2011. nov. 28.


Nem szabad

Nem szabad, hogy érezzem,
Amit csak most érzek.
Nem szabad, hogy szeresselek,
Ahogy most szeretlek.

Nem szabad, hogy több legyen, mint barátság,
Nem szabad várnom arra, hogy mikor ölelsz át.
Nem szabad, hogy várjak Rád,
Nem szabad várnom, hogy csókoljon a szád.

Jól esik, ha hallom a hangod,
Mert ez egy csodás dolog.
Jól esik, ha a közeledben vagyok,
Ekkor mindig nagyon boldog maradok.

Jól esik, ha véletlenül hozzám érsz,
Ilyenkor megfagy bennem a vér.
A szívem hevesen ver és kér,
Hadd legyél az enyém.

Ábránd csupán e kép,
Hisz`tudom, nem lehetsz az enyém.
A barátság mi köztünk él,
De szívem a fojtogató tűzben ég.
Berdán Anita

Szeretnék...
Szeretnék az inged lenni, hogy érinthessem bőrödet.
Akkor mindig veled lennék! Mámorító őrület!
Ujjaim úgy becéznének, mint nyári szellő, ha belekap,
Simogatva kényeztetném finom hajlataidat.

Szeretnék a könyved lenni, hogy láthassam a szemedet.
Soraimban elmerülnél, táplálnám a lelkedet.
Kezed szorosan ölelne, befészkelve - jó nagyon!
Aztán mellkasodra tennél, szívverésed hallgatom.

Szeretnék a párnád lenni, hogy érezhessem arcodat.
Reám hajtsad a fejedet, őrizzem az álmodat.
Altatódalt is dúdolnék, megnyugtatót, csendesen,
Boldogságban szenderegnél messze meseszigeten.

Szeretnék a fésűd lenni, simíthassam hajadat.
Kedveskedve - bontogatva ezüst színű kócokat.
Lassan, hosszan elidőzve nyújtanám a perceket,
Minél tovább élvezhessem magamon a selymeket.

Szeretnék a tükröd lenni, hogy mindennap lássalak.
Reggelenként megcsodáljam ébredező arcodat.
Amikor csak belém néznél, elmondhassam szüntelen,
Tiéd lenni minden vágyam! Olyan nagyon jó nekem!
Bíbor Kata
Sharon. Edo-Kiáltás

2011. nov. 23.


Pilinszky János

Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehunyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanul és jelzés nélkül.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.



Legyél te sóhaj...
S én vigasz...!
Vagy görcsbe rándult... torz grimasz!
Hogy én lehessek majd a kéz,
Ki érintésével becéz...

Legyél te mosoly,
Én a könny...!
S ha jönne öngyilkos közöny,
Keress a szívemben helyet!
Ne hagyd, hogy elveszítselek!

Legyél te gyertya...
Én a tűz...!
Kit olthatatlan vágya űz...
Két végén égő... szörnyű... tánc...
- Kegyetlen... gyönyörű románc...
/Gámentzy Eduárd/


Az életünk egy nagy varázs, káprázat a világ.
Csak szívünk tudja, mi igaz,s hol a boldogság.
A látszat mindenkit becsap, a felszín csillogás.
De lelkünk mélye mindent ért, ott nincsen ámítás.
Rejtőzik valahol bennünk, az igaz szeretet.
Onnan őrizőn figyel ránk, a lelkiismeret.
A szívünk tudja válaszunk, így minden egyszerű.
A kérdésünkre megoldás van, mindig gyönyörű.
Amikor lelkünk oly szegény, az mindent befogad.
Csak a vággyal teli szívünk remél újabb álmokat.

Hadd legyek...

...édes könny, szemlátomás, csodás varázs,
Hanyatló én, ki messze tőled mégis oly közel,
Szemedben gyúló fény, szívemhez ér.
S te csodás és való, életem szép reménye,
Engedd, hogy álmodjam arcod,
Lelkeddel vívott égi harcot,
Csendes jó éjszakát, gyermeteg kacajt és sírást,
Szívemben álmatag tompa bírást.
Engedd, hogy életed és csended legyek,
Hallgatag mély türelem, ki ért,
Szerelmes szenvedő, ki indul és érkezik,
Ki karjaidba hull, s szíveddel könnyezik,
Én legyek a vigasz s te a minden,
Élet, elfelejtett reményeinkben.

2011. nov. 21.


Gyóni Géza

Hópelyhek

I.

Láttad a vágy tűzét szememben.
Láttál egy csókodért epednem.
- Ugye nevettél akkor engem?

Azt hittem: elperzsel az arcod -
Őrült vágy vívott bennem harcot,
- De egy belső hang visszatartott.

S bár csókod visz az üdvösségre
S a vágy alatt szívem elégne,
- Rá hallgatok, azt súgja: még ne!

II.

Te vagy a fény, a szín, a dal nekem -
Terólad írom legszebb énekem!

De te ne tudd meg azt soha, soha,
Hogy tehozzád sír mindenik sora.

Csak hamva szálljon hozzád nesztelen,
Ilyen szerelmes, csöndes éjfelen.

Mikor a kínom éget végtelen -
A dalt szívemnek lángján égetem.

S neved az éjben százszor elrebegve
Hamvát rábízom az éji szelekre:

Vigyék tehozzád. Párnádon elöntve
Legyen veled örökre, mindörökre.

S legyen rajt álmod tiszta, hófehér,
Mint a halott dal, mely szívedhez ér.


Mi a boldogság?

Hogy mi a boldogság? Most elmesélem,
Ha ideülsz mellém, szótlanul, szépen.
Hunyd be a szemed, ne gondolj semmire,
Figyelj a lelkednek rezdülésire.

A boldogság ott mélyen, tebenned van,
Most szunnyad éppen, némán és hangtalan.
Jelre vár, hogy kinyíljon, mint a virág,
Ébredő fény, melytől más lesz a világ.

Boldogság, amikor másnak adni tudsz,
Ha békét hozol, nem szörnyű háborút.
Nem mérlegelsz, segítsz, ha valaki kér,
Megosztod, ha asztalodon van kenyér.

Mersz szeretni, hagyod, hogy szeressenek,
Letörlöd az érted hullott könnyeket.
Bízol, nyílt szívvel várod az új csodát,
Egy versben, egy dalban, ott a boldogság

A boldogságért néha szenvedni kell,
Egyszer eljön, vedd hát észre, jól figyelj!
Engedned kell, hogy szívedet mossa át,
S kezedet megfogja egy igaz barát.

Ne félj attól, hogy most talán sírni kell,
Szívedből lassan eltűnik a teher.
Hallgasd szívverésed friss, új dallamát,
Kicsiny csoda, de ez már a boldogság.

2011. nov. 13.


Tedd amit kell
Tagadj, csak tagadj, ne mondd el
Menj, csak menj, ha menned kell
Hazudj, csak hazudj, ha jobb nekem
Hidd, csak hidd, hogy elhiszem.

Nem kell tudnom, hogy érezzem
Nem vagy mindig mellettem
Nem kell látnom, hogy elhiggyem
Velem vagy, de én nélküled.

Ha elveszted a hited

Ha elveszted a hited, és nem tudod, merre szaladj,
Jussak eszedbe újra, és ismét felém haladj,
Mondj csak annyit, hogy társaságra vágysz,
És én ott leszek mindig, hogy szívemmel újra játssz.

Bízz bennem, én elkaplak, ha zuhansz,
Feltárom előtted az utat, amelyet már régóta kutatsz,
Széttárom karjaim és szorosan beléjük zárlak,
Hozzám mindig futhatsz, tudod, hogy szívesen várlak.

Higgy nekem, nem hagyom, hogy leess!
Boldogságot adok, hogy mindig csak nevess,
A végső pillanatban fogom meg a kezed,
És az egész világot oda ajándékozom neked,
Mert több, mint a barátod vagyok..."

2011. nov. 12.


‎"Ami a legjobban fáj, azt sohasem érted. Csak állsz, tehetetlenül a romok fölött, ami megmaradt az álmokból, és nem érted. Nem érted, miért fáj ennyire, nem érted, miért hull a könnyed, nem érted, miért. Most szakadj meg szív, mosd el véreddel a fájdalmat! Igen, hisz itt már csak a vér, és a könnyek segíthetnek..! És amikor végre megfordulsz, hogy elfelejtsd a törmeléket és a rengeteg port, valami mindig visszahúz. Mintha éreznéd, miközben összeomlasz, hogy ezen a halott helyen még itt a béke, még itt rejtezik, csak meg kell találni, fel kell kutatni..! Reménykedve állnál neki, hogy összeszedd magad, hogy megtaláld az igazi. az egyetlen igazi lelki megnyugvást, ami vigaszt ad. Aztán megtalálod az összetört álmaid alatt a kettérepedt boldogságot, eltört. Benned is eltört vele valami. És akkor sírni kezdesz."

Voltál már úgy,
hogy mondani akartál valamit,
valamit nagyon akartál mondani,
csak éppen nem voltak szavaid?
Mintha az ember simogatni akarna,
... és nem mozdulna a karja,
vagy boldogan valakihez szaladna,
szíve az örömtől kiszállna,
de mielőtt lépne
földbe gyökerezne a lába,
voltál már úgy,
hogy mondani szeretnéd,
de úgy eluralkodik rajtad az érzés,
hogy már a szavakat se találod,
elakad a hangod,
pedig fontos,
amit mondanod kell,
kell, mert kikívánkozik,
voltál már úgy,
hogy kerested a legszebb szót,
amit szeretnél kimondani,
talán azt, hogy szivárvány,
átadni,
Neki,
mint a legszebb virágot,
de a legszebb szó is kevés,
ha azt akarom mondani Neked,
hogy szeretlek.

2011. nov. 10.


Bűn

Miért bűn, hogy szeretlek téged?
S kész lennék harcolni érted?
Miért bűn, hogy boldog akarok lenni...?
Tán bűn az, hogy boldoggá akarlak tenni?

Bűnös ember vagyok, én nem tagadom.
Az efféle bűnt elhagyni nem akarom.
Nem igaz, hogy bűn szeretni!
Igaz nagyon tud fájni, ha el kell feledni.

Akkor mi a baj velem, hogy nem akarsz szeretni?
S azt akarod, hogy eltudjalak engedni?
Szeretném már az igazat tudni,
Ki tudnék a világból futni.

Lassan már nem ér semmit az életem.
Körülvesz a magány, s a félelem.
Félek, hogy egyedül fogok maradni,
Félek, hogy így fogok majd örökre elaludni.

Nem lesz mellettem senki, aki fogja a kezemet,
Nem lesz senki, ki simogatja fejemet.
A bűnömmel majd kettesben maradok,
S az utolsó pillanatban is csak rád gondolok.

Nem akarlak elveszíteni

Nem akarlak elveszíteni,
Nem akarlak elfelejteni.
Fontos vagy nekem, még ha ezt nem is hiszed,
Tudom, hogy nem akarja a te szíved.

Ne hagyj itt kérlek, fontos vagy nekem!
Nem adhatod fel! Maradj velem!
Tudom szenvedsz, veled szenvedek.
Szívem szakad meg érted, mert szeretlek!

Ha itt hagysz örökre, azt nem bírom ki.
Szívemből sohasem töröllek ki.
Ne tedd kérlek, tovább akarlak szeretni!
Nem akarlak téged elengedni.

Miért küzdjek én...

Miért küzdök én, lassan már nem tudom.
Néha könnyebb lenne mondani: feladom.
Ha feladom, attól még nem lesz könnyebb...
Fáj a szívem, s fáj a lelkem itt benn.

Miért harcolok, s megyek tovább?
Miért ezt adta az élet, s pont rám?!
Mit követtem, hogy ezt érdemeltem?
Fájdalmakat reggeliztem, könnyet ebédeltem.

S most itt vagyok, még ha úgy érzem, az élet cserben hagyott.
Nekem csak fájdalmat, s bánatot adott...
Keresem a kapaszkodót, hogy újra talpra álljak!
De nem találom, s nincs mire várjak.

Tudom, nem érdemes rágódni a nem létező vágyakon,
Nem érdemes felnőni naiv álmokon.
Mert a vágy csak vágy marad, az álom pedig álom,
Nem fog valóra válni, hiába is vágyom.

Már nem vágyom semmire, s nem is álmodozom,
Nincs értelme, hiába vágyakozom.
Csak küzdök tovább, hisz' nincs mit tenni,
Nem fog csoda történni, mégis kell menni, menni...

2011. nov. 1.


MONDD, GONDOLSZ-E RÁM


Mikor egy Este, otthon egyedül talál,
Az ablakon kinézel, de semmit se látsz -
Mondd, gondolsz-e rám?
Mikor a napok léggömbjéből az idő elszivárog
És elfelejtett szavak után nem fordulsz már vissza
Mondd, gondolsz-e rám?
Megteszel mindent - úgy csinálsz, mintha élnél,
Órádra nézel, elrohansz mielőtt sírásra
Görbülne szád - mondd, gondolsz-e rám?
Mit elvettél magadtól -
Nem kapod ajándékba vissza -
Imád az Égbe, hallgatásod a Földre száll -
Mondd, gondolsz - e rám?
S mikor tavasszal nyílnak az erdei virágok,
Magadat a tükörben oly öregnek látod -
Mondd, gondolsz - e rám?
Tested áruként a holnapnak kínálod
És napról-napra árulod el titkaid másnak -
Mondd, gondolsz - e rám?
Mikor szerelmes kutyák vonyítanak az éjben,
Te egyedül gömbölyödsz fészkedbe
Mondd, gondolsz e rám?
Egyszer majd tudod, szép lesz újra minden.
Nem lesz hiba a dalban, nem lesz hiba a versben
Igaz lesz minden szó a csókok szívhez érnek
S a madarak, messzi délről lassan hazatérnek
S én várni fogok, mert várni kell,
Arra: aki nem jön el.
Fáradt éjszakában tudod álmatlan a csend,
De hajnalban a derengés új reményt üzen.
Éhes madár a reggel, az emlék megpihen
Akit az éjjel vártam nem jött ma sem el."

Könnyek


Egy könnycsepp mi végig fut arcodon,
utat keresvén magának a semmibe.
Benne van minden érzelmed,
mi túlcsordul benned.
Ne félj könnyezni,
ne félj sírni....
Lelketlenül nem lehet élni.
Tégy bele mindent abba az egybe
S hagyd a bánatot vele elveszni a
A végtelen semmibe!

Nem akartam mást,csak szeretni Téged,
Odabújni Hozzád,mint naphoz a fénye.
Őrizni álmaid, vigasztalni ha félsz,
Szeretni annyira,amennyit elbírsz.
Nem akartam többet,mint érezni a lelked,
Magamhoz ölelni a láztól forrón izzó tested.
Feledni mind,amivel a világ bántott,
Szeretni akartalak Téged, s a világod.

Érzések...

Elmúltak a szép napok, elszálltak az évek,
Csak régi sebeim fájdalmát látom, ha a szemedbe nézek.
Nincs már benne jókedv, öröm, kacagás,
Nincs már meg az a tüzes, vad lázadás.
Eltűnt a fénye, s az a különleges csillogás,
Melyet oly sokszor láttam, de rajtam kívül senki más.
S ha magamba tekintek csak összedőlt üres romokat látok,
Ha a tükörbe nézek, igaz mosolyt már régóta nem találok.
Helyette arcomat éjenként könnytenger borítja el,
Szívem üvölt, de hangjára csak a sötét csend felel.
S könnyem éget, perzsel amint elhagyja szemem,
Majd a párnámra hull, tanulságot hagyva ott nekem.
Ám nem jó tanár, hisz még mindig nem tudom,
Egyedül, nélküled, hogy menjek az úton.
Igyekvőn szedném lábaim, hogy messzire érjek,
De minden lépésemben a régi emlékek mesélnek.
Mindenkiben azt látom, mi egykor bennem égett,
Míg én üres vagyok, s már rég nem látlak téged.
Ám ha mégis látlak, tőlem messze vagy,
Messzebb, mint a Hold, a csillagok, s a fénylő Nap.
S karom feléd nyújtani már nem tudom,
S te már nem hallod, amikor a nevedet suttogom.
Már csak magamban őrizhetem a múltat, halkan, titokban,
Már nem én hallhatom, szíved mily’ ritmusra dobban.
S tudom, az én szívem úgy dobogni nem fog már,
Mert ez az érzés az életben csak egyszer jár.
Így lehunyom a szemem, s utat adok az újabb könnyeknek,
S csak remélem, hogy sose feledi el, ha valakit egyszer igazán szerettek.