2012. febr. 29.


Johann Wolfgang Goethe: Könnyek vigasza

Mért vagy oly szomorú, mikor
itt mindenki nevet ?
Valld csak be: sírtál, biztosan;
mutatja a szemed.

S ha sírtam is, elbújva - az
nekem volt fájdalom;
s oly édesen szakad a könny:
könnyít a kínomon.

Barátok vidám köre hív,
ne vesd meg a szívét,
s ha vesztettél, közöld velünk,
mi az a veszteség.

Ti mulattok, s nem sejtitek,
engem, szegényt, mi bánt.
Nem veszteséget siratok,
csak egy, csak egy - hiányt.

Akkor meg rázd föl magadat !
Fiatal vagy. A te
korodnak van még mersze és
küzdeni ereje.

Azt megszerezni nem tudom,
ahhoz kevés vagyok.
Úgy ragyog, és oly messze, mint
fönt az a csillag ott.

Csillagra nem vágyunk. Ha szép,
hát örülünk neki,
s a derűs éjben jólesik
rá föltekinteni.

Tekintek én rá, napra-nap
s ez minden gyönyöröm;
de éjeim hadd sírjam át,
míg jólesik a könny.

Szabó Lőrinc fordítása

Szabó Ila :Epilóg

Már csöndesen szeretlek,
szelíd szavam se szól.
Könnyebb neked, ha vágyam
csak hangtalan dalol.
Nem várlak, nem kereslek,
nem álmodom veled,
feloldom gondod, vétked,
mit én hoztam neked.
S a csöndes könnyek éjén
én áldva áldalak,
köszönnöm kell, hogy voltál
egy boldog pillanat.
Lenyugszik lassan bennem
a lánggal égő láz,
de életedre titkon
tekintetem vigyáz.

2012. febr. 26.


Komáromi János :Már nem akarom

már nem akarom
színesre festeni
a feketét

már nem akarom
nappallá tenni
az estét

már nem akarom
azt sem, amiért
valamikor mindent
oda adtam volna

már nem akarom
álmodni mintha
szád még mindig
szerelemmel csókolna

már nem akarom
cseppenként összegyűjteni
a földre hullott bánatot

már nem akarom
mindenáron megtalálni
mindazt ami elhagyott

Nagy István Attila: Minden ablak

Egyedül úszom az éjszakában-
alattam, fölöttem a csillagok-,
téged kereslek a világegyetem
eltakart zugaiban.
De magába zárt
a féltékeny kozmosz,
szemedet csillagnak akarja,
hajad új tejútként ragyog,
fogsorod csillagképpé változott.
Hajnalban kitárok
minden ablakot:
fényeddel megtelik
a szívem.

2012. febr. 13.


Jószay Magdolna - Akkor is

Mikor fénylő szemmel némán nézted arcom,
mikor alkalom volt, s elakadt a hangom,
mikor választ kívánt néhány félénk sorom,
mikor tébláboltam szürke állomáson -
vártam rád akkor is.

Mikor elhervad s emlék már a rózsa,
napfény nem, de eső hull arcomba,
ha gyűrűket fodroz lábamnál a tócsa,
a szél az úr, mely metsző és goromba -
várok rád akkor is.

Mikor a bánat tarisznyástul hozza
a gondot és könnyet, majd vállamra akasztja,
ha álmom lidércként lelkem sírját ássa,
vagy ha borzalomnak lennék gyáva foglya -
várnék rád akkor is.

Mándy Gábor - Nélküled


Nélküled
virágaim csak hervadoznak.
Nélküled
nincs repülni kedve a szárnyas lónak.
Nélküled
fogvacogtató hideg van.
Nélküled:
mint víz nélkül a sivatagban.
Hiányzik a bőröd, a szád, az öled.
Az élet élhetetlen nélküled.

Giom Bee - Nélküled

Most mindenben Téged látlak,
Minden fűszálban megcsodállak,
Mióta nem vagy velem:
A víztükörben is a tekinteted keresem.
Úgy érzem, itt vagy:
A szellőkben, a fákban.
A Te léted mindenhol:
A holnapban, a mában.
Most, hogy távol vagy,
S mindenben kereslek,
Most érzem igazán:
Mennyire szeretlek!

Tamás István - Remegés

Puha párnádra rátelepszik az éj.
Szíved dobbanása a csend remegése.
Aranycsillag játszik arcodon
lelkedben felcseng kettőnk zenéje.

Aludnál! – de a zene egyre szebb lesz,
annyira szép, hogy megremegtet.
Te meg Én,
táncolunk az éjben
Akár szerelmes angyalok
remegünk a fényben.


Álmodj csak kedvesem,
ablakod alatt virágok ölelkeznek,
egy furcsa érzés ringatja tested,
s kicsordul aranyló, mézédes könnyed.

Ébredezik a hajnal kibontott fátylában,
szendergésed eltűnik a Hold ragyogásában.
Hogy vigyáztam rád, megtudhatod könnyen,
szívedben remegve dobogtam,
s párnádon ott maradt a könnyem...

Sík Sándor - Dal

Bús lelkét rámlehelte
A síró alkonyat,
Lágy ajka esti szélnek
S egy selymes édes ének
Csókolja arcomat.

Lelkemben most virágzik
Egy ifjú kék virág,
Mondd, miért oly bús az alkony?
Miért könnyek közt mosolygom
E halk melódiát?...

Serfőző Simon - Átvérzed


Szívemen eleven seb vagy,
nem tudsz begyógyulni.

Amivel bekötözhetném,
nincsen olyan géz, orvosság se,
hogy a fájást enyhíthetném.

Csak sajogsz, lüktetsz bennem.
Átütsz rajtam: átvérzed a lelkem.