"Fáj olyat szeretni,

akit nem érhetsz el,

aki szinte azt sem tudja, hogy létezel.

Tudni, hogy nem kellettél neki,

érezni, hogy más is szereti, olyan aki el is érheti."

Reményik Sándor

Úgy fáj már minden...

Úgy fáj már minden, minden idebenn:

A szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,

Minden, mi általreszket szívemen,

Legyen az ember, muzsika, vagy táj,

Úgy fáj már minden, minden idebenn.

De néha egy-egy halk szó simogat,

S rejtekúton a szívembe talál,

S álomba ringatja a kínokat,

Elaltatja a múltat, s a jövőt.

Pedig be nehéz megtalálni már

Az ösvényt, a szívembe vezetőt.

Gyom és gaz benőtte az utakat,

Ördög palánták ágaskodnak rajtok:

Száraz kórók és keserű füvek,

Minden, mi beteg szívemből kihajtott.

Mártír a szó, mely jó hozzám ez úton,

És szent a szív, mely küldi őt ezen,

S mely liliomok magvát hinti el

Ott, hol különben csak bogáncs terem.

Áldott az óra és áldott a szél,

Mely liliomok messze magvát hozza,

Magot, melyből a békesség kikél.

Nem változtathatjuk meg a múltat;

elég ha nem feledjük a szép emlékeket,

s bölcsességet merítünk

egykor elkövetett hibáinkból.

Nem jósolhatjuk meg a jövőt;

elég, ha remélünk és fohászkodunk

a legjobbért, a helyesért,

s hiszünk abban, ami vár reánk.

Egyszerre elég megélni egy napot,

élvezve a jelen perceit,

s mindig törekedve arra,

hogy még jobbak,

még kedvesebbek legyünk

. "Mondd, mit teszel,

ha nem lesz holnap,

hogy elmondd, amit el kell mondanod?

Mondd, mit teszel,

ha nem lesz holnap,

hogy megtedd, amit meg kellett volna tenned?

Mondd, mondd, mit teszel,

ha hibázol, újra és újra,

és nem lesz rá lehetőséged, hogy jóvá tedd?

Mondd el, mire vársz,

hogy lépj, hogy boldog légy?

Miért élsz tovább úgy,

ahogy soha nem akartál?

Mondd, mit ér az élet,

ha a boldogság messze jár?

Mit érnek az évek,

ha nem hiányzik, aki vár?

Mondd el, mit kellett volna tenned,

és mondanod,

ha lett volna még egy holnapod?"

Így igaz, vágyom utánad.

Ejtem,

elvesztem kezemből önmagam,

nem remélve, hogy tagadni merjem,

azt, mi tőled árad rezzenetlen,

és komoly, merő, rokontalan.

(Rilke - A szerelmes lány)

"Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás, és az önfeláldozás között... És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal... És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó... És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével... És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez... ...egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér... Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked... És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz... hogy valóban erős vagy... és valóban értékes."
Márai

Ne játsz velem!

Ne játsz velem

nem vagyok már ostoba,

a leckét megtanultam mostanra.

Nem hagyom,

hogy még egyszer bántsanak,

hogy valaki miatt,

újra szomorúnak lássanak.

Bezárom a szívemet magamba,

senki ne jusson be oda.

Ezért nem akarlak szeretni,

mert nem akarlak elveszíteni.

Inkább csak sírok belül,

és vidámnak látszom kívül.

Érdekel-e valakit?

Érdekel-e még egyáltalán valakit,
Az, hogy én hol vagyok?
Hogy ége-e még a tűz,
S hogy ragyognak a csillagok?

Érdekel-e még valakit,
Hogy milyen úton haladok,
S ha táncot jár a vak halál,
Én milyen dalt dúdolok?

Érdekel-e még valakit,
Hogy otthon hol vagyok?
S hogy, ha elveszik, ami enyém,
Én a sajátomért harcolok?

Érdekel-e még valakit,
Ha az út porában kóborolok,
S ha megszán is az Isten,
Előtte térdre roskadok?

Érdekel-e még valakit,
Hogy én még mindig ember vagyok?
S ha álom ringat is és sár fed el,
De Embernek megmaradok

Lennél Hős?

Ki névtelenül, nap mint nap

harcba száll ismeretlenek

életéért és értékeiért ...

Lennél Hős?

Ki órákon át tűri füst és láng

gyilkos játékát ...

Lennél Hős?

Ki gondolkodás nélkül

menti életed, nem kérdezve

ki vagy és honnan jöttél ...

Lennél Hős?

Ki vakon háborgó vízbe merül,

még akkor is ha tudja, hogy

nincs esély ...

Lennél Hős?

Ki összetört fémketreced

fogságából szabadít ki esőben,

hóban, fagyban és sárban ...

Lennél Hős?

Ki legszebb álmát is

képes félbeszakítani,

ha szól a csengő ...

Lennél Hős?

Ki hídra, toronyba,

kútba mászva leli meg az utat

a segítségre szorulóhoz ...

Lennél Hős ... ?

Tiszteletem jeléül minden hazai Lánglovagnak.

Százezernyi lecsorduló könnycsepp,

Végtelennek tűnő éjszakák.

Sajnálok már minden órát s percet,

Nem akartam tovább várni Rád.

Ezer év és néhány pillanat,

A nagyvilágban megtaláltalak.

Ha úgy akarod, nem engedlek el,

Kerestelek, jó, hogy létezel.

Égből jövő tiszta hangú dallam,

Új remény, mit tőled kaptam én.

Mondd most el, de úgy, hogy csak én halljam,

Hogy a sötétséget felváltja a fény

Félek még, a szívem nyugtalan,

De két karomnak mától lelke van.

Feléd nyújtom, sose engedd el,

Ma simogat és holnap átölel.

Elkaptam egy hulló csillagot,

Csodaszép és csak nekem ragyog.

Vigyázok rád, fontos vagy nekem,

Kiszínezted szürke életem.

(Flórián Band:Könnyek)

Egyszer eltűnik az égről majd a csillagom

Vajon lesz-e még, ki gondol néha reám

Vajon lesz-e még, kinek fájni fog, ha nem vagyok

Mikor a szemeimben már megfagyott a fény

És majd elmegyek, hol nem talál meg senki sem

És az életem egy emlék lesz csupán

Vajon elérem-e egyszer még a céljaim

Mielőtt végleg eltemet a föld

Amikor az életem és minden álmom véget ér

És a sírom felett üvölt majd a szél

Ne sirasson senki sem, ha végleg elmegyek

Mert emlékem majd néha visszatér

Amikor az életem és minden álmom véget ér

És a sírom felett üvölt majd a szél

Ne sirasson senki sem, ha végleg elmegyek

Bocsássatok meg minden bűnömért

Minden bűnömért.

(Flórián Band:Emlékdal)

(lánglovagoknak)

"Élethűek a díszletek,

Minden illúzió szétesett.

Kijártam az iskolát,

Körülöttem egy új család.

A szívem a torkomban kalapál,

Vizes a hátam az ing alatt,

Egy idegen hang bent kiabál:

Az emlék örökre megmarad!

Azt hiszem, hogy ma estére,

Tűzre várok, nem mesére!

Arcomra fagy a nevetés,

Ha eljön az első ... első bevetés!

Reszket a kezem, száraz a torkom,

De nem adom fel az álmomat!

Felidézem mit eddig tanultam,

Győztes leszek, nem áldozat!

Akár a föld is megindulhat,

Odakint viharos szél is fújhat.

Nem érem be ennyivel,

Megyek, csak megyek mindig, hogyha menni kell!

(Flórián Band:Bevetésre várva)

(minden láng lovagnak)

Nem várhatom el, nem is kérem,

Hogy a féltett álmod add fel értem.

Ám ha számodra fontos a létezésem,

Ezt úgysem kell külön kérnem.

„Ha szerető szívre vágysz, de nem találsz

Se közel, se távol

Jöjj oda, ahova engem temettek,

Ott a fű is azt súgja: szeretlek”

„Nem vagyok jövőbe látó égi jel

Csak egy álom, ami gyakran téved el

Lehet, nem vagyok az, kit mindig is kerestél

De az volna szép, ha mégis szeretnél!”

„Most magam elé képzelem mosolygó szemed

És nem tudom elhinni: elvesztettelek!

De a szívemben él még a remény

Hogy leszel te még az enyém!”

Ahmed Zaki Abu Sádi

Az öröklét tolvajai

Jöjj hát, s a fényes hajnal pirkadástól

a perceket orozva lopjuk el,

s a kincses élet ez üres szakában

tegyük örökké csókok mézeivel.

Jöjj hát az égbe nyúló pálma fákhoz,

melyek a fényt vágyón körülveszik,

hogy elragadják tőle azt az évet,

mely emlékei mélyén rejtezik.

Jöjj hát, a reggel hangja száll:

a harmat suttogja, s illat árad szerteszét;

jöjj hát, az ihletét ma elraboljuk:

abban lakik a mindörökre-lét.

Jöjj, hisz a sors üdvünket

számtalanszor ellopta már, s csak a bánat maradt,

a boldogság hány alkalma suhant el,

s a vágy elhamvadt a hamu alatt.

Csak éltünk, s váltig faggattuk felőle köveket,

a rózsát, a tavat, a lét szívét,

amelynek dobbanása beborítja a földet és eget,

s nem leltünk mást, mint tompa némaságot,

s egy-egy sikolyt, mely halkan lebegett.

Nem más az élő, mint az értelemnek léte -

hideg halott a többi mind;

nincs más, csak a szerelem él örökké,

mert öröklétnek adják csókjaink.

Ez őrzi meg a művészet valóját

s ha átolvassuk egy-egy vers sorát,

ez lüktet ott az élet ritmusára

a szépség húrján az időkön át.

Ahmed Zaki Abu Sádi

Az este

Térj vissza ó az este árnyához:

egyesüljön lelkünk a végtelenben,

irigy szemek ne lássák,

csak a félhold karéja

s a vágyó égitestek tudják

a két szerelmes hevült ábrándozását.

Az álmok földje itt ez, amelyen lopva járunk,

szerelmes révületre, szépségre lett teremtve;

az énekes madárkák minékünk énekelnek,

s mienk a fák, virágok illattól sűrű csendje.

A titkokat füledbe szívem suttogja néked,

mely mint a síró gyermek, szidásra meg se rebben;

megyünk, és azt se tudjuk,

hogy merre tart az ösvény, és úgy tűnik,

hogy minden idegen, ismeretlen.

most a miénk a Minden, a Végtelen,

s mi ketten uralkodunk fölötte kötetlen, kérdezetlen.

Ahmed Zaki Abu Sádi

Örök szerelem

Nincs hatalom, mely eltéphetne tőled,

szívemben annyi izzó vágy remeg;

a Mindenséget betölti a lelked,

s nekem is csókod adta létemet.

Szerelmem, én már bárhová kerüljek,

csak egy a vágyam: Te, és újra Te,

s ha porrá válok sem enyészek el,

mert bennem van arcod emlékezete.

TŰZOLTÓ KÖSZÖNTŐ

Tűzoltó, Tűzoltó mitől vagy Te bátor?

Nem félsz a tűztől, nem rettegsz a lángtól

Magadat nem kímélve haladsz csak előre

Életed sem félted, csak dolgod végzed

Tűz, füst, korom mit sem számít néked

Egy a célod, hogy a házad védjed

Oltasz lakásban, padláson, pincében

Kinn a nagy erdőben, mezőkön és réten

Melegben, hidegben mented az életet

Tárgyakat, állatot, hisz a dolgod végzed

Sziréna, ha hallik összeszorul torkunk

Tudjuk azt, hogy valahol bajban van a társunk

Sietsz, loholsz, hogy időben ott legyél,

Nehogy későn legyen érkezésed .

Nincs köszönet, hála azért mit Te teszel

Csak egy a lényeg, ha időben érkezel

Oltsad a tüzet, mentsd az életet

Becsülettel dolgozz, szeresd a létet

Légy Te nagyon soká egészséges, boldog

Hisz életedben nagyon sok a dolgod

Kívánjuk, hogy soká Tűzoltóként dolgozz!

Erdély Ernő: A Tűzoltó

Csodálatos névtetelen vezérek,akikről szól hódoló szavam,

Vitézségük egy-egy hősi ének, lobogójuk szent, mocsoktalan.

Ezeréves nagy történetünknek legszebb lapján van nevetek.

Amíg oltod a pusztító lángot, érző szíved szent lángért hevül.

Minden egyért és egy mindnyájunkért, a zászlóról a szívbe kerül.

E szent lángot nyújtod, szítod büszkén, hadd lobogjon mindnyájunk előtt

Több tíz évi munkád közben e szent érzés benned nagyra nőtt.

Ez vezet a küzdelem útjára, ez lelkesít künn a vészhelyen

Ezer bajjal bátran szembe szállva, ettől retten meg a bősz elem.

Nincs előtted barát vagy ellenség, segíted azt, aki rád szorul.

S ha elestél, utánad, jó új, más, aki csak szép példán okul.

Ha szól a kürt, s a tűzharang kongat, nincs előtted akadály, veszély.

Fel a szerre, ki a nagyutcára, s robogsz a tűzhöz, mint a szél.

Fel a létrán, a sugárcső a kézbe, ott vagy a magas háztetőn.

Szökken a víz, csökken a tűz fénye, s mindig győzől, bátran, vakmerőn.

Nem láttad, mily veszély jár körötted, nem nézted a ház milyen magas.

Nem nézed, hogy ki az, kit segítesz, nem látod, hogy bajba jutsz magad.

Érezted, hogy tereád volt ott szükség, mit bántad, ha nagy is a veszély,

Előtted a hőt sugárzó lángok, alattad a halált rejtő mély.

S megmentetted, hálát nem is várva, embertársaid életét, vagyonát;

S mint aki jól végezte dolgát, felszereltél és vonultál tovább.

Sokszor bénán távoztál el onnan, de megvédted mások mindenét,

S nem kértél köszönetet, díjat; kötelesség volt ez, nem egyéb.

Tűzoltó!

Nehéz küzdelmednek gyönggyel ékes minden láncszeme.

A te munkád a polgárerények legszebbje, legnemesebbje.

Nem kapsz érte aranyat, ezüstöt, küzdelmedért nem kell jutalom.

Verejtékes munkásságod bére, a boldogság ül az arcodon.

Tűzoltóság!

Szent, magasztos eszme. Te benned egy ige testet ölt.

Tűzoltó!

Hivatásod a legszebb a földön, mire Téged égi kéz jelölt.

Küzdj csak úgy, mint nagy múltadban küzdöttél!

Ne csüggedj el, ne állj meg soha!

Büszkesége vagy te mindnyájunknak!

Hiszen tűzoltó az első katona!

"A Tűzoltó szíve nemesen érez, ha életet és vagyont menteni képes!"

Szigeti András

ŐÉRTÜK SZÓLOK

Őértük szólok, akik nyugalmunkat naponta őrzik

Kik szunnyadó parázsban is otthonunkat védik

Kiknek barát a tűz, de ha támad orvul

Kezük, lábuk, karjuk vészjóslóan mozdul.

Mi hajtja őket?

Talán a szenvedély?

Az ember féltés, és az a remény,

Hogy égboltunk mindig tiszta marad ,

Az önkéntes szolgálat, a hivatás tudat.

Őértük szólok, kik a poklot is megjárják,

A tomboló elemet kalitkába zárják.

Szembe néznek élettel, halállal ,

Eszelős kártya partit vívnak a pusztulással .

Adassék hát nékik most köszönet

hisz ezért hajszol mindig a lelkiismeret

Mert időnk nincs soha megköszönni

Hogy képesek értünk akár tűzbe menni.

(Firex-nek,és minden lánglovagnak)

Feszít a testem, üvölt a lelkem,

Akarom az érzést, akarlak Téged!

Távol vagy tőlem, s nem hagy a vágy,

Szeretném érezni, ahogy mellettem állsz!

Akarom azt, hogy ölelj át,

Ölelj úgy, hogy égessen a láz!

Vágyom az álmos reggelek után,

mikor csókjaiddal ébresztgetsz,

s mosolyogsz rám.

Légy itt velem minden napon,

s vágyad legyek nagyon-nagyon!