjam meg,
most nem érek rá,most más dolgom van,,és így tovább..
De tulajdonképp ki is osztja be az időt,ki is tehet mindezekről?
Mi is fontosabb?Az,hogy panaszkodjunk,kifulladásig hajszoljuk magunkat,
-és ha jól belegondolunk a semmiért...-mert ki köszöni meg:ha tönkre megy ez miatt egy kapcsolat,egy házasság,egy barátság,vagy ezek mind ki sem alakulnak,mert olybá,nincs idő.
De akkor mire van?Ha ezekre nincs,és ezek vannak háttérbe szorítva?
Lehet,sőt biztos,sokan megkérdőjelezik,vitába szállnának,
de előbb elkéne gondolkodni dolgokon.
Persze,meg kell élni valamiből,stb.stb....
De akkor sem mehet az emberi kapcsolatok rovására.
Vagy az a legnagyobb hiba,hogy nagyon elvannak kényelmesedve,
minél többet akarnak az emberek.Soha nincsenek megelégedve azzal,
amilyük van.
Pedig mi is kell igazán?
Ha van hova este lehajtani a fejét,van mit egyen,van mit felhúzzon,és a legfontosabb,hogy van aki várja,szereti,félti.
Ez ugyan úgy lehet egy barát,egy társ,egy kedves,egy szerető,bárki..csak érezze,hogy fontos,kell valakinek..
Sokan tudják,hogy valami nincs rendben,valami nem jó,csak a legegyszerűbbre nem jönnek rá.
Nem jól osztják be az idejüket.Egyre többet-egyre többet akarnak,de nem másnak,saját maguknak.
És mit kezdenek vele,ha egyedül maradnak,egyedül vannak?
Egyszer egy idős milliárdos bevallotta:az életben mindent megkapott,megszerzett,
amit ember csak eltud képzelni magának.Élvezte az életet,a vagyont,és ami azzal járt.
De eljárt az idő felette,és akkor döbbent rá,hogy egyedül van,nincs senkije,
és a legfontosabb maradt ki az életéből:egy szerető család.A legborzasztóbb felismerés meg az volt számára,hogy SOHA NEM VOLT BOLDOG.
Hiába volt meg mindene.
Nézzünk szét a világba:miért a sok magányosan élő ember?
Arra sincs idejük,hogy ismerkedjenek,beszélgessenek egymással.
Minden más fontosabb,előrébb való.
Csak mindenkinek eljön az az idő,mikor rádöbben,arra amire az a milliárdos.És utána?
Valakinek nagyon felkéne rázni az embereket,ez nem jó így.
Egy élete van mindenkinek,ha lehet nem panaszkodással,siránkozással kellene eltölteni.hanem igen is boldogan,még ha vannak is nehézségek.
Legyen idő egymásra!!!.....Kommunikálni is elfelejtenek.
Ha probléma van,gondolja sok,hogy az erőszak megold mindent.
Pedig elég lenne egy kiadós beszélgetés,egymást meghallgatni.
Isten nem adott az embernek akkora terhet,amit nem tudna,megoldani,elviselni.
Legyen időtök emberek!!!!................

2010. jan. 26.


Cserényi Zsuzsanna

Ha akarod

Mától én rajzolok csillagot
A takaród minden sarkára,
Ha akarod.
Mától én vigyázom a napot
Ott az égen, a felhők fölött,
Ha akarod.
Én fújok szelet, csendeset
Vagy rombolót, dühöngőt.
Gyújtok apró tüzeket, vagy
Borítom lángba a hegyeket,
Beültetem fával a sivatagot,
S visszafelé folynak a folyók,
Ha akarod.
Bejárom veled a világot,
Letépek minden virágot,
Élek békében, boldogan
Vagy mindenért harcolok,
Ha akarod.
Mindenhol ott leszek
Add hát a két kezed
Átölellek és hallgatok
Ha akarod.

Csabai Lajos

ÉRINTÉS

Mikor szép fejed álomra hajtod,
Tudom, nincs veled senki sem.
Leeresztett redőnyöd, zárt ajtód mögött
Altató dajkád csak a gyötrelem.

Mikor bús fejed álomra hajtod,
S a köddé folyt időbe néz szemed,
A fájdalom is csak egy imbolygó folt csupán.
Te nem tudod, de én ott vagyok veled.

Kulcslyukon át osonok be hozzád.
Szellem szárnyon, mint a képzelet.
Megigazítom rajtad gyűrött takaród,
Gyengéden megsimogatom fejed.

Egy pillanat, s újra itthon vagyok.
Sugárzik, melegség járja át szívem.
Ha te nem is érzed, öröm, hogy én tudom:
Véled a fényt sikerült ma megérintenem.

Mert senki vagyok, ha nem szerethetek!
Poshadt vizű tó csak egész életem.
De ha van, ki szomjazza érintésemet,
Kristályvizet adó forrás lesz szívem...

Csabai Lajos

BARÁTOD AZ...

Mondják egyesek: barátod az,
Ki melletted őrültségeidben is kitart
Ha mással vitába kerülsz
Igazat mindig néked ad.
Mondják, barátod az,
Ki bajban együtt sír veled
Bármi dologba fognál is
Mindenben segít neked.

Én azt mondom: barátod az,
Ki odaadja az utolsót is neked
Étkét megosztja, ha éhezel,
S érted vitázik, nem ellened.
Ki ha szakadék felé mégy
Nem veled tart, de elédbe áll!
Ha téveszme gyötri lelkedet,
Tükröt tart, segít, míg szíved
A jó útra ismét rátalál.
Ő kölcsön adja két szemét neked,
Ha nem engednek látni könnyeid,
S ha néha nem ért egyet veled,
Nem ellenséged ő! Ne hidd!
Mert abszolút igazság nincsen,
De van ki messziről jön, többet lát
S ha vehemens is, még nem kötekedő
Csak óvna, hogy ne kövess el hibát.
És ha mennie kell,
Mert vére, sorsa hajtja őt,
Nem úgy dob el Téged mint
Kiszolgált, megunt keszkenőt.


Clau

Megérinteném kezét, de...

Megérinteném kezét, de nem merem,
élő holdfénybársony, selymesen,
cirógatnám ujjait, csendesen,
oly gyorsan repül az idő kedvesem.

Simogatnám barna haját, de nem merem,
lágy hullámain hajóznék, tengere,
minden fodrát, rezdülését ismerem,
oly gyorsan repül az idő kedvesem.

Csak nézném arcát, de nem merem,
szelíd mosolya, bíztat, jer velem,
ajka halkan suttogja: ne felejtsd,
oly gyorsan repül az idő kedvesem.

2010. jan. 24.


B. Radó Lili

Tudd meg

Tudd meg, én Neked fájni akarok,
emlék akarok lenni, mely sajog,
mert nem lehettem eleven valóság.
Tudd meg, nem láthatsz égő piros rózsát,
hogy ne én jussak róla az eszedbe,
akit engedtél elmenni csókolatlan.
Mert minden fájni fog, amit nem adtam,
és minden szó, mely kimondatlan maradt.
Nem láthatsz tengert s arany sugarat,
mely nem a szemem lesz s a mosolygásom
s hiába húnyod be szemed, hogy ne lásson,
mert a szívedbe égettem be magam.
Minden hajnal, minden nap alkonyatja,
a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,
a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,
minden asszonykéz, minden férfivállon,
s az asszonyod, ha karodba veszed:
mert sohse voltam eleven valóság,
mindenütt, mindig, minden én leszek.

Buda Ferenc
Szürkeszemű

Szürkeszemű, szelíd este
ereszkedik a szivemre.
Szürkeszemű, szelíd éjjel
elmegyek nincsen-reménnyel.

Elmegyek, hisz úgyse bánod,
úgyse voltam, csak barátod,
úgyse voltam semmi, semmi.
S egyszer úgyis el kell menni.
Szerettelek és szeretlek -
akarom, hát elfeledlek.
Eltemetlek, de megtartlak
régi szépnek, drága dalnak.

Ami jó volt, nagyon jó volt,
de sziveden fehér hó volt,
fehér hóba beleestem,
nem tudtam, hogy feneketlen,
nem tudtam, hogy ilyen forró
a fehér hó, a fehér hó …

Bogár Lilla

Remény

Nem kereslek,
Majd te megtalálsz,
Nem kutatlak,
Utat hozzám mindig látsz!

Nem nézek rád,
Elég, ha érzed,
Szívem rád vár,
Vedd már észre, kérlek!

Nem sírok utánad,
Hisz te sem tennéd,
Hiába siratlak,
Észre sem vennéd!

Nézem gyönyörű szemed,
S a szememben egy könny lepereg.
Nem nézem csodás ajkad,
Csak rád gondolok s velem vagy.

Csak rád gondolok,
De te nem érsz rám,
Rólad álmodom,
Ó kérlek, bújj hozzám

Szívem vár ezt ne felejtsd,
Lelkem miattad egy üres sejt,
Megcsókolsz és életre kel,
Csak csókolj meg még egyszer!

Csókod íze oly csodás,
Vele szép a napsugár,
Kezed melege csordultig betölt,
Arcod szememre mosolyt ölt.

Most már nézem gyönyörű szemed,
S többé nem félek tőled,
Ajkad hozzám ér,
S a szívembe újra van remény!



Bodré Anikó

Könnyekkel fizetek Én

A csókodért könnyekkel fizetek Én,
De érzem még az édes leheletét.
Érzem az ízét,forró égetését,
S szívem táncát s merengését.

Szívemet darabokra törted szét,
S könnyekkel fizetek Neked Én.
A szívem azóta tiszta jég,
Nem tudom felolvad-e valaha még.

Szívem mint a kártyavár hullott szét,
S minden darabját elfújta a szél.
A világ minden tájára hordta el a szél,
Pedig egy darabka semmit sem ér.

Könnyekkel fizetek hazug szavaidért,
S az elmúlt bús szerelmedért.
De az élet új reményt ígér,
S ad egy új szívet ami már nem a Tiéd.



Bodré Anikó
Nem tudlak elengedni

Miért nem tudlak elengedni,
Miért kell a szívnek összetörni.
Miért sebezted meg szívem annyira,
Miért látom állandóan arcodat?

Gyötör a kétség az érzelem,
Kínoz a magány,
Hol vagy már kedvesem?
Tedd boldoggá szívemet.

Partra vetett halnak
Érzem magam nélküled,
Ki küzd az életéért,
De már nélküled.

Egyszer úgy is elmúlik
Ez a vad érzelem,
Talán majd eljön az idő,
Hogy csak egy szép emlék leszel Én nekem.



Bodnár Éva
Bűnöm, ha van...

Bűnöm, ha van...: Ne bántsatok!
Lelkemet tépi éles karmotok.
Belém hatoltok, mint a férgek...
Hagyjátok végre, hogy éljek!
Nem várok feloldozást!
Ha irgalom nincs bennetek -
Engedjetek... Csöndben megyek.
Nem viszek magammal mást,
csak tavasz-illatot, s egy szót: Boldogság!

Bűnöm, ha van, bocsássa meg az Isten!
Bocsássa meg, hogy tiltott gyümölcsöt ettem!
Ő tudja csak keserves harcomat!
Az önmagammal vívott csatát, kudarcokat...
Ó, mennyi szenvedésért jutott csekély öröm!
...de azt is megköszönöm!
Bocsássa meg az Isten, ha vétkeztem!
Bűnöm csak annyi, én csak annyit tettem,
Titokban bár, de szívből szerettem!

Barnaky Miklós

Éjfél után

Jobb volna nem tudni
ki vagyok,
csak lenni, felelőtlenül ...

Jobb volna nem tudni
ki vagy,
csak szeretni, kegyetlenül ...

Jobb volna nem tudni
kik vagyunk,
és mivé válhatunk;

álmodni ébren, tágra nyílt szemmel -
míg el nem jő a reggel ...

2010. jan. 23.




Téged Imádlak!

Minden éjjel,
Minden nap,
Gondolatban velem vagy.

Fáj, hogy szíved másé,
Ölelésed másnak jár.
Szerelmem rég eldobtad,
Viszont én téged imádlak!

Forró csókod égette szám,
Minden éjjel vártam rád.
Csak is téged imádlak,
Szívem érted újra dobban.

Csókodtól elvesztem eszem,
Téged látlak: szívem hevesen ver.
Ha elengeded kezem,
Elemészt a bánat.

Szeretlek, fáj,
Hogy mást ölelsz,
S nem engem,
De ez máshogy már nem lesz…
(arminacska)

arminacska

Dönts!

Dönts, hisz döntened kell,
de a vesztes az életét dobja el.
Érzem én leszek a vesztes
ki reményt többet nem keres.

Dönts, hisz döntened kell,
de a vesztesnek ne mondd, hogy felejtsen el!
Téged elfelejteni képtelenség,
Szeretlek, míg tart a végtelenség!

Dönts, hisz döntened kell,
de a vesztes sosem hagyna el.
Mert a szívében örökké élsz,
S Veled van ha boldog vagy, s ha félsz!

Dönts, hisz döntened kell,
de kérlek engem sose felejts el!
Mindig a szívedben szeretnék élni,
mert melletted boldog vagyok és nem tudok félni!

Ambrus Magdolna

Viszonzatlan szerelem

Léted barlangjában,
fényt akartam vinni.
egyedül,csak Neked
El akartam hinni
hogy nem vagy
barlang mélyén lapuló,
Értéktelen szürke-kőzet,
melyet betakar az enyészet.
Kitártam neked titkaim,
vígan zengtem, dalaim,
De te tova tűntél,
akár a bolygófény.
Már nincs remény.
Magány bilincse kezemen,
fájó emlékek lelkemen,
Szeretet nem üt léket
szívemen, azt hiszem
Vagy tévedtem?
Ez viszonzatlan szerelem.


Oly fájó az élet

Oly fájó az élet,
Ha nem vagy itt velem.
Oly fájdalmas az élet,
Mert nem szerethetlek.
Csak azóta élek,
Mióta megismertelek.
Szerelmem,
Kérlek, hagyd, hogy szeresselek téged.
(Aemilia Miles)

Hiányzol

Hiányzol,
Szívem sajog a fájdalomtól.
Lelkemben hatalmas az ûr,
A fejemben is nagy a zûr.

Félek nem hallom már többé a hangod,
Mi egykor hozzám kedvesen szólt.
Bár nem beszéltél velem mindig kedvesen,
De nagyon hiányzol nekem kedvesem.

Félek attól, hogy soha többé nem látlak,
S engem lassan megöl a bánat.
S lehet, nem nézhetek többé gyönyörû szemedbe,
Mely engem sokszor szinte égetett.

Hiányzik az ölelésed,
Mi oly boldoggá tett engem.
S hiányzik a csókod,
Mi mindig olyan jó volt.

Hiányzik az egész lényed,
Mi nélkül az életemnek értelme nincsen.
Szeretnélek újra szeretni,
S veled együtt új életet kezdeni.
(Aemilia Miles)

Reménytelen szerelem

Nincs annál nehezebb,
Ha reménytelen a szerelem.
Bárcsak ne lennél szerelmes,
Kívánhatod ezerszer.

Kívánhatod nincs értelme,
Ha már a szerelem foglyul ejtett.
Mindent megtennél érte,
S tudod, semmit sem kapsz érte.

Ha kedvesed nem szeret,
Nem tehetsz ellene,
De a remény megmarad neked.
(Aemilia Miles)


Magány

Ül egy csendes, kis szobában,
Összegörnyedve gubbaszt, remeg a válla.
Szívében felcsendül egy szomorú Hang:
Senki sem fog segíteni rajtad,

Nem látják meg a bánatod,
Hiszen eltakarja élethû mosolyod.
Azt hiszik, boldog a világod,
Nem veszik észre a hazugságot.

Mosolyognak rád, aztán elfordulnak,
És te egyedül maradsz a búval.
Térdre rogysz a súly alatt,
Akaratlan, könnyeid hullanak.

Nem mondhatod el nekik
De persze ezt tudod jól te is,
Hiszen õk mind olyan boldogok,
Nem tudják, milyen a te bánatod..."

- Még az is jobb lenne...
Igen... Belehalni ebbe..."
Szívedbõl, lelkedbõl szakad ez fel,
Aztán körülölel a feszült csend...

De valójában nem õ az egyetlen,
Sokan mások sem találják a kezet,
Az õ szívükben is suttog a Hang,
Õk is sírnak, ha egyedül maradnak...

Olyan sokan, rengetegen vagytok,
Kik engeditek uralkodni a Hangot,
Pedig ott nyúl felétek a segítõ kéz,
Csupán megtalálni nehéz...
(Acitle Tina)


2010. jan. 19.


harc a szerelemmel

mindig álmodom, s álmomban harcolok veled
te sötét verem vagy, én csapdádban csak szenvedek

te vagy a világûr, én magára hagyott csillag vagyok
alakom is már csak halványan ragyog
távol a nap, fénysugár nem érinti lelkemet
te teremted körém a sötétséget
itt nem talál rám soha senki és semmi
úgy szeretnék végre hullócsillag lenni

te óceán vagy, én egy kis hajó
csak sodródom az árral, a hullámok vezetnek
a végtelent kutatom, hol egy sziget, kikötni vágyom
de soha nem érek partot, örökké tart magányom
aztán meglátom a kikötõt és vadul evezek reménytelen
sötét felhõk gyûlnek és hullámok csapnak le rám
csak játszol velem
darabokra töröd az életem, körülvesz megint a végtelen
erõm fogytán, mégis újra meg újra felkelek
hiába végtelen óceán, én tovább evezek
(ballagabi )

2010. jan. 17.


Helen Bereg

Könnyek

A védő páncélzat megrepedt,
És most a szívem védtelen.
Évek óta felgyűlt könnyek
Szemem sarkába gyülekeznek.

Kedvesem, kérlek, ölelj át!
Valami bent annyira fáj.
Ki akar törni a szívemen
A rég nem ismert szerelem.

Helen Bereg

Emlékére

Szeretlek. Szeretem a szád,
A szemed, mely búsan néz rám,
A tekinteted, mely oly hamar elkapod,
Az ölelésed, melyre csak gondolok.

Látlak, ha nem vagy velem,
Szeretlek, bár reménytelen.
S ha kedvesen közelednél felém,
Szívemben megjelenne a fény.

Sötét van. Vége a napnak.
Belehalok, ha nem láthatlak.
De mégis, mégis fellobban egy fény,
A szívemben tisztán látlak én.

A szemed is másképp látom már,
Mint első, legelső találkozásunknál.
Mond, mit tettél velem!?
Eszem vette a szerelem?

A csók, melyre úgy áhítozom én,
Soha nem jön közelebb felém?
Azt akarom, hogy belém szeress,
De hűvös tekintet a feleleted.

Kérlek, könyörülj nekem!
De nem. Eltűnsz az időben.
Azt hittem szerelmünk örökkön ég,
és mily keserű az ébredés.


Helen Bereg
Emlék

Ránéztem és megszerettem.
Tudom, fizetni kell mindenért.
A boldogság röpke s véget ér,
Ha elmúlik a szenvedély.

Hozzáértem, megremegtem.
Tudtam, könyörgök szerelemért.
A boldogság ára nem csekély.
Életem adom, ha véget ér.

Esőcseppek


Kopog az eső a poros ablakon,
szívemben éled
a múló fájdalom,
nézem, ahogy cseppjei hullnak,
nap hevétől felszáradva
a semmibe jutnak.
Ilyen az élet is, mi elkezdődött
egyszer, s most tovatűnik
délibábként,
egy villanásnyi perccel.
Kutatom a jövőm merre is lehet,
merre keressem
az eltűnt éveket.
Hiába tagadom, visszajár az emlék,
mi itt rejtőzik bennem,
s mitől fáj a szív még,
mert nehéz feledni azt a régi álmot,
mi valaha éltetett,
mire szívem vágyott.
Talán a sorsom büntet vétkeimért,
mit elkövettem ellened,
talán egy érzés kísért még a múltból,
mit visszahozni nem lehet.
Keresem a célomat minden erőmmel,
de meg már nem lelem,
az esőcseppel elpárolgott,
csak a könnyek nyoma maradt,
összetört szívemen.

2010. jan. 16.


Leszkó Georgina: Van álom...

"Van álom, melyet nem érhetsz el,
Van álom, melyet remélned kell.
Van álom, mely túljut mindenen,
Túljut világon és emberen.
Van álom, mely megtanít szeretni,
Van álom, mely megtanít feledni.
Van álom, mely megtanít érteni,
Megtanít téged tiszta szívvel félteni.
Van álom, melyet nem érhetsz el,
Az életben mindig csak remélned kell.
És ha egyszer az ég is kiderül,
Talán majd az élet is sikerül."



"Fájdalom az, amikor a szerelem ott van melletted, és te nem
tudod neki bevallani
Fájdalom az, amikor tudod, hogy mit nem szabadna érezned, és
mégsem tudsz ellene semmit sem tenni
Fájdalom az, amikor szenvedni látod azt, akiért mindent
megtennél
Fájdalom az, amikor csendben maradsz, pedig kiáltanál..."


Emlékek...
Ezernyi szép emlék rohanja meg elmém,
Mikor fejem alvás előtt a párnámra tevém...
Egy édes száj, egy szempár, finom kezek...
Ilyenkor mindig csak rád emlékezek...

Sok ember nem látja az élet igazi értelmét,
Én mégis megtaláltam, csak későn ébredék...
Ha lefekszem, nem látok mást, csak Téged,
Ha reggel felkelek, rögtön a Te képedet nézem...

Annyira hiányzol, hogy majd meg gebedek,
Nem tudhatja senki, hogy titokban Érted epedek...
Mindenki azt hiszi, milyen erős ez a lány...
Hisz arcán a bánat a fiú után, csak halovány...

De ők nem tudják, milyen éjszakákon át,
Némán hulló könnyekkel telesírni a párnát...
Emlékekkel elaludni, majd azokkal felkelni,
Egy édes, régmúlt világban a mindennapokat élni...

Mert az emlékek minden percben velem vannak,
Élénken, vidáman a szívemben élnek, nem hagynak.
Nem tudok menekülni tőlük...tán nem is akarok...
Így velem lehetsz mindig, hisz csak a Tied vagyok...

Tudom, neked soha többé nem kellek már,
Ezért kell nekem, ez a rózsaszín álomvilág...
Szerelmesek vagyunk benne, mint azelőtt...
Nincsenek szürke felhők a nap előtt...

Itt még mindig minden gyönyörű és boldog,
Szívünk itt még, CSAK egymásért dobog...
Ha lehetne egy kívánságom, hát az volna,
Hogy az élet, Téged és a régmúlt időt visszahozza...

Csodás lenne újra erős karjaidban elaludni este,
S ébredéskor amit nézhetnék, nem csak fénykép lenne...
Az arcod nézhetném, ahogy még édesen alszol,
S Te éreznéd újra arcodon a reggeli ébresztő csókom...

Marcus Aurelius: Rossz érzések ellenszere

“Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat. Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen? A választ magad előtt is szégyellni fogod - sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt. A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod. Milyen ember az, aki még a jelent sem képes önmagában elviselni? - Ha félreteszed, ami bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad.
Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta? Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami mulandó felett?
Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szőlővel, kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem illik. Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.
Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik - tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold? Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?
Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád - neked csak járnod kell rajta.”

Ady Endre - Sorsunk


"Van az életben egy-egy pillanat,
Erősnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Csalóka álmok léghajóján
A vihar szépen fellegekbe tüntet,
Míg lenn a földön kárörvendő,
Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.

Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szívünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött - sok keserű álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.

Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
Szívünk a vágyak tengerén evez,
Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
De egy zord erő küzdelemre készíti.
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Míg sírba visz az önvád néma átka."


"Rájövök apránként, hogy ne bírom tovább.
Nem tudok már hinni s remélni, remélni egy életen át.
Nem tudom hazudni: jól vagyok.
Mosolyogni mindenkire, mikor belül meghalok!"

Elszállt az utolsó reményem…
Elrepült az mi sosem volt az enyém…
Elment, mert ez az élet nem az enyém…
Hát akkor eddig miért csábította énem?

Elszállt utolsó reményem
Ennyit ér az életem…
De miért ezt érdemlem?
Mi rosszat tettem?

Elszállt utolsó reményem
Hol az Én életem?
S már megint mily sokak a kérdéseim
De vajon hol vannak a válaszaim?…

(SilverDreamer)

Lennék jég…
dermedten ragyognék
s nem érezném
ami voltam,
vagy ami lehetnék…

Szívem ha repedne
könnyeddel forrasztanád
mikor emlékeidbe
sírod fürtjeim selymét
s minden éjszakád…

Ha jég lennék,
nem olvadnék
csak a Holdnak,
hogy sugarába csillogja
mit neked mondanék…
(monaco)

2010. jan. 12.


Szemem lehunyva

Szemem lehunyva,
de látom szemedet.
Simogatáshoz máris
emelném kezemet.

De Te messze vagy.
Milyen messze is vagy tőlem!

Nem érinthetlek,
de érezlek mégis.
Hiszen emlékszik rád
a lehanyatló kéz is.

Távol vagy.
Olyan távol vagy tőlem!

Hiszen még alig láttalak!
Alig hallgattalak!
Nem öleltelek,
nem csókoltalak!

Mi is történt velünk?!
Jó volt ez így?!
Szép volt.
Tudtam, hogy mit szabad,
de a vágyam megmaradt.

A gondolat józan,
a test lázad csupán.
Reszkető lelkem
a boldog percet félti!
Milyen fájdalmas
józannak lenni!
(Komáromi János)

Egymásra hajló fák között

Egymásra hajló fák között,
boldog élettel hátam mögött
mennék Veled
nem számolnám a perceket
átölelném az éveket
s Téged

Egymásra hajló fák között,
feledett árnyak mögött
mennék Veled
nem néznék hátra már soha
léptem nem lenne tétova
mert éreznélek
Téged

Egymásra hajló fák között
szemem szemedbe költözött
testünk zöld fénybe öltözött
eggyé lettünk a fákkal
a titkokkal, a világgal
Veled

Egymásra hajló fák között,
megálltunk egy tisztás fölött
s nem mentünk tovább,
mert megtaláltuk
a Tündérek Otthonát
Veled
(Őri István)

Ezer évig várok Rád....

Hogyha kell, én ezer évig várok rád,
Míg a réten harmat fénylik, várok rád,
Míg a fákon gyümölcs érik, várok rád,
Hisz a szerelem veled oly szép.

Megtalállak, drágám, hidd el, bárhol jársz,
Felkutatlak, igaz hittel, bárhol jársz,
Legszebb álmom, ó, ne vidd el, bárhol jársz,
Hisz a szerelem veled oly szép.

Mint kósza szél a pillangót a kerteken,
Az órámon a mutatót úgy kergetem,
Míg vissza nem jössz, s nem hagysz el egy percre sem,
S átölelsz, úgy mint rég.

Hogyha kell, én ezer évig várok rád,
Fel is szállok, fel az égig, várok rád,
Míg csak élek, véges végig várok rád,
Hisz a szerelem veled oly szép.
(Norman Gimbel)

Az hiszed,
erőfeszítés nekem,
a hozzád való hűségem?
Ó Egyetlenem …



Az hiszed,
erőfeszítés nekem,
a hozzád való hűségem?
Ó Egyetlenem!
A kezed melegétől
én is felmelegszem,
a szemed tükrében
olyannak látom magam
amilyen lenni vágyok
hát miért engedném
hogy tépjenek viharok?
Hogy neked legyen másod,
vagy engem más szeressen
ha nekem Te kellesz
és Veled megelégszem?
A meddő sötétségben
ragadd meg a kezem
és ne engedd el többé
míg élek… létezem,
én itt a szívem mélyén
Tehozzád szegődtem
egyenes vállam ívén
hordozom hűségem…

(Vörösliliom)

2010. jan. 11.



Tatiosz

Boldogtalan boldogok

Ha a boldogságot kutatod, belül keresd,
emlékezeted roppant nagy csarnokában.
Itt tied az ég, a föld, a tenger, a csillagok.
Itt találkozhatsz önmagaddal. Csak egyet-
len egy nem lehet a tied: a perc, amelyet
elfeledtél. Amire nem emlékszünk, már
nem a miénk...
Az emberek bebarangolják a világot,
megcsodálják a hegyek égre meredő
csúcsait, a tenger egekig ívelö hullámait,
a folyók félelmetes kanyargásait, az óce-
án végtelenjét és a csillagok semmibe
tűnését. Csodálnak, miközben elfelej-
tenek emlékezni. Boldogtalan, aki emlé-
keire ügyet sem vet, és boldog ezek
szerint csak az lehet, aki emlékezni
képes.

Adj egy esélyt,
csak egyet, egyet még,
a boldogságra, a szerelemre,
kérlek, adj egy esélyt!

Mit ígérjek neked,
hogy enyém légy?
Mit tegyek meg érted,
hogy szeress még?
Hoznék virágot,
rózsát, tulipánt,
szemedre édes álmot,
ha az éj leszállt.
Vinnélek messze,
bárhová csak el innen,
talán egy lakatlan szigetre,
ahol gyűlölet még nincsen.
Adnék csókot, nem egyet,
hanem százat, milliót,
és a felhők fölé repülnék veled,
mert boldogabb lennék, mint milliók.
És nagyon, nagyon szeretnélek,
örökké és téged csak,
de ha kérnél, elengednélek,
és bármikor visszafogadlak.

Csak adj egy esélyt,
csak egyet, egyet még,
a boldogságra, a szerelemre,
kérlek, kérlek adj egy esélyt.
(wildlion)

2010. jan. 5.


Baby Gabi:Darabokra szakítod a szívem

Bennem ég a vágy, fellobban még a láz,
Mondd el merre jársz.
Szívemben olvad a jég, Te vagy a nap és az éj,
Legyen úgy ahogy rég.
Tudom, hogy nem ez a vég, tudom, hogy féltesz még,
Hittem, hogy Te vagy a cél, ami éltet rég.
Álmomban velem vagy még, azt hittük sosem elég,
de elmentél.

Refr.: Darabokra szakítod a szívemet, úgy fáj.
Minden mozdulatod bennem él tovább.
Szívem téged soha el nem enged már,
Még mindig rád vár.
Darabokra szakítod a szívemet, úgy fáj.
Minden mozdulatod bennem él tovább.
Hogyha menned kell hát mért is maradnál,
Most már sírni kár!

Tomboló viharként pereg az élet még, egyedül félek én.
Azt írta nekem a sors, hogy újból átkarolsz,
Csak gyere és szólj.
Tudod, hogy nem ez a vég, tudom, hogy féltesz még,
Hittem, hogy Te vagy a cél, ami éltet rég.
Álmomban velem vagy még, azt hittük sosem elég,
de elmentél.