Demján Irén :Legbelül

ahol lakik a sóhaj
ahol nincs mosoly
a könnyek befelé folynak
hol némaság honol
ott kihunyt a Nap
legbelül érzed azt
hogy verve vagy
azt hogy fáj az élet
süket csend a társ
legbelülről hallod a nincs
nyöszörgő zaját

Demján Irén :Kérdések

Mi az, ami akkor is tud fájni
Amikor nem is létezik
Kinek van joga utadba állni
Ha az út a semmibe bukó
Völgybe visz
Kitől tanultál befelé élni
Mit jelentenek a szavak
Ha ékesek
Hol vannak délben a csillagok
És mitől keserű a szád
Mikor a csókok édesek
Hová szeretnél elszökni
Előled
Mikor kedvetlenül
Oly kedves leszel
Hol áll meg az idő
A perc hol késlekedik
Mikor a tegnap a holnappal
És veled ölelkezik

Cserényi Zsuzsanna:Lélek?

Nem sírok, s akkor mégis
Honnan a kövér könnyek
Szememben, arcomon
Ahonnan végül legördülnek?
Nem sírok -, gondolom,- valami
Mégis nagyon nehéz itt legbelül,
Ahogy a bordáim alatt megfeszül.
Kérdem: hol van az ember lelke?
Mondják: az száll először a testből
Ki a végtelenbe.
Mondják: szép lelkű, vagy sötét,
Mégis mi határozza meg
A megfoghatatlannak színét?
Vajon benne van a könnyekben

Itt az arcomon?

S ha felszárad, hová tűnik mi szülte?
Lélek, fájdalom, öröm, egyetlen
Kristállyá kövülne?

Bódai-Soós Judit :Könnycsepp

Pillám szememre zárul
a látást szomjazom,
de kifelé nézni
már rég nem tudok.
A szívem vak.
Csak könnyeim peregnek arcomon.

Arany-Tóth Katalin :Magány

Nem jön senki.
Nem hív senki.
Vagy csak én zártam ki
a világot magamból?
Nem vár senki.
Nem szól senki.
A csend uralkodik.
Vagy csak én hallgatok?
Nem érdekel,
Mi lesz velem.
Ó, Istenem!
Már magamtól
Észre sem veszem:
Az élet itt ragyog
színesen,
körülöttem…

Áprily Lajos :Majd az idő...

Majd az idő - mondjátok részvevőn,
mióta így maradtam itt magamra.
Csodálkozom: nem néztek ősz hajamra?
S nem gondoljátok, hogy nincs már időm?

Ágai Ágnes: Tudom

Tudom, mire mit mondanál,
Tudom, adott esetben mit cselekednél.
Meghosszabbítalak magamnak,
szükségem van rád ahhoz,
hogy elviseljem hiányodat.

Antoine de Saint-Exupéry
A kis herceg

Nem tudja, hogy azok könnycseppek....

"Igazán hiányzol.
Hiányoznak a beszélgetéseink, s simogatásod is igazán hiányzik.
Hidegek az éjszakák Nélküled! Nincs ki levegye a hernyókat a leveleimről és lassan már betakar a gyom. Egyre többször esik az esö és az éjjelek is nagyon hidegek...Hiányzol.. .
Mindig azt hittem, hogy untatsz, hogy nem becsülöd eléggé a szépségemet, és nem érzékeled az illatomat.
Tévedtem, és ezt el is mondanám, ha újra itt lennél.
Éjszakánként mikor a hidegtől nem tudok aludni, nézem a csillagokat, és Rád gondolok.
Azt képzelem, hogy már reggel itt leszel, gyengéden kézbe veszed törékeny leveleimet, és cirógatod szirmaimat, én pedig úgy illatozom, hogy soha többé nem vágyódsz el mellölem.
Reggel mikor a nap ébredező sugarai eljutnak hozzám, nem érti, hogy a harmatcseppek miért nem akarnak felszáradni a leveleimről...."

Nem tudja, hogy azok könnycseppek.
Érted!

Bende Tamás:Ágyam ölén

Idegen ágyam ölén
némán átölelem
magamat.
Csüggedten
és
komoran
hallgatom, ahogyan
a Csend a sötétben
matat.
Boldogabb és szebb
napokat várok,
ha jöhetnek
és nem maradnak
azok, amik:
csak
összetört álmok.

Tamás Attila : Félek

Néha olyan jó lenne, ha bátrabb lennék
Csak úgy odamennék hozzád, s olyat tennék
Amit egyébként nem merek, mert...
(félek)

Néha olyan jó lenne, ha többet beszélnék
Gondolkodás nélkül olyanról kérdeznék
Amit egyébként nem merek, mert...
(félek)

Attól, hogy rájössz: én más vagyok
Hogy a könnycseppjeim túl nagyok
Hogy elkövetek olyat, amit nem szabadna
S hogy ez a legmélyebb vágyaimból fakadna

Eddig olyan jól vissza fogtam magamat
De időnként elfogy belőlem az akarat
S mikor már a kísértés küszöbén állok
Újra és újra kő szoborrá válok
Mert...
Félek!

Latinovits Zoltán : Várlak...

Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, egyedül olyan iszonyatos.

Ruttkai Éva : Arcodat őrzi...


Arcodat őrzi az arcom
Kezedet őrzi kezem
Léptedet őrzi a léptem
Szemedet őrzi a szemem.
Lélegzeted a lélegzetem.

Más értelme van minden szónak,
Más jelentést hord minden hang.
Más vagyok én is, mint aki voltam,
Más, mióta nem vagy nekem.
Másképp üt a szív és az óra,
Másképp zeng egy húr, hogyha zeng.
Más a válaszom és a kérdés,
Más,mióta másnak szól.

Tegnap még más szemmel néztem,
Egyszerű volt,ami volt,
Most életem foltokban áll.
Arcodat arcomban hordom,
Titkodat hang nélkül mondom,
Léted a semmiben oldom szét.

Arcodat őrzi az arcom
Kezedet őrzi kezem
Léptedet őrzi a léptem
Szemedet őrzi a szemem.
Lélegzeted a lélegzetem.

Bozzay Margit : Szeretnék életed utolsó asszonya lenni..

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó szivárvány ég és föld között,
Utolsó álom, amit lázas aggyal álmodsz,
Utolsó angyal az életed fölött...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó tűz, amit remegve lángra gyújtasz,
Utolsó sziget, amelyben kiköt a tarka gálya,
Utolsó rózsa, amit életedre hullatsz...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó, aki nem volt sohase még,
Utolsó, akire elborultan nézel,
Utolsó, aki egyben: a Kezdet és a Vég...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó, aki tűz esőt permetez le rád,
Utolsó, aki szédülten repül veled az égig,
Utolsó... akire... lezuhan a szád...

Őszidő : Álmodnád,hogy álmodom?

Látod ott azt az eget? És ott azt a fényes csillagot? A nagy fényes csillagtól két órára a vágyak irányában találsz egy kis dobozkát. Kopogtass be nyugodtan, mond, hogy én küldtelek. - Az öreg hölgy, akinek a hajában hold ül, majd beenged. - A dobozra rárajzoltam egy vörös kis szívecskét, hogy ne vesszen el a többi között. Abban találod meg az álmomat.


Álmodnád helyettem az álmom, megteszed?
Álmodnád azt, hogy ott vagyok, csak veled?

Hajdú Levente : A képzelet szárnyán


Egy fájó sóhajtásban száll le ma az este,
Gyűrött felhők között lopakodva jár.
Ezüstös szürke ködruha a teste,
Sóvárgó reménnyel valakire vár.

Bolyongok mélán egymagam az úton,
Törékeny álmokat vonszolok csupán.
Ma este elhalkult minden hang a húron,
S én szaladok egyre az álmaim után.

Feléd taszít most minden gondolat,
Sárgult emlékekből hálót szőtt a múlt.
Csak a csend suttogja egyre hangodat,
S tenyerem üres, mely arcodhoz simult.

Tegnapok tűnt fénye átsodort a mába,
Minden derűs óra bennem megfagyott.
Kereslek a hajnal vörös bársonyában,
S minden alkonyatban, de te nem vagy ott.

Egy fájó sóhajtássá szelídült az álom,
Melyet a szellő ma nekem suttogott.
Most szélfútta jeges hómezőkön járok,
S dérlepte emléked régen megkopott.

Néha visszajár még ez a régi ábránd,
S rügybontó zsongássá festi át a tájat.
S én a képzeletnek lepke-könnyű szárnyán -
Mint szabad sólyommadár - repülök utánad.

Várnai Zseni : Száguldó idő

Azt mondják, hogy a szív égő sebére
legjobb gyógyszer
a száguldó idő!
Én elhiszem,
de egyre inkább érzem,
hogy az a sebhely
mind nagyobbra nő.

Talán azért, mert nem tudok feledni,
nem is akarok,
hadd fájjon, ami fáj!
Csak hulljon könnyem
a könnyek tengerébe,
s fölötte én
mint sikongó sirály

keringjek, míg majd utolér a sorsom:
nyílvessző, ólom,
bármi, ami öl...
s nem lesz többé,
mi fájni tudna bennem:
se szív, sem emlék,
ami meggyötör,
ami összetör!

Önvallomás (ismeretlen szerző)

"Nem vagyok senki,
csak játszom egy embert,
szürke köd vagyok,
a napfénynek árnyékot adok,
s az éj befogad
néhanap.
Próbáltam már sok valaki lenni,
de nem ment,
akkor sem vett észre senki,
csak egy ruhát, maszkot láttak,
szerettek egy kicsit,
aztán továbbálltak,
és mindez most a földre hullott,
és már senki nincs ott,
és már csak árnyékom
visszhangozzák a falak.
Nevem elfeledték,
arcom együtt gyűrődött az idővel
sok időt nem várok
itt állok
újból útra készen."

Helen Bereg : Maradj még

Maradj még!
Hányszor ismétli ajkam -e két szót.
Hányszor nézek rád könyörögve.
Ne menj el ,kérlek!!
Maradj még!!

Bújj hozzám!
Perceket kérek csupán!
Szívemben elrejtett vágymorzsák,
dobbantják halkan,
Bújj hozzám!!

Ölelj át!!
Érezzem,beleborzongok.
Érezzem,ott vagyok boldog.
Távolból halljam,
Ölelj át!!

Ringass el!!
Tűnjön végtelenbe a valóság.
Ringatásod pillanat lehet csupán.
S magamnak suttogom:
Ringass el!!

Maradj még!!
Nem akarok holnapra várni.
Nem akarok tegnap emlékévé válni.
sírva könyörögni.
Maradj még!

Sárhelyi Erika : Szonett a szerelemért


Néha feledem, hogy időnk véges,
hogy szeretni itt a földön van jussom.
Míg ver szívem, míg érezni képes,
míg szép szívedbe magamat rajzolom,
míg tegnapom igaz holnapra ébred,
s hinni tanul bennem a kétkedés,
míg köszönni tudlak a sorsnak téged,
s mosolyod örökre elmémbe vés,
addig tudom, hiába nem éltem,
s lelket sem koloncnak adott az ég,
nem baj, ha a vég korán jön értem,
csak téged engedjen szeretni még.

Futnak a napok, s vele az évek,
most kell szeretnünk, nincs másik élet.

Gyóni Géza : Vallomás

Hazug volt mind: a szó, kacaj,
A víg tekintet, bús sóhaj,
Hideg szem, mosolygó ajak -
Rajongó lelkem álarca csak.

Igaz csak az éjjel, mely elfed
Előled minden bút, szerelmet -
Mely szómat tisztán érti meg.
Neki kiöntöm lelkemet.

Óh, hogyha hallanád beszédit!
Suttogva szól, a mélyre szédit.
Dala van csak, panaszos ének, -
Én mondom, halld, neked beszélek;

Szeretlek, mint a sas a léget!
Szeretlek, bár tudom, hogy vétek!
Szeretlek, mint a szabadságot:
Szeretlek s rabod vagyok, látod.

Szeretlek. Tudom, érzem én:
Te nem lehetsz soha enyém -
Enyém csak az álom, a dal -
Szeretlek, te élő ravatal!

Virágtalan nyaram virágát
Föléd szórom - és körül szállják
Fejed a szomorú, árva dalok . . .
Szép temetés lesz s én is meghalok.

De addig, addig csak szeretlek,
Szeretem a lelked, a lelked!
S ami neked értetlen ének,
Elsírom a bánatos éjnek...