Álom volt, amit ébren álmodtam
magunknak.
Csak álom volt mi megcsalt
s felébredtem én.
Álmom volt veled, te
álombeli lény.
Nem lehetett igaz
biztosan tudom.
Ha igaz lett volna, fájna most
nagyon.
Hazudd hogy hazudtál,
és csak álom volt.
Hazudd hogy te voltál, és
kínzón megcsaltál.
Álmom volt veled,
de elfelejtem én.
Mert feledni könnyebb,
mint szeretni a reményt.
Joel

"-A buszablakon átszűrődő januári napfény elhomályosította a látásom,elkezdtem álmodozni..rólad. Aztán elbújt a nap és én ott maradtam egyedül a buszablakon átszökő fény nélkül,az egyetlen érintkezés nélkül ami hozzád vezet.. "

"nem tudom hány estét kell még így töltenem nélküled..
minden perc évmilliárd hosszúnak tűnik ..és az óra kattogása is csak
üresen kong a négy fal között.
várom végre a pillanatot amikor eszedbe jutok és végre szemembe nézel és rám mosolyogsz, édes barna szemeiddel, én abban a momentumban elvesznék szemed
csodaszép világában.
de oly régóta várom már ezt az egyetlen apró kis történést, hogy úgy érzem, minden másodpercben kitép belőlem valamit ez a keserű várakozás.
sokkal könnyebb lenne ha nem lépkednél gondolataim között és nem tépne szét a sok régi emlék."

Mumkacsy Laszló

Elmaradt találka

Mi már sosem találkozunk
Csókjaink csak képzeletként élnek
Mint letépett hervadó virágok
Maradnak örökre emlékek.

Ölelésünk nem lesz soha
Karjaimban nem pihensz kedvesem
A szorítást, ami nem történt meg soha
Még a sírodnál is keresem.

Mi már nem iszunk bájitalt
A szerelem hajnalán merengve
Én már holtan bújok hozzád
Elmúlt szerelmünkbe temetve

Mi már sosem találkozunk
Napjaink szétfoszlott remények
Te csak könnyezni fogsz tudom
De én megsiratlak téged

Rab vagyok

Rab vagyok.
A reménytelen szerelem rabja.

Szívem láncon,
testemet kínok gyötrik.
Lelkem haldoklik

Minden nap,
újra és újra
jön szívem rabságba ejtője.

Kegyetlenül megkínoz,
meggyötör.

Meg kéne halni.
Nincs tovább értelme az életnek,
ezeket a sebeket nem lehet túlélni

Gyötrődő hústömeg vagyok.
Lelkem ezer sebből vérzik.
Nem bírom tovább!

Holnap ha jössz, ne kínozz tovább!
Hozz magaddal egy tőrt és szúrd a szívembe,
forgasd meg benne.

Ha lehet, kérlek, szemből végezz velem,
hogy két szemed legyen utolsó emlékem.

Hiszen mindennap meghalok a pillantásodban.

John Islandhill

Várni a jövőt


Hajnali ébredés szürke félhomály
Ködbe burkolózott téli táj
Magányos szív mely csendben kalimpál
Szomorú fátyolos tekintet némán lesi magát
Jöjjön a jövő mely már a kapuban áll
Hozzon derült s seperje el a magányt
Daloljon szabadon minden kismadár
Dobogjon a szív szaporán mint hajdanán
Hisz minden embernek kijár a boldogság
Agnes T. Vamosi

Madarász Margó

Érzés


Egy nézés,egy érzés
egy apró mozdulat,
a hang, mely ígér...
s elhiszed, hogy fontos vagy.

Lopott órák,sietős percek,
számomra,csak ez jutott,
de hálás vagyok a Sorsnak,
hogy Téged nekem is adott.

Metty
Semmit sem értettem

Volt már akkor is, hogy semmit nem értettem,
mégis hittem, és sokat reméltem,

magamban rólad álomképeket festettem,
szépen, hogy tetsszen, ki is színezgettem,

gyönyörű lelkedet aranyló sárgára,
édes ajkaidat vágyadó rózsára,

szemedben megláttam a felkelő napot,
hangodban beleszőtt millió madár volt,

nem volt elég ábránd, nappal is folytattam
amit éjszakánként rólad megrajzoltam,

színes-szép képedet egyre csak csodáltam,
míg végre a tökéletest bizony megalkottam,

magamban rólad nem is létezőről,
egy igaz hitű embert varázsoltam,

és vártam, csak vártam, hogy egyszer megtalállak,
de aki Te volnál, maradsz csak ábrándnak.

gbrva
Én egy őszinte, igaz emberre vágytam

Én egy őszinte, igaz emberre vágytam,
Hittem, hogy tebenned végre megtaláltam.
Fürödtem két szemednek bársony melegében,
Éreztem a szerelmet minden ölelésben.

Vágytalak szeretni tisztán és piszkosul,
Mint vulkán ha kitör, tüzesen, oly vadul.
Gondoltam, most szabad, repülni lehet,
Elhittem, miénk a boldogságsziget.

Ám jött egy keserves, óvatlan pillanat,
Melyben megmutattad valódi önmagad.
Most itt állok kábultan, bénán, megcsalatva,
A reményt, a holnapot, mindent feladva.

verm era
ennyi

Ennyi volt?
Nem akarsz már engem?
Tudod amit velem tettél
Könnyen nem feledem.
És nem is tehetem

De tudom hogy akarsz,
Rajtam az álarcom,
Mit akkor leveszek
Mikor Neked leszek.
Tüzedből élek.

Kerüld tekintetem,
Én leszek éntelen,
Ne gúnyolj,ne játsz.
Salak vagyok,
Amin most te jársz.

Kétkedem,folyton,
Önmagam fojtom,
Rabláncon tekergek,
Hamisan remélek,
Hol vagytok remények?

Hosszú a nappal
S nem látlak,
Rád gondolok
Mindig kívánlak.
Törpülne a vágy,
Elszáradna mint
Rothadó virág

Cseik Gergely
Vadvirág

Égig érő virágok,
de mindnek szirma hullt.
Tiszta hanggal kiáltok,
de színe megfakult.

Vérzik hát a régi seb,
bár éppen csak szivárog
Feltépték rút tövisek.
Fenn varjú károg.

Azt károgja "várni rád!"
s én csőrébe nevetek,
Legyőztem már holt hadát,
nem birkózom veletek.

Nem küzdök a múlt ügyért,
szívem zord hahota,
nem pazarlok többre vért,
zárva lelkem ablaka.

Paul Geraldy: Szeretkezni...!


Szeretkezni szeretnék Veled!
Vadul suttogni neved!
Elvenni egy percre az eszed!
Érezni bőrömön kezed!

Csókolni akarom testedet,
Gyönyörbe hajszolni véredet,
Felfedni minden titkodat,
Elűzni összes gondodat!

Érezni akarom a szád!
Bőröd borsódzó bársonyát.
Hajad rám omló illatát,
Látni szemed szép csillagát.

Hallani akarom szívedet,
Érezni lüktető kéjedet!
Repülni Veled az égre,
Zuhanni együtt a mélybe!

Aludjon el minden lámpa,
Jöjjön sötétség a világra!
A homályban vágyón, ha kereslek,
Érezd, milyen, hogy szeretlek!

Görög M. Éva: Még végül


Még végül imádkozni is megtanulok érted, drága
Nevedet morzsolgatom rózsafüzérként végtelen perceimben
Arcodat festem az égre, vízre, nap fényére, szél szagára
Varázslókhoz, tündérekhez, földjeink anyjához könyörgöm
Felfeszíted leszögezett hiteim biztosnak hitt alapjait
Szerelmünk lefordít eddigi életem kapufájáról
Nem szent már semmi, ami nem veled van, s érted
Nélküled nem színek a színek, nem íz az íz zamata
Hüllők hideg, lassú érintésével múlnak hiányodban a napok
Nem-veled minden acélkemény, fémes, rezzenéstelen, rideg
Még a túlvilági boldogságot is hiszem, ha érkezel
S a keresztrefeszítés kínjait, ha nem vagy velem.

Vitó László: Szerelem


Megszűnt a tér:
nincs "messze", nincsen "távol"
amióta tudom, hogy létezel.
Hol éppen vagy
a Föld bármely pontjáról
mindegyik percben hozzám érkezel.

Ha megsimítsz egy tárgyat
amint bárhol gondolatban
nálam feledkezel
én érzem itt, hogy szívem száz gondjából
az a simítás egyet elemel...

Magányából az "én" és "te" kilábol
mely külön értelmetlen félbe szel
csak a tündöklő "Te meg én" világol
értelmes egy velem együtt leszel:
Én vétkezem, amikor Te hibázol
engem őrzöl, ha magadra vigyázol.

Gyurkovics Tibor: Száj


Már nem tudom, hogy miért szeretlek
de azt azért tudom: nagyon.
Most hát reád rakom a terhet,
szempilláidra a szerelmet,
a mellkasodra, a szívedre,
a vállaidra, s úgy hagyom.

Reményik Sándor: Csak egymáshoz


Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden -

Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik
És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!

Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra -

Aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát hallgatagon
S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.

Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt -

Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánk sugároz:
Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz

B. Radó Lili: Várni


Csak ülsz és várod.
Olykor kitárod a karod
szemedből boldog álmok
édes derűje árad
lelkedről lepkeszárnyon
peregnek a dalok
fiatal vagy és remélsz
és harmatos a reggel.

Csak ülsz és várod.
Előbb békén, majd egyre jobban
a szíved néha-néha
hangosabban dobban,
hogy nyílik már az ajtó,
hogy jönni fog feléd; és
ajtód előtt kopog!
Majd újra halkul a lépés.
Riadt szemedben
némán fakul a ragyogás
s ajkadról tört virágként
hervad le a mosoly.

Még biztatod magad,
hogy jönni fog talán
de két karod ernyedten
mégis öledbe csuklik
szemedből könny után könny
törületlen szivárog
s míg ülsz ajtód előtt
és azt hiszed, hogy várod
szívedről cseppek hullnak
megannyi vérző kláris
már nem bánod, hogy nem jön
már nem bánod, ha fáj is
és nem bánod, hogy
közben lassan leszáll az éj.

Szabó Lőrinc:
Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol


Úgy kéne már, hogy
enyhüljön bennem ez a szomorú
és bizalmatlan, örök társtalanság,
de mindenkitől féltem magamat,
szabadságomat, nem tudok örülni
fenntartás nélkül, és így születik meg
az önzésből a lelkifurdalás.
Félek tőled, akkor is, ha kívánlak,
szeretlek, s mégis mindig titkolom,
vágyom rád, s most is úgy hajlok föléd,
mintha ellenség volnál: óvatos
lelkem tüskéit fordítom feléd,
mert törvény véd s mert zsarnokom lehetsz.
Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol.
Nem nyúlok hozzád… Óh, micsoda jóság,
milyen tökéletes odaadás
kellene ahhoz, hogy boldog legyek,
és aki vagyok, mégis az maradjak!
Az ellentétem kéne, az, aki
nem követel semmit cserébe, a
teljes biztonság, az önvád alól
felmentő, szent, jókedvű, igazi
önzetlenség…
Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol…

Baranyi Ferenc: Elmondhatatlan vallomás

Van szerelem bevallhatatlan,
vállalt nyugalmad őrzöd abban,
te döntöttél ekként magadban:
titok legyen. Bevallhatatlan.
Azt dédelgeted ami gátol,
ami megóv a kimondástól,
úgy őrzöd, mint koldus a rongyát,
hogy tested pucérnak ne mondják.
Észrevétlenebb a fedettség,
a megtagadott meztelenség
a félbenyelt döbbentő - mondat,
ára behódolt nyugalomnak.
Elhessegetsz sok sas szerelmet
ha kotlós biztonság melenget,
moccanna vágyad bár: cseréld el
a meleget a repüléssel. . .
A szárny alatt a szárnyalás - vágy:
gyutacsát vesztett bamba gránát,
sorsától fél, robbanni reszket,
magát alázza játékszernek.
Élve maradt szomorú bomba,
egykedvű csirke, puha tollban,
szélárnyékban delelő koldus,
vigyázatodban egyszer fölbuksz!
Félelmed rongyod - óva koldul -
szabályos koldus. Sose fordul
senki feléd. Nincs szava, élce,
nincs tetteden meghökkenése.
Örülsz, ha rád se pillant senki,
ha nem kényszerül észrevenni,
tekintetek pergőtüzének
körében kényelmetlen élned.
Magaddal is hitetve vallod,
hogy bőröddel egy már a rongyod,
kínok nélkül letéphetetlen,
benne szíved elérhetetlen.
Miről titkon vallod: bolondság -
őrzöd, akár koldus a rongyát,
talpig beléje öltözötten
lapulsz ártalmatlan közönyben.
Van szerelem bevallhatatlan,
vágyol rá - s benned van, magadban,
ragyogását rongy alá loptad,
magad előtt is letagadtad.

Parujr Szevak: A szerelem


Utadba jön - nem is kerested.
Útjára megy - hiába nem ereszted.


Mindegy - csak tűrd szótlan panasszal!
Mindegy - üvölts, ha az vigasztal!
Mindegy - harapd némán a nyelved!
Mindegy - párnád ököllel verjed,
vagy görcsösen szorítsd a szádra!
Hiszel? - most istent káromolhatsz!
Hitetlen vagy? - hitet tanulhatsz!
Legyintenél - az is hiába.
s hiába vágyol a halálra.
Hát élj, s tanuld meg elfogadni,
hogy nem tud ennél többet adni:


utadba jön - nem is kerested,
útjára megy - hiába nem ereszted.