2011. jún. 28.


A magányhoz


Eső mossa a fekete éjszakát,
dala felveri a csendnek világát.
Hívnám a szerelmet, ki messze él,
de két szemének tüze bennem ég.
De érzem, nem segíthet ő sem,
nem ő a társ, kit tegnap kerestem.

Tudom már magány, Téged vártalak!
Egyedül voltam, s szívembe zártalak.
Társamnak fogadlak ma éjjel lovagom,
te légy a csendben ölelő angyalom!
Adj nekem csöndet és messzeséget!
Add nekem csönded és békességed!

Hallgasd velem az eső énekét!
Mutasd az éji csendesség kegyesét!
Mutasd arcát, ó tárd ki karodat!
Hogy lelkemben kitárjam titkomat!
Csak benned bízom áldott lovas a szélben,
bár néha pusztító kín a csöndességben

ha átölelsz, s nem zárod ki börtönöm,
most jöjj, nyisd meg tömlöcöm!
Te vagy ma éjemnek az egyetlen fény,
világodba vágyom, hol csöndes az éj,
hol szomorú füzek isszák a cseppeket,
s nem fújja vad szél a sötétlő mezőket.


Gyere hát magány, add nekem kezedet!
Mutasd az utat, mit régóta keresek!
Téged várlak egyedül a csendben,
mert tudom, itt élsz szívemben.

Éber álom


Félelmet sodor most az éj,
fekete fény, úszol felém...
Sötét utakon jár a szél,
álomban bujdokolsz vak remény.
Vágyadban szívem éberen dobog,
mélyemben szerelem lángja lobog.
Csendes az éj, lelkem gondtalan,
árnyad meglebben, látom nyugtalan.

Minden éjen jöttél, s öleltél,
most érzem félsz, bár ölelnél,
mégis édes fátylad elreppen,
gondolatom hozzád száll, s elretten.
Egy kismadár lelkemben riadtan száll,
ha ölelnél, sem lenne boldog talán...

Pille szárnyon közeleg a hajnal,
de feketék a falak, éjszaka van.
A pirkadat madara más úton jár,
pedig lelkem csak őrá vár!
Szívem a fényre vágyik egyre csak,
hol a remény két keze elringat,
s tán visszatérsz te is, rám találsz,
ha rémiszt a szél, is megtalálsz.
Békét lel szívemben minden félelem,
s lelkemet neked átengedem...

Világok mögött


Porszemek áznak a csendben,
nyári zápor mossa a falakat,
könnycseppek úsznak a szélben,
lángok borítják a hidakat.

Hajnal és éj álmodik velem,
ébren minden álom térdre hull,
napfény és holdsugár hazudsz nekem,
álmodva minden könnycsepp megfakul.

A hajnal karjában könnyező napsugár,
lelkek táncolnak árja tengerén,
a múló időben örök tűz, ami fáj,
elégünk majd porladó kezén.

Álom és valóság játszik velem,
a sötétben hamis csillagok gyúlnak,
esőt szór a csend is nekem,
a hajnali csillagok mind lehullnak.

Szeretném látni valódi arcodat!
A csend ködén át megfogni karodat!
Titokban akarlak nézni, egyedül,
mikor a függöny földre kerül!

Szívedbe engedj belátni! Csak egy pillanat
legyen, mikor a falak leomlanak!
Szemedben tengernyi érzés ragyog,
a kapuk mégsem nyílnak meg!
Csupán utazó angyal vagyok,
ki szívedhez igazán nem érhet.

2011. jún. 27.


Keserű tűz


Árny lopódzik a csend falain át
szívem múltba veszett szigetére,
ködből szőtt könnyeim
tömjén pernyéi hullnak lábnyomán.

Köröttem emlékek oldozzák a jelen láncát,
a tegnap hideg fénye
parázsba fúlt
álom ösvény útjait söpri...

Tétován borul rám
itt maradt sóhajok tüze,
mint síró szélhegedű,
zokog a csend bennem...

Emléked lelkem húrjain játszik,
foszló,fáradt vágyak
bús cseppjeit ízlelem,
a remény bolyong,
akár kósza, halvány szellem,

kutatja régi romjaim,
de ma már csak magányt lel
a dohos percek rongyai alatt,
elkorhadt szétszórt képek karcolatát
a rohanó idő arcán.

De szikrát nem talál
a mélyben, hit vesztett
vándorlásán csupán poshadt
szerelem ég, harcolna tán,
de félelmek csonkig marták.


Vártam...

Vártam, öleltem,
szerettem minden
sejted,
de szívednek sötét
árnya elnyelte
a holnapok
reményét,
s homályos
semmibe taszította
a bennem lobogó
fény tüzét...
Elillant a gyönyörű
kéj, elenyészett
világunk tisztasága,
porba hullt
az alázat önzetlen
szerelem pírja
míg a könnyek
sóhaján remegve
hazavártam
szeretni azt,
kiből az élet
cseppjei
belém simultak.

Ajándék

Egy kedves blogtársamtól,és baráttól kaptam egy elismerő díjat,
amit most megköszönök.
Szívből köszönöm Magdinak(csillagok vándora) az elismerő ajándékot!
Jóleső érzés,mikor egy nagyon kedves-elismert személy megtiszteli blogom,
olvassa,és tetszik.
Köszönöm!

2011. jún. 26.


Sóhaj


Úgy szeretnék csillag lenni,
távoli fények között lebegni,
minden éjjel egy utat járni,
s ha kell, ezer évig is rád várni,

Bekopogni ablakodon,
mint fény-csók ragyogni homlokodon,
rózsa pírja lenni ajkadon,
édes könnycsepp arcodon.

Mosolyodba belebújnék,
emlékek közt bandukolnék,
ha veled lennék, sohasem félnék,
jóban-rosszban veled volnék..

Vagy sóhaj lennék, mi elrepül,
csillagok közt, egyedül,
nem lennék többé, aki menekül,
ki tengerbe hullik és elmerül.

szhemi

Kívánom neked a csend szépségét, a napfény dicsőségét, a sötétség rejtelmét, a láng hatalmát, a víz és a föld higgadt erejét, a levegő édességét és a szeretetet, mely ott található minden dolgok gyökerében. Az élet csodáját kívánom neked.
Pam Brown

2011. jún. 25.


"Azon a napon, amikor az ember beengedi szívébe az igaz szeretetet, mindaz, ami jól el volt rendezve, összekuszálódik, és megrendül minden, amit helyesnek és igaznak tartottunk. A világ tehát akkor válik valódivá, amikor az ember megtanul szeretni - egészen addig csak hisszük, hogy tudjuk, mi a szerelem, de nincs bátorságunk szembenézi igazi valójával. A szerelem vad erő. Ha meg akarjuk zabolázni, elpusztít. Ha börtönbe akarjuk zárni, a rabszolgájává tesz. Ha meg akarjuk érteni, cserbenhagy és összezavar. Ez az erő azért van a Földön, hogy boldoggá tegyen, hogy közelebb vigyen minket Istenhez és fele barátainkhoz, ahogy ma szeretünk, az mégis sokkal több szenvedést jelent, mint nyugalmat."
PAULO COELHO

"Bármi, ami gyönyörű és értékes, egyúttal rövid életű is. Te mégis azt akarod, hogy minden örökké tartson. Ha szeretsz valakit, azt ígéred: "szeretni foglak egész életemben." És közben pontosan tudod, hogy még a holnapban sem lehetsz biztos - hazug ígéretet teszel. Csupán annyit mondhatsz: szerelmes vagyok beléd e percben és maradéktalanul neked adom magam. A következő pillanatról semmit sem tudok. Hogyan ígérhetnék bármit?"

Osho

"Csak olyat mondj, amit valóban úgy is gondolsz. Az élet rövid, nem szabad tönkretenned azzal, hogy folyton a következményeken aggódsz. Teljes, intenzív és boldog életet kell élned, akár egy nyitott könyv, amely elérhető bárkinek, aki bele akar olvasni."

Osho

Karinthy Frigyes

Lecke

Megcsókoltalak, megmutatni,
hogyan kell nékem csókot adni.

Megfúltál, úgy öleltelek,
mutatni, hogy ölelj Te meg.

És sírtam is, ölelve térded,
mert tudtam, hittem, hogy megérted

Bő könnyeim, a könnyű bért,
mit értem ontsz: a könnyekért.

Eldobtam mindent, íme lásd,
hogyan lehet szeretni mást,

kiért mindent százszor megadnál,
ezerszer jobban önmagadnál.

Kész vagyok meghalni miattad,
hogy élj, hogy meg ne halj miattam,
ahogy hiszem, hiszen mutattad.

Ne tétovázz, ne félj, ne féltsd magad,
csak az kap ingyen, ki ingyen ad.

Mondtam, hogy szeretlek, mondd, szeretsz-e ?
Mindössze ennyi volt a lecke,

Mindössze ennyi a titok,
de jaj Neked, ha nem tudod.

Jobb lett volna nékünk meg sem születni,
mint egymást így szeretni...

Ady Endre

Mert túlságosan akarlak

Ki ott állott az útban,
Ellökni mindig tudtam
S ha az útfélre verlek,
Szép arcodat emeld föl,
Nézz reám, ríjj és nevess:
Túlságosan kedvellek.

Ha megszidlak levélben
Vagy pimasz fütyölésben;
Vagy ha másnak kínállak,
Hozd szívemhez a szíved
És sirass, mert hazudok:
Túlságosan kívánlak.

Ha hallod durva átkom,
Halld ki, hogy szánva bánom
Mindet, mi ért, a bántást
S mégis máglyára vetlek:
Szégyenlem, hogy sorsommal
Csípőd ringása bánik:
Túlságosan szeretlek.

S a napok múlnak-múlnak
S beteg szívembe fúlnak
Vágyaim szent Te-érted.
Jönnek a téli varjak
Feketén a hómezőn:
Most már búcsúzok Tőled:
Túlságosan akarlak.

"Álmodtam én már sokszor égi szépet
És mindig fájó szívvel ébredék.
Elég! Álmodni nem akarok többet,
Se hunyt reményeket siratni még."

Kaffka Margit

"Ha álom ez élet: mért nem jön az óra,
Mely fölébresszen egy boldogabb valóra?
Arany János"

"Mily szomorú a lélek,
ha a szerelem miatt szomorú!
Victor Hugo"

"Nem tudtam, hogyan férkőzzem hozzá, hogyan találjak közösséget vele...
Olyan titokzatos világ a könnyek országa.
Antoine de Saint-Exupéry"

"Az egyetlen módja, hogy elkerüld a szenvedést az lenne,
ha elutasítanád a szerelmet.
Paulo Coelho"

2011. jún. 19.


Bitter T. Ákos

Elvetélt szerelem

(Köszönd a rossznak, hogy létezik jó,
s köszönd Istennek, ha a jót választottad!)

Cserbenhagyta szívemet egy szerelem.
Mintha nappalhoz lenne hűtlen a fény,
s mint csillagok, ha már nem kapnak esélyt
sötét - borongós nyár-végi éjjelen.
Nem kell szerelem a hazugság ölén,
nem kell gyönyör se, mit árulás követ,
és nem kell a szép sem, amely csak úgy szép,
ha látni akarom, lehunyom szemem.
Becsapott érzés uralta szívemet,
jelen gyönyöre utazik a múltba,
ámítás volt a legyőzött félelem,
döbbent ébredés az idő múlása.
Reménytelen vágy, remélni, hogy álom;
elvetélt szerelem, hontalan mámor.
Jorge Luis Borges: Idővel megtanulod...

"... Egy bizonyos idő elteltével az Ember megtanulja észlelni a különbséget egy kéz támogatása és egy lélek megláncolása között, megtanulva azt, hogy a szeretet nem annyit jelent, mint valakivel lefeküdni, vagy hogy van melletted valaki, és nem azonos a biztonság állapotával, ily módon az ember elkezdi megtanulni, hogy a csókok nem kontaktusok, és az ajándékok nem ígéretek...
Így hát az ember elkezdi elfogadni felemelt fejjel és tágranyitott szemmel bukásait, megtanulva, hogy minden útjait a MOST-ra alapozva kell felépítenie, mivel a holnap talaja túl bizonytalan a tervezéshez... és a jövőnek mindig számtalan változatai vannak, melyek azonban félúton megállnak...
És egy idő után az ember megtanulja azt is, hogy ami túl sok, legyen bár a Nap életet adó melege is, - éget és megszenesít. Ekkor elkezdi beültetni saját kertjét, önnön lelkét díszítve, ahelyett, hogy arra várakozna, hogy virágot hozzon neki valaki, és megtanulja azt, hogy rendelkezik az elviselés, tűrés erejével, mivel értékes ember ő... így hát az ember csak tanul, egyre tanul nap mint nap...

Idővel megtanulod, hogy együtt lenni valakivel azért, mert fényes jövőt ígér számodra, annyit jelent, hogy előbb-utóbb vissza akarsz térni a múltba.

Idővel meg fogod érteni majd azt is, hogy aki képes hibáiddal, gyengeségeiddel együtt szeretni téged anélkül, hogy meg akarna változtatni, meghozhat neked minden boldogságot, amire vágysz.

Idővel rájössz majd arra is, hogy ha csupán azért vagy e személy mellett, hogy társa legyél magányában, elkerülhetetlenül eljutsz addig, hogy nem akarod látni őt többé.

Megérted majd azt, hogy az igazi barát nagyon kevés, és aki nem harcol értük, előbb vagy utóbb hamis barátoktól körülvéve találja magát.

Idővel megtanulod majd azt, hogy egy haragos pillanatban kimondott szavak egy egész élet folyamán tartó sebet üthetnek a másikban.

Idővel megtanulod, hogy elnézést bárki kérhet, de megbocsátani csak az igazi nagy lelkek tudnak.

Idővel meg fogod tanulni azt, hogy ha mélyen megsértettél egy barátot, nagyon valószínű, hogy barátsága soha többé már nem lesz olyan erősségű.

Idővel rájössz majd arra, hogy az, aki megaláz vagy megvet egy emberi lényt, előbb vagy utóbb maga is ugyanazt a megvetést és megalázást fogja elszenvedni, de megsokszorozódva, négyzetre emelve.

Idővel megtanulod majd, hogy a dolgok siettetése vagy erőltetése végül azt hozza, hogy nem úgy történik amint remélted.

Idővel rájössz, hogy a valóságban nem a jövő a legjobb pillanat, hanem pontosan az a pillanat a legjobb, amit most élsz meg.

Idővel látni fogod, hogy annak ellenére, hogy boldog vagy azokkal, akik körülötted vannak, mégis rettenetesen hiányoznak neked azok, akik tegnap még veled voltak, és most már elmentek, nincsenek...

Idővel megtanulod majd, hogy megbocsátani vagy bocsánatot kérni, azt mondani, hogy szeretsz, hogy vágyakozol, hogy szükséged van, hogy barát akarsz lenni - egy sír előtt kimondva - teljesen értelmetlen.

Sajnos ezeket idő teltével lehet megtanulni..."

"Idővel az ember megérti mi a különbség a között, hogy tartasz egy kezet, vagy leláncolsz egy lelket..

És megtanulod, hogy a szerelem nem azt jelenti, hogy lefekszel valakivel...

és hogyha nincs valaki melletted, nem azt jelenti, hogy egyedül vagy...

és megtanulod, hogy egy csók még nem szerződés, és az ajándék nem ígéret..

és elfogadod a zuhanást emelt fővel és nyitott szemmel...

és megtanulod az utakat a mára és a mostra építeni, mert a holnap nem garantálja a terveidet..

a holnapnak mindig van egy csomó olyan változata, ami megállíthat fele úton...

és idővel megtanuljuk, hogy a nagyon sok is, az életet adó meleg is égethet és elszenesíthet...

Fogjál hát neki ültetni a saját kertedet és díszítgetni a saját lelkedet ahelyett, hogy mástól várod hogy virágot hozzon.....

és tanuld meg, hogy tényleg el tudod viselni , hogy tényleg van erőd, és tényleg értékes vagy...

és az ember csak tanul és tanul...

és idővel megtanulod, hogy csak azért maradsz valakivel, mert gazdag jövőt ígér előbb-utóbb visszatérsz a múltba...

Idővel megtanulod, hogy csak az tud boldogságot adni, aki elfogad hibáiddal és nem akar megváltoztatni...

de ha csak azért maradsz valakivel, hogy ne légy egyedül, idővel majd nem akarod látni...

Idővel megtanulod, hogy az igazi barát kevés és harcolnod kell érte, mert másként körülvesznek a nem igazak...

Idővel megtanulod hogy a haragból kimondott szavak egy életen át bánthatják azt, akit megsérteni akartál...

megtanulod, hogy mindenki mondhatja "sajnálom", de megbocsájtani csak a nagy lelkek tudnak...

megtanulod, hogyha megsértettél egy barátot, valószínű soha többet nem lesz úgy, mint régen...

Megtanulod, hogy lehetsz boldog az új barátokkal, de eljön az idő, hiányozni kezd a régi..

Megtanulod, hogy semmi sem ismételhető...

Megtanulod, hogyha megalázol és lenézel egy teremtményt, előbb-utóbb sokszorosan visszakapod...

megtanulod, hogyha sietteted, kikényszeríted a dolgokat, nem válnak a reméltté...

és megtanulod, hogy a MA a jó, pont ez a perc, nem a holnap...és megtanulod, hogyha jól is érzed magad azokkal, akik körül vesznek, mindig hiányozni fognak azok, akik már nincsenek...

Idővel megtanulod, hogyha megbocsájtással próbálkozol, vagy bocsánat kéréssel, vagy kimondani, hogy szeretsz és vágyódsz, ha szükséged van, hogy barát szeretnél lenni....egy sír fölött haszontalan..."

2011. jún. 12.


Bartalis János

Várlak

Éjfél van és én még nem alszom.
Hallgatom a csendes éjjeli zajt.
A mezőn piheg.
Fáradt csillagok bóbiskolnak.
A hold lezuhant kertek mögé.
Várlak, hogy jöjj.
Várlak, hogy egyszer besuhanj.
Hold – lábaid nesztelen röptét lesem
a bokorközön.

Szellő lengésed fehér szárnyalását.
Várlak, hogy itt légy,
hogy eljöjj és megörvendeztess.
Várom a lombzajt.
Várom a harmatcseppek
piciny csengetését.
Várom az apró füvek suttogását.
Várlak téged!...
...Szívem ős mélydobbanását
várom a csendes éjben.

Bajza József
Az Elhagyott

Csalfa volt hő esküvésed,
Változékony lenge kép!
Csalfa, mely szemedben égett,
A szerelmi láng.

Elhagyál, oh hittelen!
S el minden veled -
Mint kirablott puszta ház,
Melynek kincse, bútora
Összetépve, szertehányva,
S benn s körüle és felette
Minden élet ölve van,
Csak magányos éji szél
Jár zokogva csarnokán:
Oly magányos, oly kirablott
Néma, puszta e kebel;
Benne minden érzemények,
Istenálmak, lángszerelmek
Szertedúlva, és kihalva -
Változatlan hívemül csak
Egy maradt: a fájdalom,
Aki síromig kísér

Dal


Szomorú vagyok, nehéz sóhajok
tépnek, mindig sírhatnék:
kinek hódolok,
semmit sem adott
epedő szerelmemért.
Amit vágytam rég,
s amit vágyok még,
már valóra nem válhat.
Engem, a szegényt,
itt hágy, ami szép,
kedv és javak elszállnak.

Amikoron látlak,
gőgöd sajgó bánat,
vígasságom elveszett.
Hiába ha vágylak,
inkább a halálnak
ajánlom meg testemet.
Hetvenkedhetek:
érted szenvedek,
amióta ver szívem.
Szánd meg hát beteg,
gyötrött lelkemet,
már örömöt adj nekem.

Álvaro De Luna
fordítta Tímár György

2011. jún. 11.


Kötődés


Az élet nem egyszerű
Sok minden fáj.
Lelkünk is gyűrődik
Nem bír úgy már.

Figyeld a szemem mert
Látszani hagyom, hogy
Szeress egy kicsit és
Vigyázz rám nagyon !

A szavaknak súlya van
És némelyik teher.
Alattuk összeroppan lelkem,
Romokban hever.

Megmozdul a törmelék.
Kicsiny teste megremeg.
Segíts rajta kérlek,
Mentsd meg a lelkemet !

Emeld fel magadhoz és
Tartsd ott a fényben, hogy
Lelkem a lelkedben
Örökké éljen.

Kaprinyák Attila

Búcsú


Csalfa vak remény,
Szívem oly sokat remél.
Keresi a boldogságot szüntelen,
De már nem leli… sehol sem.

Megpihenni vágyik…
Halkan dobban egy picit…
Belefáradt a lüktetésbe,
A folytonos kesergésbe.

Szelíden elcsöndesedik…
Lassan megszenderedik.
Szeretni késő már,
Az élet lassan a végére jár.

Utoljára, szorul egyet…
A lelke csendesen elmegy.
Nem hiányzik már az élet,
Így életemnek vége lett…

Csicsószki Sándor

2011. jún. 8.


Törött szárnyú kismadár


Mint szárnya törött kismadár, olyan voltál nekem,
Mégis boldog voltam, hogy voltál nekem.
Törött szárnyakkal nem tudtál repülni,
Csak egyszer újra gyógyulást remélni.
Nagyon szerettelek, s vigyáztam reád,
Mert melletted szebb volt e rút világ.
Mindent megtettem, hogy mosolyogni lássalak
Minden nap kis meglepetésekkel vártalak.
De eljött a nap, hogy újra repülni tudtál,
Eljött a nap, amit úgy vártál.
Vártad, hogy újra repülhess végre,
Fel, fel magasra, az égre!
Nem volt más választásom, el kellett engedjelek,
De ekkorra már nagyon megszerettelek.
Fájt a búcsú, ahogy még sosem,
Fáj a szívem, hogy nem vagy már velem.
Törött szárnyad már a múlt,
Csak képek, dalok, s az emlékek maradtak,
Mikor elrepültél, szinte a szívembe martak.
Te már messze szállsz, gyógyult szárnyakkal,
Magas röptű álmokkal, s vágyakkal.
Mégis érdemes volt melletted lennem,
S érdemes volt érted mindent megtennem.

Mert Te voltál nekem a törött szárnyú kismadár.
West.



Magány

Egy elveszett lélek keresi otthonát,
Kit régen elkerült már a boldogság.
Vágyódik egy szebb, jobb világ felé,
De az már csak emlék, mi most végleg véget ért.

Egy aprócska porszem ő a nagy sivatagban,
Nem leli a világban helyét, bárhogy is akarja.
Bár próbálkozik azzal, hogy más ember legyen,
A többi homoklabda csak árt,
És nem segít neki egyik sem.

Minden egyes hajnal új fájdalmat hoz,
Egy újabb szenvedést, mi a szív mélyébe hatol.
De erős ez a porszem és konokul ellenáll,
Kibírja, hogy nem szól,
Bármekkora súly is nehezedik rá.

Mert tudja ő, ha szólna, úgysem hinnék el,
Mások szerint minden szava egy-egy kérdőjel.
Nem érti őt senki sem, bárhogy is szeretné,
Nincs egy lelki társ sem,
Ki a bajban megvédené.

De rájött már régen, hogy ez a sorsa,
És elfogadja azt,
Beletörődött a magányba,
És minden rá váró fájdalomba.

Ezért hagyja, hadd sodorja őt az élet,
Már nem tesz érte semmit sem,
De azért még reménykedik,
Hogy majd a halál után más élete lesz.

2011. jún. 5.


Tudod milyen érzés magányosnak lenni?
Amikor nem tudsz az úton egyenesen menni.
Nem érzel se hideget, se meleget,
Nem érdekelnek a tekintetek.
Körülnézel, de nem látsz semmit,
Csak az arcát, szemeit.
Egész nap semmit se teszel,
Éhes vagy, de nem eszel.
Kinyújtod kezed, hogy elkapjanak,
De a karok, melletted elsuhannak.
Ami tegnap szép és jó volt,
ma csak boldogságot olt.
Végigsétálsz az utcán egyedül,
Magányosan, ahogy a tücsök hegedül.
Ne kérj segítséget, ők nem érthetik,
hogy szíved, miért,s kiért vérzik.
magadba kell megoldanod, azt ami fáj,
Ne hagyd, hogy elfedjen a homály!
Kelj fel, küzdj ellenne, higgy benne,
Élj úgy, hogy a holnapi nap jobb lehetne!

"..És bukik alá a nap, maga alá temeti a pillanatokat, visszahányva viszont a szenvedést, kacagva rajtam, hogy megint nekem kell kibogoznom a csomókat, elsimítanom a hegyeket, felfogni a végtelent, megérteni a reménytelent?de megértem, valami felfoghatatlan akarja így, talán ezzel tanítva az életnek egy szeletére, vagy a jövőre figyelmeztetve, ne hajtsam a hajthatatlant, ne verjem korbáccsal az ártatlant. Dolgozzak magamnak, egyetlen boldogságom a becsületem legyen? Mozdulni nincs motivációm, a jóból nem kaphatok soha, csak kóstolót, a tányért elmarják előlem, a mennybe csak bekacsintani tudok, a kulcsát soha meg nem lelem..."
Sáfrán Gábor

"...Nem bírom tovább? Néha azt hiszem jobb lesz, de nem igaz. Mindig ugyanolyan. Csak sírok és gondolkodom, hogy igazán ki is szeret? És akkor azt gondolom mindenki becsapott.. senki nem szeret, csak elhitetik velem? És lehet hogy ez az igazság ? ha megkérdezném ,ki szeret, akkor sem mondanák meg az igazat. Mert az igazságot nem könnyű kimondani...inkább hazudnak, mert az könnyebb.. De abba bele sem gondolnak hogy a másiknak milyen nagy csalódás..... Mert mindenki csak magával foglalkozik. Nem értenek,nem tudhatják, hogy milyen érzés. Talán még nem csalódtak senkiben. Lehetséges , hogy csak én vagyok ilyen hülye..."

2011. jún. 4.


Suzushi Rika
Fájó szerelem

Óh, miért, mond miért
kínzod törékeny lelkem?
forr a szívem mikor olvasom
szavaid, mily ritka üzenet,
hiányzik minden versed, érintésed,
élvezed gyötörni fájó mélyem?
megbocsáthatatlan kegyetlenséged,
de mégis téged szeret vérző szívem..

Telnek napok, hónapok,
üzeneteidre mindig várok,
mily reménytelen, mily maró,
ez a szerelem gyötrő, fájó,
érzem hamarosan szétszakadok,
nem tehetek semmit ,porrá hullok
szenved miattad az egész testem
végezz velem édes szerelmem.

MunkácsyLászló

Utolsó könnycsepp


Utolsó könnycsepp az arcomon,
Utolsó hamis csók az ajkadon,
Utolsó gyengéd ölelés és megyek,
Utolsó szavam: felejts engemet.

Végül is mindent eladtam,
Végül is mindent elhagytam,
Korhadt gerendákon átléptem,
Fájdalmaim a falakba véstem.

Az utamon megyek, kihalt a táj,
Beszélnék, kiáltanék, de nagyon fáj,
Fújó szél tépi a koldus ruhám,
Beszélnék, ha engednéd, figyelj rám.

Fiatal vagyok ahhoz hogy éljek,
Túl öreg ahhoz hogy reméljek,
Gyenge ahhoz, hogy gyűlöljek,
Túl büszke, hogy visszatérjek.