Soha nem volt jogom ébredni melletted,

nem láthattam reggel a szemedet,

nem fordulhattam feléd lágy mosollyal,

hogy megtudjam, milyen lesz a nappal.

Álomból, álomba ringatott a gondolat

együtt ébredni, egy puha takaró alatt,

kettesben meginni a kávét Veled,

mindennap átélni, érezni a szerelmedet.

Nehéz volt lemondani erről az álomról,

a szívemben fájdalom, keserűség tombol,

nem kettőnkre, az életre haragszom,

nem érdemeltük meg, hogy minket ostorozzon.

Nem bújhatok el, fájdalmam eltakarva,

nem sírhatok szabadon a válladra borulva

ha találkozunk, a mosolyom szereted látni,

keményen tanuljuk, mit jelent a szó: várni.

Várni a véletlent, a gyengéd pillanatot,

várni a percet, mi gyönyört adhatott,

várni egy édesen puha csókra, ölelésre,

de az álomból ébredni kell, feledésre.

Miért nem álmodunk napot, holdat, csillagot,

a végtelent, a messzit, a máról átfutó holnapot,

egy tündérvilágot, benne egy boldog párral,

ahol nincs bánat és könny, csak vidám madárdal.

Felejteni nem akarok és nem tudok,

fájdalmat okozni másnak nem fogok,

ha a szemedbe nézek, ott magamat látom,

Te is szeretsz, ez a szerelem nemcsak álom,

Talán, egyszer majd megérdemeljük,

hogy a reggelt közösen ébredjük,

de az már egy másik élet,újra kell születni ahhoz,

hogy szerethesselek Téged."

Szőlősi József

Merre vagy?

Hol vagy te álom, melyet kergetek,

Hol vagy te lélek, kiért élhetek?

Mért nem jössz el, váratod szívemet,

miért gyötröd így, fájó lelkemet?

Életem üres, s nem élhetem,

Nélküled nem, nem kell már így nekem.

Nélküled nem, nem kell mi hátra van,

Életem sem, mert így hasztalan.

Jöjj hát el már, s boldogítsd lelkemet,

Életem minden percét szeretheted.

Várlak hát én, jöjj már gyorsan el,

S szeress engem, amíg csak létezel!

Juhász Gyula

Valami nagy . . .

Valami nagy, mély szerelem hiányzik,

Valami sírás, valami öröm,

Valami harc, valami csönd,

Valami nagy, mély szerelem hiányzik!

És így marad ez mindig, mindhalálig?

Mindig bús, csipkerózsa szívvel

A várás várában sejtem a sorsot

És így marad ez mindig, mindhalálig?

Szőke csodák, barna csodák,

Meddig csodálkozom csak rajtatok?

Ó, adjatok valami szépet,

Valami életet, halált,

Szőke csodák, barna csodák!

Kereszti Hajnalka

Szerelembe esni

Talán egy végtelen, s elérhetetlen álom,

Mely nem jön el soha, hiába várom.

Egy aranyos tekintet, mely helyessé tesz,

Egy édes nézés, mi végzetem lesz.

Nehezen találtam rá, de megérte keresni,

Hisz úgy érzem, őt nagyon is tudnám szeretni.

Egy piruló arc, mely engem is megnevettet,

Egy kedves mosoly, mi minden gondot elfeledtet.

Nem tudom, hogy közeledjek, mit mutassak,

Talán ne a felszínen, a mélyben kutassak.

Réges-régen még nem tudtam ki lehet,

Aki nekem bármi áron kellhet.

Kell nekem, ha figyelmes, s ha fiatal,

Ha édes hangján kérdi tőlem: „Mi a baj?”

Kell nekem, ha idősebb, mint én,

Hisz a szerelem lényege nem a kettőnk közt lévő év.

Szép, mert két ember egymást keresi, kutatja,

A külvilág felé,s a másiknak is boldogságát mutatja.

Szeretnék én újból fülig szerelmes lenni,

S meglátván Őt, gyomromban pillangókat érezni.

Kereszti Hajnalka

Vártam

Vártam, hogy felhívj, de nem tetted.

Vártam, hogy láthassalak, de nem lehetett.

Vártam, hogy megölelj, de nem akartál.

Vártam, hogy megpuszilhassalak, de te eltoltál.

Vártam, hogy szólj hozzám, de nem tetted

Vártam, hogy a nyakadba borulhassak, de nem lehetett.

Vártam, hogy megcsókolj, de nem akartad.

Vártam, hogy visszacsókolhassak, de nem hagytad.

Vártam, hogy megfogd a kezem, de nem tetted.

Vártam, hogy együtt lehessünk, de nem lehetett.

Vártam, hogy újra rám találj, de halogattad.

Vártam, hogy megint Tiéd legyek, de Te nem így gondoltad.

Vártam, hogy újra kérj belőlem, de nem tetted.

Vártam, hogy újra kívánhassalak, de nem teljesedett.

Vártam, hogy végre mondd, hogy ez is beteljesedhetett!

Szabadi Lívia

Álmok

Álnok álmok átok rátok,

szívemben rég nincs tanyátok!

Hitegettek, s szépet ádtok,

kinevettek, s mégis várok.

Reményem reménytelen remegése,

szerelem szemtelen, szép nevetése.

Hitem hitetlen heve hergel.

Álmok világa, hol vagy reggel?

Kató Tamás

Ha varázsló lennék

Ha varázsló lennék,

Mindenkivel, jót tennék.

Koldusnak pénzel teli kalapot,

Szegény gyereknek sok finom falatot.

Kislánynak szép ruhát,

Bácsikának, aranypipát.

Kedvesemnek ékszert számtalan,

Anyukámnak két kezet, ami fáradhatatlan.

Ifjú fiúnak, barátnőt vagy százat,

Fiatal lánynak hódolókat,

Akik reá vigyáznak.

Eztán minden mást, ami hiányozna.

Földnek, óvó embereket,

Tengernek hajót, ami meg nem fenekedhet.

Gazdagnak szerénységet,

Cselédnek, büszke reménységet.

Kelő Napnak égboltot,

Szivárványnak serény koboldot.

Földnek, embernek egymást magát,

Mágusnak jótevő varázspálcát.

upsánné Kovács Eta

Őrizd a lángot

Egy pillantással gúzsba kötve

úgy hiszed, hogy mindörökre

tart e drága lét: az érzelem

bilincsként szorít szíveden.

Dehogy kívánod lazulását,

élvezed a szorítását lelkednek:

jó érzés, szeretnek, piedesztálra emelnek.

Őrizd a lángot szeretettel,

ha táplálod, nem hamvad el.

Lobogó érzés, mely érted ég,

Óvd, hogy ne győzze le a jég.

Marlok Terézia

Álarc

Kósza szél, ne játssz velem,

Most gyötör a kétség,

Félek, az álarc lehull,

Lehull, s a világ megsemmisül.

Álarc mely eltakarta

Tüzes vasaid,

Melyek szerelmeid

Tüzeit hevítik,

Félek, az álarc lehull,

Lehull, s a világ megsemmisül,

Majd elmúlik a fájdalom,

S, helyén a magány démona táncot lejt,

Kósza szél, akkor már játékod feledd.

Szőlősi József

Remény

Telnek napjaim, melyek számomra oly sivár fehér lapok egy óriási könyvben. Szép, hófehér lapok, melyek másoknak gyönyörű, de énnekem üres. Üres, míg mással meg nem oszthatom e lelket mely enyém, csak is enyém. Meg nem alkuvó lélek az enyém, mely szeretne szeretni. Büszke lélek, túlon túl büszke meg nem alkuvó lélek. Önfejű, de nagyon szeretni tudó, mely várja mesterét, aki beköti e könyvet, hogy teljes legyen és időtlen időkig boldog. Hogy nagylelkű és elégedett legyen... és boldog. Egy szerelmes lélek... és boldog. Eljön e szerető angyal biztosan tudom. Eljön, csak várat. De én várom. Hát jöjj, én tiéd vagyok...

Alföldi Géza

Tudom mi a bánat

Tudom, mi a bánat!

Hónapokon át zokogni utánad.

Még emlékszem

Mennyit vártam rád,

Miért nem szoltál,

Hogy nem lesz folytatás?!

Hát ma lemondok rólad,

Átadlak hát neki,

S nekem nehéz

Nem gyülölni azt a valakit.

Az a valaki elvette az álmomat,

Így most Egy Befejezetlen Könyv,

Diszíti polcomat..

A világ csupa egyszerű dologból áll. Csak mi vagyunk bonyolultak Bonyolult a gondolkodásunk. Belemenekülünk a részletekbe, amik talán nem is annyira fontosak és elvonják figyelmünket a lényegről. Pedig a világ csupa egyszerű dologból áll. Alattunk van a föld, amiből kinőnek a növények és amire építik a házakat. Felettünk az ég, rajta a nap, a hold és a csillagok. A házak teteje az ég felé van. Az alma a fáról lefelé esik. És ha szétnézünk, emberek Isten képmásai. Mind különbözőek. És mind Isten gyermekei. Élünk. Itt és most. Születünk, szerelmesek leszünk és meghalunk. Hogy miért? Nézd a rét virágait, nézz a csillagokra és kérdezd meg ugyanezt. És csodálkozz rá a teremtő Istenre

Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog. Ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte! Amiben a sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörűséget kínál. Amiről én beszélek, az a felszínről nem látható, és bensődben derül. (Seneca)

Az álom valami, amire igazán vágysz, ami igazán fontos neked. Az álom valami, amit elképzeltél, és amiről nem szabad lemondanod. Mindegy, hogy nem érti senki, mindegy, hogy mit gondolnak róla. Ez a Te álmod, és mindet meg kell tenned érte, hogy valóra váltsd!Mindent. Nem szabad, hogy érdekeljen, mit gondolnak róla az emberek, nem szabad, hogy hagyd elrabolni álmaid. Ha a szíved szólít, követned kell szavát.

Hétköznap, add felfedeznem kincsedet. Hadd tanuljak tőled, hadd szeresselek, hadd áldjalak, mielőtt elmész. Ne engedd, hogy elszalasszalak a hiú holnap reményében. Maradj velem, amíg lehet, hiszen elmúlik minden. Egy nap majd földbe vájom ujjam, arcom párnába temetem, vagy kihúzom magam, s karjaim az ég felé emelem és nem kívánok mást: csak visszatértedet.

(Mary Jean Iron)

A mostban kell boldognak lenni, most kell őrültnek lenni, most kell szeretni, most kell sírni, most kell ölelni... Az eredendő boldogság jelen van életetek minden létpillanatában, függetlenül attól, hogy milyen nehézségek várnak rátok a jövőben, hogy bal lábbal keltetek-e fel, vagy sem. A problémahegyek mindenki felett tornyosulnak, de mindez csak jövő. A jelenben ott a boldogság, és csak rajtad áll, hogy kérsz-e belőle.

Ha elönt minket a sötét kétségbeesés, fogadjuk el, hogy nem fürödhet minden napunk fényben. Jusson eszünkbe, csak az éjszaka fekete egén világítanak a csillagok ,és azok a csillagok hazavezetnek minket. Ne féljünk attól, hogy hibákat követünk el, ne féljünk a botladozástól vagy a zuhanástól. Sokszor épp az tartogatja számunkra a legnagyobb örömöt, amitől félünk.