2012. aug. 26.


Garai Katalin

ÚGY SZERETNÉLEK SZERETNI


Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
a testem, mint víz a parttal testeddel vétkezni,
nem bűn ez, a csepegő méznél is édesebb,
mint tóba hajított kő, ölelésedben elveszek.

Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
a sok fájót, a múltat elfeledni,
este együtt nézni a csillagokat, ölelve álmodni,
reggel felébredve a rajtunk táncoló fénynek örülni.

Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
a csapongó széllel, mint falevél hozzád repülni,
imádott arcodon szelíd mosolyt látni,
szemedből hulló könnyeidet lágyan lecsókolni.

Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
százszor, ezerszer is testedet kívánni,
eggyé lenni Veled végtelen órákig,
vagy összeolvadnánk az örökkévalóságig.

Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
szerelmed tüzében újra elhamvadni,
égő csókjaidat az ajkamon érezni,
ne engedd a testemet a kínnak gyötörni.

Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
a bántó néma csendet nevetésre váltani,
szótlan ajkamról törjenek elő szavak,
ne hagyd, hogy itt belül kicsit meghaljak.

Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
a szerelmünket az égre felírni, világgá kiáltani,
mint harang zúgása szívünk hangosan dobbanna,
Te vagy az életemnek egyetlen tartalma.

Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
az élet rögös útján végig kísérni,
szeretnék örökké melletted élni,
ezért imádkozom Drágám, szeretlek a sírig.

Heltai Jenő

Vallomás

Mi ketten egymást meg nem értjük,
Nagyon sajnálom, asszonyom,
De ha nem kellek szeretőnek
Egyébre nem vállalkozom.

Például arra, mit gyakorta
Szónoki hévvel mond kegyed,
Hogy meggyötört szegény szívének
Legjobb barátja én legyek.

Legjobb barát ! Szavamra mondom,
Megtisztelő egy hivatal,
De nem vagyok hozzá elég vén,
S ön aggasztóan fiatal.

Ön csupa élet, csupa illat,
Lángol vakít, hevít, ragyog,
Hát hogyne szomjaznám a csókját
Én aki angyal nem vagyok ?

Olyan kevés amit kívánok . . .
Ha osztozkodni restell is,
Legyen a tisztelt lelke másé
Nekem elég a teste is.

Legyen lelkének egy barátja,
Kivel csevegni élvezet,
De ez az őrült, ez a mamlasz,
Ez a barát nem én leszek.

Legyen övé minden poézis.
És az enyém csak ami tény,
Ő oldja meg a problémákat,
A ruháját viszont csak én.

Hogy ez a hang szokatlan önnek,
Kétségbe kérem nem vonom,
De annak, hogy megértsük egymást
Csak egy a módja asszonyom:

Adjon az Úr, ki egy tenyérbül
Rosszat is, jót is osztogat,
Rosszabb erkölcsöket kegyednek,
Vagy nekem adjon jobbakat !
Hülyén nézhetsz rám, de hülyének ne nézz!

2012. aug. 23.


Válóczy Szilvia

Lassan elfelejtesz

S lassan elfelejtesz majd…
Homályossá válik Benned
Minden szép pillanat,
És az a kevés,
Mi megmarad,
Szíved egy távoli szegletébe
Bújik,
Szomorúságom elől
Nap fényével hajlik majd
A tavaszi égen,
S már megnyugodsz régen,
Míg lelkemben
Ott küzd még a gondolat,
Hogy többé
Nem hallom hangodat,
S nem látlak majd
Ezernyi csodádban.


Válóczy Szilvia

NE

Már nem az az ember vagy,
kiben hittem,
szótlan gyávaságod magától üldöz…
Ne szólj fülemnek,
mert beleremeg az ég,
és lezuhannak a csillagok!
Ne adj több hitet értelmetlenül!
Elcsuklott hangom kiált…
Lelkem erőtlenül még küzd,
de már halni akar…

Válóczy Szilvia

Észre sem vettem…

Észre sem vettem,
Mikor az éj
Napomra költözött,
S minden sötétté vált
A fekete föld fölött.
Némaság borult
Szaladó világomra,
Csend szórta magvait
Szívem otthonára.

Észre sem vettem,
Mikor hozzám értél,
A csendes pillanatban
Két szemembe néztél.
Idebent magányom,
Félelmem szorított,
Harcoltam volna,
De haldokoltam ott.

2012. aug. 19.


Meggyesi Éva
Maradj még

Mint halk sóhaj a szélben
mely könnycseppet szitál
úgy fogok én is sírni
ha nem leszel talán.

Úgy kérlek ne menj még
maradj itt nekem!
Sajgó szívemre gyógyír
egyedül te lehetsz..

elmúlt az ősz,a tél is,
újra jő a nyár.
Látod?A zúgó szél is
napsütésre vár.

Elmúlik egyszer minden
bánat és harag,
helyette jön majd új nap,
mely mosolyt fakaszt.

Látod?Itt vagyok én is
megfogyva,törve bár,
s fájó szívedre gyógyír
én leszek talán.

Zsiga Lajos

Az álom

ne szűnj meg
vigyél távol,
ettől a rút világtól!
ölelj, karjaiddal,
hívj magadhoz,
ó álom,
megfoghatatlan
valóságom.

két világban
élek én,
jól és rosszul,
míg nappal
szenvedek,
éjjel vigasztal az álom.
nem tudom,
te vándorolsz-e,
lelkem?
vagy szellemem
hagyja itt testem?
két életemből
melyiket szeressem?
borzasztó lenne,
ha
nem lenne egy sem.
ki várna az álomban,
mikor itt lefekszem?
ott mindenki
egyforma, élő és holt.
ami megtörténhet, ott
talán igaz sem volt.
ha álmomban
sírok
felébredve
zokogok,
átlépve az álom küszöbét,
egész más vagyok.
ha meghalok az álomban,
életben maradok.
mert ott a holtak is élnek
és szabadok.
az a világ más,
nincs törvény,
de van igazság.
ott mindent lehet,
szabad a képzelet.
ha repülni akarsz,
hát repülhetsz.
nem köt a fizika törvénye
földhöz,
sem
éghez,
hol csak a porban hemperegsz.
intelligensebb
az
ember álma,
mint az ember.
az álom egy túlvilági
élet,
mibe élhetsz,
s ha meghalsz, talán
ott ébredsz.
ne szűnj meg,
vigyél távol
ettől a rút világtól,
ölelj, karjaiddal
hívj magadhoz,
ó álom,
megfoghatatlan
valóságom.

Ignotus
Ha te úgy szeretnél...

Ha te úgy szeretnél
Ahogy én szeretlek,
De sohase’ volna
Nevető jókedved!

Nyugodatlan szívvel
Párnádra omolva,
Se napod, se éjed -
Nyugtod sohse’ volna.

Fejed lehajolna
Csüggetegen, árván,
Mindig értem sírnál,
Mindig engem várnál!

2012. aug. 14.


Egy élet margójára

Azért, mert mosolygok, nem vagyok még boldog,
Vannak az életben nagyon furcsa dolgok.
Kacagok akkor is, ha szívemet tépik,
Furcsa ember baját soha meg nem értik.
Mindenki elhagyott, aki elhagyhatott,
Mindenki megdobott, aki megdobhatott.
Az is ütött rajtam, kinek mindig adtam,
Szívszeretetemért szívet sosem kaptam.
Én csak ember vagyok, az is maradok,
Bármilyen furcsa is, álmokért szaladok.
Mert nem lehet álom egy igazi élet,
És ha most tévedek, bocsánatot kérek