2010. márc. 13.


Simon Ágnes
Szerelem

Beléptél az életembe
-én akartam-
Felkavart az érintésed
-én akartam-
Szenvedélyed megszédített
-ezt akartam?!-

A tűz fellobbant,
éget a láng
Perzselő büntetés
vár majd ránk
-nem ezt akartam!-

Ki kellene lépnem
Elkellene futnom
Édesem
Engem tönkretesz
és megőrjít ez a
szerelem!

Simon Ágnes
Ábránd

Égig érő csillagos remények
Fényesítik e sötét földi létet
Adnak-e gyógyírt fájó szívünknek?
Álmokat álmatlan éjeinknek?

Örömteljes boldog jövőt várunk,
Közben dermedten üres az ágyunk,
Könnyekben fojtott minden vágyunk
Perzseli fel magányos nászunk.

Sivár,nyomorult jelenünket,
Egész elrontott életünket,
Minden elsírt bánatunkat,
El nem múló csókjainkat

Egyetlen sóhajnyi rebbenő fény
Aranyozza be:az állandó remény,
A tiszta,éltető,igaz érzelem,
Az elpusztíthatatlan örök szerelem!

2010. márc. 12.


Még meddig?

Még meddig kell
tétován számolni a múló perceket,
és remélni, hogy az eljövendő nap
már nélküled is boldog lehet?

Még meddig kell
gondolatban eltévedni hozzád,
és céltalan úton keresni,
hol találok rád.?

Még meddig kell
némán tűrni a kiáltó fájdalmat,
és rejteni, hogy
vérző szív van a mosolyom alatt.?

Még meddig kell
a holdfény árnyékába sírni a nevedet,
és minden elhaló rezdülésben
kutatni a lépteidet.?

Még meddig kell
büszkén állni a tekinteted,
és küzdeni nehogy meglásd,
a szívem még dobog érted.?

Fáj, hogy messze vagy

Ma fáj, hogy messze vagy.
Úgy lehajtanám öledbe fejem!
Kérném, hogy itt maradj,
míg elcsitul bennem az érzelem.

Megfognám a kezed.
Tenyeremben tartanám ujjaid,
s megsúgnám - csak neked -,
hogy énbennem miféle vágy lakik.

Megcsókolnám a szád.
Szerelmet adni -látod?- szép dolog…
Nincs bennem semmi vád,
mert te ott vagy, amíg én itt vagyok.
(Harcos Katalin)



Álom


"Maradj, és szeress, úgy, mint régen
Zárj a két karodba, ölelj, csókolj
Vigyél el oda, ahol még nem jártunk
És mesélj, mesélj, fürkészem szavad.

Ringass álomba, mint régen és
Simogatva ébressz fel, ha alszom
Vigyázz rám, figyelj, én követlek
Csak szeress, szeress, nagyon szeress!"

( Hermann Hesse )


Leila
Félelem

Félek elmenni melletted, mert tudom,
Te nem úgy érzel, ahogy én.
Félek rád nézni, mert tudom,
Te másképp nézel rám,nem úgy, ahogy én.
Félek rád gondolni, mert tudom
Te más vagy, nem olyan, mint én.

Félek hozzád szólni, mert nem tudhatom
Ez lesz-e az utolsó neked mondott szó,
Félek téged szeretni, mert tudom
Az összes érzés irántad hiábavaló.

2010. márc. 10.


-Kezdetben csak kedveltelek.
De megtörtént,amitől tartottam,"féltem":megszerettelek.
Pedig tudom, nem szabad,nem lehet.
Fáj,hogy titkolnom kell,nem mondhatom el.
Vágyom minden percben arra,hogy halljam hangod,láthassalak,
veled-melletted lehessek,beszélhessünk.
Nem tudom Te mit érzel,mit jelentek neked.
"Barátnak" mondasz,mivel nem lehet több!?
Vagy többet jelentek?
Nem tudom,és azt sem,hogy valaha megtudom.
De azt tudom,hogy én mit érzek.
Fáj!
Nagyon!
Vágyom érintésed,közelséged,kedves mosolyod,szavaid!
Nem többet.Ennyi nekem elég.
De azt mondod,ennyit sem szabad.
Ki tiltja?
Ha egyszer jó volt,miért nem lehet folytatás?
Miért nem jó a jó?Miért nem kell a jó?
Évek rohanók,elmúlnak.
Lehet egyszer majd eszedbe jut,hogy elszalasztottál
egy kínálkozó lehetőséget,egy kicsi mást,
ami a szürke hétköznapokból kizökkent.
Csak rohansz,az idővel harcolsz.
Állj meg,és pihenj!
Azt mondod,nem szereted a változást?
Mennyivel jobb az egyhangúság,a megszokott unalmas mindennapok?
Változtass.Megadatott!
Rövid az élet,és oly sok lehetőséget elszalasztasz,
ha nem élsz a lehetőségekkel.
Tiltva van?
Mi?
Az,hogy esetleg jól érzed magad valakivel,
aki foglalkozik veled,akit önzetlenül érdekelsz,
aki azon van,hogy jó legyen minden,megmutassa az érem másik oldalát?
Megmutassa,hogy van más élet,mint az idő rabjának lenni?
Aki nem akar rosszat,nem akar megváltoztatni,
nem akar elszakítani senkitől,semmitől,
csak szeretné ha nevetnél,jó kedved legyen,
újra lássam azt a fényt a szemedben,azt az örömöt az arcodon,
mint az elején?!
Engedd,hogy szeresselek,némán,önzetlenül!
Nem "csak barátod" akarok lenni,annál kicsit több!
Te is tudod,azért többet jelentek számodra!
Ha akarod,ha nem,akár ellenkezel,akár nem!
Adj esélyt!!
Magadnak,s nekem!
Az érzéseknek,a jónak,a változásnak!
Ne a tiltást lásd csak!!
A nem lehet,a nem szabad,a nem tudom, a nem megy!!
Csak egy utolsó esélyt az újrakezdéshez!!
A "nem" nélkül,a "tiltás" nélkül!
(B.Z.-nek)




Beszélnék, de a hang torkomban reked,
Oly sok szép szót gondoltam Neked.
De csak hallgatok.
Nem akarnak formálódni a mondatok.
Bántóan néma most a csend zaja,
Itt lüktet bennem hiányod. Szólnék. De nem tudok.
Zavartan hallgatok.
S tűröm, hogy magához húzzon az emlék.
Most távol vagy, de mégis oly közel.
A szívemben. A lelkem átölel.

Mit érzek? Mondanám, de nincs rá szó.
Olyasmi ez, mi nem kimondható.
Mert szavakkal elmondani nem lehet,
Míly mérhetetlen a szeretet,
Mit irántad érzek.
Csak tétován nézek,
De szólni nem tudok.
Nem, nem állnak össze a mondatok.
Beszélnék, de a hang torkomban reked,
S csak annyit tudok suttogni Neked:
Hiányzol nekem!
(B.Z.-nek szívből)

2010. márc. 7.


Zsigai Klára

Vágyakat kavarsz fel!

Szivárvány fénye szűrődik pilláimhoz,
arcod sokféle varázsa,
álmodozok, elmerengek Rólad, Veled,
hallom lélegzeted, hullámzó,
háborgó tengert szívemben,
Vágyakat kavarsz fel!

Bánat könnyekkel szemedben,
gondtól megtörten reményt vesztve
felhők közé menekülve,
csokorba szedem
boldogság csillogó könnyeit
karodba bújok, megpihenni!

Súlytalanul szeretni, felfedezni együtt
tovatűnő ismeretlent mámor fényében
összefonódva testek rezdülését,
hullámzó árnyvonal tovakúszó vágy
pergő boldogság képe tovaszáll...
Vágyakat kavarsz fel bennem!



Wass Albert

Egy nap Tenélküled


Egy nap Tenélküled mint üres utca
mely piszokfelhőben nem vezet semerre.
Sötét, rút épület arcodba bámul
lélek se mozdul csak a szél süvít
a magány hágóján át.

Egy nap Tenélküled, mint széles sivatag
hol fű s virág nincs, se bokor, se fa
csak kopott homok, mely öröklétbe nyúlik
és feldúlt egébe egy méla napnak.

Egy nap Tenélküled végtelen éji táj
csillagtalan világa vár bús pirkadást
átgyúrni egy nap csodás pompáivá!

Egy nap Tenélküled egy süllyedő nap
az idő gödrébe hang nélkül
mint óriási moly, amely az éjt repdesvén
reménytelen keres fényt.

Vörös liliom

Hogyan szeresselek?

Hogyan szeresselek?
Lágyan,
miképpen virágszirmokat sodor
a júniusi szél?
Vagy, mint a lét határán
árnyként sompolyog
az éltető remény?

Mondd, hogyan szeresselek?
Vakon,
ahogy az idő szűk gödrébe
tűnik el nyomtalan?
Vagy vadul
égve, fájva, gyötrőn
húsba tépő kínnal?

Hogyan szeresselek?
Riadtan
hajtsam előtted alázatra
szomorú fejem?
Vagy kínmosollyal nyílt arcomon
nyújtsam feléd kezem?

Mondd, hogyan szeresselek?
Szelíden,
mint kezed szokott pihenni
nyitott tenyeremen?
Vagy tudatosan,
miként küldöm ölelésem
át az éteren?

Mondd, hogyan szeresselek?

Várnai Zseni

RETTENETES MESSZESÉG!


A legborzasztóbb mégis az,
hogy nem tudok segítni,
közöttünk áll a messzeség,
és nincs erőm lebírni,
közöttünk áll a tilalom
minden utat letiltva,
nem repülhetek tefeléd,
s te nem repülhetsz vissza.

Vinném neked a meleget
szívemből, hogy ne fázzál,
odaadnám a falatom,
hogy éhen ne maradjál,
testemmel állnék elibéd
minden csapást kivédni,
mert nélküled, mert nélküled
nem lehet úgysem élni.

Berohannék a tűzbe is,
mint kölykiért az állat,
kimentenélek onnan is,
csak ott lehetnék nálad,
de a messzeség kő falán
véresre zúzom lelkem,
jaj, mit tehetek, mit tegyek
egy egész világ ellen!

Ó, rettenetes messzeség,
ó, tilalom fás élet!
Bilincsbe verve viselem
a tehetetlenséget,
hallom a hangod messziről,
mint hogyha engem hívna,
s nem repülhetek tefeléd,
s te nem repülhetsz vissza.

Csak várjál, várjál Kedvesem,
csodatevésre várjál:
mint Szodomára egykoron,
Isten tüze alászáll,
s elvesznek mind a gonoszok,
de téged meg fog védni,
mert nélküled, mert nélküled
nem lehet úgysem élni!

Válóczy Szilvia

Szeretkezz velem


Nyakad köré fonom karomat,
Arcodhoz érintem arcomat,
Várj, szomjas ajkaim
Csókká teszik harcodat,
Engedd!

Lábaim közé szorítom csípődet,
Hagyd most a cipődet,
Szépen lassan a ruha
Úgy is lekerül előtted,
Rólam.

Lassú ritmusban ringatod testem,
Felhevült erőd felettem
Gyengéden vaddá nő,
Kezedben démon lettem
Neked.

Ölelsz, harapsz, akarsz magadnak,
Ujjaid lágyan haladnak
Szemérmem felé,
Igen... annyira kívánlak!
Szeress!

Féktelenül húzol még közelebb,
Lüktető ágyékod erősebb,
Mámorral fogadlak,
Tested feszül, keményebb...
És mohó.

Húzódott izmaink alatt a vér
Lángot kovácsolva ér
Lejjebb és még lejjebb
Szertelen ritmusunk ledér
Vágyaiba.

S mikor bennem haladsz mélyen,
Szemeid hunyod egészen,
Jelenünk a csendbe zuhan,
Életed forrását érzem
Magamban.

Fáradt izzadság közt szorítasz,
Mellkasodra hajolva pimasz
Mosolyomban az érzés,
Szerelmet szítasz.
Szeretlek!

Váci Mihály

Mit elrontottam

Már nem segít az utazás sem.
Mindenütt Te jössz vélem szembe.
Jajonghatok körül a földön:
- mindenütt Te fúródsz szívembe.

Belém ivódtál - édes sírás!
Eső ivódik így a földbe.
Ha mag fogan bennem: - te táplálsz.
S ha gondolat: - Te vagy a zöldje.

Ahogy a sors íródik tenyérre,
- arcomra TE úgy rajzolódtál:
járok fényeddel világítva
a Föld körül - ahogy a Hold jár.

Nem szerelem ez már, - könyörgés:
- engedd, hogy magam visszaadjam,
hisz mindazt, mi lehettem volna,
- bár elrontottam - Tőled kaptam.

Varga József

Tűzsugarat nékem


A napfényt, ha durván
Lelopják az égről...
Olyan most a lelkem
Elszakítva fénytől.

Hozd vissza szép szemed
Tűzsugarát nékem,
S a te drága lényed
Boldogítsa éltem!

Varga József

Az élet morotváján


Mi az, mi bennem folyton tombol?
Miért is van, óh, varázsszemed?
Nem kérdezem, úgy sem értem,
Csak azt tudom, hogy szeretlek.

Bár lehetnék zúgó orkán,
Mely tombolva fákat dönt le,
Vagy lehetnék tüzes vulkán,
Mely Földet füsttel vonja be.

Lerombolnám a drága oltárt,
Melyen hű szerelmem lángja ég!
S nem maradna lelkem mélyén,
Egyedül csak a puszta tél.

De nem lehet, mert hívogatsz te,
Kit szeretnem úgysem szabad,
S így az élet morotváján
Fájdalmaim kínja fakad


Tóth János

Hallani szeretném

Hallani szeretném
lélegzeted egy születő hajnalon,
mikor rezgő szempillád alatt
képeket perget az álom,
ágyad szélén elbűvölve ülve
mosolyod csodálva
rossz királyként,
ki nem tud uralkodni
a vágyon.
Hajadba simítanék,
mint holdsugár a rét füvébe,
ujjam ajkad ívét
remegve festené újra,
s ha édes fintor futna
ajkad szögletébe,
lelkem bújtatnám
egy perzselő csókba.
Ha a kábult ébredés
karomban lelne,
s szemed íriszében
látnám magam, mint bálványt
lelkemben a szerelem
rózsaként teremne,
s boldog lennék
ha hallanám a hangod:
a hangszínszivárványt.

2010. márc. 5.


Tóth Árpád

Ó, merre jár...


Ó, merre jár, kit szívem még szeret,
S kiért tünődöm, esti hallgató,
Megvérez, esti bú, halk fegyvered...
S míg ringat fekete és altató
Tükrén a csend, a csend, a lusta tó,
Kezemre hajlik búsuló fejem,
Ó, istenem, meghalni volna jó,
Nyújtózni öntudatlan, végtelen,
És fedné őszirózsa vöröslomb fekhelyem...

Tóth Árpád

Fájva szeretni...


Fájva szeretni, legfőbb törvény,
Igazságoknak örök szomorúja,
A nagy-nagy vágynak adatott
A legtöbb tövisből a koszorúja.
Micsoda szomjas, nehéz kőkorsókat
Cipel szegény vágy bús, remegő vállal,
S a kúton, hol a legmélyebb gyönyört
Merítené... a halállal...