Tóth Árpád: Jól van ez így


Hogy miért vagyok többször szomorú,
Mint víg, ó, kedves, kár úgy számbavenni,
Jól van ez így,
Lásd, kell szomorú embernek is lenni.


Kell lenni szívnek, amelyben kihajt
S dússá érik az élet szenvedése,
Vak, ferde mag,
Mely mégis, mégis, istenek vetése.


S lásd, van az úgy, hogy ez a bús vetés
Legsúlyosabb kalászát akkor kapja,
- Furcsa titok -
Ha jó időknek fénylőn süti napja.

Sokszor meg mintha mély, nyugodt öröm
Acélos fénye éppen őbelőle
Csillogna ki,
Ha ráhullt a könnyek meleg esője.


"Bánat" - mondod, - de bánat és derű
Között a határ olyan egyszerű-e?
Hátha a bú
Íze kapat a legbölcsebb derűre?


Hátha a végső Aratás után,
Mikor sarló alá hull lassú szára,
Belőle kél
Szent kenyér az istenek asztalára?

Tóth Árpád: Szeretnék örökké így ülni...

Szeretnék örökké így ülni, veled,
A kezed fogni és alkonyi ég
Opál borongásán tűnődni,
Mit se várva.

Lelkem, az árva régi hárfa

Kiterítem mezítlen lelkem,
Hadd járja holdfény, anda szél,
Zengjen, mint árva aeol-hárfa,
Amely az éjféllel beszél.

Meghaltam én, vagy nem is éltem

Szép Ernő : Add a kezed

Add a kezed mert beborult,
Add a kezed mert fú a szél,
Add a kezed mert este lesz.

Add a kezed mert reszketek,
Add a kezed mert szédülök,
Add a kezed összerogyok.

Add a kezed mert álmodok,
Add a kezed mert itt vagyok,
Add a kezed mert meghalok.

Szilágyi Domonkos: Ha nem vagy itt

Vagy a levegő, amelyet beszívok,
a táplálék, amelyet visz a vér,
a látásom vagy - tán meg is lepődném,
ha tenszemeddel rám tekintenél -;
vagy, észrevétlen, mint ahogy a kéz,
a szív, az agy, a gondolat, akármi,
életem része, melyet bármikor
keresetlen is meg tudok találni; -
s mint a bonyolult óramű, ha elvész
egy alkatrésze, s tiktakja kihagy,
olyan lennék nélküled; és csak akkor,
csak akkor tudnám igazán: ki vagy.

Párnámra könny hull,
mert nem lehetek veled.
Szememben fény ragyog,
mert nagyon szeretlek.
Álmomban téged látlak,
görcsösen fogod a kezem.
S azt súgod, te vagy
a legdrágább nekem.

Reggel, ha felébredek,
szomorú vagyok.
Mert csak álmodtam,
s egyedül vagyok.
Ha mellettem lennél
s fognád a kezem.
Elmondanám neked
miért könnyes a szemem
(Júlia)

Petrarca: Ha nem szerelmet

Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?
És ha szerelem ez, minő, miféle?
Ha jó, miért van oly halálos éle?
Ha rossz, e gyötrelem miért oly édes?

Miért sírok-rívok, önként ha égek?
S ha kénytelen, mit ér a könnyek éje?
Élő halálnak kéjes szenvedése,
miért ölelsz, ha én egyet nem értek?

S ha egyetértek: nincs ok fájdalomra.
Mély tengeren, kormánytalan bolyongok
egy gyönge bárkán, összevissza szélben.

Tudásom oly kevés, a bűnöm oly sok,
hogy nem tudom magam se, jó mi volna;
fázom hő nyárban, s égek puszta télben.

Verlaine: ÉRZELMES PÁRBESZÉD

A vén parkban didereg a magány,
s két árnyék suhan át az éjszakán.

Ajkuk puha, szemükben semmi élet,
alig érteni, halkan mit beszélnek.

A vén parkban didereg a magány,
s múltat idéz két boldogtalan árny.

- Gondolsz régi mámorunkra, szerelmem?
- Mi köze hozzá? minek érdekeljen?

- Arcom álmodban ma is megjelen?
Feldobog szíved a nevemre? - Nem.

- Ó szép napok! milyen forró s igaz volt
csókunk és gyönyörünk! - Lehet, hogy az volt.

- És kék az ég s a remény végtelen.
- A remény eltűnt, egünk fénytelen.

Riadt bokrok közt jártak, két kísértet,
és csak az éj hallotta, mit beszéltek.

(Szabó Lőrinc)

Paul Verlain: Óvatosság

Csak halkan. Fogd kezem. Ülj le mellém ide,
ez órjás fa alá, melynek lombsátorában
A hold cirógató fénye fehérlik lágyan,
Míg elfullad a szél végső lehelete.

Süsd le szemed. Csak ülj. Ne gondolj semmire.
Álmodj. Fürtünk bagoly súrolja a homályban..
Hadd fusson örvtelen, amerre vonja vágya,
az illanó gyönyör s a szív múló heve.

Remélni is feledj. Csak csendesen, szelíden,
hogy folytathassa majd a szíved és a szívem
e csöndet és a nap derűs enyészetét;

Hallgassunk. Meg ne törd ez éji békességet;
nem jó zavarni, ha becsukta már szemét,
a vad Természetet, e néma Istenséget.

/Fordította: Szabó Magda/

Móra Ferenc - A szív

A szív a legfurcsább csavargó,
Vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
De mindig kész van útra kélni,
Ha nyílik rája alkalom.

A szív a legfurcsább csavargó,
A tolvaj-utat kedveli,
Hiába tiltja tilalomfa,
Nem hajt veszélyre, tilalomra,
Még vakmerőbben megy neki.

A szív a legfurcsább csavargó,
Minden lépése új talány:
Onnan szalad, hol rája várnak,
S hívatlanul oson be másnap
Pár ragyogó szem ablakán.

A szív a legfurcsább csavargó,
Ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elűzték egyszer,
Hívhatják vissza bár ezerszer,
Nem látják többet sohase.

A szív a legfurcsább csavargó -
Dölyfös kacajjal elszalad,
Hogy megalázva, elgyötörve
Vissza lopodzék a küszöbre,
Hol csupa dacból megszakad.

Ma"an:

Nézd kedves, hogy kéklik az ég
szerelmes szememnek gyönyörűség
ha a nap fénye csillan szemed sarkában
érezd, csókom küldöm minden sugárban

Ha ez a tavasz amit érzek
és ez az amit látok éppen
jöjjön árasszon el teljesen
Te mutassad meg nekem.

Percy Bysshe Shelly :

Indián szerenád

Első álmom rólad volt,
első álmom elröpült.
Még az esti szél nyögött,
még az égen csillag ült.
Lábaimban lakik egy
szellem: az rejtélyesen
húzott, hozott, vezetett
ablakodhoz, édesem!

Csitt! A fekete folyón
illet és szél úgy alél,
mintha mákos álmokat
tépegetne ott az éj.
Apadoz a zokogás
a csalogány csöpp szívén,
mint ahogy a tieden
kell hogy elapadjak én.

Jaj, bűvölj föl a fűből!
Halk! Hullok! Ájulok!
Szórja csókkal szám-szemem
szerelmed, mint záporok!
Arcom fagyos és fehér,
szívem dobzörgése vad:
szorítsad szíved fölé,
talán ott majd megszakad...

(Babits Mihály fordítása)

Szádeczky-Kardos György:

Nincs időd...

Szoktál-e néha meg-megállni,
és néhány percre megcsodálni
a zöld mezőt, a sok virágot,
az ezerszínű szép világot?
A dús erdőt, a zúgó fákat,
a csillagfényes éjszakákat,
a völgy ölét, a hegytetőt?
Nem, neked erre nincs időd!

Szoktál-e néha simogatni,
sajgó sebekre enyhet adni,
hulló könnyeket letörölni,
más boldogságán is örülni?
Meghallgatni, akinek ajka
bánatra nyílik és panaszra,
vigasztalni a szenvedőt?
Nem, neked erre nincs időd!

S ha est borul a késő mára,
készülni kell a számadásra,
mérlegre tenni egész élted,
tettél-e jót, láttál-e szépet?
És nincs más vágyad, csupán ennyi:
nem rohanni, csak ember lenni,
hisz már látod a temetőt!
De most már késő!......Nincs időd!
--

Sárhelyi Erika :Vágy

édes légy, mint az első
bátortalan csók, melyben
visszafojtott várakozás lobog
reszkess a vágytól, de
ne szólj semmit, már
messziről halljam, ahogy
véred ereidben robog
légy mint kitörni készülő
vulkán, csöndes, hagyd
éreznem rettentő erőd
ne érj hozzám, de szegezz
magadhoz, mint szállni
vágyó tárgyait az anyaföld
minden porcikád értem égjen
csukott szemmel is lássam
hatalmas tüzedet
ujjad végében tudjam a lángot
most nem elég a csöndes
elringató szeretet
akarj engem, mint ki öröktől akar
forró lehelet legyen minden
ki nem mondott szavad
s mikor szememből a vágy
könnycseppként kicsordul
majd akkor, csak akkor
add nekem magadat...

Komáromi János:Látnom kell


nekem látnom kell a vágyat
ha szemedben lobognak tüzek
ha kicsordulnak a könnyek
nekem látnom kell

nekem hallanom kell a hangod
ha megrezdülnek a sóhajok
ha felszakadnak a sikolyok
nekem hallanom kell

nekem érintenem kell a bőröd
ha simogatástól rezdül
ha fájdalomtól feszül
nekem érintenem kell

nekem ízlelnem kell a csókod
ha vad a kívánságtól
ha lágy az alázattól
nekem ízlelnem kell

nekem éreznem kell a tested
ha megteszed amit akarok
ha elfogadod amit én adok
nekem éreznem kell

Komáromi János: Legyél


légy semmi
légy minden
légy vágy, ha
más már nincsen
csak csend légy
vad éjszaka
csak némaság
az éj szava
ölelés legyél
mámorító
érintés legyél
bátorító
mélység legyél
elnyelő
gondolat légy
teremtő
légy valóság
légy az álmom
légy az életem
légy halálom

Komáromi János:Szerelemajándék

a szerelem játék
a boldogság ajándék
tudom

a reményem, az álmom
akarom, megtalálom
várom
nagyon

a vágy űz és hajszol
a testben kéj barangol
érzem
ha nézem
a szemed

a szerelem nem játék
a boldogság ajándék
tudom

érintésed éget
felidézlek téged
látlak
kérlek

pár pillanat öröm
érezlek bőrömön
csókod
mohón
lopom

a szerelem több mint játék
a boldogság ajándék
tudom

hajam hajadhoz
szád a számhoz
a vágy
újra
elhoz

fej hajlik a vállra
nyugalomra vágyva
szívem
csendben
dobog

Juhász Magda: Veled

Szeretnék futni a réten,
kéz a kézben veled,
leheveredni a fűbe,
nézve a kék eget.

Szeretnék kacagni veled,
kitárva két karom,
nem törődni a világgal,
csak ölelni téged nagyon.

Szeretnék futni a réten,
és ott ahol senki se lát,
érezni szeretném még egyszer,
a szerelem boldog diadalát.

Szender Béla: Csak most érzem annak súlyát

Csak most érzem annak a súlyát,
Csak most érzem annak a búját
Bús nagy titoknak, hogy szeretlek...
Ha megpengetem szívem fekete húrját
Elválásunk bús melódiáját búgják
Még mindég itt hordom az arcod benn,
Még mindég Te vagy nekem minden
Csak nekem üres, rideg az utca, ahol laktál...
Csak nekem üres rideg a szívem, mert hajdan benn laktál.

Szender Béla: Ifjú csalódás

Minden amiben hittem oda van,
Fiatalon indultam és féktelenül!
Az ifjú vágyam, hitem, reményem -
Mind, - mind oda van.
Szép esték, igaz álmok
Közös szív, közös gondolat, közös érzések öröme
Mind - mind oda van!

Pedig, de harcoltam az örömös szép jövőt!
örökké együtt álmodni valakivel
De e vágyak rózsaszín felhője hamar eloszlott.
És tőled megfosztottan
Rövid szép multat már
Csak régi emlékekbe élhetem...

Szender Béla: Elmúlt szép idő

Téged szeretni volna jó ma is
Beleülni a megértés, és szeretet
Felvirágozott hajójába.

S evezni messze a szelíd öröm vizeken
Majd az érzésünk hullámain
Ki kéne kötni,
A távol lilázó boldogság partjain.

Téged tovább szeretni volna jó ma is,
De Te nem ülsz már
Az én, téged gyászoló hajómba.
Más hajón és más vizeken evezel...