2012. ápr. 15.


Balla Zsuzsanna

Több,mint...

Több, mint sejtelem, vagy megérzés,
több, mint teremtett gondolat,
több, mint szunnyadó vágyból
kibomló élő, izzó akarat.

Több, mint keserédes cseppekben
rejtező mézízű pillanat,
több, mint szirompuha érintés,
mint lehulló rozsdás lakat.

Több, mint sodró, s türelmetlen
áramlása az éltető vérnek,
több, mint a megfáradt utazók
csókja, mikor hazatérnek.

...

Több mindezeknél...
s el nem mondható.
Miért próbálom mégis?
Hogy lásd mily kevés a szó!

Balla Zsuzsanna

Kulcs a lábtörlő alatt

Ha hozzám váratlanul érkezel,
hívatlan vendég nálam nem leszel,
tudod egy gesztusból, hogy vártalak,
ott lesz a kulcs a lábtörlő alatt.

Ismerősként üdvözöl a ház,
tölts teát, csészét majd találsz.
Váratlan jöttél, s mégis vártalak,
ott volt a kulcs a lábtörlő alatt.

Fáradt vagy, elnyúzott a nap,
aludni volna jó, vagy pihenni csak,
párnám ismerős illattal hívogat,
a kulcs téged várt a lábtörlő alatt.

Ha nem várlak többé, valami szétszakadt,
hűlt bizalmam pora vár a lábtörlő alatt.

Arany-Tóth Katalin

Ha tehetném...

Ha tehetném,
Világnak kürtölném,
mit jelentesz nekem.
Lágy dallammal röpíteném
- mint tavaszi szellő a virágillatokat -
boldog énekem.
Én, ki mindent néma mosollyal
hallgattam eddig el,
s kinek a fájdalom már oly hű barátja,
mint Napkorong lassú járása
a termőföldeken.
Mert Veled minden olyan tiszta,
mert Veled minden olyan édes.
A könnyem is forrásvízzé válik,
a só belőle semmivé lesz.
Mert Veled minden olyan egyszerű,
s mert Veled mindent megértek.
Mint anyját ölelő gyermek,
úgy szeretlek.
Ha tehetném,
forognék körbe-körbe,
hogy a Világ is táncra perdüljön, s ne ökölbe
szorított kezekben gyűljön a harag keserűje.
Csak szeretet lengje nemes zászlaját a szívekbe,
mint ahogy én simítom szerelmem a testedre,
mint ahogy én csókolom lelkem a lelkedre.
Ha tehetném,
ölelnélek, amíg élsz - amíg élek.
Melletted már nem félek.
Mert érzem, hogy eggyé válunk
valahányszor
szemedbe nézek.

2012. ápr. 9.


Benczes Sándor Gábor: A szerelem, az igaz szerelem


kérded, mi az a szerelem...
és azt hiszed, te kis bolond, most
kéjes titkokat mesélek, s te
élvezettel hallgatod? gondoltad,
szívről, vágyról, sok apró pajzánságról
lebbentem fel vörös titok-selymemet?
hogy édes csókról, titkos bókról
mesélek neked? hogy megmutatom,
mint remeg lábad majd,
mint reszket a szó, ha hozzá szólsz?
hogy ezer rózsát markoló
izgatott-izzadó tenyérről suttogok neked?
ó, te kis buta! a szerelem,
az igaz szerelem fáj,
mikor vele vagy, de nem lehet,
hogy átöleljenek, sőt! benned legyenek
pőre gondolatai,
és ha nincs veled, kit szeretsz,
csak forogsz, meg topogsz,
és locsogsz, motyogsz és szorongsz,
két kézzel tépnéd ki a sóhajt melledből,
és ordítanál, sikítanál a világba,
és ha kinevetnek, nem szégyelled, de fáj,
na, ez a szerelem!
hogy ha nincs veled, ha a valahovába ment
nem alszol, nyitott szemmel
kergeted álmaid, míg várod,
téped virágnak szirmát,
ágyadban keresed árnyát,
illatát, édes izzadtságszagát, sóhajtását,
sóhaját lesed, hallod hangját,
ha nyikordul a szék, hol nemrég ő ült,
ha szellő lebbenti az ablak fátylát,
és számolod az ócska perceket,
mit büntetésül szabott ki rád
a szerelem!
és tűröd, ha aláz,
és tűröd, még ha ki is ver a láz,
és megbocsátod neki, hogy te is vagy,
és az agy, kis massza a fejedben
zsong, bong, és nem érdekel,
ha kérdezel, és választ arra nem kapsz,
csak vársz, csak jársz körbe, dühöngve
magadra, hogy megint megbántottad,
mert megkérdezted tőle: szeretsz?
s válaszul kapod: ó, bolond,
nem érek rá! és te zavartan nézel rá,
nem érted, hisz' nincs fontosabb kérdésed...
és az is az igaz szerelem jele,
ha mást tesz, és nem úgy, mint képzeled,
és te nem tudsz szólni, és vele
teszed a rosszat, mert érzed, csak vele,
de nem nélküle, élete
a te életed, és életed
nélküle nem élheted,
mert ennyire szereted,
és bármit mondhat, csak igaz lehet,
és a lehetetlen sem lehet,
és bármit tesz is, az úgy a jó,
mert áruló belőled nem lehet!
és az egy igaz szerelem,
ha úgy gyűlölöd, mint senki mást,
és ha megkérdi: miért? nem érted,
csak öleled, és szidod, hogy megint ölelhesd,
és ölni tudnál érte, és ha bántják, neked fáj,
és sírsz, ha sír, és nevetsz együgyű viccein,
és számodra egyre szebb, mert neki
azok a ráncok, azok az őszülő szálak
a legszebben állnak, és beteg,
szenvedő testét öleled, megfésülöd,
és ágyba viszed az ebédet, s ha kell, megeteted,
és ha kell, azt, igen, azt te kiviszed...
és a gondok, ha beborítanak,
és megkopott, üres szó a szerelem,
ha már mást szeret, hát
elengeded, mert tudod,
kezét meg nem kötheted,
úgy szereted, hogy szabadságát el
nem veheted, és ha te mennél el,
nyugtod nem leled, nem lesz nyugodt
perced, csak ő, kit gondolatban ölelsz,
csak vele érzed,
hogy nem vagy egyedül,
ha jó, ha rossz fikarc életed...
igen, ez a szerelem, az igaz,
és bármi történik, ő a vigasz,
és jutalmad megkapod, ha akarod,
és lehozhatod végre választott csillagod,
és a meleg, mit csak vele érezhetsz,
az a jutalom, mit élvezhetsz,
és a csók, a test, érintés,
kéj, szédülés,
ez mind a tiéd lehet,
mert szeret, és te is szereted,
és szereted, és ő is szeret,
hát ez a szerelem, az igaz, kegyetlen szerelem!

Bánat

Hullanak csendben a percek,
a bánat némán száll tova,
ezer fájdalom közt szerettelek,
sorsom így lett megírva.
Álom szememre nem jött...
A boldogság emlékét őrzöm.
Elmúltak a kemény reménységű napok,
zörögve csörtetnek a pillanatok...
Hozzám tévedt a fekete árnyú bánat,
koloncként cipelem minden vágyam,
Emlékeink hamvait szórom eléd,
sajgó szívemben kialszik a fény...
Némán ülsz fájó lelkemben...
Te vagy a vágtató jaj, a hiányjel!
László Klára

Bánat

Álmaimra vágyom szüntelen,
De nem látok már színes képeket,
Nem hallok ékes muzsikát,
Szerelemre éhes drága tubicát.

Magam maradtam, egyedül a világban,
Szavak tömkelege tódul most a számba,
De mégse jut ki rajta, mi akar,
Szám akárhogy próbálom, csukva van!

Csendben ülök, magamba merengve,
Gondolkozván a múlt eseten,
Hogy mennyi minden elmúlt már,
Mi szép, de hamis volt talán.

Hamis ének, hamis képek...
Hamis világ s szép emlékek,
Szerelem, mi örök sose volt,
Álom, melyet nem lelek sehol.
Vass János

2012. ápr. 1.


Néked szól minden

Néked szól minden, tiéd a dal
Tiéd a sírás, a víg kacaj
Tiéd bús, bánatos életem
Hozzád száll sikongó énekem.
Hozzád a panasz és az öröm
Tiéd az élet, én gyötrődöm.
Heverek kemény kínok között
S az élet, az élet rám röhög.

Hallom dölyfösen hangos zaját
Tivornyás, büszke kacaját
S az életlárma messze elriaszt
Szemem gödrében félénken virraszt.

A Te sötét szemed könnytelen
Nem fakaszt könnyet a szerelem
Nem élsz bágyadt, beteg bánatban
Nem fetrengsz álmatlanul ágyadban.
Enyém a bánat, a borzalom
Barázdás, fakó halvány arcom;
Enyém a kín, tiéd az élet
Tiéd a test, enyém a lélek.
(Korda Tibor)

Várakozás

Lepkeszárnyú vágyakozás,
A szerelmes várakozás.
Vajon jön-e? Tényleg eljő?
Nem állja útját egy felhő?
Vagy egy hegy, mely égig érő,
Kereszt út, mely megtévesztő?
Arany szőrű, csábos borjú,
Vagy hirtelen támadt bosszú,
Mely semmiből nő körötted,
Akadályaként jöttödnek?
Nőhet köréd kerek erdő,
Sűrű, sötét, elveszejtő.
Vén boszorka, meg egy seprő,
Acél-szívnek is ijesztő...
Annyi minden jut eszembe,
Ahogy várlak reménykedve -
De egyszer csak elém toppansz:
A csillagos égből pottyansz,
Egyenesen a karomba,
Csókos ajkad a csókomba!
(Bodó János)