Kovács András: Mondd...

Markomban szorongatom
kincsemet,
- törékeny cserépedényben
őrizem a holnapot;
a szorítástól szinte
kiserken a vér...

Ha majd ujjaim között
véres tenyerem üres marad,
s nem figyel rám csak az Isten;
Mondd, leszel-e akkor a kincsem?

Ha minden szertefoszlik
körülöttem,
ha már egészen elfordul
tőlem a világ;
Mondd, leszel-e, ki mellettem áll?

Ha majd kertem virágai mind lehullnak,
barátaim kigúnyolnak,
nem ért meg senki és utam közepén
térdig ér a sár;
Mondd, leszel-e, ki hazavár...

Kormányos Sándor :A szavakon túl...

A szavakon túl
elcsuklott a hangom,
fölényes mosollyal
simult rám a csend,
hosszasan rezgő
sóhaj lett a mondat,
szavak helyett
itt hallgatás a rend.


A szavakon túl
nincsenek már álmok,
csak kifulladt vágyak,
és furcsa néma gyász,
szívem monoton
tompa ritmusára,
csóktalan csöndek
árnyéka vigyáz.

Kormányos Sándor :Ha ver a szívem...

Jobb volna talán
nem gondolni rád,
de el vagyok veszve
azt hiszem,
hisz bennem lüktetsz
mint furcsa ritmus
és érezlek,
ha ver a szívem.

Kormányos Sándor :Álmodom..

Még álmodom rólad,
hosszú éjszakákon
gyötör a vágyam,
mely százszor átkozott,
vergődve várom
a hajnal tompa fényét
remélve,hogy talán
megnyugvást hozott.
Ellökném messze
e csapzott éjszakákat,
de lüktet az érzés
most még nem tudom,
csak rebbenő szemmel
nézek önmagamba,
s az éjszakát,nappal,
újraálmodom.

Kormányos Sándor :Valahol..

Már hallgatózva áll a csend
fülelve szíved ritmusát,
minden fájó rezdülésed,
ami most éppen ott fut át.

Neki mindez már ismerős,
kaján mosollyal bólogat,
biztat, nézz csak önmagadba:
keresd a régi csókokat.

Túl egy nagy szívdobbanáson
valahol messzi tájakon,
emlékekbe fogódzkodva
némán lapul a fájdalom.

Kormányos Sándor :Mint a fák

Úgy várok én is, mint a fák
a titkos rezdülésre
amely ha moccan legbelül
kirobban majd a fényre.

Születni vágyó új tavasz
a dermedt, hosszú télre,
régóta várok, mint a fák
egy titkos rezdülésre.

Kormányos Sándor :Nem tudom

Azt érzem, hogy nem tudom
már, valóság, vagy álom?
Itt volt, elment, meg se jött?
Mondd, miért nem találom?

Ha nincs is, mi fáj ennyire?
Én nem tudom,de várom
repesve, ha feltűnik
az álom-láthatáron.

Kormányos Sándor :Már hallom...

Már hallom a dalt mely reszketeg
vágyakból nyíló furcsa ének,
feljajdul itt bent, s félelemmel
tölt el az érzés: Újra élek...

Az ami elmúlt újraéled,
első sóhaját melengetem,
s dermedt rügyekből bomlik újra,
míg várom, hogy megtörténj velem.

Tudom, fájni fogsz, ettől félek,
de érted jajgat, sír az ének...

Kormányos Sándor

Lettem a bánat őszi tükre,
szívemben monoton jajgat a szél,
elhervadt perceink lábnyomában
kereng az álmom: hullt falevél.

Vágynék egy régi mozdulatra,
a gondolat újra csókot idéz,
ha ködös homályba húz az este
átfog az emlék: lágy, puha kéz.

A hiányod konok fájdalom,
de a távoli csöndbe hullt nyarak
elillant vadvirág-illatába
már hiába súgom: vártalak.

Kormányos Sándor : Hiány

Az érzésre feszült gondolatok
most pattanó húrrá pengenek
s egy szívdobbanásra ráölelve
mint vágy-verte dallam, zengenek.

Majd hosszú sóhajra hangolódva
elszállnak utánad messzire.
Én mindig tudtam: Hiányzol majd,
de sosem hittem, hogy ennyire...

Kormányos Sándor:Akarsz-e....

Megfáradt napjaid
monoton zajában
néha még hallod
vágyaid dalát,
gyötrően sajdul
szívedben az érzés,
ha felzengni hallod
régi dallamát.
Akarsz-e lángot
lelked hunyt tüzébe?
Akarsz-e fényt,
ha rád szitál a köd?
És akarsz-e mondd csak,
önmagadnak tükröt,
s bele mersz-e nézni,
vagy újra eltöröd?

Kormányos Sándor :Nem lesz más

Nem lesz más,csak
halvány emlék
mit átölel a
kósza szél,
úgy mint ahogy
én is nemrég
öleltelek,
s te öleltél.
Nem lesz más,csak
halvány emlék
szívbe nyilalló
fájdalom,
így lesz majd,most
bármit tennék,
de elfogadni
nem tudom.

Kormányos Sándor :Mint sóhaj...

A remény elhagyni készül engem
s ha próbálnám visszafogni még
már nem lehet, hisz szürke minden,
sötétedik az esti ég...

Csak a bánat gyújt ma gyertyát bennem
ha kezem tollat, papírt akar,
és álmaimnak tűnő nyomán
mint sóhaj, útra kél a dal.

Komáromi János : A neveddel alszom el

amikor fáradt utam
Napot kísérve véget ér
párnámba rejtem
elgyötört arcomat
karjaim a semmit ölelik
csendben ringatom el
árva magamat és
...a neveddel alszom el

üres utcákon bolyonganak
elárvult érzéseim
minden kapu zárva
hiába dörömböl
magára maradt szívem
csak a kongó visszhang
felel és végül
...a neveddel alszom el

havas hegycsúcsokon
gyönyörű szikrák csillannak
a fény hideg táncot jár
mindent elborít
a hófehér magány
épp ilyen üres a szobám
ahol egyedül kuporgok és
...a neveddel alszom el

zárt szemhéjjak mögött
a csend ül ünnepet
szivárvány-köröket ír
a sötétbe az álom
nappali szavaim az imént
itt zsongtak még
de most egyiket sem találom és
...a neveddel alszom el

csodás képek billennek át
az érzékelés peremén
még éber létem dobog bennem
való világom még fogva tart
de enged már a rációból font kötél
oszlik már a lehet, a nem lehet
tudatom függ egy pókhálófonálon és
...a neveddel alszom el

az éjszaka tengere ringat,
ölel, átkarol, hajamba túr
fülembe súgja
lágyan csobbanó vágy-dalát
csókokat küldenek álmaim
már messze visznek nyugtalan útjaim
még hangtalan motyogok és
...a neveddel alszom el

hányszor lesz még, hogy
furcsa-holdas éjszakán
ajkamon sóvár szavak fakadnak
sóhajaim nekiütődnek a falaknak
és a takaró alatt vacogó testtel
önmagamba görbült szeretettel
magányos éjjel, helyetted
...a neveddel alszom el....

Keresztes Ágnes :Egyedül

Lehet erős az ember
és próbálkoztam is vele elégszer:
a mondat másik fele lemaradt:
rávitt a kényszer.

Elbírtam én, amit cipelni kellett,
mert nem volt hol letenni.
Hányan mondjuk ugyanígy mosolyogva:
ó, csupa semmi!

Mert a magány, az szégyellnivaló,
csilingelve riaszt, akár a pestis.
Hát rejtegetett púpját megszokja lassan
lélek is, test is.


Néha boldog az ember egyedül,
és néha kőkemény -
de belül fojtott gyöngédség az asszony
meg eszelős remény.

"Az érzéseimnek nem parancsolhatok, és maga az a tény, hogy az ember szeret, egyszersmind jogot is ad rá, hogy szeressen, bárhogy is csóválja fejét a világ, és bármily rejtélyt emlegessen is."

Gabriel Garcia Marquez

"Mindig van másnap, és az élet
lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat.
De ha tévednék, és csak a mai nap van nekünk,
szeretném neked elmondani, mennyire szeretlek
és sohasem felejtelek el."

reen

Voltál már úgy, hogy azt akartad mondani, hogy persze, hogy veled tartok, ha mész, és mégis csak egy grimasz meg egy makacs "mégsem megyek" lett belőle? Hogy némán ültél, mikor nyelved hegyén izzott a szó: "szeretlek". Hogy a meleg ölelés helyett ijedt távolságtartásba burkolóztál? Hogy valakinek azt mondtad nélküled is boldog leszek, menj csak, hátra ne nézz, és a kemény szikla porrá hullt, mikor Ő elhagyott. És csacsogtál már legjobb barátodnak máshoz fűző szerelmedről, lelked mélyén vágyva, hogy csókjával tapassza be a szád? És kezdtél már úgy mondatot, hogy most elmondom az igazságot neked, s a szerelem színeit lecsupaszítva, csak valami halovány képet festettél érzéseidről, nehogy nevetségessé válj? Mondta már a belső hangod, hogy nem jött még el az ideje, és később azt, hogy elmúlt? Nevettek-e már ki azért, mert szerelmet vallottál? Rád kiáltott-e már etikai értékrended, ne tovább, nem szabad így szeretni, és féltetted-e már szerelmed attól, hogy életed túl bonyolult? Ébredtél-e már arra, hogy szíved igazgyöngyeit olyannal osztottad meg, aki nem bírt rá vigyázni. És volt-e bűntudatod, amikor a másik, kit megszerettél, neki már csak szűk marokkal mért üveggyöngy jutott? És képedtél-e már el azon, hogy nem csak egy szerelem van a szívedben?

Kazantzakisz

"Amíg átéljük a boldogságot, nehezen érezzük meg, de ha már elmúlt és
visszatekintünk, hirtelen megértjük
- olykor elcsodálkozva - milyen boldogok
voltunk."

"A magunkról bennünk élő kép csupán elképzelés, ahogy másokról alkotott képeink is. És hogy minek tartjuk magunkat - hősnek, áldozatnak, boldognak, magányosnak -, folyton változik. A kis idegsejtjeink csak dolgoznak szakadatlanul és alakítják a világunkat. Így hát szinte varászlatos módon az elménk valóra válthatja az álmainkat. Végül is a megoldás talán csupán annyi, hogy bízzunk magunkban, és ne tántorodjunk el a boldogság keresése közben."

Vavyan Fable

"Én nem merem elmondani, amit érzek. Félek súlyától, erejétől, és félek attól is, hogy az, akinek szánnám, akivel szívesen megosztanám, megrémülne tőle."

Wass Albert


Ó, hála neked, könnyek Istene:hogy adtál nekem két síró szemet,és fájdalmat, és bánatot is hozzá,s egy lelket, aki sohasem nevet.Te tettél az ősz rokonává engem,adtál magától omló könnyeket,hogy megsirassak minden hantra hulló,reszketve hulló őszi levelet.Ó, hála neked könnyek Istene,hogy annyi bús mosolyt adtál nekem,s megengedéd, hogy mindent eldaloljak egyetlen húrra hangolt lelkemen.Tudom, ha egyszer kedvem kerekedne,hogy húromat másra hangoljam át,hálátlan voltomon haragra kelve,Isten-kezeddel leszakítanád...

Francis William Bain


Ha jönni látlak, elhomályosul szemem előtt minden és tűz fut végig testemen. És a hangod zenéje csaknem alélttá tesz, és éget és borzongat, mintha jégdarabbal érintenének. És remegés fut végig tagjaimon és siketítő zsongás zeng és bong fülemben, és nem tudom olyankor, hogy mitévő legyek. És könnyek gyűlnek szemembe, de mégis kacagni szeretnék örömömben, és ha beszélni próbálok, reszket a hangom, és valami görcsösen összeszorítja a torkomat, hogy nem bírok lélegezni, s a kín összefacsarja szívemet. És hogy mit érzek még, nem tudom elmondani mind, de azt tudom, hogy mikor velem vagy, az az élet, és mikor elhagysz, az a halál.

Paulo Coelho: A győztes egyedül van

"Mindnyájan részei vagyunk az isteni szikrának. Mindnyájunknak van küldetése a teremtésben, mégpedig a szerelem. Kelj fel, ébredj fel erre a szerelemre. Ami elmúlt, nem térhet vissza. Ami jön, azt fel kell ismerni."

Fájdalom
Csernus Imre



"Én azt gondolom, az erő mindig ott kezdődik,
ha valaki ki meri mutatni, ami fáj,
és soha nem ott, amikor valaki azt mutatja,
hogy milyen rezzenetlen arccal bír ki mindent."

-"Valahogy mindig az kell, aki eldobhat. Akivel bizonytalan lehet minden. Az életem. A fájdalmam. Aki nem jön sokszor, s így megunni sem tudom. Aki nem ad sokat, s ezért mindig többre vágyom. Így szenvedek. A biztos valahogy elutasít magától. Biztossága nem érdekel. Mert elfojtana. Megváltoztatna. És még azt is tudom takarni, hogy mennyire félek. Mert a biztos is lehet majd bizonytalan. És azt nem tudom kiszámítani. Bekövetkeztekor pedig még jobban fájna. Azt akarom, hogy egy bizonytalan váljon biztossá. Néha képtelenség megmagyarázni engem. Van, hogy nem tudok hinni. Mint most. És létezik olyan pillanat, amikor elhiszem, változhatnak érzések irántam. Szeret. Csak nem tudja még. Akkor kéne felpofozni magam, és üvölteni, hogy ne álmodozz! Eldobhat. Meg is fogja tenni. Ne hidd, hogy biztossá válik! Ne hidd, hogy érezhet irántad olyat, amire vágysz, mert te érzed.-"

Ölelés..

"Az érintésben hihetetlen erő lakozik. Összeolvasztja az embereket, ledönti a közöttünk lévő falakat, jobban, mint bármi más, és mindannyian reagálunk rá. Az érintésben energia van, csodát tévő energia."



" - Hozzáérni valakihez és megölelni valakit, az nem is olyan egyszerű - mondta Dr. Younghoz fordulva a fiatalember.
- Miért? - kérdezte D. Young. - Csak tárjuk ki karjainkat. Ezt mindenki megteheti.
- Igen, de nem lehet tudni, hogy a másik hogyan reagál. Lehet, hogy ellök magától, vagy ráadásul ellenségesen viszonyul ehhez.
- Eggyel több ok, hogy megpróbáljuk feloldani gátlásait. Emlékszik, hogy a szeretethez bátorság kell? Készen állni, megkockáztatni, hogy ellökjenek magunktól, vagy fájdalmat okozzanak, de leggyakrabban győzni fogunk.
Az emberek megnyílnak nekünk. Ha mindannyian arra várnánk, hogy a másik ember teszi meg az első lépést, akkor mi lenne velünk?
CSAK ÖLELÉSRE KELL TÁRNIA KARJAIT, ÉS EZZEL EGYÜTT MEGNYITJA A SZÍVÉT. Akkor majd megérzi a szeretet energiáját, melyet az érintés ereje lobbant lángra"

/Adam Jackson: az igazi szeretet 10 titka/

"Vannak égő, fájó könnyek, melyek nem a szemből jönnek, hanem befelé folynak"

Néha...

Néha azt szeretném, ha "Vigyázat, törékeny" felirat lenne a homlokomra ragasztva. Néha azt szeretném, ha valahogy tudtára adhatnám az embereknek, hogy azért, mert olyan világban élünk, ahol nincsenek szabályok, és olyan életet élünk, ahol nincsenek törvények, másnap reggelre kelve még éppen úgy fáj, ami fáj.

Elizabeth Lee Wurtzel

"-Szeretlek. Nem vagyok tökéletes, de bármire képes lennék azért, hogy boldoggá tegyelek.Valószínűleg nem veszed észre. Azt hiszed nem érzel semmit, és elhagysz. Hiszen te nem is akartál engem. Nem érdeked, hogy én boldog legyek. Viszont ha már csak a múlt köt össze minket, és eszedbe jutok, rájössz, hogy hiányzom neked, és legbelül, mélyen te is szeretsz.-"

Orbán Zoltán:
Mindent megteszek

Észrevétlen apró percként
suhannak az évek,
Szép a tavasz, ám jön az ősz
és elmúlik az élet.

Az élet mely egy pillanat,
de sorsom végtelen út,
melyen ha veled járhatok,
feledek minden bánatot, borút.

Öleld át fájó szívemet s fogjad,
de csak az én kezem,
s mindent megteszek,
hogy boldog légy velem!

Kelemen Zoltán :Bánat

Elfogy az erőm
Feladom a harcot
Arcod
Nem keresem már
Megelégszem egy emlékképpel
S ha majd a hold a nap elé térdel
Elhullajtok egy könnyet
Magamért
Teérted.

Kassák Lajos: Ki gondol rám

Mindent megteszek
hogy békességem legyen.
De a békesség nem jön felém
hiába kiáltozok érte
hiába integetek fehér kendővel
az erkélyről.

Nagyon hosszú éjszakát éltem át
s lehet hogy eltévedtem.
A fal mögött szűkölök
a vörös téglafal mögött
melybe a feledés parancsát írták
vésővel
kalapáccsal.

Nincs is fehér kendőm
és erkély sincs itt.

Úgy zár be magányosságom
ahogyan a fát körülzárja a kérge.

Nem hallják hangomat
nem látják hogy jeleket adok le a világnak.

Egy fal mögött állok elfeledten.

Nem létező kincseimet
számlálom.

Kamarás Klára :VALAKI VOLT ...


Valaki volt... aki ma nincsen...
Mint kézfogas rozsdás kilincsen,
elmúlt, leporlott mindörökre.

Valaki volt,... ma nincs semerre.
Az éjszaka a szél leverte
az ágakat, miket beoltott.

Valaki volt... s őt én szerettem.
Minden szavát rajongva lestem,
de nincs postás, ki tőle jönne.

Valaki volt...valaki elment...
Ahogy rovom e hosszú termet,
tudom, többé már nem jön vissza.

József Attila

Az én szívem sokat csatangolt,
de most már okul és tanul.
Aki halandó, csak halandót
szerethet halhatatlanul.

Gabriel Garcia Márquez

"Mennyi mindent el tudunk viselni egymásba kapaszkodva, és milyen magányosak, céltalanok vagyunk, ha nincs egy kéz, amelyik simogat, ha nincs egy szempár, amelyik azt sugározza -a gondok, bajok közepette is-, hogy fontos vagy nekem..."

Válóczy Szilvia
Milyen út ez ?


Átkozott szív!
Miért nem vagy elég?
Miért kell úgy fájnod,
ha nincs már, ki véd,
a gondoktól...
A fájdalmaktól...
A világtól...
Milyen út ez?
Hová vezet?
Hová lett a hitem?
Hol a kezed...
...Istenem?!
Magamra hagytál...
Tenyereden...

Fodor István

"Arcod keresem az arcok közt,
Megtörve már és e keresés közben
Más arcok találnak rám.
De szemükbe nézve nem látok mást,
Csak egy arcot, egy látomást,
Melyet keresni fáj...."

"Akiket a legnehezebb szeretni,

azoknak kell leginkább a szeretet. "

Lévai Katalin

"Nem tudhatod, mit érez egy nő, amikor rájön, hogy senki nem szereti igazán, és csak akkor él, amikor becsukja a szemét és álmodik. Az álmok még mindig biztosan állnak "

Nemes Péter

Ha örömödet nem oszthatod meg mással,
nézz egy virágra, és
én mosolygok vissza
tiszta szívből, veled örülve,
a lelkedben élő kisgyermekre.

Ha bánatodat nem hallgatja meg senki,
csak gondolj rám, és ott leszek
a szívedben.

Csak ott leszek, és ölellek
s az esőcseppekben
veled könnyezem

Ha szükséged van rám,
ott leszek mindig
csak gondolj rám!
És tudd van egy barátod
aki vár a végtelen partján.

Plath Sylvia

Eljön az idő, amikor minden kijárat lezárul, mintha viasszal tapasztanák be. Ülsz a szobádban, a testedben érzed a szúró fájdalmat, ami összeszorítja a torkodat és veszélyes kis könnyzacskókká préselődik a szemed mögött. Egy szó, egyetlen mozdulat és mindaz, ami felgyülemlett benned - elmérgesedett harag, elüszkösödött féltékenység, teljesíthetetlen vágyak - kirobban belőled dühös, tehetetlen könnyekben, zavart zokogásban és hüppögésben, és mindez nem is szól senkinek. Nincs kar, hogy átöleljen, nincs hang, hogy azt mondja: jó, jó. Aludj és felejtsd el. - Nem, nem. Ebben a szörnyű, új függetlenségben a veszedelmes, intő fájdalmat érzed, a kevés alvás és a túlfeszített idegek játékát és azt a sejtést, hogy ezúttal a kártyákat ellened rakták, és a halom egyre nő. Kijárat kell és mindet plomba zárja. Éjjel-nappal a magad csinálta sötét, szűk börtönben élsz.

Stephen Edwin King

"A világ teljesen üres, ha nincs benne szerelem...,

ha nincs, aki a nevedet kiáltsa....,

ha nincs, aki hazahívjon...."

Rainer M. Rilke

"...nincs semmi kötve hozzám.

Elhagy mindenki s minden.

Sziget vagyok ."

Ferencz Győző

Hát nincs tovább, és áthatolhatatlan;
Én várok, önmagamba bújva -
Elmúlt, ha elmúlt, vele haltam,
De mikor születek meg újra?

Nagy István Attila

Rettenetes, ha a reménytelenség megköti az ember tetteit, gondolkodását, életösztöneit. Ilyenkor nem futja másra az erejéből, mint hogy egymás mellé teszi a lábait, ha egyáltalán útnak indul.
De inkább a helyét keresi, mert hirtelen kiüresedett az élete, eltűnt, aminek - hol nagyobb, hol elgyengülő akarattal - nekifeszült.

Alphonse de Lamartine

"Néha csak egyvalaki hiányzik,

mégis az egész világ néptelennek tűnik."

Kovács Anikó :Örök rapszódia (részlet)

Néha az ember annyira elfárad,
csontjaiba fészkeli magát a bánat,
ilyenkor kellene egy áhított barát,
ki szívedre ír egy apró krónikát,
magához fölemel és a fénybe lódít -
fogja két kezedet, ha lelked halódik.
Megesett már, önmagát az ember megleste
mikor súlyosan rádőlt az örök-néma este,
...és csalt -, mert ami aznap nem volt -,
azt másnap magának bele-emlékezte...

Hatos Márta :A szívem fáj

Nem, drágám, nincs semmi baj,
Csak a szívem fáj egy kicsit.
A szívem fáj, ahogy szokott.
Vergődik, fölsír, bús-rekedt
gyerek-panasszal. Hagyni kell!
Ne szóljon hozzá senki és
ne dédelgesse sebét!

Egyedül elapad a könny
és elcsitul a szenvedés...
Kábultan szétnéz, még szipog,
de este már aludni fog,
holnap már játszik...fölnevet.
A szívem fáj. Most hagyni kell,
mint egy kis síró gyermeket.

Hatos Márta :Néma sikoly

Mindenben és mindenkor keresed lelked feloldó magányát.
Ki érti meg a kínodat? Kit érdekel a Másik? Van ember, ki számontartja szenvedésedet?
Tomboló, vég nélküli szenvedélyed veted papírra, és megjelenik előtted egy meggyötört vigasz, hogy kisírtad lelked minden nyomorúságát.
Ki érti meg árvaságodat, ha magad sem érted, élsz-e még?
Amikor legyűr a fájdalom, és nem jön az enyhülés, nem nyújt békét lelkednek a szó.
Amikor sok szenvedő lélek egymáshoz menekül és egyetlen egészben tornyosul a fájdalom.
Amikor a másikban keressük önmagunk és önmagunkban a másikat találjuk, ki érti meg, hogy becsapjuk a pillanatot?
Ki érti meg, amikor szíved vad dobbanásokkal ébreszti érzékeidet, és a csend elnyeli sikolyod?
Börtönbe zárva éled testtelen magányod és kínjaidnak színtere lesz minden gondolat.
Ki érti a színes képeket, mit álmaidban festesz?
Ha sötét rengetegben járva a hold fénye világítja meg létedet, ki érti meg, hogy miért járja át ismeretlen boldogság a szíved?
Ki érti meg a tegnapod? S ki érti meg azt, hogy a holnap is, csak a mának folytatása lesz?