2012. jún. 27.



"Megint hiába. Csak vártalak csendben, szótlanul, hogy jössz, ahogy ígérted, de nem. Te most sem jöttél. Nem tudom, mi történt, a telefon is makacsul hallgat. Már a csalódottság is kevés, hogy sírjak. Belefáradtam a játékaidba. Már nem hiszek Benned. Még hiányzol. Pillanatok, emlékek, érzések és mozdulatok foszlányait őrzöm. Még hiányoznak. De már csak pillanatok. Idegen vagy, rideg, számító és kegyetlen. És szép lassan közömbös. Igen. Egy szép emlék leszel, mi néha megtalál, elidőzik nálam, mosolyt csal szemembe, majd tovább is áll. De helyedre nem léphet senki. Szívem legmélyét többet nem adom ki, megőrzöm magamnak, nem akarok az égbolt szélén lábat lógatni, mert már tudom, előbb-utóbb elengedik a kezem és én lezuhanok megint a földre. Nem feledem, ami volt, megőrizlek Téged magamnak. Ha valaki szép szavakból szőtt fátyollal ismét a felhők fölé csalna,, egy örök mementóvá kövült pillanat utánam nyúlna, a pillanat, mikor szemembe néztél és lelkemhez értél, Te, ki ezek után mégis engedtél földre zuhanni. Nem kérek már szavakat, nem kellenek a mások által nekem álmodott álmok. Léptem nyomát nem őrzi a por, bőröm illatát nem hordja tovább a szél, csupán magányom mélységes csöndje dübörög végig utamon, melyet magam járok. Egyedül, Nélküled, nélkülük. Szárnyaszegett angyal, ki visszavágyik az égboltra Hozzád és farkas, kit nem köt már csalfa fátyol se lánc, mégis tudja, csodák már nem várnak többé rá. Lépteit elnyeli a sűrű por, idő mossa el nyomát, hogy többé senki se találhasson rá."

2012. jún. 20.


"Azt kérdezed ki az igazi, ki a valódi barát?
Az akinek megérted minden kimondott és hang nélküli szavát.
Kinek szemébe nézve, meglátod minden apró baját,
kit csendesen megvigasztalsz,
ha könny borítja arcát, ha ok nélkül bezárkózik,
te átmászod hallgatása falát.
Kinek nem hagyod, hogy egyedül vívja kilátástalan harcát.
Kinek villanásnyi mosolya, apró kis öröme elűzi minden bánatod, s köztetek nincs olyan,
hogy alul múlod őt, vagy túlszárnyalod.
Kinek látvány szívedet és lelkedet melengeti,
kivel jó a csend szavát hallgatni,
s együtt merengeni.
Kinek nem számít mit vétesz, kis-e vagy nagy hibát,
kivel ha beszélhetsz könnyebbé válik ez a nehéz világ.
Az az igazi barát, kit szeretsz, tisztelsz, csodálsz,
s ha választásra kerül a sor,
te szó nélkül mellé állsz.
Az a barát, kinek egy kedves szava többet ér,
a világ összes, minden kincsénél.
Az a barát, kinek öröme az örömöd, bánata a bánatod,
kinek barátságát minden körülmény közt vállalod!"

Az igaz barát érzi mikor a szükség hívja.

2012. jún. 17.


Magdolna Kun
Tintasugár gondolat

Lennék
kulcsra zárt fiókban
megsárgult meséskönyv,
mi kezed érintését,
lapszélein őrzi.
Lennék puha madártoll,
tenyeredhez simulva,
mely a szépívű szavakat,
mint örökségül maradt
gondolatokat,
kék tintasugárral
papírlapra vési.
Lennék apró szarkaláb,
ajkad közelében,
álmodozó tekintet,
szemed sugarán,
s egy végtelen mosoly
csókra várás közben,
hogy boldog ember legyél
az élet alkonyán

Magdolna Kun
Egyedül...

Sokszor átéljük milyen egyedül,
milyen mikor mindenki ellenünk szegül,
mikor ember, s barát fényévekre jár,
mikor senki nincs, aki haza vár.

Mikor lődörgünk a semmi közepén,
s bolond szívünk semmit, semmit nem remél,
mert elveszett önbizalmunk rongyokra szakadt,
amit nem foltoz már be az önnön-akarat,

hisz, kit száműz magától eszeveszett sorsa,
annak nincs helye a túlélési sorba,
s majdan úgy tűnik el az élet nyomorában,
mint tévelygő fény az árnyék világában.

2012. jún. 11.


Szabó Kila Margit:
Régi emlék lett

Ködös hideg, őszi táj lett a szívem.
Vágyam utána elmúlott, nem érzem.
A lelkemben tátongó űr van csupán.
Régi szerelem, régi álom lett már.

Régi érzést ringat az édes szellő.
Nem,nem szabad fájnia,nem, Ő nem jő.
Mindent elégettem én, ami fájhat.
Szétszaggattam én, minden cérnaszálat.

Nem perzsel már többé a vágyakozás.
Kihalt lelkemből a múlt, várakozás.
Arcod mosolyát nem tudom feledni.
Halvány emlékét őrzik szép perceim.

Hold világít hidegen a lelkemben.
Elfelejtett percek jutnak eszemben.
A múltból visszajön álmaim fája.
Álom felleget kerget köddé válva.

Minden édes perce múló pillanat.
A szertefoszlott szerelmünk elsuhant.
Még vannak könnycseppek, fájó éjszakák,
Lelkem békére talált, s vár megnyugvást.

Illyés Gyula - Gyönyörű, gyönyörű

Hátam mögött - szívem is hallja -
törik az őszi fű;
te jössz, tudom. Miről? A lépted
nesze is gyönyörű.

Gyönyörű lesz, ha megjelensz;
már csak egy pillanat.
Gyönyörű rögtön a világ,
mihelyt része vagy.

Fásult volt, borús a szívem
szomorú, keserű.
Ha benne vagy, a szívem is
ragyogó, gyönyörű!

Ködös őszi táj ez a szív,
de ha nap besüt,
üveges lombja fölragyog,
tündöklik mindenütt

Szeress egészen mellékesen és szelíden, kissé szórakozottan is, csak úgy, ahogy lélegzik, vagy ahogy egy keddi napon, mikor "nem történik semmi", él az ember. Már nem szeretem, amikor úgy szeretnek, mint egy operaelőadás második felvonásában, mikor az összes kürtök üvöltenek, a reflektorok a szivárvány minden színében játszanak, s a főszereplők ezer pengőt kapnak a mutatványért esténként. Szeress úgy, mint egy nem nagyon fontos magánügyet, figyelem nélkül. Akkor, talán, majd én is odafigyelek.

- Márai Sándor

Lucian Blaga: Csend

Körülöttem akkora a csend, hogy szinte hallom
ablakon koppani a holdsugarat.
Mellkasomban
egy idegen hang született,
és valami vágyról énekelt,
mely nem enyém.

Mondják, hogy azok a korán halt őseink,
kik ereikben ifjú vérrel,
vérükben nagy szenvedéllyel,
eleven Nappal a szenvedélyben,
jönnek,
jönnek tovább élni bennünk
meg nem élt életük.

Körülöttem akkora a csend, hogy szinte hallom
ablakon koppani a holdsugarat.

Jaj, Lelkem, ki tudja mily mellkasban játszod
majd egyszer, századok múlva
édes csend húrjain,
és sötétség hárfáján - a fojtott vágyat
és tört életörömöt? Ki tudja?
Ki tudja?

2012. jún. 10.


Káli László - Úgy ölelj


Úgy ölelj! Mint halott gyermekét az anyja,
ki még nem hiszi, hogy a két karja
csak drága halottját tartja.
Úgy ölelj! Mintha bármelyik pillanatban
az Élet ujjaink közül messzire szaladna,
s a Vég magával ragadna.
Úgy ölelj! Ahogy még senkit nem öleltél,
ahogy még senkit nem szerettél,
és senkit nem szeretnél,
úgy ölelj!

Erdélyi József - Titok

Fülembe cseng, míg élek
marasztaló szavad
bár mindig ott lehetnék
Kedves, ahol Te vagy.

Ki vagy? Nem tudja senki,
elég, ha Te meg én.
Maradjon e titok gyöngy
a tenger fenekén.

Ki vagy? Ne tudja senki
elég, ha én tudom,
hogy szeretlek, magamban
le nem tagadhatom.

Tudja gyöngyét a tenger
és csillagát az ég.
Tudja titkát az ember
s legyen neki elég.

Ne tudd Te se, csak érezd,
hogy szeret valaki.
Aki a nagyvilágot csupán
csak Teérted szereti.

Balázs Béla: várlak

Óriás órák csarnokain által
Csendülnek lépések. Valaki jő.
Szikrázó percek forró záporával
Zuhog arcomba az idő.
Várlak.

Szomjú utak kanyargó száguldása
Görbül elém, hogy érkezésed lássa.
Száz vágycsatorna. Most szakad a révbe:
Ájultan ájul lábaid elébe.
Várlak.

S az utcák hosszán nyomomban maradt
Emlékek állnak néma sorfalat
És zászlóthajtva kegyelemre várnak.


Mondd,miért szeretsz te mást?


Emlékeim közt van egy tépett levél,
Levél, melyet nem is küldtem el.
Féltékenység szülte a bolond szenvedély,
De olvassuk csak el, mit mondd a levél:

"Mondd, miért szeretsz te mást, és én csak téged?
Miért másnak örülsz úgy, ahogy én néked?
Ha mellém sodort egyszer már az élet,
Én nem engedlek oly könnyen el.

Mondd, miért adtál reményt és oly sok álmot,
Ha mástól akarod a boldogságot?
Mondd, miért fogadtad el szerelmes szívem,
És hogyha elfogadtad, most miért dobtad el?

Az első pillanatban megmondhattad volna,
Szólhattál volna: ne kezdjük el.
De te lázba jöttél, s lágyan átkarolva,
Hozzám hajolva hazudtad el:

Hogy nem szeretsz te mást, enyém a szíved,
S lásd, kis búcsúlevél lett az ígéret."
De én ezt a kis levelet most összetépem,
Ha így akartad, hát nekem sem fáj."
Máté Péter