2010. febr. 28.


Szabolcsi Erzsébet

Mit is adhatnék?

Nem verset adok, csak szavakat,
nem komoly mondandót,
csak néhány pihe-puha lágy szót,
kedvest és bársonyost,
mely csapongó lepke szárnyán feléd repül.
Nem dalt hoztam, csak hangokat,
nem zengő melódiát,
csak néhány eldúdolt foszlányt sodor feléd
a hulló leveleket gördítő szél.
Nem szerelmet adok, csak lángokat,
vágyakat és álmokat,
melyek simogató szavaimmal,
lelket érintő eldúdolt dallamaimmal
feléd szállnak,
rádtalálnak,
s óvó tenyeredbe bújnak.
Adnék verset, ha kérnél.
Adnék zenét, ha hallgatnád.
Adnék szerelmet, ha szeretnél.



Szabolcsi Erzsébet

Ma nehéz


… mert nem vagy,
ma nehéz a szó is.
Süket álmokat termett az éj.
Holdat képzelek csillagtalan égre,
s hallgatok. Csak a tükör mesél.
Tükrömbe bújtál. Visszamosolyogsz,
ha fáradtan, könnyes szemmel nézlek.
Nyújtanád kezed, s tudod, a szilánkok
mindkettőnket véresre sebeznének…


Sonkoly Éva

Valakiért

Lépésre szív dobban...


Mintha ezer éve
élném a semmit...
Nem lehettem,
aki akartam,
fontos - Neked.


Elsuhansz mellettem,
mint tavaszi szellő,
a ki nem mondott szóban
egész létem ott van,
némán viszed tova,
rám vetül árnyéka,
kezem mozdult utána
ma is...
Elhaló holnapok,
csalfa jövőkép,
- itt vagyok !
Hiába...
A tegnapnak ma van
halála...


Közben nézem arcod,
kedves mosolyod,
fülemben még él a szó,
miért nem hallható?
Megyek tovább utamon,
lépésre szív dobban,
úgy maradna még
- Valakiért !


soliap

Szeretnélek látni, rólad álmodni!

Szeretnélek látni,
Megfogni kezed,
Együtt álmodozni,
Veled, csak veled!

Szeretném hallani,
Mindig hangodat,
Szeretném érezni,
Forró csókodat!

Szeretném azt tenni,
Mit biztos nem szabad,
Szeretném azt hinni,
Ez mindig így marad!

Szeretném én látni,
A vágyat ajkadon,
Szeretném érezni,
Egy forró hajnalon!

De az álmok egyszer,
Sajnos véget érnek,
A reggeli fényben,
Nyugovóra térnek.

S nem marad más,
Csak kopott álomképek,
De álmodni engedj,
Én csak erre kérlek!

Serfőző Attila

Szeretlek

Szeretlek, ha nem szabad, akkor is.
Szeretlek, ha világ tövestül kifordul.
Szeretlek ádáz, vad háborúban is.
Szeretlek, ha napunk mélysötétbe hull.

Szeretlek kínok között kacagva.
Szeretlek, ha mástól marlak is el.
Szeretlek gyászban könnyekre fakadva.
Szeretlek, ha szavam választ nem nyer.

Szeretlek, ha gyűrött kócosan ébredsz.
Szeretlek, ha némán csak úgy állsz.
Szeretlek, ha más kedvére tévedsz.
Szeretlek, ha engem soha nem vársz.

Scheffer János

Tedd a kezed

Tedd a kezed a kezemre,
Hagyd is ott már mindörökre,
Ujjaiddal ujjaimat,
Szorításod abba ne hagyd.

Hajtsd a fejed vállaimra,
Mintha mindig ott lett volna,
Ölelj át most mindörökre,
Maradjunk így összekötve.

Nézd a szemem, én is nézem,
Tekintetedet szemlélem,
Ajkaid az ajkaimmal,
Összeforrnak csókjainkkal.

Hagyd a lelkem, hadd szárnyaljon,
Lelkeddel a lelkem szálljon,
Zúgó szélben, szép reménnyel,
Repüljünk hát szerelmesen.

Scheffer János

Úgy vágyom rád


Mikor fény támad hajnalban a keleti égen
Mikor megjelenik a nap sötét messzeségben
Mikor először issza vörös fényét a didergő táj,
Amióta megláttalak, azóta úgy vágyom rád.

Mint szomjasan száguldó szarvas mikor a vízhez ér,
Mint viharos szélben vándorló madár a rejtekért,
Mint hajnali fény melegét váró megdermedt bogár
Amióta megismertelek, azóta várok rád.

Mint a bolygó pályájának minden centimétere,
Mint madár útjának ezer kilométeres röpte,
Mint néma hal rajok vándorlása mély tengerekben,
Amióta ismerlek, olyan biztos vagyok benned.


Sárhelyi Erika

Játssz nekem

Játszd el nekem, hogy hajt a vágy,
játszd el, ha épp nem is kellek.
Legyél kemény vagy legyél lágy,
bennem tüzek énekelnek.

Hazudjon kezed, ha kérem,
higgyem a tegnap gyönyörét.
Igázz le, vagy vedd a vérem,
oldozd fel testem börtönét.

Játssz rajtam, akár egy zenész,
ölem adja az ütemet.
Játszd el, hogy kapuig kísérsz,
s nézz, míg a mennyekig megyek.

Nem baj, ha hamisan játszol,
ha bőröd a bőrömbe ég.
Ha ujjad testemen táncol,
hát legyen: szakadjon az ég!

Sárhelyi Erika

Belőled kiáltok

Ölelj meg! Ne is ölelj -
Fogadj magadba, mintha
Részed lennék az idők kezdete óta,
Mintha kettőnkben egyazon
Gyönyörű szív dobogna.
Magadból adj ennem,
S kiszáradt torkomra te légy
Az éltető nedű,
Édes gyümölcs légy nekem,
Hisz a világ oly’ hitvány-keserű.
Belőled kiáltok, véreddé váltam,
Hogy áradjak benned izzón, mint a láva,
S egyszívünk majd egyszerre szakad meg,
Hogy ne kelljen élnünk egymás nélkül
- hiába.

2010. febr. 27.


Rasztik Edit Emese

Képzelet

Ha csak képzeletünkben
lehetünk egymásé,
Hát játszunk a gondolattal,
mi nem lehet másé.

Képzeljük el, hogy ott vagyunk,
hol senki nem keres,
Ahol megtehetünk mindent,
és senki sem vétkes.

Ha csak ennyi lenne az ár,
nem bánnám a tettet,
De bennem él a tudat, hogy
nem lehetünk egyek.

Hát játszunk a gondolattal,
mi nem lehet másé,
Még ha csak képzeletünkben
lehetünk egymásé.

Pej Erika

Várlak

Várlak a hajnal derengésében
Várlak az est sötétjében.
Várlak, mikor hajam tépi a szél.
Várlak, mikor a Nap útra kél.

Várlak nyáron, várlak télen,
Várlak fényben sötétségben,
Várlak ébren, várlak álmomban,
Várlak,örökkön örökké, magamban.
Várlak, míg ki nem huny szívemben a fény,
Várlak, míg a nappalt fel nem váltja az éj.

Paul Géraldy

Szeretkezni...!

Szeretkezni szeretnék Veled!
Vadul suttogni neved!
Elvenni egy percre az eszed!
Érezni bőrömön kezed!

Csókolni akarom testedet,
Gyönyörbe hajszolni véredet,
Felfedni minden titkodat,
Elűzni összes gondodat!

Érezni akarom a szád!
Bőröd borsódzó bársonyát.
Hajad rám omló illatát,
Látni szemed szép csillagát.

Hallani akarom szívedet,
Érezni lüktető kéjedet!
Repülni Veled az égre,
Zuhanni együtt a mélybe!

Aludjon el minden lámpa,
Jöjjön sötétség a világra!
A homályban vágyón, ha kereslek,
Érezd, milyen, hogy szeretlek!

Orbán Hajnalka

Bárcsak

Bárcsak kenyér volnál!
Megennélek.
Még a morzsáid is nagy becsben lennének!
Bárcsak víz volnál!
Meginnálak!
Még a szélét is megcsókolnám a pohárnak!
Ha föld volnál elültetném magam,
s ha kiszáradnál se hallanád jajszavam.
Ha ég volnál, én szél lennék,
s minden felhőt elfújnék,
s hogy mindíg veled lehessek,
befognék egy felleget,
ráülnék a szélére,
s fent maradnék örökre!

Nosztromosz

Csendben hitegetem magam…

Csendben hitegetem magam,
hogy nincs már mi felkavar,
ha rólad egy gondolat zavar.
De mégis fáj, nincs rá jobb szavam, fáj
hogy nem vagy már velem.
Múltam fátyolán áttekintve,
felrémlik mosolyod, szemed szép tüze,
karod szoros ölelése, és a csókod…
igen, az első csók emléke.
A barátom voltál, a szerelmem,
s most már egyik sincs velem.
Csendben hitegetem magam,
de önmagam gúnyosan kikacag.
˝Nincs már jövőd vele,
zárd hát le múltadat.˝
Megfogadom tanácsodat,
bezárom múltamat!

… akkor mért sírok mégis?



Nagy István Attila

Bezártalak

Bezártalak magamba,
s most nem menekülhetek,
szöknék már, de nem lehet,
fogva tart a képzelet:
igéznek látomások,
gyötrődő lobogások,
szavak bomlanak bennem:
legyőzött a szerelem,
s kívánom, mint a fuldokló,
napjaimon átparázsló
életedet, életemet.



NAGY ISTVÁN ATTILA

MESSZEBB VAGY

Bukdácsolok az álomban:
fel-felriadok,
arcod, kezed, szemed hiányára.
Futnak velem a fürge kerekek,
elringatnának,
mégis bukdácsolok az álomban:
rám emelhetnéd
boldog tekinteted, s akkor megtelne
fuldokló szívem a szemeddel,
tenyeremben hintáznának
játékos ujjaid,
s az arcodba újra meg újra
beleszeretnék.
De hát nem lehet -
messzebb vagy tőlem, mint a képzelet.



Szeretni akarlak!

Csak szeretni akarlak, csendben nyugalomban.
Érezni akarlak, féltőn karjaimban.
Hozzád bújni, elmondani örömöm, bánatom.
Megsúgni azt, te vagy a holnapom.
Már nem számít a tegnapnak sötétlő nyomora.
Jelenünk van, a múlt már ostoba.
Beteg szívem, erőre kap mézszínű szerelmedben.
Nem félek, életem kezedben.
Csak szeretni akarlak, lelkedbe olvadni, elbújni ott...
Együtt lesni, a közös holnapot!
(Nagy Krisztina)

2010. febr. 26.


Minnah

Akarj engem!


Akarj engem!
Szeress úgy, hogy magam is megszeressem!
Sokat féltem, sokat sírtam,
Sokan hazudtak, sokaknak hazudtam.
Nem így jöttem, nem ezt éreztem,
Tisztán álltam, de elvéreztem.


Meg akartam mutatni a világnak,
A sebzett vad, még felállhat.
Hiába bíztam, őszintén szerettem,
Könnyeim nyelve, egyre keményedtem.
Zsigerig gyötörve, suttogtam magamnak,
Lehet még remény, kell, hogy megmaradjak!
Itt vagyok előtted,
Engedj közel kérlek!
Láss szívembe, tárd ki karod,
Ölelj, szoríts magadhoz!
Összeforrt testünkben vágy gerjed,
Mi enyhíti, sajgó sebeinket.
Lüktető véreddel, átérzem fájdalmad,
Csókom enyhítse remegő ajkad.
Akarj engem!
Szerelmed szeressen!

Mikodi Bianka

Szerelem

Az ember bűnt - bűnre halmoz,
S ez benne nagy fájdalmat okoz.
Akárhányszor hallod, kit szeretsz, nem lehet a tiéd.
Csak annyit kérdezel, MIÉRT?!
Mit tettél, mellyel ezt érdemled?
Miért olyan kínzók az érzelmek?
Nem érted a sors, akkor mégis, mit akar,
Hisz szó szerint a karjaiba zavar.
Mikor látod gyermeteg lesz lényed,
S pillanatok alatt több lesz, mint remélted.
Rosszabb ez, mint a betegség, a láz,
Rosszabb, mint mikor a hideg ráz.
Kínoz akkor is, ha vele vagy
És életed végéig, még ha el is hagy.
Ez a szerelem, mely ellen védekezni nem lehet.
Hisz szíved a síron túl is SZERET...

Michael Strip

Égess el

Nem kell a szó, csak az ölelés,
Abban benne vagy te, meg én!
Mikor érzem a szíved dobbanását,
Lelked szerelmes villanását!

Elönt a vágy,
Hogy így maradjunk,
Míg világ a világ!

Nem kell a szó,
Csak az ölelés,
Az ajkamra kapott csók,
Mit tőled kapok én!

Elönt a vágy,
Csókod heves tüzétől!
Csókolj csak hát!

Csókod tüze eméssze testemet,
Szerelmes lelked égesse szívemet!
Ez kell nekem, míg élet az élet,
Szerelmem! Égess el egészen!

2010. febr. 25.


Metzger Zsuzsanna

Te vagy

Te vagy a valóság,
És te vagy az álom,
Egyszerre vagy születésem,
És lassú pusztulásom.
Olykor lángoló tűz,
Néha fagyasztó hideg,
Egyszer veled vagyok,
Egyszer meg nélküled.

Te vagy ki látni hagy,
S te vagy ki elvakít,
Te vagy ki velem van,
S te vagy ki eltaszít.
Olykor kedves vagy,
Néha pedig rideg,
Mindig veled vagyok,
S mindig nélküled.



Metzger Zsuzsanna

Neked adnám


Neked adnám a világot,
az egészet, ezt a valót,
az elmúló pillanatot, s
az örök maradandót;
a mennyei fényeket, s
a földi boldogságot,
a kialudt vágyakat s
az elérhető álmot.
Neked adnám még
a kicsordult könnyeket,
a ki nem mondott szavakat,
és az elveszett perceket.
a hűvös reggeleket és
a forró éjszakát,
a szenvedélyes heteket,
és a nap aranyát.

Neked adnám én,
ha nem kérnéd akkor is,
az életemet s lelkemet,
ha elvennéd akkor is.
Neked adnám mindezt,
ha megígérnéd végre,
hogy szívedben szívemnek
szállást adsz örökre.

Maryam

Varázsálom

Volt egy varázsálmom
Pillekönnyű angyalszárnyon
Repültem az égben
Fenn a messzeségben.

Szálltam a magasba
Veled gondolatban
Ezer csillag fénye
Csábított az égre.

Velem voltál végleg
Többé már nem félek
A szívembe olvadsz
Két karoddal altatsz.

Te vagy az én álmom
Fájdalmas varázsom
Balzsamom és kínom
Életem és sírom.



Maryam

Csak egy csók volt

Csak egy csók volt.
Szád íze ajkamon,
Csak egy pillanat,
Mely égő nyomott hagyott.

Csak egy csók volt.
Ajkaink vad játéka,
Forró pecsétként simult,
Szívünk ajándéka.

Csak egy csók volt.
Nyelved selyme lágyan,
Testembe égve
Cirógatta vágyam.

Csak egy csók volt.
Vad vágyak viharában
Kéj tombolt bennünk.
A tűz felemészt, mind hiába.

Csak egy csók volt.
Benne egyesültünk.
Magadba vontál,
Magasba repültünk.

Csak egy csók volt.
Lopott, de édes
Titkosan mézes
Izgatóan kéjes.

Csak egy csók volt.
Emlékemben őrzöm.
Szívembe zárva,
Soha ki nem törlöm.

Lyza

Örökké várok rád


Pirkad a reggel, az éj-árnyék fényre vált,
lombok között a rigó párjáért kiált.
Ébred lassan a kócos, álomittas táj,
szemében tűzcsóva vibrál, - hiányod fáj…

Halovány még a Nap, de sugara már éget,
mint szerelem, ha gyötrelemmel ér véget.
A sejtekben tűz lobog, s ott végigszalad;
forr a vér, lángja felcsap, s folyamként halad.

Ilyen az érzelem, ha elér, s tombol,
a feltámadt ár Etnaként - fájóan - rombol.
Az emlékek ködfátylán át arcodat látom,
ajkad édes vonalát szívembe zárom.

Magányos a reggel, szobám üresen kong,
a templomtorony szava lelkemben cseng-bong.
Mint kőszírt a parton: örökké várok rád,
s titkon szeretlek Téged. Egy életen át.

2010. febr. 19.



Lyza

Te vagy nekem

Te vagy nekem, a nappalom,
az éjjelem, számomra a
végtelen,
ezernyi képtelen, apró
képekben,
beleégve lelkembe, az
óhajom,
az elszalasztott életem,
becsülhetetlen értelem,
a csodálatos véletlen,
megfejthetetlen szerelem,
felejthetetlen vágyelem,
majd levegő a tüdőmben,
kedves dallam a szívemben,
és az elviselhetetlen
hiányod már a lelkemben!


Lyza

Gyere bújj hozzám!


Fontos vagy nekem,
gyere bújj hozzám!
Szeretném látni, hogy mosolyogsz rám.
Forrón ölelve, bűvölve a szád,
tűzben égve és így gondolni rád.

Szárny nélkül repülve felhők elé,
szenvedéllyel törve vágyam felé.
Gyere bújj hozzám,
mint a kezdődő tűzhányó láva,
égess utat szívem falára!

Gyere bújj hozzám,
szeretném szemed ragyogva látni,
vénádban életerővé válni.
Ülni csendben egy kopott kispadon,
két szívet rajzolni,- a porfalon.

Fontos vagy nekem,
gyere bújj hozzám!
Szeretném látni, hogy mosolyogsz rám.
Forrón ölelve, bűvölve a szád,
tűzben égve és így gondolni rád

LunaPiena
(Erdős Olga)

Kopogtatás nélkül


Tudom, a tűzzel játszom,
hisz kopogtatás nélkül jöttem.
De már késő, bent vagyok -
az életedben.
Féltve őrzött múltad
kongva
üvöltik utánam
az elhagyott termek.
Lépteim visszhangja áruló jel,
a kulcs maga.
De még nem tudom,
mit rejt a hetedik szoba.
Ujjam végigfut a porlepte asztalon:
sorokat írok, talán egy verset.
A jelenben hagyott üzenet.
Még egy fahasáb a parázsra,
aztán megyek, és újra álmodom,
ami volt, és ami lesz – veled.
Mert nélküled nincs varázsa
se a mának, se semminek.

Luna Piena
(Erdős Olga)

Láthatatlan kötelék


Űz hozzád, szorít,
nem ereszt.
Üvölteném, de csak
némán ejtem ki
nevedet.

Könnyek
fájdalmas szenvedélye.
A „majd egyszer”
örök reménye.

Valami szép,
valami kék,
olyan, ami hív:
egy láthatatlan kötelék.

Csatok és kapcsok
nélkül –
lelkem lelkedbe
szédül

Lőrik Noémi

Nincs itt


… fekszik gyűrött ágyban

vágyával egyedül
párnája alatt keres valamit
tán egy ölelést, erőtlenül
félig-mozdulattal…
mi ez a lángolás
az őrült ölelés…

… csak még egyszer
átélni a mélybe zuhanást…
szerelmes szavakban
forróságban
ringatózva, csókolva simítni testét
magasra ívelve szédülni megint

megint
álmosan akarni
beszippantani a meleg illatot

ölelni-ölelni-ölelni…


… nincs itt


Ligeti Éva

Csillaggá válva


Vágytam rád kedves
Mint harmatcseppre
Vár szomjas szirom
És minden egyes
Érintésedre
- Már, alig bírom
Mohóságomat
Titkon tartani
Hiszen szeretlek
Lázas lángomat
Vízzel oltani
Lásd, nem is lehet
Aranyló fényben
Szivárvány hátán
Hozzád simulok
A messzeségben
Magunkat látván
Veled indulok
Végtelenségben
Jeleket hagyunk
Utat találva
A kéklő égen
Eggyé olvadunk
Csillaggá válva




Ligeti Éva

Várlak

Poharamon ajkad íze éget
Tüzes csókod kortyonként feléled
Pezsgő sem űzi el az illatod
Mit esti ölelésed itt hagyott

Habjában látom csillogó szemed
Számhoz emelve szemhéjam remeg
Pattogó buborék orromba száll
Édes nedűtől kedélyem helyreáll

Lassú percek közt jöttödet várom
S amíg szobám ablakát kitárom
Halk sóhaj - vágyódva elképzelem
Amint csókolva egyé válsz velem

2010. febr. 18.


Láz...

Átsírtam én az éjszakákat,
a bánat feldúlta lelkemet,
pedig aludni vágytam,
és álmodni Veled.

Most láz égeti testemet,
már lehunynám szememet.
Végleg lehunyni vágyom,
és álmodni Veled.

A hajnal ébren nem talál már,
siratni fognak engemet,
de Te tudni fogod,
hogy csak mélyen alszom,
és álmodom Veled...
(?)

2010. febr. 17.


Nem akarlak elveszteni...

Eljött hát az idő mely félelem
Színhelyévé teszi lelkem,
Kérdések áradata vágyakozik
Kitörni belőlem.
De csendbe burkolózva vár,
Most mégis kérdés vetődik
Számból, mi így hangzik:
Miért fáj szívem, ha veled vagyok?
S látni kínszenvedésed poklát,
Elviselni mit rám mért a sors
Nagyon nehéz,
De tudom én ki fogok tartani
Kérlek tarts ki te is
Nem akarlak elveszíteni.
Juhász László

Ha tudtam volna...

Ha tudtam volna, hogy
Hangod utoljára hallom,
Én ezerszer jobban,
Figyelve magamba zárom.

Ha tudtam volna, hogy
Szád utoljára csókolom,
Én könnyezve, forrón,
Félve, szomjazva csókolom.

Ha tudtam volna, hogy
Szemed utoljára látom,
Én órákon át csak
Némán, merengve bámulom.

S ha tudtam volna, hogy
Kezed utoljára fogom,
Én el nem engedem,
Csak mindörökre szorítom...

Adagio - Te vagy a végzetem

Forgó szél! Mint a forgó szél!

Szélvész és áradás! Úgy jösz mint látomás!
Így lettél végzetem, rám mondd mi vár?

Jégszívben olvadás! Te vagy a a változás!
Elvitted álmomat! Rám mondd mi vár?

Tudom! Ó tudom oly jól, hogy más voltam tegnap még.
De már csak nézd, én rommá hullok szét!
Hol jár a józan ész?

Szélvész és áradás! Úgy jösz mint látomás!
Mért tetted? Mondd, felelj! Rám még mi vár?

Szélvész és áradás! Jégszívben olvadás!
Te vagy a végzetem! Rám még, mondd mi vár!


Elmentél


Elmentél..
Nincs zajos távozás.
Nincs könny,
Nincs könyörgés,
Nincs kiáltás,
Nincs fogadkozás.

Elmentél..
Nincs vádaskodás.
Nincs acsarkodás.
Nincs osztozkodás.
Nincs veszekedés.
Nincs pereskedés

Elmentél..
Csóknélküliség van.
Simogatáshiány van.
Magány van.
Csend van.

Csak elhagyott lelkem
Zokog magában
Hangtalan..
(gyöngyvirág)

2010. febr. 14.


Ligeti Éva

Add a kezed

Add a kezed
ha alkonyul
Add a kezed
ha elborul
Add a kezed
ha Nap ragyog
Add a kezed
ha vak vagyok
Add a kezed
ha vétkezek
Add a kezed
ha féltelek
Add a kezed
ha imádlak
Add a kezed
ha kívánlak
Add a kezed
maradj velem
Add a kezed
kellesz nekem!

Ligeti Éva

Tálcán kínálom a szerelmemet

Tálcán kínálom a szerelmemet
Ölelj magadhoz
Ölelj engemet!
Ne hagyd kihűlni forró vágyamat
Dajkáld lelkemet
Vesd meg ágyamat
Rózsaszirommal borítsd nyoszolyám
Szerelmi fészek
Legyen a szobám
Alig érintve csókold bőrömet
Borzongjon testem
Szerezz örömet
Fölém hajolva rebegd nevemet
El ne engedj már
Fogd a kezemet!

László Ilona

Érezni a szád

Ujjaim közt illatos,
Bársony rózsaszirmot,
Fehértornyú templomból,
Távoli harangot,
Számban szétpattanó,
Édes szőlőszemeket,
Testemre zúduló,
Langyos esőcseppeket,
Lábamban a tánc,
Tüzes ritmusát,
Magamhoz ölelni,
Csillagdíszes éjszakát,
Hinni, hogy az álmom
Valóra vált,
Szeretném még egyszer
Érezni a szád.


LadyMoon
A vágy szárnyán....

Nézz a szemembe
és lásd a vágyat benne,
Ahogy azt kívánom
bárcsak szád, a számon lenne!
Lásd meg benne a vágy tüzét,
amely úgy ragyog,mintha
szemembe költöztek volna a távoli csillagok!
Ölelj magadhoz!
Szorosan ölelj át!
Szívd mélyen magadba a hajam illatát!
Érzed, ahogy a vágytól már mindenem remeg?
Érezni szeretném a testemen a kezed!
Szinte izzik vérem, elindul a varázs,
Bőröd bőrömhöz ér, perzsel, mint a parázs.
Körülöttünk minden a feledésbe zuhan,
Ahogy testünk a vágy szárnyain
a csillagokig suhan...

2010. febr. 10.


Koosán Ildikó

Szerelem

Leveszem feszes asszonyruhám,
vágyaim selymébe öltözök,
legyek most ledér szeretőd,
vagy szent asszonyod a nők között!
Lehajlok hozzád, lásd milyen
fesztelen gőggel engedem
útját érzéseimnek, itt vagyok!
Űzött ma hozzád a vágyam,
légy ringató puha ágyam,
lényeged titkára szomjazok!
Nyírfaág karokkal fonom át
pillanatunk gyönyörét,
s lankadó tűzébe hamvadok...

Komáromi János
Miért nem?

Micsoda tűz lobog
a rejtegető
halovány fátyol alatt
felvillan a szenvedély
és egye csak akar... akar

A parázs még őrzi
a régi vágyakat
felébredsz
de nem indulsz keresni újakat.

Tekinteted felperzsel
minden hazudott határt
minden erkölcsi gátat
szenvedélyed tör át.

Miért próbálod hasztalan
elfojtani amit nem lehet
elfogadni miért nem mered
hogy vágyaid soha le nem győzheted?

Titkos ölelések
hazudott mosolyok
ha szabadon engeded érzéseid,
miért hiszed: rossz vagyok?

Bűntudat-pillantások
képzelt érintések
és az érzés:
önmagamtól is félek.

Kellene a megértés
önmagad iránt
kellene az érzés
a vágy nem a mélybe ránt.


De a megszokás fogva tart
erősebb a felszín, mint a mély,
kívül az ostoba álarc,
belül tombol a szenvedély.

Komáromi János

Tekinteted

ülünk egymással szemben
keresünk valamit a lélek-tükörben
csak egy pillanatra hunyjuk be szemünk
és gondolatban máris vétkezünk...

sápadtan érkezik a vágy
látom tétova némaságodon
még menekülnél
bőröd alatt feszülnek az idegek
ugrani kész minden izom
most!
csak menekülni el...
most!
menekülni kell...
talán felugrassz
és többé nem látlak
...az nem lehet
nem engedlek el
tekintetedbe kapaszkodom
foglyul ejtettem
a sürgetés erős
harc dúl benned
maradni és mindent odaadni
vagy menni
és mindent oda hagyni

vörösen érkezik a vágy
látom zavart némaságod
már csak vibrálsz
csak vársz
az érintésre
a pillanatra
ami átszakítja a látszat falait
ami még segít
hogy leküzd a feltörő szenvedélyt
ami úgy tesz
mintha adna még esélyt
hogy menekülhess
hogy elszaladj
de már nincs erő
tested már csak az odaadás parancsát érti
már csak a tekintet simogatását érzi
csak az érintés varázsát várja
csak az ölelkezés mámorát kívánja

ismét nyitva a két szempár
ismét mosolyog két szem rám
csendes derű és néma szomorúság a szemekben
...legalább egy pillanatra szerettem


Komáromi János

Nézz rám

nézz rám amíg itt vagyok
ne fordulj el
ne mond
hogy nem lehet
az elfojtott vágy megöl
eltemet

nem ígérek hazug csodákat
nem rajzolok szóvirágot Neked
csak megérintelek
átölellek ha engeded

a pillanat törékeny
az idő örvénye már elért
de még itt maradtunk
még néma harcot vívhatunk
a szerelemért

láss álarc-létem mögé
ne riasszon el
rejtett létezéseim
egyetlen titka sem

ne hidd
hogy rossz vagyok
ne hidd
hogy jó
hiszen most
szeretni tanít
a ki nem mondott szó

hagyd
hogy tekintetem varázsa
átváltoztasson
engedd
hogy képzeleted
velem szárnyaljon

nézz rám amíg itt vagyok
senki nem tudja
meddig maradok
de lásd
elhoztam Neked
az egyetlen pillanatba rejtett
Végtelent...

2010. febr. 7.




Kocsis Dániel

Fájdalom...

Az én sorsom a fájdalom,
Nincs szívemnek nyugalom.
Lelkemben nagy vihar dúl,
A fájdalmam lassan elvadul.

A szerelmem irántad egy méreg,
Lassan felemészt engem végleg.
Csókod íze számon megmaradt,
Hiányodtól szívem majd megszakad.

A fájdalom átjárja egész testem,
De hol a legjobban fáj az a szívem és lelkem.
Miért tetted ezt velem, miért?
A lelkem tettem ki a boldogságodért.

Életem megpróbálom nélküled élni,
Azt nem hiszem hogy fog sikerülni.
A fájdalom hatalmas mit okoztál,
De a szívem még mindig odahúz hozzád.


Kocsis Dániel

Viszonzatlan érzelmek

Viszonzatlan érzelem,
Ez jellemzi életem.
A lelkemet kiteszem,
Hiába adom mindenem.

A szerelem nem talált meg eddig,
Vagy ha közel is volt elsuhant, ennyi.
Életem lassan véget ér,
Így jártam, de ez most mit sem ér.

Mondják sokan a remény örökké él,
De az ember élete gyorsan véget ér.
Kit a szerelem nem talál meg,
Az elveszett és a lelke soha nem gyógyul meg.

Viszonzatlan érzelem,
Ezzel leírtam egész életem.
Ha jön a vég a barátoktól elbúcsúzok,
Nem fognak hiányolni engem...lassan elmúlok.

Kaszás Zoltán

Nem lehet az enyém...

Nem lehet az enyém, és ez fáj,
Szinte ordít szívemben a magány.
Tombol a fagy, meghal bent az élet.
S sajnos sejtem, ezt te is érted.

Érted te is, mennyit szenvedek,
De csak éled életed nélkülem.
Pedig úgy átölelnélek kedvesen,
S nem eresztenélek el, soha-sohasem.

De nem kaphatlak meg, s ez fáj,
Érzem szívembe megjött a halál.
Elfagyott a remény, akár a faág,
Megjött a tél, s vele a halál.

Hidegebbek lettek kint a nappalok,
Hisz bent már elmúltak a hajnalok.
Csak a hideg téli est tombol odabent,
Valaki segítsen! Meghaltam idebent!


Kaszás Zoltán

Hiányzol!

Most is csak ülök itthon, s hallgatok,
Hallgatom a magányt, és az alkonyt.
Hallgatok, s közben folyton merengek,
Mily jó lenne bárhol, de melletted.

Hiányzol, érzem üres belül a szívem,
És fáj, fáj a nagy pusztaság, s félek.
Félek sosem leszel velem, s elveszek,
Az álmokban, a vágyakban, a reményben.

Mert nekem már csak ezek maradtak mára,
Álmok, vágyak, remények, ezre meg száza.
S csak milliónyi kicsi könnycsepp arcomon,
Mit letagadok, ha véletlen hallják hangomon.

Mert hiányzol, s szívem most is érted eped,
Számára gyémánt a te két gyönyörű szemed.
S hiányzik neki a pillantás, az érintés,
Azt akarja itt legyél velem, s örökké

Tudnád mennyire...

Tudnád, mennyire hiányzol
mennyire vágyom,
finom érintésed ha nem vagy velem,
könny nélkül zokogok és addig,
míg meg nem érkezel,
csak várlak és egyre hagyom,
hogy komor csendjével átfonjon bánatom
s ha megjössz,
felélednek a vadvirágos vágyak
leperegnek szívemről,
a sötétszínű árnyak
melegíts fel csókjaiddal,
mikor dermedt lelkem sóvárog utánad,
s madár szárnyként rebben
fogd meg kezedben reszkető tenyerem
hadd simuljak hozzád,
egyetlen menedékem.