A csók a természet bájos kis trükkje arra az esetre,

mikor a szavak feleslegessé válnak.

Ingrid Bergman

Várlak, hogy itt légy,

hogy eljöjj és megörvendeztess.

Várom a lombzajt.

Várom a harmatcseppek piciny csengetését.

Várom az apró füvek suttogását.

Várlak Téged!...

Bartalis János

Aki szeret, annak fickándozik a szíve.

Annak az élete színes és süt a napja.

Aki nem szeret, az olyan tájakon jár, ahol nem süt a nap...

(Müller Péter)

"Ha szeretlek, meglátom benned azt, akit te is csak ritkán látsz.

Ha szeretsz, olyan titkokat tudsz kihozni belőlem,

melyekről én magam sem tudtam."

Müller Péter

A távollét csökkenti a közepes szerelmet -

gyarapítja az erőset,

mint ahogy a szél kioltja a lámpát,

de szítja a tüzet.

Együtt mindörökké

Én vagyok a gondolat

Te a cselekedet...

Te vagy a vidám jövő

Én az emlékezet.

Te vagy a most!

A heves szerető

Én vagyok, aki követlek

vagyok holnap, jövő!

Cselekedni gondolatok nélkül

Lehet, de nem érdemes

Emlék nélkül mit ér a lét?

Most nélkül hogy élhetnénk

Létünk jelenét?

Gondolat... cselekedet...

Jelen... emlékezet...

Most... és jövő...

Összefonódnak énjeink

Hatalmas erő!

Te vagy a siess,

ha kell Én a lassítás

Te az örök gyerek (vagy én is?)

Mi is lehetnék más! ........

(sugar)

Maradj még...

Simogat a szellő, arcodhoz ér,

Körülötted táncol megannyi tündér.

Dallam csendül, mit csak Te hallasz,

Szíved dönt, itt maradsz.

Fogd a kezem, el ne engedd,

Lelkem társa lesz a lelked.

Ölelj mindig szorosabban,

Szeress minden pillanatban.

Veled más a világ,

Színesebb minden virág.

Lágyabban simít a szellő,

Zöldebb a tavaszi mező.

Kezem a kezedben pihen,

Szívem a szívednek üzen.

Megtelik hangokkal a lég,

Kérlek, maradj velem még.

(Necromanta)

Angyalkönnyek

Mikor angyal könnyek peregtek csókként ajkamra,

Sima tenyér bájolt nemes fényt arcomra

És néma vallomást suttogott a szél,

Örökre felolvadt bennem a tél.

Angyal könnyek, halk simogatások,

Hűs füvön szétszóródó varázslatok

Bűvös illatát sóhajtom gyémánt szemeidbe,

Mígnem eggyé válik lelkem ős szerelme

Széttárt karjaid vágyakozásával,

S szembeszállva minden égő kárhozattal

Testem-lelkem csak a tiéd lesz,

S az angyal könny napfényt bűverővé tesz,

Miközben az halkan pereg egyre ajkamra

És forró tenyér simul lágyan arcomra…

(sisterKhayre)

Balázs László

Ha majd átölelsz...

Ha majd átölelsz

És én átölellek...

Akkor,

A világtól

Nagyon távol

Egy ölelésnyi térben

Szememmel szemednek

kezemmel kezednek

Hadd mondjam

Először én...

Mert ezért születtem

Tanultam beszélni

Csak ezért tudtam

Remélni.

Kérlek, engedd meg

Először hadd mondjam én...

Szeretlek.

Molnár Judit: Szívem


Betört az érzés és raboddá lettem,

így más dolgom mi lehet?

Várom szíved hangját,

vágyad percét, hogy hívatsz engem,

hang szól hozzám.

nincsen célom, míg csak te nem adsz.

A végtelen időt sem szidom,

csak folyton az órát lesem érted,

S felejtem a keserű perceket,

mit távozásod ébresztett bennem.

Merre vagy és merre jársz, és miért pont ott?

Nem gondolkodom csak elfogadom.

Sóhajt szívem ha arra gondolok,

hogy akikkel vagy mily boldogok.

Bolond szívem rólad

rosszat semmit nem hisz el,

hiába teszel ezt vagy azt szívem csak szeret.

Szolgád vagyok szolgád lennék

a hűség a jelszó ha lelkem szól.

Rabod vagyok és vágyam tőled hangos.

Fájdalom nincs bennem,

hisz az érzést nem te kérted,

csak ébresztetted bennem.

Így számomra az jó,

ha te boldogan kelsz és fekszel.

Legfeljebb sóhajt rabszolga szívem,

hogy más milyen boldog lehet melletted.

Kérlek ha mégsem így lenne,

hívass engem és szívem a te boldogságod kertje lesz

Juhász László: Megérintettél...

Megérintettél,

S már hiányzol ha nem láthatlak

Lelkem sötét zugából

Kirántottál a fényes jelenbe

Meggyulladt fáklya jelzi az utat

Amelyen végigmenve szeretném érezni

Végig, kezed lágy érintését

Szemedben csillog a szépség

Arcod olyan gyönyörű

Mint angyalok legszebbike,

Mosolyogsz felém

Minden egyes nap

Szeretném ha mellettem mosolyognál tovább

Kezünk egymásba olvadna

Szívünk csak egymásért dobogna

Lelkünk örökké szeretne.

Ismeretlen

Barátság a csillag az égen,

Mely az ég dísze!

Vigyázni kell rá , hogy

Megmaradjon fénye!

Tündérke

Mondd...

Mondd összeolvadnál-e velem

a selymes fű rejtelmében?

Hajolnál-e rám,

hogy érezd bőröm illatát?

Mondd akarod-e látni

szememben a tűz-táncot

és letennéd-e Végső titkod a szívemben?

Mondd csókolnál-e napfényt lelkemre

és elvinnél-e a Végtelenbe?

Ne válaszolj!-

még ne!

Csak add nekem a Pillanatot

és takarj be Magaddal.

Versemmé írlak

Ismeretlen új, valami igazi vágy,

Különös izgalom és titok vagy.

Kaland a szívnek, lelkemnek

Vigasza és bátorítása mind te vagy.

Te vagy, és versembe írlak,

Versemmé írlak, és egy leszel

Vele, Te leszel hang, szó,

Minden rím, és a hallgató

Csend a sorok között, lüktetés,

Melyet nem hallasz, csak érzed...

Szavak közti sóhajnyi vágyban

Véllek majd felfedezni téged.

S olykor sóhajnyi vágyak között

Ott leszel Te a szavak helyett,

Hisz tollamba miattad új élet költözött.

S te jelensz meg minden papírra vetett

Elveszett, aprócska, édes szó fölött.
Szerző: Reményhez

Vihar vagyok

Ha valahányszor, mikor rád gondolok,

egy esőcsepp hullana kezedre,

Már felhőszakadástól áznál-fáznál

S tested-lelked reszketve remegne.

S ha felhővé duzzadhatna álmom,

villámokat szórna minden titkos gondolatom......

mert vihar vagyok!

melyet nem tart vissza, se völgy, se kanyon.

Áttör mindent, ha hozzád siet,

felülmúl erőm minden képzeletet.

Tudom, senki nem szereti a vihart,

a zúgó szelet,de elég, ha engem egy valaki szeret......

mert ha rám gondolsz,szelídülök,

és bárányfelhőként válladra ülök,

S ott tanyázok, amíg csak kéred,

Amíg Kedves jónak véled.

Braunel

Merjünk álmodni

Merjünk álmodni kedvesem

Álmodjunk szépet és nagyot

Álmodjunk hát, fogd a kezem

Tarka virágot, csillagot

Álmodjunk igaz szerelmet

Ami soha sem múlik el

Álmodjunk édes perceket

Ami örökké átölel

Álmodjunk együtt új napot

Szebb jövőt és szebb életet

Álmodjunk közös holnapot

Vidám és színes képeket

Merjünk álmodni kedvesem

Álmodjunk szépet és nagyot

Mert félek, széttép az érzelem

S ha nem merünk, én meghalok..

TATIOSZ - A SZÍV TÖRVÉNYE

Ne hajolj meg a sors előtt, csak azért, mert az úgy kívánja. Célod van, s aki ismeri a célt, merje birtokolni a rávezető eszközöket is. Ha mégis elgyöngülnél a cél előtt, fordulj a szívedhez tanácsért. Egy kis késlekedés nem árt: ami hamar áll elő, hamar a semmibe vész. Nincs jobb társ az erős szívnél, mely a kellő pillanatban átsegít a bajokon. Élj a szív törvénye szerint! Akinek célja: a helyes élet - annak eszköze: az emberség.

Tündér vers

Hold sugara csillan csodaszép alakon,

Egy Tündér libben ide-oda szabadon.

Tekintete vonz, mint lepkét a Hold,

Hátán kékes-zöld szárnyakat hord.

Messze vagy, szívemhez mégis közel,

Belül a lelkem teljesen körül ölel.

Távolból pillantásod érzem magamon,

Nézlek Én is és tudom, hogy akarod.

Hívlak magamhoz, gyere bátran,

Jöjj el Velem, meseszép éji bálba.

Fogd a kezem, repüljünk együtt,

Tündérlány! Szédüljünk el együtt.

Hallgassunk ma a Hold szavára,

Csókot hadd adjak Tündérem ajakára.

Súgja nekünk: „szeressétek egymást,

Fényem lesz mi majd Rátok vigyáz”

Ajkad finom bőrét érzem ajkamon,

Arcod selymes simulását hajamon.

Áldozzunk ma a Szerelem oltárán,

Legyünk egymásé ezen az éjszakán.

Testünk, lelkünk egybeforr,

Eggyé válunk,

Végtelen ölelésben vérünk forr,

Egymásra találunk....

"Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett. Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson. Te már tudod, hogy ezt a szellőt az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból. Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben. Sok dolguk van, igyekezniük kell. A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündérke les rád. Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek. De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak. De akkor a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, csodálatos meséket az erdőről...Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására.Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállasz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe.A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretet és a békességet.Te minderről semmit sem tudsz akkor. Csak annyit hallasz, hogy a madarak nagyon szépen énekelnek körülötted, és a patak nagyon szépen mesél. Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő. A fák, a virágok, a fű, a moha, a magas kék ég és rajta az a nagy, csillogóan fehér felhő, amelyiken a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy kék pipájából, és jóságosan mosolyog. Csak, amikor visszatérsz újra az emberek közé, a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé, és hiába gonoszak hozzád, te mégis jóval viszonozod gonoszságukat, szeretettel vagy mindenki iránt, és az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodon: csak akkor látják meg rajtad, hogy az Angyalok tisztásán jártál, kedvesem."
Wass Albert

Egy ifjúról szól, akinek a haza vezető
útja egy erdőn vitt keresztül. Az erdő
mentén elterülő hegy egyik magas
sziklafala visszhangként küldött
vissza minden zajt, ami az erdőben
keletkezett.
Az ifjú a visszhangról nem tudott,
ezért amikor a száraz faleveleken
lépkedett, a fák közül jövő zaj
megrémítette. Megállt és hallgatózott.
Csend lett, ezért újra elindult. Ekkor
ismét léptek zaját hallotta kiszűrődni
a fák közül, ezért sietni kezdett, de
mindhiába, mert az őt követő léptek
zaja is gyorsult. Megállt és a zaj
irányába fordult.
- Ki vagy? - kérdezte.
- Ki vagy? - kérdezte vissza az
ismeretlen.
- Lépj elő! - kiáltotta dühösen az ifjú.
- Lépj elő! - förmedt vissza egy hang.
- Te gyáva! - folytatta a legény.
- Te gyáva! - jött a válasz.
Ekkorra már az ifjú tele volt
félelemmel és gyűlölettel. Reszketve
üvöltötte:
- Gyűlöllek és meg foglak ölni!
- Gyűlöllek és meg foglak ölni! -
üvöltötte vissza az ismeretlen.
A végletekig megrémülve, barátunk
futásnak eredt és hazáig meg sem
állt. Otthon elmesélte édesanyjának,
hogy mi történt vele. Az
elmosolyodott, és így szólt:
Menj vissza fiam és tégy úgy, ahogy
én mondom neked!
Az ifjú meghallgatta a tanácsokat és
visszatért az erdőbe. Odaérve
bekiabált a fák közé:
- Én a barátod vagyok!
- Én a barátod vagyok! - válaszolta a
hang.
- ÉN SZERETLEK! - folytatta
barátunk.
- ÉN SZERETLEK! - jött a válasz.
Miként ebből a történetből is kitűnik,
az, hogy sérelmeink és
szenvedéseink okai a külvilágban
vannak, minden esetben csak látszat.
Az igazi okok bennünk, a
tulajdonságainkban vannak, és ha
azt akarjuk, hogy sorsunk és a
külvilág viszonya hozzánk
megváltozzanak, akkor nekünk
magunknak kell megváltoznunk. A
történet azt is elárulja, hogy a
változás kulcsa a mindent átfogó,
érdektelen szeretet. A kulcs megvan,
de hogy alkalmazzuk azt, vagy nem,
az már rajtunk múlik.

(Ismeretlen szerzőtől)