2011. aug. 28.


Közel sem vagyok tökéletes. Mosolyt, de könnyet is csaltam már az emberek arcára. Olykor csalódást okozok, máskor én csalódok. Néha meggondolatlanul bízok, vagy magyarázat nélkül bezárkózok. Várok, mikor már nem kellene, és kapkodok, mikor még várnom kellene. Egyszerre szeretek és gyűlölök okkal, és ok nélkül is. Hibáztam, hibázok és valószínűleg még rengetegszer fogok is. Mégis, így vagyok önmagam.

Ne gondold, hogy a szeretet örök. Nagyon törékeny, olyan törékeny, mint egy rózsa. Reggel még pompában áll - estére eltűnik. Bármilyen apróság elpusztíthatja. Minél kifinomultabb valami, annál törékenyebb. Oltalmazni kell. Egy szikla megmarad, de a virág eltűnik. Ha egy sziklát dobsz a virágra, a sziklának nem esik bántódása, de a virág elpusztul. A szeretet nagyon törékeny, nagyon érzékeny.

Másnak teszt vagy, csak egy szótag vagy a sorba.
Nekem rejtvény vagy, amit nem tudok megfejteni,
Nekem egy vers vagy, amit nem fogok elfelejteni,
Nekem egy ajándék vagy, amit nem tudok kibontani,
Nekem te vagy az egyetlen szó, amit nem tudok kimondani.
Te vagy minden órám! Te vagy minden másodpercem!
Te vagy a lelkem! Te vagy az egyetlen szerelmem!
Te vagy a napom, a hetem, az évem, te vagy a szerencsecsillagom,
Te vagy a hangulatom, te vagy a könnycsepp az arcomon...

"Minden szem másképp sír
minden kéz máshogy ír,
minden levél lehullik,
egyszer minden elmúlik.
Minden szív máshogy fáj,
máshogy szól minden száj,
minden élet mást remél,
minden lélek mástól fél.
Minden hegy másképp áll,
minden madár másképp száll,
minden perc eltűnik.
Egyszer minden megszűnik."

Könnycseppként

Soha nem leszek tökéletes,
de így vagyok egész.
Mint a mindig más könnycsepp,
mi a szemből a lélekbe vés.

Más lelkébe behatol,
tükörként töri össze.
S mégis erre született,
legyen mi a bánatot megkösse.

Nem leszek soha tökéletes,
de így vagyok magam.
Mint a könnycsepp a szemben:
egyszerű, vigasztalhatatlan.

Van egy nagy, mégis egészen hétköznapi titok. – Ez a titok az idő.
Van naptár, van óra, hogy mérje,
de ez mit se jelent, hiszen mindenki tudja,
Egy-egy óra néha egészen örökkévalóságnak tetszhetik,
De el is suhanhat, akár egy pillanat – attól függ,
Mit élünk meg abban az órában.
Mert az idő élet.
Az élet pedig a szívünkben lakik.

2011. aug. 21.


Baranyi Ferenc

Csöndtelenül

A "törvénytelen" szeretők nem
fordítják fény felé az arcuk,
mosolyuk is árnyákba rejtett
s kétszer sötétebb a haragjuk.

Szeretni kölcsönágyra járnak
diszkrét csörgésű kulcscsomóval
egymás mezítlen melegéhez
szorongva érnek, mint a tolvaj.

Nem ismerik a gondtalan nász
fegyelmezetlen őrülését,
neszekre függesztett figyelmük
rándulni kész akár a vészfék.

Nem bújnak össze önfeledten,
csak félve egymáshoz lapulnak,
ernyedten is olyan feszültek,
mint puska ravaszán az ujjak.

Sivár magányuk sem magányos:
presszókban ülnek félaléltan,
egymás mellett egymásra várnak,
kettesben is emberkaréjban,

nem ismerik a délutáni
szelíd szieszták tiszta csöndjét,
ezer felől figyelt magányuk
sosem lesz páros egyedüllét,

sorsuk zsibongó hontalanság,
akár utcára kivetetté.

A "törvénytelen" szeretőket
a csönd hiánya űzi ketté.

2011. aug. 14.


Baranyi Ferenc

Tudom, hogy elhagy egy napon

Tudom, hogy elhagy egy napon!
És én minden tévedését igazolom.
S ahogy ma mézét, úgy, holnap, mérgét szomjazom,
mert már -- azt is méznek tudom.
-
Tudom, hogy elhagy egy napon! És tudom,
hogy hűlt helyén az emlék különb lesz nála.
Mert rabja lennék rögtön, mihelyt feloldozom.
emlékét is vállalom,
-
mert teljessége hiedelmét
csak hiányától kapom.

Baranyi Ferenc

Előled is hozzád

Szeretni foglak tegnapig.
Jövőd múltamba érkezik
s múltadból érkezik jövőm.
Csak tegnapig szeress, de hőn.
Mielőtt megismertelek,
már szakítottam rég veled,
nem is tudtad, hogy létezem,
és szakítottál rég velem,
elváltunk végleg, mielőtt
megjelentünk egymás előtt,
én jobbra el - te balra át.
S most jobb a ballal egybevág.
Kiadtad utamat s utad
kiadtam én is. Menj. Maradj.
te érted ezt? A távozó
nem el, de feltűnik. Hahó,
hahó! Csak erre! Jőjj! Eredj!
Isten hozott! Isten veled!
Isten veled! Isten hozott!
Futok tőled s hozzád futok,
s te tőlem énhozzám haladsz,
előlem is hozzám szaladsz -
ki érti ezt? Ki érti azt?
Megfoghatatlan. Képtelen.
Szerelem ez? Alighanem.


Ady Endre

Eldönti a sors

Rossz vagy, vagy jó vagy?
Nem születtem én kitalálónak
S nem is születtem rossznak vagy jónak,
De kedves, gyűlölt
Hiábavalónak.

Akarsz maradni?
Én, jaj-jaj, hisz alig tudok adni,
Ígérni tudok és megfogadni,
De beváltani?
Inkább elszaladni.

Téged szeretlek,
Hogy Te szeretsz, nem is olyan fontos:
Két ember s mind a kettő bolondos.
Mi lesz velünk, majd eldönti talán
A Sors, e bölcs, gondos.



Mint csillagok ölén a fénylő sugár,
vártam a nappalok után az éjszakát.
Vártam, hogy eljöjj!
Vártam, hogy itt légy!
Reménytelen vágyak csillagánál,
csak vártam, csak vártam az estét!
Ölelj és reszkess, karjaiddal
fond át testem,
mint átfonják lelkem a gondolatok,
Feldúlt érzések, indulatok!

Boldog lehetett volna, igen, s talán boldog is volt,
csak nem merte kimondani, mi több,
bevallani sem, tehát annak rendje-módja szerint
át sem élte. Mintha attól félt volna, hogy
ha elengedi magát, ha átengedi magát a ritka
(a váratlan?, az ismeretlen?) érzésnek, ha
elhiszi, hogy ez az a lelkiállapot (elégedettség?,
beteljesülés?), aminél nincs, nem lehet tökéletesebb,
akkor vége, akkor azonnal megszakad, elszáll.
(B.Z.-nek)

2011. aug. 4.


Kevés voltam neked

Mégsem maradtál velem,
Nem tudom, most hogy legyen,
Én még mindig őrzöm a dalt,
De te már nem emlékezel.

És többé nem fogod a kezem,
Amikor elfog a félelem,
Hogy sok harcban kevés az értelem,
Az erőm túl gyorsan fogy el.

Pedig én úgy szerettelek,
Hogy szebben nem lehet,
S ha nem is voltam mindig veled,
Sose voltam ellened,
És csak benned hittem,
Most csak azt szégyellem,
Hogy így is kevés voltam neked.

Két év volt és úgy ment el,
Hogy szinte észre sem vettem.
Veled osztottam meg mindenem,
S te hagytad elveszítenem.

Pedig én úgy szerettelek,
Hogy szebben nem lehet,
S ha nem is voltam mindig veled,
Sose voltam ellened,
És csak benned hittem,
Most csak azt szégyellem,
Hogy így is kevés voltam neked.
(Korál)

Soha nem mondhattam el

Nos, hát mégis Nélküled, múlik el az életem,
Pedig a fontos dolgokat, még nem mondhattam el,
Szavaim fáradt nyilak, földre hulltak az útjukon,
S amit még nem mondhattam el, már többé nem tudom.

Igen, fájt minden szavad, tudom én rontottam el,
De csak egy dolog igaz, amit nem mondtam sosem,
És most vad tüzekkel ég, a hallgatáson túl,
És örökre megmarad kimondhatatlanul.

Nézd a föld forog tovább,
És már nem bánt semmi sem,
Csak egy szó amit Neked,
Soha nem mondhattam el
Soha nem mondhattam el,
Soha nem mondhattam el "
(Korál)

Érints meg

Megint elment a nap, ahogy mindig szokott,
Nem túl sok van már, amit még itt hagyott.
Ami félig van kész, az ma félig marad,
Engedd, hogy a dolgok, most nélkülünk változzanak.

Egy felhőn ülünk, fenn a város fölött,
Távolról néztük, ahogy átöltözött.
Indulhatunk, itt már tudjuk milyen,
Rád bízom merre, ne ez a bolygó legyen.

Érints meg még egyszer, lassan, úgy alszom el,
Legyen függöny mögött a világ.
Érints meg még egyszer, lassan, érzékenyen,
És kívánj jó éjszakát.

Ki mondja meg, vajon meddig lehet,
Hogy mindennap, mindenhol erős legyek.
A csönd volna jó, kicsit könnyebb napok,
Ne kérdezz semmit, ha látod, hogy fáradt vagyok.

Érints meg még egyszer, lassan, úgy alszom el,
Legyen függöny mögött a világ.
Érints meg még egyszer, lassan, érzékenyen,
És kívánj jó éjszakát.

Elment a nap, ahogy mindig szokott.
Nem túl sok van már, amit még itt hagyott.
Ami félig van kész, az ma félig marad,
Engedd, hogy a dolgok, most nélkülünk változzanak.
(Korál)

Hosszú az a nap,
Amely a csókod nélkül múlik el,
Hosszú az az út,
Amit a küszöbömig megteszel.

Hosszú a perc, míg átölelsz,
Míg mindent elmesélsz,
Míg gondjaidból hozzám visszatérsz.

Rohan az idő,
Aztán a búcsú újra oly nehéz,
Aki így szeret,
Annak a másikból minden kevés.

Ha tudnád, hogy mennyire várlak,
Tán még jobban sietnél hozzám,
Boldog az a perc,
Ha magadhoz ölelsz, drágám.
(Neoton)

2011. aug. 3.


Szememből hull a könny, ha arra gondolok,
elveszítlek egyszer, hiába harcolok.
Reád gondolok, ha egyedül vagyok,
elgondolom: hogyan lehetnénk boldogok.


Tenyerembe hajtom bánatos fejemet,
lassacskán letörlöm hulló könnyeimet.
Elhullik a könny, de a bánat marad,
kesergő szívem lassan már megszakad.