2010. márc. 30.


Leila
Félelem

Félek elmenni melletted, mert tudom,
Te nem úgy érzel, ahogy én.
Félek rád nézni, mert tudom,
Te másképp nézel rám,nem úgy, ahogy én.
Félek rád gondolni, mert tudom
Te más vagy, nem olyan, mint én.

Félek hozzád szólni, mert nem tudhatom
Ez lesz-e az utolsó neked mondott szó,
Félek téged szeretni, mert tudom
Az összes érzés irántad hiábavaló.

Rajnai Lencsés Zsolt: Csend


Óh mennyit öltöztettem díszbe szívemet,
és mennyit vártalak...!
Szépeket gondoltam felőled;
egész lényed belengte enyémet.

Ébredtem, s eszembe jutottál.
Jártamban-keltemben a szívemben voltál.
Ha tudnád, ha tudnád, hogy milyen szép voltál!

Messze jársz már,
de nem messzebb, mint mindig.
Én pedig közel, hozzád,
ki te-vagy, bennem-vagy, s nem-te-vagy.

Csak a csend kell.
Mert minden mi több ettől,
rosszabb.

Időnként előkeresgélem a rég előkeresgélt rád aggatott szépeket.
A reményeket, a jókat és a világ-összeomlásokat.

Olykor álmodom is.
Álmomban belépsz lelkem kapuján,
rátalálsz, majd összeölelkezel magamban hordozott
tenmagaddal.
Rácsodálkozol szépségére.
Leülsz mellé, körülpillantsz, és jól érzed magad nálam.
Én meg csak nézlek titeket.
Csendben.
Nem szólok semmit.
Nem kell.
Értesz.

Aztán felébredek.

Pilinszky János: Azt hiszem


Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanul, és jelzés nélkül.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.

2010. márc. 28.


Tiltott..

Az élettől lopott boldog pillanat
szíved mélyén lapult,bár tiltott maradt
Édes csók egy ölelésbe,
érintés a vágy tengerébe
De hazug volt a szó,a csók,
s hazug a vágy,a tiltott jó...

(mildy)

Kell nekem..

Kell nekem az érintésed,a bizsergető forróság
Kell nekem az a pici szellő,mit bőrömön érzek
mikor ajkad közelít,s szenvedélyem parazsát szítja
Kell nekem a tested illatának varázsa
amit érezni akarok párnámon,
amikor tovaröppensz a mindennapok kavargásába.
Kell nekem a bíbor köd s szédült zuhanás,
amikor ölelésed kéj bilincsébe vonaglik testem
Kell nekem a hangod dallama,
beszéded kelleme,logikus bölcselete,
ha megtépázott harci lelkem balzsamot kíván.
Kell nekem az álmom,melyben újra látom
amint kitárt karral vársz rám.

Nem kell az ébredés,nem kell a fájó mellkas,
és a keserű sóhaj,
inkább álmodom tovább...

Vágylak...

Szeretni vágylak,
és úgy hiányzol,
akár a halott,kiszáradt folyónak
partjai körül a hűvös habok,
mikben víg halacskák játszadoznak.

Érezni vágylak,kívánlak egyre,
csókolni,s ölelni szüntelen..
Érintésed boldoggá tenne,
csak lennél megint újra velem..

fáj minden perc,mit nélküled élek meg...

2010. márc. 27.


Félek...

Félek attól a naptól,mikor tőlem elmész
Félek attól,hogy nem látlak többé
Hiába várlak,ha eljön az este
Nem hallom,mikor a zár megcsörren.

nem hallom hangod,nem mesélsz többet
Nem sétálunk az utcán kéz a kézben
nem érzem csókjaid,tested melegét
Nem ölel karod,mikor tőlem elmész.

Ne menj el kérlek,ne hagyj el végleg!
Szükségem van rád,mint egy falat kenyérre!
Szívembe zártalak örökre téged,
De vele halok,ha meghasad szívem..
(mildy)

Maradj...

Ölelj magadhoz,
s ne gondolj arra
a holnap majd mit hoz..
Nem akarok arra gondolni,
hogy egy nap elhagysz..
Elmész,s más ölel
más fogja kezed...

Megélni nem akarom azt a percet..

Ha elmész,megyek én is..
-el,örökre...
mert az élet nélküled tovább nem kellene

De most nem gondolok másra,csak a jelenre,
A jövő távol,oly messze,
Most vagyok boldog veled,
hát légy nekem,velem!

Mégis....
eszem s minden idegzetem,félve remeg,
hogy egyszer elveszítelek.

Maradj nekem,velem,
Hiányzol,s fontos vagy nekem!

A semmiből jöttél,csak feltűntél hirtelen,
Egy pillanat kellett és megváltozott életem.
Előtte nem tudtam mit is jelent szeretni,
Mi az,hogy meghalni,mint inkább feledni.
Repülök veled és már ketten szállunk,
Fogom a kezed és ugyan arra vágyunk!
Csak veled...örökre,ennyi amit kérek,
amíg velem vagy,soha nem félek.
A szemedbe nézek,és csak ennyit mondok remegő hanggal:
"Kellesz nekem..egy életen át....gyönyörű angyal!"

Nincs szó,nincs jel,
Nincs rajzolt virág,
Nem szállhat az égen
szárnya tört madár.

Nincs jó,ami jó,
Nincs már, aki felel,
De van hely,ahová visszatér
ki útra indul el.

Hol az arc,hol a kéz?
Akiért,s csak azért?
Hol a tér,ahol a fény
hozzád el ér?

Kell, Te legyél,
ki nap lesz éj után-
Te légy,aki megtalál,
ki szívét osztja szét,

Ő lesz a remény,
ki szívét osztja szét,
az élet,csak övé...

Így légy Te a jel,ki új útra talál
Ami volt,s amiért:
-az minden a miénk!-
szava a szenvedély

Az légy,ki sose fél,
ki szívem melegét
összegyűjti két karjába,
mit nem téphet senki szét...

2010. márc. 24.


Vecsey K. Mária: Látni


Látni nemcsak mindig szemmel,
látni szívvel, szerelemmel,
az az igazi, a belső,
szerelmes legeslegelső.

Látni ne csak a szemeddel,
inkább a szíveddel vedd el!
Mert azt úgyis megtalálod,
amikor már nem is látod.

Látni így kell: szerelemmel,
ha látni akar az ember;
és, ha így lesz a sajátod,
akkor mindörökre látod.

Jacqueas Tahureau: Szép szemével hogyha olykor


Szép szemével hogyha olykor
rám tekint a kedvesem,
bennem szinte téboly tombol,
s majd elalél életem.

De ha egyszer a kegyetlen
elfordítja a szemét,
új méreggel új sebemben,
nő halálom kínja még.

Mit tegyek, hogy végre éljek?
Van bajomra gyógyital?
Hálójából kell-e végleg
szabadulnom mihamar?

Bájitalom, betegségem
írja is az volna csak.
De ha egyszer jobban érzem
börtönömben magamat!

RÓNAY GYÖRGY FORDÍTÁSA
.

Janko Jesensky: Néznek a csillagok


Néznek a csillagok,
mintha szeretnének,
hej, a te csillag szemeid
rám így mikor néznek?

Ajtóm előtt milljó
madár is dalol tán,
hej, a te szép ajkad mikor
szól, dalol így hozzám?

Kis galamb szemelget
magot a kezemből,
kismadaram, vállaimra
így mikor röppensz föl?

Arcod símogatnám,
szádat megitatnám,
csókjaimmal táplálnálak,
szívünk összefonnám.

Hogy a te szemeid
rám nézzenek forrón,
hogy a te édes, szép ajkad
hozzám lágyan szóljon.

Hogy szíved, szivecskéd
leljen békességet,
s azt susogja, hogy mellettem
talált meleg fészket...

Baranyi Ferenc fordítása.

Baranyi Ferenc: Nézni


Itt már a szavak mit sem érnek,
csak nézni kell és nem beszélni,
se kérdeni, se válaszolni,
csak nézni kell, csak nézni, nézni.

Lesni, amit szép arcod izmán
parancsolnak csöpp rándulások,
s ha keskeny űr szakad közébünk:
felmérni az arasznyi távot.

Szemekkel mindent megbeszélni
ékesszóló sugarak által,
s meleg, bársonyos egyességre
jutni egy titkos kézfogással.

Megérezni, amit te érzel,
kimondani, mi nyelveden van,
előbb dobbanni a szívednél,
csókod előzni csókjaimban.

Itt már a szavak mit sem érnek,
ne szólj száddal, csak szemeddel,
a szerelem akkor beszédes,
amikor már beszélni nem kell.

Ady Endre: Mert túlságosan akarlak


Ki ott állott az útban,
Ellökni mindig tudtam
S ha az útfélre verlek,
Szép arcodat emeld föl,
Nézz reám, ríjj és nevess:
Túlságosan kedvellek.

Ha megszidlak levélben
Vagy pimasz fütyölésben;
Vagy ha másnak kinállak,
Hozd szívemhez a szíved
És sirass, mert hazudok:
Túlságosan kivánlak.

Ha hallod durva átkom,
Halld ki, hogy szánva bánom
Mindet, mi ért, a bántást
S mégis máglyára vetlek:
Szégyenlem, hogy sorsommal
Csipőd ringása bánik:
Túlságosan szeretlek.

S a napok mulnak-mulnak
S beteg szivembe fúlnak
Vágyaim szent Te-érted.
Jönnek a téli varjak
Feketén a hómezőn:
Most már búcsuzok Tőled:
Túlságosan akarlak.

Könyves Tóth Enikő: Mindig

Mindig itt vagy
álmaimban:
szédült boldogsággal
fátyol-kék hajnalban,
emlékeink bűvében,
mikor elér az áhítat:
szobádban - átszellemült
ragyogásban.
Éjfekete égbolt
csillagporos szikráiban,
ha harangjáték
emlékét hozza felém
a lágy esti szél,
s a harmatos rózsaszirmok
bársony bíborában.
Mindig itt vagy
morajló tenger
hótiszta habjaiban,
szemed tükrében,
ha szeretteidet öleled.
Könnyeim megváltó cseppjében
is ott vagy,
s a szívemben, ahol megszülettél.

Tatiosz: A lehetetlen méltatlan az emberhez


Külön világ minden ember. Ami összeköt bennünket - az az emberség.
Aki képes bölcsen dönteni, mindent egynek lát: a szeretet igazsága magába olvasztja a türelem, a figyelem, az odaadás az együttérzés, a magasba vágyódás, a felemelkedés képességét és a felemelés erényét.
A lehetetlen - méltatlan az emberhez.
Ne vágyakozzunk nagy örömökre, mert észrevétlen elmegyünk az élet igazi örömei mellett.
Ne vágyakozzunk nagy dolgok után, érjük be apróságokkal, de azt szeretettel tegyük.
Aki örömet tud szerezni másnak, magának szerezte a legnagyobb örömet.

2010. márc. 22.


Bodnár Éva - Bűnöm, ha van...

Bűnöm, ha van...: Ne bántsatok!
Lelkemet tépi éles karmotok.
Belém hatoltok, mint a férgek...
Hagyjátok végre, hogy éljek!
Nem várok feloldozást!
Ha irgalom nincs bennetek -
Engedjetek... Csöndben megyek.
Nem viszek magammal mást,
csak tavasz-illatot, s egy szót: Boldogság!

Bűnöm, ha van, bocsássa meg az Isten!
Bocsássa meg, hogy tiltott gyümölcsöt ettem!
Ő tudja csak keserves harcomat!
Az önmagammal vívott csatát, kudarcokat...
Ó, mennyi szenvedésért jutott csekély öröm!
...de azt is megköszönöm!
Bocsássa meg az Isten, ha vétkeztem!
Bűnöm csak annyi, én csak annyit tettem,
Titokban bár, de szívből szerettem!

Lőrinczi L. Anna - Üresnek érzem magam

Most hűvös szellő cirógatja
arcom, bágyadt fénnyel süt a nap;
Az égen bárányfelhõk úsznak
Üresnek érzem magam

Csönd van, meghalt bennem a zene;
Az a bársonyos hang, feledve van?
Nem feledtem, csak talán - ma
Üresnek érzem magam

Az idő múlását fülemben érzem,
Visszhangzik a poros csendben.
Szívem dobbanását is hallom, de
Üresnek érzem magam

Kiáltok, állj meg, állj meg!
Nem látod, mennyire szenvedek?
Lépj vissza kettőt - előre egyet
Üresnek érzem magam

Nélküled...

Lányi Sarolta - A reménytelenség fokán

Nagyon szeretni volna jó ma
Beleülni a szerelembe:
A felvirágozott hajóba.

Evezni szépen messze, messze
Szelíd örömhullámokon
S a szívem szikrás vágy epessze.

Hullám hűsítse homlokom
S talán ki kéne kötni este
Távol lilázó partokon.

Téged szeretni volna jó...
De nem te vársz a messzi parton,
De nincs remény, de nincs hajó.

Czóbel Minka – Búcsú


Eljött az ősz, madár is elszállt ---
Isten veled !
Forgó szél elseperte tőlem
Szerelmedet.

Hogy jött ? hogy ment ? ki mondhatná meg ?
Virág ha vész,
Fejét lehajtja, fonnyad-szárad,
Ez az egész.

Előbb, ha szóltál, hangod lágy volt,
Mostan szavad
Hideg, kemény lett, szívem tőle
Majd meghasad.

Vágyó szemem, réten virágot
Már nem talál,
A hegyen túl, hózivatarban
Zúg a halál.

Komjáthy Jenő - Ha eltaszítasz...

Ha eltaszítasz: összetört szivemmel
Bejárom sírva a világot;
Szilaj fájdalmaimtól ostorozva
Örvények éjjelébe hágok.
Ahova lépek, ott a fű kiszárad,
Virág lehervad egy lehemre,
A lomb haraszt lesz, élet ere posvány,
Aszú a rétek üde selyme.

Ha eltaszítasz: halhatatlan bánat
Fog űzni a sötét vizekre.
Megyek. Utamnak célja végtelenség, -
Élet s halál között lebegve.
Szirtek között, rémséges éjszakákon
Rohan velem a szörnyü gálya;
Nyomomba démonok kacagva törnek,
Magam a démonok királya.

Ha eltaszítasz: egy világot ölsz meg,
Örökre, visszahozhatatlan.
Nem test, a lélek az, amit temetnek,
Az éden is így lett lakatlan
Gyilkot merítesz egy világ szivébe,
Hiába sírsz, hajad hiába téped!
Elvérzik a természet mély sebébe,
Reszkess! Iszonyu lesz a bűnhödésed!

Ha eltaszítasz: összetört szivemmel,
Halott szivemmel mégis fölkereslek;
Kioltád életem, de temetetlen
A szörnyü érzés: halva is szeretlek!
Elérlek! Árnykezemmel égbe érek;
Utánad nyúlok daccal és merészen,
És lángoló, véres szívemre vonlak,
Enyém leszel mégis, enyém egészen!

Baranyi Ferenc - Utószó egy szerelemhez

Nincs mit mondanom,
nincs mit mondanod,
ami régen megszakadt, azt
nem folytathatod,
szemed jégvirág borítja,
már beléd nem láthatok.
Nincs mit mondanod,
nincs mit mondanom,
párosan viselt magánynak
dupla súlya nyom,
szíved hangtalan parancsát
többé meg nem hallhatom.
Én már többé nem kereslek:
rádtalálnom nem öröm.
Te is engem csak - kerestél.
De én azt is köszönöm.
Mért, hogy a szerelmet mindig
megalázza a közöny?
Válni kell.
Kolonc koloncot nem visel,
önvédelemből hagylak el
s fel nem cseréllek senkivel.
Válni kell.
Én nem hiszek - te nem hiszel,
a szív nem nézi, mit cipel,
csak éppen már nem bírja el.

Baranyi Ferenc - Egyszer majd minden összeköt

Ölelésünkben összeér:
talán a szív, talán a vér.

Az éjszakában összeköt:
talán a fény, talán a köd.

Mi hát - mi egybetart - a lánc?
Talán szeretsz.Talán csak kívánsz.

Mindegy. Most hozzám tartozol.
S enyém leszel valamikor.

Egyszer majd minden összeköt:
a szív, a fény - a vér, a köd

2010. márc. 21.


A Szerető

Szerető dolga, hogy mindig elérhető legyen, ha a férfinek szüksége van rá. Mindig vidám, felszabadult és gond mentes. Nem szabad mutatnia, hogy neki is vannak problémái, és nem szabad a férfival beszélni róla. A Szerető az, aki mindig jó kedvű és karjaiban a partner megnyugvást lel. Ha otthon összekap a feleségével/élettársával, a Szerető ott van, hogy megvígasztalja és mellette a férfi megfeledkezzen az otthoni gondokról. A Szerető nem lehet féltékeny. Ha elvállalja ennek a posztnak a betöltését, akkor ezzel együtt szó nélkül azt is elfogadja, hogy csak egy másodhegedűs. Nem szidhatja a férfi hivatalos párját. Egy rossz szava sem lehet.
A Szeretőhöz menekülnek. Ő egy mentsvár. Nincs joga panaszkodni, szólni, problémázni. Alá kell rendelnie testét és lelkét is a férfi kívánalmainak.
Nem szabad ráakaszkodni a férfira, nem szabad folyton zaklatni. Majd ő szól, ha úgy tartja kedve, hogy a Szeretővel szeretne lenni, és épp ezt meg is teheti.
A Szeretőnek ebben a kapcsolatban nincs magánélete. Azt a funkciót tölti be csak és kizárólag, hogy a férfi jól érezze magát vele, és arra az időre minden másról megfeledkezzen. Egyfajta orvosság... aki ápolja a férfi testét és lelkét egyaránt... de ő nem szorulhat ápolásra. A Szeretőnek mindig tökéletesnek kell lennie.
Nem szerethet egymásba a két fél. Amint a férfi beleszeret a Szeretőbe, vagy fordítva, azonnal megsemmisül a gyönyör és véget kell vetni a viszonynak.
Ha valaki lealacsonyodik arra a szintre, hogy ezt a szerepet felvállalja, bármilyen okból kifolyólag is történik, mindig és mindenképp ezek szerint a szabályok szerint kell játszani.

2010. márc. 13.


Téged várlak

Téged várlak átvirrasztott éjjeleken,
Úgy kószál képzeletem,
Mint a tavaszi szél suhan a fákon át.
Eltűnődöm elhibázott életemen,
S töprengek szerelmesen,
Miképpen küldjem feléd
szívemnek sóhaját.

Ha meghallanád valahol tán
Panaszos ajkam hívó szavát,
Elhozná még a régi vágy,
A boldog múlt dalát.

Téged várlak átvirrasztott éjjeleken,
Úgy kószál képzeletem,
És érzem,hívogató szavam
majd rád talál!
(Rákosi János)


Szilágyi Domokos
Egy tekintet

Amire nem lel szót
a nyelv
Mi be nem fér egy
ölelésbe;
Miről az ajak nem
beszél
Csókot adva,vagy
vágyva,kérve;
Mit el nem mond egy
mozdulat,
Ha kezeddel a
búcsút inted;
Mit el nem árul
mosolyod:
Azt mind kimondja
egy tekintet!

Reményik Sándor
Maradj velem

Maradj velem-hisz nem kívánok semmit
Tetőled,csak hogy néha lássalak.
Maradj velem,csak hogy mint illat lengd be
néhanapján nagy árvaságomat!
Maradj velem,szólj hozzám néha-néha,
S ha én is szólok:rossz néven ne vedd-
Szeresd versem rendetlen ritmusát
S számláld rendetlen szívverésemet!


Őri István
Döbbenés

Néha rádöbbenek,hogy bármikor elveszthetlek,
S arra,hogy nem elég,ha csak egyszer mondom,
hogy szeretlek,
Hogy bármikor történhet veled,vagy velem valami,
Hogy milyen jó hangodat hallani.

Arra,hogy milyen nehéz néha őszintének lenni.
És milyen könnyű egy szóval megbántottá lenni.
Hogy meg kell mondani,ha valami fáj,
Arra,hogy mindent tönkretehet egy összeszorított száj.

Hogy túl rövid az élet,hogy veszekedjünk,
S,hogy mindig csak jobb sorsot reméljünk.
Arra,hogy mindig kell,hogy legyen erőnk
arra,hogy nevesünk
És mindig kell idő arra,hogy szeressünk!

Simon Ágnes
Szerelem

Beléptél az életembe
-én akartam-
Felkavart az érintésed
-én akartam-
Szenvedélyed megszédített
-ezt akartam?!-

A tűz fellobbant,
éget a láng
Perzselő büntetés
vár majd ránk
-nem ezt akartam!-

Ki kellene lépnem
Elkellene futnom
Édesem
Engem tönkretesz
és megőrjít ez a
szerelem!

Simon Ágnes
Ábránd

Égig érő csillagos remények
Fényesítik e sötét földi létet
Adnak-e gyógyírt fájó szívünknek?
Álmokat álmatlan éjeinknek?

Örömteljes boldog jövőt várunk,
Közben dermedten üres az ágyunk,
Könnyekben fojtott minden vágyunk
Perzseli fel magányos nászunk.

Sivár,nyomorult jelenünket,
Egész elrontott életünket,
Minden elsírt bánatunkat,
El nem múló csókjainkat

Egyetlen sóhajnyi rebbenő fény
Aranyozza be:az állandó remény,
A tiszta,éltető,igaz érzelem,
Az elpusztíthatatlan örök szerelem!

2010. márc. 12.


Még meddig?

Még meddig kell
tétován számolni a múló perceket,
és remélni, hogy az eljövendő nap
már nélküled is boldog lehet?

Még meddig kell
gondolatban eltévedni hozzád,
és céltalan úton keresni,
hol találok rád.?

Még meddig kell
némán tűrni a kiáltó fájdalmat,
és rejteni, hogy
vérző szív van a mosolyom alatt.?

Még meddig kell
a holdfény árnyékába sírni a nevedet,
és minden elhaló rezdülésben
kutatni a lépteidet.?

Még meddig kell
büszkén állni a tekinteted,
és küzdeni nehogy meglásd,
a szívem még dobog érted.?

Fáj, hogy messze vagy

Ma fáj, hogy messze vagy.
Úgy lehajtanám öledbe fejem!
Kérném, hogy itt maradj,
míg elcsitul bennem az érzelem.

Megfognám a kezed.
Tenyeremben tartanám ujjaid,
s megsúgnám - csak neked -,
hogy énbennem miféle vágy lakik.

Megcsókolnám a szád.
Szerelmet adni -látod?- szép dolog…
Nincs bennem semmi vád,
mert te ott vagy, amíg én itt vagyok.
(Harcos Katalin)



Álom


"Maradj, és szeress, úgy, mint régen
Zárj a két karodba, ölelj, csókolj
Vigyél el oda, ahol még nem jártunk
És mesélj, mesélj, fürkészem szavad.

Ringass álomba, mint régen és
Simogatva ébressz fel, ha alszom
Vigyázz rám, figyelj, én követlek
Csak szeress, szeress, nagyon szeress!"

( Hermann Hesse )


Leila
Félelem

Félek elmenni melletted, mert tudom,
Te nem úgy érzel, ahogy én.
Félek rád nézni, mert tudom,
Te másképp nézel rám,nem úgy, ahogy én.
Félek rád gondolni, mert tudom
Te más vagy, nem olyan, mint én.

Félek hozzád szólni, mert nem tudhatom
Ez lesz-e az utolsó neked mondott szó,
Félek téged szeretni, mert tudom
Az összes érzés irántad hiábavaló.

2010. márc. 10.


-Kezdetben csak kedveltelek.
De megtörtént,amitől tartottam,"féltem":megszerettelek.
Pedig tudom, nem szabad,nem lehet.
Fáj,hogy titkolnom kell,nem mondhatom el.
Vágyom minden percben arra,hogy halljam hangod,láthassalak,
veled-melletted lehessek,beszélhessünk.
Nem tudom Te mit érzel,mit jelentek neked.
"Barátnak" mondasz,mivel nem lehet több!?
Vagy többet jelentek?
Nem tudom,és azt sem,hogy valaha megtudom.
De azt tudom,hogy én mit érzek.
Fáj!
Nagyon!
Vágyom érintésed,közelséged,kedves mosolyod,szavaid!
Nem többet.Ennyi nekem elég.
De azt mondod,ennyit sem szabad.
Ki tiltja?
Ha egyszer jó volt,miért nem lehet folytatás?
Miért nem jó a jó?Miért nem kell a jó?
Évek rohanók,elmúlnak.
Lehet egyszer majd eszedbe jut,hogy elszalasztottál
egy kínálkozó lehetőséget,egy kicsi mást,
ami a szürke hétköznapokból kizökkent.
Csak rohansz,az idővel harcolsz.
Állj meg,és pihenj!
Azt mondod,nem szereted a változást?
Mennyivel jobb az egyhangúság,a megszokott unalmas mindennapok?
Változtass.Megadatott!
Rövid az élet,és oly sok lehetőséget elszalasztasz,
ha nem élsz a lehetőségekkel.
Tiltva van?
Mi?
Az,hogy esetleg jól érzed magad valakivel,
aki foglalkozik veled,akit önzetlenül érdekelsz,
aki azon van,hogy jó legyen minden,megmutassa az érem másik oldalát?
Megmutassa,hogy van más élet,mint az idő rabjának lenni?
Aki nem akar rosszat,nem akar megváltoztatni,
nem akar elszakítani senkitől,semmitől,
csak szeretné ha nevetnél,jó kedved legyen,
újra lássam azt a fényt a szemedben,azt az örömöt az arcodon,
mint az elején?!
Engedd,hogy szeresselek,némán,önzetlenül!
Nem "csak barátod" akarok lenni,annál kicsit több!
Te is tudod,azért többet jelentek számodra!
Ha akarod,ha nem,akár ellenkezel,akár nem!
Adj esélyt!!
Magadnak,s nekem!
Az érzéseknek,a jónak,a változásnak!
Ne a tiltást lásd csak!!
A nem lehet,a nem szabad,a nem tudom, a nem megy!!
Csak egy utolsó esélyt az újrakezdéshez!!
A "nem" nélkül,a "tiltás" nélkül!
(B.Z.-nek)




Beszélnék, de a hang torkomban reked,
Oly sok szép szót gondoltam Neked.
De csak hallgatok.
Nem akarnak formálódni a mondatok.
Bántóan néma most a csend zaja,
Itt lüktet bennem hiányod. Szólnék. De nem tudok.
Zavartan hallgatok.
S tűröm, hogy magához húzzon az emlék.
Most távol vagy, de mégis oly közel.
A szívemben. A lelkem átölel.

Mit érzek? Mondanám, de nincs rá szó.
Olyasmi ez, mi nem kimondható.
Mert szavakkal elmondani nem lehet,
Míly mérhetetlen a szeretet,
Mit irántad érzek.
Csak tétován nézek,
De szólni nem tudok.
Nem, nem állnak össze a mondatok.
Beszélnék, de a hang torkomban reked,
S csak annyit tudok suttogni Neked:
Hiányzol nekem!
(B.Z.-nek szívből)

2010. márc. 7.


Zsigai Klára

Vágyakat kavarsz fel!

Szivárvány fénye szűrődik pilláimhoz,
arcod sokféle varázsa,
álmodozok, elmerengek Rólad, Veled,
hallom lélegzeted, hullámzó,
háborgó tengert szívemben,
Vágyakat kavarsz fel!

Bánat könnyekkel szemedben,
gondtól megtörten reményt vesztve
felhők közé menekülve,
csokorba szedem
boldogság csillogó könnyeit
karodba bújok, megpihenni!

Súlytalanul szeretni, felfedezni együtt
tovatűnő ismeretlent mámor fényében
összefonódva testek rezdülését,
hullámzó árnyvonal tovakúszó vágy
pergő boldogság képe tovaszáll...
Vágyakat kavarsz fel bennem!



Wass Albert

Egy nap Tenélküled


Egy nap Tenélküled mint üres utca
mely piszokfelhőben nem vezet semerre.
Sötét, rút épület arcodba bámul
lélek se mozdul csak a szél süvít
a magány hágóján át.

Egy nap Tenélküled, mint széles sivatag
hol fű s virág nincs, se bokor, se fa
csak kopott homok, mely öröklétbe nyúlik
és feldúlt egébe egy méla napnak.

Egy nap Tenélküled végtelen éji táj
csillagtalan világa vár bús pirkadást
átgyúrni egy nap csodás pompáivá!

Egy nap Tenélküled egy süllyedő nap
az idő gödrébe hang nélkül
mint óriási moly, amely az éjt repdesvén
reménytelen keres fényt.

Vörös liliom

Hogyan szeresselek?

Hogyan szeresselek?
Lágyan,
miképpen virágszirmokat sodor
a júniusi szél?
Vagy, mint a lét határán
árnyként sompolyog
az éltető remény?

Mondd, hogyan szeresselek?
Vakon,
ahogy az idő szűk gödrébe
tűnik el nyomtalan?
Vagy vadul
égve, fájva, gyötrőn
húsba tépő kínnal?

Hogyan szeresselek?
Riadtan
hajtsam előtted alázatra
szomorú fejem?
Vagy kínmosollyal nyílt arcomon
nyújtsam feléd kezem?

Mondd, hogyan szeresselek?
Szelíden,
mint kezed szokott pihenni
nyitott tenyeremen?
Vagy tudatosan,
miként küldöm ölelésem
át az éteren?

Mondd, hogyan szeresselek?

Várnai Zseni

RETTENETES MESSZESÉG!


A legborzasztóbb mégis az,
hogy nem tudok segítni,
közöttünk áll a messzeség,
és nincs erőm lebírni,
közöttünk áll a tilalom
minden utat letiltva,
nem repülhetek tefeléd,
s te nem repülhetsz vissza.

Vinném neked a meleget
szívemből, hogy ne fázzál,
odaadnám a falatom,
hogy éhen ne maradjál,
testemmel állnék elibéd
minden csapást kivédni,
mert nélküled, mert nélküled
nem lehet úgysem élni.

Berohannék a tűzbe is,
mint kölykiért az állat,
kimentenélek onnan is,
csak ott lehetnék nálad,
de a messzeség kő falán
véresre zúzom lelkem,
jaj, mit tehetek, mit tegyek
egy egész világ ellen!

Ó, rettenetes messzeség,
ó, tilalom fás élet!
Bilincsbe verve viselem
a tehetetlenséget,
hallom a hangod messziről,
mint hogyha engem hívna,
s nem repülhetek tefeléd,
s te nem repülhetsz vissza.

Csak várjál, várjál Kedvesem,
csodatevésre várjál:
mint Szodomára egykoron,
Isten tüze alászáll,
s elvesznek mind a gonoszok,
de téged meg fog védni,
mert nélküled, mert nélküled
nem lehet úgysem élni!

Válóczy Szilvia

Szeretkezz velem


Nyakad köré fonom karomat,
Arcodhoz érintem arcomat,
Várj, szomjas ajkaim
Csókká teszik harcodat,
Engedd!

Lábaim közé szorítom csípődet,
Hagyd most a cipődet,
Szépen lassan a ruha
Úgy is lekerül előtted,
Rólam.

Lassú ritmusban ringatod testem,
Felhevült erőd felettem
Gyengéden vaddá nő,
Kezedben démon lettem
Neked.

Ölelsz, harapsz, akarsz magadnak,
Ujjaid lágyan haladnak
Szemérmem felé,
Igen... annyira kívánlak!
Szeress!

Féktelenül húzol még közelebb,
Lüktető ágyékod erősebb,
Mámorral fogadlak,
Tested feszül, keményebb...
És mohó.

Húzódott izmaink alatt a vér
Lángot kovácsolva ér
Lejjebb és még lejjebb
Szertelen ritmusunk ledér
Vágyaiba.

S mikor bennem haladsz mélyen,
Szemeid hunyod egészen,
Jelenünk a csendbe zuhan,
Életed forrását érzem
Magamban.

Fáradt izzadság közt szorítasz,
Mellkasodra hajolva pimasz
Mosolyomban az érzés,
Szerelmet szítasz.
Szeretlek!

Váci Mihály

Mit elrontottam

Már nem segít az utazás sem.
Mindenütt Te jössz vélem szembe.
Jajonghatok körül a földön:
- mindenütt Te fúródsz szívembe.

Belém ivódtál - édes sírás!
Eső ivódik így a földbe.
Ha mag fogan bennem: - te táplálsz.
S ha gondolat: - Te vagy a zöldje.

Ahogy a sors íródik tenyérre,
- arcomra TE úgy rajzolódtál:
járok fényeddel világítva
a Föld körül - ahogy a Hold jár.

Nem szerelem ez már, - könyörgés:
- engedd, hogy magam visszaadjam,
hisz mindazt, mi lehettem volna,
- bár elrontottam - Tőled kaptam.

Varga József

Tűzsugarat nékem


A napfényt, ha durván
Lelopják az égről...
Olyan most a lelkem
Elszakítva fénytől.

Hozd vissza szép szemed
Tűzsugarát nékem,
S a te drága lényed
Boldogítsa éltem!

Varga József

Az élet morotváján


Mi az, mi bennem folyton tombol?
Miért is van, óh, varázsszemed?
Nem kérdezem, úgy sem értem,
Csak azt tudom, hogy szeretlek.

Bár lehetnék zúgó orkán,
Mely tombolva fákat dönt le,
Vagy lehetnék tüzes vulkán,
Mely Földet füsttel vonja be.

Lerombolnám a drága oltárt,
Melyen hű szerelmem lángja ég!
S nem maradna lelkem mélyén,
Egyedül csak a puszta tél.

De nem lehet, mert hívogatsz te,
Kit szeretnem úgysem szabad,
S így az élet morotváján
Fájdalmaim kínja fakad


Tóth János

Hallani szeretném

Hallani szeretném
lélegzeted egy születő hajnalon,
mikor rezgő szempillád alatt
képeket perget az álom,
ágyad szélén elbűvölve ülve
mosolyod csodálva
rossz királyként,
ki nem tud uralkodni
a vágyon.
Hajadba simítanék,
mint holdsugár a rét füvébe,
ujjam ajkad ívét
remegve festené újra,
s ha édes fintor futna
ajkad szögletébe,
lelkem bújtatnám
egy perzselő csókba.
Ha a kábult ébredés
karomban lelne,
s szemed íriszében
látnám magam, mint bálványt
lelkemben a szerelem
rózsaként teremne,
s boldog lennék
ha hallanám a hangod:
a hangszínszivárványt.

2010. márc. 5.


Tóth Árpád

Ó, merre jár...


Ó, merre jár, kit szívem még szeret,
S kiért tünődöm, esti hallgató,
Megvérez, esti bú, halk fegyvered...
S míg ringat fekete és altató
Tükrén a csend, a csend, a lusta tó,
Kezemre hajlik búsuló fejem,
Ó, istenem, meghalni volna jó,
Nyújtózni öntudatlan, végtelen,
És fedné őszirózsa vöröslomb fekhelyem...

Tóth Árpád

Fájva szeretni...


Fájva szeretni, legfőbb törvény,
Igazságoknak örök szomorúja,
A nagy-nagy vágynak adatott
A legtöbb tövisből a koszorúja.
Micsoda szomjas, nehéz kőkorsókat
Cipel szegény vágy bús, remegő vállal,
S a kúton, hol a legmélyebb gyönyört
Merítené... a halállal...