2010. jún. 30.


Fuchs Éva : Utazó

Nem vagyok senki,
csak játszom egy embert,
szürke köd vagyok,
a napfénynek árnyékot adok,
s az éj befogad
néhanap.
Próbáltam már sok valaki lenni,
de nem ment,
akkor sem vett észre senki,
csak egy ruhát, maszkot láttak,

szerettek egy kicsit,
aztán továbbálltak,
és mindez most a földre hullott,
és már senki nincs ott,
és már csak árnyékom
visszhangozzák a falak.
Nevem elfeledték,
arcom együtt gyűrődött az idővel
sok időt nem várok
itt állok
újból útra készen

Farkas István :Könnyek

A szemből fakadnak ők,
elindulnak fájdalom-barázdát szántva arcokon,
belevésik a szívbe, milyen a fájdalom,
hogy soha ne feledjék a könnyezők.

Aztán csak hullnak-hullnak újra és újra,
könny-fátyolt takarva a múltra
és gyötrik, nyúzzák a szívet,
bizonyítják, hogy kegyetlen az élet.

2010. jún. 27.


Fekete Attila: I.szonett

Mint földrengés, melyre nincs védelem,
Mint sebzett vér, mely végső kórba űz,
Úgy özönlik, úgy árad szét bennem,
Az édes kín, a fájdalom, a tűz.
Mert megláttam Őt, kit várva vártam,
Mert zárkám mélyén, lelkem röptetve,
Őt kerestem egyre, bárhol jártam,
Nap és Hold felett, érte születve.
Van-e még e Földnek szebb románca,
Szólhat-e erről méltó hírverés:
Remegő ajkunk, ujjaink tánca,
Torokszorító, őrült szívverés.
Oly mámor, mit Ámor lelke sem ért,
Bármikor bármit, csak kedvesemért.

Lyza : Örökké várok rád

Pirkad a reggel, az éj-árnyék fényre vált,
lombok között a rigó párjáért kiált.
Ébred lassan a kócos, álomittas táj,
szemében tűzcsóva vibrál, - hiányod fáj…

Halovány még a Nap, de sugara már éget,
mint szerelem, ha gyötrelemmel ér véget.
A sejtekben tűz lobog, s ott végigszalad;
forr a vér, lángja felcsap, s folyamként halad.

Ilyen az érzelem, ha elér, s tombol,
a feltámadt ár Etnaként - fájóan - rombol.
Az emlékek ködfátylán át arcodat látom,
ajkad édes vonalát szívembe zárom.

Magányos a reggel, szobám üresen kong,
a templomtorony szava lelkemben cseng-bong.
Mint kőszirt a parton: örökké várok rád,
s titkon szeretlek Téged. Egy életen át.

Őri István: Döbbenés

Néha rádöbbenek, hogy bármikor elveszthetlek
S arra, hogy nem elég, ha csak egyszer mondom: szeretlek
Hogy bármikor történhet velem vagy veled valami
Hogy milyen jó hangodat hallani
Arra, hogy milyen nehéz néha őszintének lenni
És milyen könnyű egy szóval megbántottá tenni
Hogy meg kell mondani, ha valami fáj
Arra, hogy mindent tönkretehet egy összeszorított száj
Hogy túl rövid az élet arra, hogy veszekedjünk
S, hogy mindig csak jobb sorsot reméljünk
Arra, hogy mindig kell, hogy legyen erőnk arra, hogy nevessünk
És mindig kell idő arra, hogy szeressünk.

Carie : Őrizz meg

Ajkamon halk sóhajjal
pillék szárnya rebben,
ahogy én mondom,
nem mondhatja soha
senki szebben - csak ölelj,
ne engedd el a kezemet,
s én halkan súgom, forró
szenvedéllyel a nevedet;
napsugárral lehelek csókot
a szádra - Hopp! - itt egy
apró harmatcsepp, derengő
hajnal édesen kacagó lánya,
táncoló kis szivárvány,
boldog színek karneválja,
amott, holdfénnyel kergetőznek
fényes csillagok,
nézz rám Kedves! -
ez mind-mind, én vagyok.

Ne engedj el, őrizz!
- tovább nem harcolhatok -
szívemet adtam, szívedért
- igaz szerelmet adhatok.

Pál Zoltán : Mondj igent

Tudnál-e csendesen hozzám bújni,
Esténként kedvesen átölelni,
Hallgatni a madarak énekét,
S megcsodálni a fényt s a naplementét?

Tudnál-e esőben is nevetni,
Egy szúrós fenyőfát megölelni,
Élvezni a pillangók táncát,
S átélni két ember valós nászát?

Tudnál-e táncolni a gyönyörtől,
Könnyezve sírni az örömtől,
S kitárni felém a szívedet,
hogy megsimogathassam a lelkedet?

Mondj igent, s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál...
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.

Tudnál-e egy szempárból olvasni,
S benne a csillagot meglátni,
Egy érintéseddel átadni,
Mit szavakkal nem tudsz elmondani?

Tudnál-e koldusnak kenyeret adni,
Alamizsnát, ha kell elfogadni,
Tárgyat s pénzt eszköznek tekinteni,
S a földet ajkaddal érinteni?

Tudnál-e virágot nem letépni,
Színét és illatát megérezni,
Szirmait boldogan megcsókolni,
S beteg állatot megsimogatni?

Mondj igent, s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál...
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.

Tudnál-e dalt hallani viharban,
Melegedni szivárvány sugárban,
Meghallani csendben a szív szavát,
S átélni a teremtést, mint egyetlen csodát?

Tudnál-e hallgatni, ha nem kérdeznek,
Nem sírni akkor, ha elfelednek,
Köszönni, ha nem köszönnek,
S tanulni abból ha megköveznek?

Tudnál e sötétben fényt keresni,
Szavak és tárgyak nélkül szeretni,
Legyőzni izzó tűz parazsát,
Szeretni engem, Istent, és bárki mást?

Mondj igent, s akkor talán, a boldogság egyszer majd rád talál...
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.

Sándor Gyula : Messze valahol

Elpihen az éj a szendergő tájon
Rám hull az esti csend, akár az álom.
Szerelmes virágok mézillata leng,
s mámoros tücskök bús éneke zeng.
Sötét ködökön túl, messze valahol,
múltba zuhant évek árnyai alól,
felsír egy dal, a reszkető húrokon.
Hogy honnan szól? Talán már nem is tudom.
Csak érzem, ahogy mélyen felkavar,
minden ritmusa a szívembe mar,
a feltépett, sajgó, lüktető sebek,
fájdalmas, forró könnyeket vérzenek.
Egy édes nyári éj porlepte fényei,
melynek hevét a múlt lassan elnyeli.
Ám ki tudja miért, néha fellobog.
S megfáradt szívem hangosan dobog,
majd szótlanul újra elcsendesül,
nem sír, csak mélyen, egészen belül.

Gligorics Teréz: Én legyek....

Legyek a hajnal,ha nincs többé álmod,
Sötétben az égő gyertyafény,
Holnap is én legyek a láthatárod,
Szívedben vigasz,ha nincs remény.....
Legyek a napfény,a felhőtlen égen,
Az éjszakában a csillagod,
Találjam meg a lelked a szélben,
Ha időnként,bárhol elhagyod.....
Legyek az ölelés,perzselő vágyad,
Nekem szánj minden csókodat,
Legyek a hullám,a tenger ha árad,
Könny,ha már mindenki megtagad,
Szíved örökre enyémbe zárom,
Nem leszek sohasem délibáb,
Árnyékod vagyok,a te utad járom,
S kimúlok, ha fény nincs tovább!

Vörösmarty Mihály : Ábránd

Szerelmedért
Feldúlnám eszemet
És annak minden gondolatját,
S képzelmim édes tartományát;
Eltépném lelkemet
Szerelmedért.

Szerelmedért
Fa lennék bérc fején,
Felölteném zöld lombozatját,
Eltűrném villám s vész haragját,
S meghalnék minden év telén
Szerelmedért.

Szerelmedért
Lennék bérc-nyomta kő,
Ott égnék földalatti lánggal,
Kihalhatatlan fájdalommal,
És némán szenvedő,
Szerelmedért.

Szerelmedért
Eltépett lelkemet
Istentől újra visszakérném,
Dicsőbb erénnyel ékesítném
S örömmel nyújtanám neked
Szerelmedért!

Németh Károly: Szeretlek

Olyan hajlékony ez a szó,
s oly szelíd, türelmes,
mint öbölben ringózó hajó,
ha a kikötőbe szerelmes

Zúghatnak messzi, vad viharok,
tombolhatnak hullám-telivérek,
elcsitulnak a szívszaggató jajok,
ha e szó lelkével hozzád érek.

Egy érintés csak az éjszakában,
s csókom máris zizegve rezdül,
örök titkom e szó: a halálban
is szeretlek, s egy életen keresztül.

József Attila - Halálos szerelem...

S ha nem volt még halálos szerelem,
azt akarom, ez halálos legyen.
Értelmes kín, mert nincs értelme annak,
ha embereknek üres kínjai vannak,
s ha nem szeretsz úgy, mint tenmagadat,
én meg fogom majd ölni magamat,
nemhogy szerelmem vagy bosszúm mutassam,
de jobban fájna elsorvadni lassan,
árnyék leszek, melytől szorongva félsz,
bíró, kitől büntetést nem remélsz.
Vigyázz, ne hagyj meghalnom, amíg élsz.

Illyés Gyula - Szeress, ne kérdezd...

Szeress, ne kérdezd, hogy miért,
ha nem magamért: magadért,
a jövőért, egy napodért,
ezért a meleg mosolyért,
mit mégis ízlelhetett ajkad,
ennyiért,
ízéért e friss pillanatnak.


Ki vagy te, mit gondolsz, mi vagy?
Az vagy, mit a szív, mit az agy,
a szem kintről kölcsönbe kap!
Ne félj kinyílni: szabadabb
leszel csak, minden porcikáddal
gazdagabb
nem is velem, de a világgal!


Szeretünk, már nem is neked
mondom, nem is kell értened,
örülj: a tested is szeret,
a falánk föld, mely eltemet,
az idő: hogy átfolyna rajtad!
Istened,
ki így sejteti, mit akarhat.


Megért málnánál hamarabb
ecetesül, lesz poshatag
a jó íz, mit egy nappal ad:
a kosár édes pillanat! -
tanácsolták már, higgy azoknak,
kik alant
a csontjaikkal tanúskodnak.

Lassú tánc

Nézted valaha a gyerekeket játszani a körhintán?
Hallgattad, amint az esőcseppek földet érnek tompán?
Követted szemeddel egy pillangó szeszélyes röptét,
Nézted a tovatűnő éjben a felkelő nap fényét?
Lassítanod kéne. Ne táncolj oly gyorsan.
Az idő rövid. A zene elillan.

Átrepülsz szinte minden napodon?
S mikor kérded: "Hogy s mint?" Meghallod a választ?
Mikor a nap véget ér te ágyadban fekszel,
Tennivalók százai cikáznak fejedben?
Lassítanod kéne. Ne táncolj oly gyorsan.
Az idő rövid. A zene elillan.

Szoktad mondani gyermekednek, "majd inkább holnap"?
És láttad a rohanásban, amint arcára kiült a bánat?
Vesztettél el egy jó barátot, hagytad kihűlni a barátságot,
Mert nem volt időd felhívni, hogy annyit mondj: Szia!
Lassítanod kéne. Ne táncolj oly gyorsan.
Az idő rövid. A zene elillan.

Mikor oly gyorsan szaladsz, hogy valahová elérj,
Észre sem veszed az út örömét.
Mikor egész nap csak rohansz s aggódsz,
Olyan ez, mint egy kibontatlan ajándék... Melyet eldobsz.
Az Élet nem versenyfutás. Lassíts, ne szaladj oly gyorsan
Halld meg a zenét. Mielőtt a dal elillan.

Nagy István Attila: Az elmúlás

Mennyire fáj ez a kétségbeesés,
a cselekedni nem képes indulat,
csak tűröm a rám zuhogó csöndet,
miközben várom a találkozás
alamizsna perceit.
Mert nincs bennem erő összetörni
az esztelen vágyakozást,
az ábrándot, hogy formává egyesülhet
az életem.
Nem kell kiülni többé a reménytelenség
árnyékos partjára,
miközben odalent úgy zúg a folyó,
mintha magasról zuhanna,
pedig csak kényelmesen hömpölyög.
Békességbe fut a világ,
ha elcsendesül bennem,
s talán még észre sem veszem,
hogy az elmúlás
szenvedélyesen
magához ölel.


Pribilinszki Dóra : Kezemet kinyújtom…

Kezemet kinyújtom feléd, vedd el...
e csöppnyi fény élete
meleget ad és átölel!

Nézd, milyen szépen örvénylik benne,
az élet minden színének forró lénye!
A szivárvány is sápadt, irigy,
ha e forgatagba tekint!

Vedd el, szívből adom!
Ragyogja be minden napod!
Engedd be a fényt, a színeket,
és zárd ki a sötét képeket!
Vedd az erőm, te drága lélek,
neked adom...
melegítse fel fájó szíved!

Nézd e csöppnyi fényt,
lásd meg benne,
hogy az élet szép!


Hiányolj, szeress, vágyakozz, keress, akarj, hódíts meg, szeress, ragadj meg, húzz magadhoz, szeress, ne engedj el, nézz rám, légy kedves, engedd, hogy szerethesselek, ölelj meg, csókolj, lassan és lágyan, érezd, ahogyan vágyom, és érezzem, ahogyan vágyol, ahogyan kívánod, hogy én legyek, az én lelkemmel és az én testemmel. add, hogy bebizonyítsam, hogy van más is, van máshogyan, mással, másért..add, hogy megmutassam azt, amit talán még soha senki sem tudott megmutatni Neked!

jó lenne, ha nem kéne beszélni.
szavak nélkül..

most szavak nélkül kell kimondanom az érzéseket Feléd.

becsuknám most a szemem. és kinyitnám a szívem. és repülnének Feléd az érzések, amik elárasztanak most. az aggódás, hogy hol vagy, hogy jól vagy-e, hogy gondolsz -e rám...

mert én minden pillanatban Rád gondolok, arra, hogy meg ne fázz, hogy kíméld a hangod, hogy tudj majd beszélni velem.... milyen butaság, nem? a némaságról, a szavak nélküliségről beszéltem, s most önző módon mégis azt kívánom, hogy tudjunk beszélni.

akárhogyan is van, szükségem van Rád...

hiányolj, szeress, vágyakozz, keress, akarj, hódíts meg, szeress, ragadj meg, húzz magadhoz, szeress, ne engedj el, nézz rám, légy kedves, engedd, hogy szerethesselek, ölelj meg, csókolj, lassan, és lágyan....

Áprily Lajos - Védekezés

Próbálgatom, tanulgatom,
hogy ne szeresselek nagyon.
Félelmetesek a viharok
s én romló törzsű fa vagyok.
S minden nagy érzés új gyökér
mely földbe köt, ha mélyet ér.
Magam hullásra készítem
gyökereimet gyengítem:
ha a viharban dőlni kell
fogódzás nélkül dőljek el.

Afanaszij Afanaszjevics Fet : Ó,meddig...

Ó, meddig kell nekem némán vergődni érted,
idézni szép szemed, mely rám csak néha tévedt,
s ujjamtól zizzenő hajad hűs erdejét,
emléked híva, majd rebbentve szerteszét.
Meddig vergődni még, az irgalmas sötétben
elrejtve, hogy pirít a bosszúság s a szégyen;
ígérő titkokat kutatva ostobán,
kapkodni lázasan egy tűnt igéd után;
mormolni százszor egy rég elhalt párbeszédet,
enyhíteni egy szón, mely egyszer fájt tenéked;
s leintve részegen a hűvös ész szavát,
neveddel verni fel a néma éjszakát!

2010. jún. 14.


Harcos Katalin :Ahogy átölelsz…

Lépted koppan... egyre közelebb...
érzem, amint karod körém fonod.
Tarkóm csiklandozza leheleted,
míg üdvözlésed fülembe súgod.

Ahogy átölelsz... mindez csak álom.
Az érintésedet sosem érzem.
Körülvesz titkos mesevilágom,
s hogy megtörténik, már nem remélem.

Múlnak a napok, hetek, hónapok,
s nem adatik meg, hogy veled legyek...
Sivár utamon magam ballagok,
hiába vágyva, hogy öleljelek.

Perzselő vágyak, szerelmes csókok...
minden éjjel mesékkel andalít.
Ahogy átölelsz... sosem csalódok...
illó boldogság ölel hajnalig.

Dreaming58 : Magány

Osonva érkezik,
egyszer csak itt terem-
-itt időz reggelig,
megbúvik csendesen
a magány a szívemen...

Nem kérdi, vártam-e?
...nem kímél, eltemet,
eltakar csillagot
szikráztató eget,
s nem bánja: szenvedek...

Egyedül álmodok,
egyedül ébredek:
borzongva létezek...
A tudat: messze vagy
fájdítja lelkemet!

2010. jún. 5.


Szilágyi Tibor -Sorsom tengerében

Engedd, hogy sorsom
tengerében
lemerülve újra
lássalak,
hogy könnyektől kisírt
szememben
még egyszer, tisztára mossalak,
hagyd, hogy kivénhedt
testemKözépre igazítás
tested közegébe
térjen,
lelkem kérges
palettáján
a fény árnyékot
vessen,
mint templom harangja
a méla esti csendben
úgy kopognék hozzád
tiszta szerelemmel.

Nincs már göröngyös
út életem alkonyán,
itt állok simítón,
gyöngéden
várok rád,
élesztem tüzedet, mit
hazugság hamvasztott,
gyötrő látomásom
annyiszor rád
akasztott,
ne told el feléd
nyújtott kezemet,
az idő elszállt, már
kicserepesedett,
bűnöm, ha volt, érte
testem szenvedett,
erőm véges
senki mást nem
szeretett.

Most kérlek hát-
adj még nekem boldog
éveket!

Dreaming58 : Akarom!

Akarom hogy hiányozzak
akarom hogy így legyen
akarom hogy gondolatod
nálam járjon szüntelen

Akarom, hogy estelente
erre vágyódj kedvesem...
ha nem hallod ezt a hangot
ne tudj elaludni sem!

Akarom hogy én legyek
ki napodban legfontosabb
s azt akarom ne csak enyém
legyen ez a gondolat-

-ha elvesztlek, ha eltünnél
ha elragad a forgatag
tudd hogy azt én nem élem túl:
fájó szívem megszakad...

József Attila : Egyedül


Egyedül fogok én állni a világon.
Egyedül, egyedül, nem lesz soha párom.

Nem lesz soha párom, aki vigasztaljon,
Aki szenvedésben csókot csókra adjon.

Csókot csókra adjon s aki hű, nem álnok,
Aki büszke arra, hogy mellette állok.

Aki míg én alszom őrködik könnyezve,
És, ha ébren vagyok, kacagó a kedve.

Aki szeret engem, aki meghal értem
S még akkor is szeret örök-visszatérten.

S nem fog borulni le rám senkise sírva,
Ha majd távozom az örök-néma sírba.

Daerion Whisperwind : Nélküled

Ezer csillag fényével égtem,
Most sötét az éjszaka.
A végtelenből a semmibe léptem,
Egy új élet még újabb korszaka.
Fázni kezdek, ha eljön a tél,
S vad játékot űz a képzelet:
Egyedül vagyok, süvít a szél,
S Titokban suttogom a Neved…

Sebzett ajkam, vérzőn is énekelt
Most néma mind a táj.
Kiáltásom, a messzeségből útra kelt,
S most süket fülekre talál.
Tűz-melegben égek, nyári estéken
S vad játékot űz a képzelet:
Egyedül vagyok, s az üres széken
Ellepi a por belevésett Neved…

Dreaming58 : Lehetnék?

Lehetnék én a nappalod,
mikor mindezt megkaphatod:
segítenék hogy élj,
hogy semmitől se félj!
Segítenék hogy láss,
de kell még egy vallomás:
kell hogy megérts végre,
hogy felpillants az égre,
és szembenézz a nappal,
hogy ne járj-kelj haraggal!
Odaadnám a perceket,
egyengetném az életed:
elérhetnéd, mit nem lehet...

Vagy lehetnék az éjjel,
mikor a vágy zúz széjjel:
segítenék hogy boldogság,
s örömök perce hulljon rád...
Segítenék hogy lángolj,
hogy felhők között táncolj...
Az kéne hogy ezt érezd:
hogy mindent adnék érted-
-meg is halok ha kéred!
...varázslatos az éjszaka,
elcsitult már a szív szava,
csak én várok rád csendesen
bízva : megtalálsz kedvesem!

Nagy István Attila : Elrejtelek

Szavaimba rejtelek,
hátha nem találnak rád,
amikor megvirrad,
s útjukra indulnak
a gonosz álmok.
Új szavakat találok,
testedet takaró
varázsigéket,
ne árthassanak neked
az emberek.
Mert minden jóság,
minden gyötrelem,
eltanulható,
félek, egyszer
megadod magadat.
Szavaimba rejtelek,
hátha nem találnak rád,
s olyannak maradsz,
amilyennek megszerettelek.

Mirian : ÚjHold

Most a Hold ölel… helyetted,
vajon, miként lehet, kérdezed.
Lehunyva szemem, élem át a percet,
pillanat varázsát, mit nyújtanál nekem.
Itt töpreng a vágy, gondolkodik bennem…
fojtón élem át, hisz, a Sors, nem hisz bennem,
megállt a lenyugvó pillanat… dicséri jöttöd,
kell, hogy legyen egy Hajnal, mely egyetlen
gyönyör, de Veled teljen… egy Élet kevés,
hogy ezt a reményt, akarattal elfeledjem…
már nem tudom mi vár… de nélküled, nem
lehet jó az sem…



Lajos Béla : Ábrándozás


Éjjelente, mikor az álom elkerül,
és mikor a csillagporos felhők átúsznak
szobám hársfaillattól édes bús egén,
és benéznek hozzám napok, csillagok és holdak,
kinyújtom a kezem feléd,
hogy kezedig érjek el...
Elsuttogom a neved,
hogy felébresszelek...
Ó, bár lenne nékem akkora hatalmam,
hogy a falvak s városok zátonyán át
hozzád juthatna szavam!
S mint egy kismadár ablakodba ülhetne lelkem,
hogy ébredésed édes örömét
jó hírként hozhatná a szívembe vissza...
De nem tudlak elérni a kezemmel:
mint olaj, oly sűrű az éj,
s elkerül a fény:
szobám fala rácsként bezár.
S nem hallod meg suttogó szavam sem:
mint kemény fagy sötét viharában
a méla csengettyűszó,
elhal suttogásom éjem árnyain.
De gondolataim egy szelíd angyal
elviszi hozzád
s ilyenkor az enyém vagy,
az enyém mindörökre...

Dreaming58 : Jó lenne...

Jó lenne,ha hűvös éjszakán
puha arcodhoz érhetne a szám!
Jó lenne,ha hűvös hajnalon
átölelhetne a két karom...
Jó lenne érted remegni
s minden bajt végleg temetni,
jó lenne téged ölelni
s melletted mennybe repülni...
Jó lenne veled ébredni,
többé már el nem feledni
az érzést:milyen szeretni...

Dreaming58 : Álmaink

Álmomban szép voltam,
álmomban álmodtam-
-álmodtam, hogy élek...
Álmomban csókoltam-
-csókoltalak téged
mert álmomban azt kérted...

Álmodban boldogság
s nyugalom talált rád,
álmodban szépséggel
telt meg a bús élet...
Álmodban elhitted
hogy csak érted élek
és szeretlek téged...

...ó, mit meg nem adnék
ha ott lehetnék nálad:
ha álmom és álmod
találkozhatnának...

Heather Bay : Szavak nélkül

Elmondom szavak nélkül,
mi bennem lángol,mi kínként őröl...
Megsúgom neked.

Hallgasd...

Itt vagyok veled...
Messze,
de melletted!
S míg azt várom,válaszolj,
hangom lassan feléd araszol...

Aztán a szó elhalkul...
De az érzés ott marad...veled,hogy érezd,
mit az,mi éltet,akkor is,
ha nem vagyok melletted...



Harcos Katalin : Szerelemre vágyok !

Már a múlté régi üdeségem.
Szeme fénye is megfakul lassan,
de a remény még nem hal meg bennem
csak a legutolsó pillanatban.
Szívem újra szerelemre vágyik,
testem tüzes, izzó szenvedélyre.
Szeretni szeretnék mindhalálig,
pedig fel kéne tán adnom végre.
Tán az tudna oly nagyon kívánni,
aki ismerte az ifjúságom...
aki tudna hinni bennem, s várni,
hogy az álmát én valóra váltom.

Nagy István Attila : Messzebb vagy

Bukdácsolok az álomban:
fel-felriadok,
arcod, kezed, szemed hiányára.
Futnak velem a fürge kerekek,
elringatnának,
mégis bukdácsolok az álomban:
rám emelhetnéd
boldog tekinteted, s akkor megtelne
fuldokló szívem a szemeddel,
tenyeremben hintáznának
játékos ujjaid,
s az arcodba újra meg újra
beleszeretnék.
De hát nem lehet -
messzebb vagy tőlem, mint a képzelet.


Dreaming58 : Egyszer csak....

...egyszer csak rájössz,
hogy nincs semmi...
egyszer csak érzed
hogy kéne valamit tenni!
egyszer csak eszedbe jut
az élet ennyi:
születni,érezni
sí­rni és nevetni,
szeretni, feledni,
majd újra remegni
örökké, egészen,
vagy csak úgy sehogy-
-s jó ez í­gy? - dehogy!
kérdések, válaszok
hol vagytok, várjatok!
Elfut az idő,
s te itt maradsz...
tudod már léteddel
mire haladsz?...
Keresd meg mi az
mi hited visszaadja
elfut a tavasz,
s a nyár fogadja,
majd ősz kúszik a tájra
köd borul a világra
hűlnek a napok s a lelked...
...lásd már meg :
itt kéne lenned-
-itt a helyed velem...