2012. júl. 27.



Kun Magdolna

Fekete madár

Fekete madár lettem, fekete álmokkal,
fekete szívvel, könnyázott tollakkal,
amelyek sárosan tapadnak egymásra,
hogy átmosott sebeit senki ne lássa.

Most messzire szállok, túl a hegyeken,
hogy feledve legyen, e csonkolt érzelem,
s hogy túléljem mindazt, amit nem lehet
ami tágítja és feszíti szabdalt szívemet.

A távolság nő, egyre-egyre nő,
visszaút nincs, csak a temető,
mert oly terjedelmes a fájdalom helye,
hogy nem bírja el az ember szelleme.

2012. júl. 26.


A könnycsepp


Bánatunkból születik, majd lelkünk tükrén várja,
Míg ki nem csalja onnan e folyó áradása.
Szemünkből kiszaladva folyik végig arcunkon,
Ez egy könnycsepp, de mit rejt: Tengernyi Fájdalom!
Tengernyi fájdalom, mi képezi a bánatot,
Mely ezernyi könnycseppet az útjára indított.
Így éli le minden könnycsepp rövidke életét,
Mely bánattal a szívünkben, szemünkből útra kélt!
Így egy átvirrasztott, könnyekkel teli éjszaka,
Lesz megannyi könnycseppünk bölcsője, s majd sírja!

Érzések szívünkben, melyek lelkünket átjárják,
Visszatérő emlékekkel fájdalmunk táplálják.
Evvel kiváltva belőlünk a harmatcseppeket,
Melyek kicsordulásig lelkünk tükrén csücsülnek.
S mint záporeső felhőkből, úgy hullnak szemünkből,
De a bánatot mégsem pusztítják ki lelkünkből.
Ellenben a boldogsággal, mely kialudni tűnik,
Ha úgy érezzük, hogy bánatunk már meg nem szűnik.
Hisz az emlékek nem szürkülnek, mindig visszatérnek,
Erről könnybe lábadt szemeink őszintén mesélnek!

Most a fájdalom ölel át, szorít karjaival,
Kiélezett nyílvesszővel sajgó szívembe nyilall!
Folyton rám törnek emlékek: reggel, délben, este,
De felejteni nehéz, s tudom, hogy nem is menne.
Próbáltam már lépni, de ezt nem követte siker,
Mert rég hozzám nőt a súly, melyet a lelkem cipel.
Így itt maradtam, hol a magány fulladásig ölel,
S egy életen át velem marad végtelen hűséggel.
Mosolyom nem őszinte, szememben tükörképem,
S könnyeim életét minden éjjel végignézem!

2012. júl. 22.


Az álmatlan éjszakák gyorsan fölemésztik az életet. S mert virrasztás alatt a lélek nem jut elég mézhez, táplálék hiányában a vágyak sovány kosztján igyekszik megélni, s mivel ebből sem örömöt, sem fenntartó erőt nem meríthet, s érzi, hogy hamarosan belepusztul a sóvárgásba, a filozófiához, a kemény elhatározáshoz és a belenyugváshoz fordul, segítségért kiált hozzájuk. De hiába! Nem segítenek, meg sem hallják a kiáltást, s a lélek elerőtlenedik.

Charlotte Bronte

Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni a létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult.Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "Miért jöttél?" - kérdezte a halált. "Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" - felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele."
Paulo Coelho


-Wass Albert: Ember az országút szélén


Az emberek játszanak a szavakkal.
Úgy éppen, mint a gyermekek a játékkockákkal.
Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák.
Nem lehet összeszedni őket, és elrakni a ládába, ha rosszul sikerült a játék.
A szavak örökre ott maradnak, ahová az első pillanatok hangulatában helyeztük őket.
... Láthatatlanok és megfoghatatlanok, és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velük.
Az emberek hihetetlenül könnyelműen játszanak a szavakkal.

2012. júl. 9.



A legszebb könnycsepp


Réges-régen történt: angyalt küldött a földre a Jó Isten, hogy vigye fel az égbe a legszebb könnycseppet. Az angyal bejárta az országot, világot. Végre rátalált egy özvegy édesanyára, aki egyetlen gyermekének koporsója felett hullatta könnyeit. Minden könnycseppje igazgyöngynek látszott, szikrázott rajtuk a napsugár. Az angyal azt gondolta, hogy könnyen teljesítette a feladatot. Túl korán örvendezett. Isten ugyan megdicsérte őt szorgalmáért, de azt mondta, hogy szebb könnycsepp is van a világon.



Az angyal ismét útnak indult. Másodszor egy ártatlan kisfiú könnyét vitte az égi trónus elé, de ezzel sem teljesítette feladatát. Újból a földre röppent. Villámgyorsan gyűjtögette a legkülönbözőbb könnycseppeket: Hálakönnyből, keserű csalódásból kihullajtottat, bánatos édesapáét, szomorú édesanyáét, haldokló emberét... Isten azonban mindezekre azt válaszolta: szebb könnycsepp is van a világon!



Szomorú volt az angyal mert nem tudta teljesíteni Isten kívánságát. Bele is fáradt a sok keresésbe. Betért egy templomba pihenni. Úgy gondolta hiába minden igyekezete, a legszebb könnycseppre soha sem talál rá. A templom félhomályában egyszer csak egy embert vett észre, aki félrehúzódva keserűen zokogott. Saját bűneit siratta, nem talált vigaszt, mert átérezte szörnyű tettét: az Istent bántotta meg. Ezért folyt a könnye és meleg esőként áztatta a poros követ. Az angyal nyomban mellette termett: szemkápráztatóan ragyogott valamennyi könnycsepp, miközben tarsolyába gyűjtögette őket. Érezte, hogy végül mégis sikerül teljesítenie a rábízott feladatot. Valóban a könnycseppek oly szépek voltak, hogy az angyal nem tudta levenni róluk a tekintetét.



Amikor a könnycseppekkel odaállt a Jó Isten elé, dicséretben részesült. Isten így szólt hozzá:

- Látod nincs szebb ragyogás, nincs aranyosabb fénysugár, mint ami a bánat könnyéről verődik vissza. Mert a bánat fakasztotta könnycseppek igaz szeretetről tanúskodnak, és csillogásukkal a bűntől megmenekült szabad ember szépségéről győzik meg a világot.

A bűntől felszabadult ember az örökkévalóság fényét sugározza.



Nagyanyám így fejezte be a meséjét: Ha vétkezel, szállj magadba és őszintén bánd meg bűneidet. Isten a megtérő bűnösnek mindig kész megbocsátani. Ez már nem mese, hanem örömbe szédítő valóság.

2012. júl. 8.


"A bizalom, törékeny kincs. Ha egyszer elnyerjük, óriási szabadságot kapunk általa. De ha egyszer elvész, olykor lehetetlen visszaszerezni. Az igazság, persze az, hogy sose tudhatjuk, hogy kiben bízhatunk. Azok akik legközelebb állnak hozzánk, becsaphatnak. És idegenek siethetnek megmentésünkre. Végül a legtöbb ember, úgy dönt, hogy csak önmagában bízhat. Így kerülheti el legegyszerűbben, hogy megégesse magát."(szf)

Mayer Zsófia
Búcsúszóul

Ülj ide mellém,
de ne szólj semmit!
Tudom, már nem érdekel...
De hallgass meg ennyit!

Mindent, mit hittem,
elmosta az eső.
Hogy sírni kezdj;
most már túl késő!

Előtted az út
kétfelé ágazott:
egy szó nélkül elfogadtam,
hogy a jövőt választod.

Mint a véres rongyot,
úgy dobtál el,
ne kérj bocsánatot!
Most már nem kell...

Nem voltam és nem is vagyok,
csak terhelő koloncod,
az élet mellékvágányain
elveszetten bolyongok.

Sorsod szappanoperájából
hamar kiírtál engem,
egy elfeledett emlék,
én csak a múlt lettem...

Erdélyi Gábor :Szem-mosoly

Hiányoztam?
Nem voltam itt?
Talán épp az utcán
átfagyottan léptem át
egy eső után maradt
tócsányi, didergő vizet.
Akkor gondoltál rám?
Mikor egyedül a sötétben
keresett agyamban a remény
és nem talált hitet?
Esetleg ott voltál
mikor egy felhőn ásított
a nap?
Kezében zsoltár volt a fény
egy felém elküldött sugárban.
Elhiszem ha mondod.
Mosoly inog szemem sarkában
mert mertem látni a Tavaszt!
Ma…
Egy őszi délutánon.
Kedvetlen nyűg arat mindenütt
nyirkosság tanyáz a fákon
az utcán holt levélkupac
alatta már az enyészeté lett
a sok nyári álom…
S Neked hiányzom…
Higgyek még
egy félig kacér mosolynak?
Mert ha kell: Kivárom sorom!
De csak akkor, ha hiányzom…

Nehéz okosan szeretni

Egy kis virág is okozhat nagy zavart
Néhány ostoba szó szörnyű bajt
Valami elszorul legbelül
És úgy szorít, hogy az ember nem menekül

Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul

Távol tart egy félénk mozdulat
S a vallomáshoz nincsenek szavak
Valahogy mindig rosszkor érkezünk
És néha magunk elől is megszökünk

Nehéz úgy szeretni, ahogy az jó
Ahogy az örömmel elfogadható
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul

Búcsúzom Tőled, de látlak még talán
Isten Hozzád, kedvesem, gondolj néha rám

Mondd azt, hogy sohase féljek!
Mondd azt, a tűz el nem éget!
Mondd azt, hogy semmi se fájhat!
Mondd azt, hogy vársz, míg megtalállak!
Hazudj még nekem!

Mondd azt, hogy ezerszer élek!
Akkor is értesz, ha nem beszélek!
Mondd azt, hogy senki se bánthat!
A sötétben, senki se láthat!
Hazudj még nekem!

Engedj közelebb,
engedd, hogy én is ott legyek,
Látni akarom,
és érezni, azt, amit lehet,
Égjen a tűz, engedd, hogy meglássalak,
Legyen úgy, ahogy nem szabad!

Mondd azt, hogy igaz volt minden!
Minden szó, amit elhittem!
Meleget hozz, hogyha fázom!
Szeress úgy, ahogy kívánom!
Hazudj még nekem!

Ákos

Barátság...

"Azt kérded ki az igazi, ki a valódi barát?
Az, akinek megérted minden kimondott és hang nélküli szavát.
Kinek szemébe nézve meglátod minden apró baját,
kit csendesen megvigasztalsz ha könny borítja arcát,
ha ok nélkül bezárkózik, te átmászod hallgatása falát.
Kinek nem hagyod, hogy egyedül vívja kilátástalan harcát.
Kinek villanásnyi mosolya, apró kis öröme elűzi minden bánatod,
s köztetek nincs olyan, hogy alulmúlod őt, vagy túlszárnyalod.
Kinek látványa szívedet és lelkedet melengeti,
kivel jó a csend szavát hallgatni s együtt merengeni.
Kinek nem számít mit vétesz, kis-e vagy nagy hibát,
kivel ha beszélhetsz könnyebé válik ez a nehéz világ.
Az az igazi barát, kit szeretsz, tisztelsz, csodálsz,
s ha választásra kerül sor, te szó nélkül mellé állsz.
Az a barát, kinek egy kedves szava többet ér,
a világ összes, minden kincsénél.
Az a barát, kinek öröme az örömöd, bánata a bánatod,
kinek barátságát minden körülmény közt vállalod!

Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Azt
hittem, elég lesz mosolyognom meg
bólogatnom, úgy csinálnom, mintha minden
rendben lenne. Volt egy tervem. Meg
akartam változni, új életet kezdeni, a múlt
nélkül, a fájdalom nélkül, valaki igazival. De
ez nem olyan könnyű. A rossz dolgok veled
maradnak. Követnek. Nem tudsz megszökni
előlük, bármennyire is szeretnél. Csak azt
teheted, hogy felkészülsz a jóra, hogy amikor
az megtalál, megragadod, mert szükséged
van rá. Szükségem van rá.


Őri István

Könnyen megismersz, mert már ismertél korábban is.
Könnyen rám találsz, mert fény vagyok, messze világítok,
túl a fákon, túl a mezőn, túl a lelkeken.
Ruhám is fény, vidáman lebegő, hívogató, kedves.

Pontos légy, mert várok rád.
S ha eljössz,
érintsd meg feléd nyújtott kezem és én újra ember leszek.
Élőbb az élőnél, de nem enyészek el,
forróbb a tűznél, de nem égetlek meg,
puhább a bársonynál, szebb az álmaidnál.

Ha eljössz, megfogjuk egymás kezét és soha többet nem engedjük el.
Gyere. . .
Várlak. . .
Nagyon. . .


Szilvási Lajos

"Én úgy akarlak szeretni, hogy egészen betöltselek, én legyek neked a legnagyobb öröm, és én legyek a vigasztalás és minden, de te nem hagyod, hogy így szeresselek. Terajtad páncél van, nem is tudom, hány réteg. Ha az egyiken átjutok, alatta a másik. (...) Meg akarlak tartani, és érzem, hogy nem tudlak megtartani..."

bevallom…

hogy szempillám alatt
még mindig
félmeztelen téged látlak
(azt hiszem
ilyenkor egyszerre vagyok
önző meg esendő )
s hogy titokban
szád ízéről
szerelmes-illatodról álmodom

(vajon milyen ha engem akar)

- Kovács Erika

Nem akarok egyedül aludni, egyedül lélegezni, egyedül alkotni, egyedül létezni, egyedül érezni. Aki kell, az az erejével és a gyengeségeivel együtt kell. A lélegzetvételével akarok összeolvadni. Az örökkévalóságig. Hogy többé ne engedjen el. Ez a nyugalom érzése. Teljességre vágyom.

- Tisza Kata

2012. júl. 6.







Szombati Andrea
Ha búcsúznom kellene

A szavak már semmit sem érnek...
Elveszítettelek... és félek.

Mint ahogy a múltad... a jövőd már nem lehetek...
Már csak a kósza álmokat kergetem!

Ha kell bocsánatot kérek mindenért...
De kérlek Téged ne ítélj el tetteimért!

Minden percemben felidézlek csendben...
Köszönöm szavaid... s hogy hittél bennem...
Csillogó szemeid sosem felejtem!

Bocsánatot kérek... ha bántottalak volna...
Ha verseket írnék, mind csak Rólad szólna!

De már csak is arra vágyom...
Hogy Te legyél a legboldogabb
Kerek e világon!

Ne felejtsd sose mikor karomban tartottalak...
Őszintén ölelve óvtalak... csókoltalak!

Ha búcsúznom kellene...
Csak annyit mondanék:
Mindörökké szeretlek...
S nekem ez pont elég!

2012. júl. 4.



Soha nem felejtem, mit éreztem, mikor először megláttalak. Volt benned valami különleges, ami örökre megmarad emlékezetemben. Talán a szemeid, talán a kezeid vagy az ellenállhatatlan mosolyod. Mindazok a dolgok, amiket már oly jól ismerek. Bármi is volt az, magával ragadott és megigézett. Ha most rád nézek, olyan embert látok, aki életem mindennél fontosabb részévé vált. Vannak pillanatok, mikor újból érzem a varázslatot, ugyanazt a láthatatlan erőt, amely feléd húz éppúgy, mint mikor legelőször találkoztunk. És ilyenkor újból megtörténik velem: szerelmes leszek!

2012. júl. 1.


Boda Magdolna: Idegen madár

Idegen vagyok. Igaz már tudod,
hogy két cukorral iszom a kávét
és hogy reggelente nem fésülködöm.
Tudod, hogy tudom: jó a világ és rossz.
Hogy néha úgy megyek, hogy állok.
Idegen vagyok.

Tudod, hogy erős vagyok, néha mégis sírok,
ha elbukni látszom.
Hogy bátorságomban félek és hogy sokat beszélek,
de igazából már én sem figyelek magamra.
Idegen vagyok.

A bizonyosságok elhagytak. Idegen tenyerekből
idegen mosolyokat szemelgetek,
mint egy folyton éhes madár.
Mint egy folyton éhes idegen madár.

Vajon meddig tart az idegenség sivatagja,
vajon meddig tart e tikkasztó vándorlás?
Mikor mondod, hogy isten hozott?

Bocsásd meg nekem, hogy beszéltem,
amikor hallgatnom kellett volna;
mérges voltam, amikor türelmesnek
kellett volna lennem;
cselekedtem, amikor várnom kellett volna;
féltem, amikor örülnöm kellett volna;
veszekedtem, amikor biztatnom kellett volna;
bíráltam, amikor dicsérni kellett volna;
nemet mondtam, amikor igent kellett volna,
és igent mondtam, amikor nemet kellett volna.

- Marian Wright Edelman

Az, hogy túlteszed magad rajta, nem jelenti azt, hogy elfelejted, nem jelenti azt, hogy hűtlen leszel az érzéseidhez, csak annyit jelent, hogy tűrhető szintre csökkented a fájdalmad, egy olyan szintre, ami nem tesz
tönkre. Tudom, hogy pillanatnyilag elképzelhetetlen, hogy túltedd magad rajta. Lehetetlen. Felfoghatatlan. Elképzelhetetlen. Nem akarsz túl lenni rajta. Miért is akarnál? Nem maradt neked más, csak ez. Nem kellenek a kedves szavak, nem érdekel, mit gondolnak vagy mondanak mások, nem akarod tudni, hogy ők mit éreztek, amikor elvesztettek valakit. Ők nem te vagy, igaz? Ők nem érzik azt, amit te. Az egyetlen dolog, amit akarsz, az, amit nem kaphatsz meg. Elment. Sosem jön vissza. Senki sem tudja, milyen érzés. Senki sem tudja, milyen az, kinyújtani a kezed, és megérinteni valakit, aki nincs ott és soha nem is lesz. Senki sem ismeri ezt a betölthetetlen űrt. Senki, csak te.

- Kevin Brooks

Hallai Roberta
Üres szavak

Egy idegen voltál,
barátom lettél,
semlegessé váltál.

Útjaink elváltak,
te már rég más vagy,
ahogyan én.

Nem érzek semmit
nem fáj, mert
számítottam rá.

Önzőség mocska,
kétszínűség kórja
fertőzi lelketek.

Rosszindulat harap
a baráti szívbe
s elmarja azt.

Nincsenek könnyek
meg ölelések
és bocsánat.

Nincsenek titkok,
beszélgetések,
vagy mégis:

felszínes semmik,
üres kis szavak
visszhangja.

Viszlát? Nem.
Búcsúnk is hamis.
Elillan ez is.