Vándor: 

Ha hiszed, hogy az élet szebb lehet... 

 Ha hiszed, hogy az élet szebb lehet,

 Emeld fel tekinteted, kutasd az eget,

 A csillagok súgják majd meg neked, 

Mit kell ezért végül megtenned. 

 Ha hiszed, hogy az élet szebb lehet, 

A fehér felhőknek zengd hitedet,

 Hogy aranysugárba öltöztessenek, 

Arcodra pedig molyost derítsenek.

 Ha hiszed, hogy az élet szebb lehet, 

Válassz ki magadnak egy csendes ligetet, 

Feküdj hanyatt a zöldellő, hűs földnek, 

Hagyd, hogy az átkaroljon téged. 

 Ha hiszed, hogy az élet szebb lehet, 

Hunyd be lassan két szemedet, 

Lehelj mézzel telt csókot kedvesednek,

 Nyisd ki neki szerelmetes szívedet.

 És ne csak hidd! 

 Érezd is, hogy az élet szebb lehet!

Dsida Jenő

 Hálóing nélkül… 

Föl-fölvetem és némán eltűnődöm, mi is lelt tegnap este engemet?

 Ruháimat már szálig levetettem, még nem vettem föl hálóingemet, 

egyedül álltam, kissé tétovázva, szobámban, egyedül és meztelen

 s a villanyt aztán lassan elcsavartam. 

Irtózatos sötét lett.

 Esztelen és irgalmatlan, végtelen sötétség, este,

 melynek már szinte teste van, a pillanatok estek és zuhogtak

 és én dadogtam: - Késő este van, éjszaka is talán,

 s ki tudja, reggel virrad-e ily sűrű sötétre még 

és nem nyel-e magába mindörökre e kátrányos,

 fekete sűrűség?

 Eszembe jutott minden, 

ami rossz volt, rossz gondolat, vers, 

csók, kihűlt falat és annyi régi, sápadt ismerősöm, 

ki messze van, vagy lent a föld alatt.

 És hirtelen és furcsán ráijedtem, 

hogy ami eddig élt, csak a ruha:

 kabát, kalap, harisnya és cipő volt, 

nadrág, nyakkendő, kesztyű és puha ing,

 mely fedez és véd a zord hidegtől,

 véd és takar magamtól engemet: 

jaj, elvesztettem minden szál ruhámat,

 önmagamat és védő ingemet.

 Nem vagyok már senki tisztelt barátja, 

kit köszönteni illik, 

nem vagyok senki teremtett asszony szeretője,

 se lapok munka társa nem vagyok, 

se kártyapajtás, törzsvendég a klubban, 

se szerkesztő úr többé nem vagyok; 

se vándor, aki meredélyre kaptat se út, se cél 

– és költő sem vagyok,

 csak ember, 

aki minden idegével lágy takaró 

s melengető vacok után sír 

és csak áll a nagy sötétben

 s meztelenül 

Isten előtt vacog.

Nagy Erzsébet 

 Az idő

Nem tudom, mit hoz majd,

 Csak hiszem: 

Üres poharam elbírja, 

S szomjam oltja…

 Nem tudom,

 száraz rózsáim 

Meddig virulnak, 

Csak hiszem:

 Örökké bennem illatoznak…

 Nem tudom, 

Gyertyám mikor lobog majd, 

Csak hiszem: 

Fénye arcokat ragyog be… 

Nem tudom, 

Miért nem láthatom

 Megfestett képem egészét,

Csak hiszem: 

Előbukkan, s reám tekint…

 Akkor majd

 Felröppenek a mélyből,

 S gömbként formálom

 A megfoghatatlan időt…

Soha többé 

Ne,ne bánts többet,

hisz én sem tehetek már többet. 

Miért nem értesz engem? 

Segítségre nyújtom a kezem. 

 Ne,ne ítélj el többé, 

hisz én sem változom meg többé.

 Szükségem van most rád,

 mert hamis az összes vád. 

 Ne,ne törj össze többet,

 hisz én sem lehetek acél többet.

 Szeretetre vágyó szívem,

 hányszor kell meg újra összeszednem. 

 Ne,ne haragudj többé, 

hisz én sem vagyok hibátlan többé.

 Mindent érted tettem, 

hogy soha ne bánts engem

 Ne,ne várj el tőlem többet

 hisz én nem akarok ilyen lenni többet.

 Szeress úgy ahogy vagyok, 

mert a szívemben kincs ragyog. 

 Ne,ne keress bennem hibát többé, 

hisz én sem lehetek tökéletes többé.

 Ez van valójában a lelkemben,

 de  magamat így szeretem!

M.Feesche:

 Kő az úton 

 Gondolod kerül életed útjába

 Egyetlen gátló kő hiába? 

Lehet otromba, lehet kicsike, 

Hidd el, ahol van ott kell lennie.

 De nem azért, 

hogy visszatartson Téged,

 Se, hogy lankassza kedved,

 merészséged. 

 Jóságos kéz utadba azért tette, 

Hogy Te megállj mellette 

Nézd meg a követ, 

aztán kezdj el, beszélni róla Isteneddel.

 Őt kérdezd meg,

milyen üzenetet küld

 azzal a kővel Neked! 

S, ha lelked Istennel találkozott,

 Utadba minden kő áldást hozott.

Ajtók és nappalok

... azt hiszem végre ideje lenne kiapadni a napokból
 és újra felépíteni lényegünk
 abból az egyszerűnek látszó tisztaságból
 ahol egy szóban vagy egy mozdulatban
megláthatjuk a bizonyosságot,
 hogy valaki bőre alatt még reszket
és dübörög az igazi őszinte élni akarás
 (még nem vagyunk készen sem itt - sem ott
megbújva várjuk a valami mögött
egy csendes és rendes szobában, hogy megöregedjünk)

Efraim Staub

 Ha sírni fogsz

 Ha sírni fogsz, majd sírok én is,
 A könnyeket le nem tagadhatom.
Gondod, bánatod enyém is.
 Ha majd nevetsz,
 nevetek én is,
 Bár nem nevetnék,
 ámde mégis Veled nevetek.
 És, ha elhagysz,
elhagylak én is,
Ha sírsz utánam,
 Majd sírok én is.

Blok:

 Oly ismerős vagy

 Oly ismerős vagy,
mintha hajdan éltél is volna már velem.
 Másoknál, otthon, utcazajban
 meglátom arcod hirtelen.
 Te jössz, ha halk nesz kél mögöttem,
 ott vagy te, bárhol is legyek.

 Hallom kopogni éji csöndben
 közelgő könnyű léptedet.
 Nem te suhansz el láthatatlan mellettem,
 ha ajtót nyitok, légből, párából szőtt alakban,
 te álmaimból támadott?

 El-eltűnődöm néha:
 nem te ültél a szérűskert alatt,
 egy sír gyöpén, a cinteremben,
 kartonkendődben hallgatag?

 Egy pillanat - még ott pihentél,
 s tűntél, suhantál már tova.
 Dalolva a patakra mentél...
 Az estharang szelíd szava
 választ zúgott dalodra messze,

 s én sírtam, s vártam csüggeteg,
 hogy hallak-e, hogy szólsz-e, jössz-e,
 de elhalt édes éneked.
 Kartonkendőd egy percre túlnan
 megvillan még a part felett, s eltűnsz.
 De érzem szomorúan,
 hogy még találkozom veled.

 (Lator László fordítása)

Kormányos Sándor:

Vártalak...

 Tekintetekbe szőtt varázs,
csodás,igéző pillanat,
nézni egymást,hosszan tűnődve:
 eddig miért nem láttalak?

 Dobbanó szívek ritmusán
 reszkető vágy,ha átszalad,
rájönni édes kábulatban:
Én mindig téged vártalak!

 csodás,igéző pillanat,
 nézni egymást,hosszan tűnődve:
 eddig miért nem láttalak?

 Dobbanó szívek ritmusán
reszkető vágy,ha átszalad,
rájönni édes kábulatban:
 Én mindig téged vártalak!

Vágy

 A legmélyebb és legigazibb vágy, annak a vágya, hogy közel kerüljünk valakihez. És ettől kezdve elindul a láncreakció, a férfi és a nő elkezd játszani. De ami előtte volt, -a kölcsönös vonzalom, ami egymás felé lökte őket, az megmagyarázhatatlan. Ez nem más, mint az érintetlen, tiszta vágy. Amikor a vágy még ebben a tiszta állapotban van a férfi és a nő beleszeret az életbe, minden pillanatát a legmélyebb bódulattal élik át, és izgatottan várják, mit ünnepelhetnének meg legközelebb. Az ilyen emberek, nem sietnek, nem hajtják az eseményeket meggondolatlan cselekedetekkel. Tudják, hogy a szükségszerű úgyis bekövetkezik, hogy az igaz mindig megtalálja a módját, hogy megmutatkozzon. És amikor elkövetkezik a pillanat, nem haboznak, nem hagyják ki a lehetőséget, nem vesztegetnek el egyetlen mágikus pillanatot sem, mert tisztában vannak minden egyes pillanat fontosságával.”

,,Milyen furcsák vagyunk mi emberek:A lelkünk sír,az ajkunk nevet,a másikról azt hisszük boldog talán,s irigykedünk egy-egy vidám szaván.Azt hisszük,ha a másik szeme ragyog,gondolatai tiszták,szabadok.S nem vesszük észre,dehogy vesszük észre,hogy könnyek úsznak villámló szemében.Különösek vagyunk mi emberek,a lelkünk sír,az ajkunk nevet.Hazugság az egész életünk,hisz akkor is sírunk,amikor nevetünk!"

"A végtelenhez mérve semmi az életünk
 A csillagévek óráin egy perc az életünk
 Az ember önmagában semmit sem ér
 S ha nincsen barátunk elvisz a szél
 A végtelenhez mérve semmi sem tökéletes
 Az ember nyugtalanul mégis mindig keres
 Az ember önmagában semmit sem ér
 S ha nincsen gyökerünk elvisz a szél."

amikor

 csak csöppnyi élvezet
amikor a vágy vezet
 amikor a szív üzen
 és felszítja szunnyadó tüzem

 csak röpke pillanat
amikor csókolom ajkadat
 amikor érzem kezedet
és éled az eltagadott képzelet

 Koma

Szerettem én valaha őt? Vagy csak imádom a fájdalmat, a rendkívüli fájdalmat, és azt, hogy olyasvalakire vágyom, aki elérhetetlen?

Újra itt!

Rostand Cyrano

 Féltő, szenvedélyes
 Vad indulat, amit a szívem érez,
 Gyötrő, komor... valódi szerelem!
 De nem kér semmit önző módra!
Nem! Hogy boldogabb légy, üdvösségemet
 Akármely percben átadnám neked,
 S jó tettemet nem rónám soha föl,
 Hogy meg se tudd...
Csak néha, messzirő,
 Gyönyörködném sugárzó életedben,
 S örömmel súgnám:
 Ezt én cselekedtem!
 Ha rám tekintesz, egy-egy új erény
 Sarjad ki bennem s jobbá válok én!
 Kezded-e látni?
Ó, érted-e már,
 Hogy e homályban, mint meleg sugár
 Röpül feléd a lelkem?

Tagore

 Tanúm legyen a föld, az ég, a tenger,
 a sok madár, a hal és minden ember:
 Neked adom szívemet, senki másnak,
 életemet még mellé ráadásnak!

Szemlér Ferenc

 Viselj rám egy kicsit gondot!
Ne ügyeld azt, amit mondok,
de ha elszakad az ingem,
 foltozgasd meg, szeress engem!
 Hogyha volnék nyughatatlan,
takarjon be puha paplan,
vesd meg ágyam, s észrevétlen simogass meg a sötétben.
Jutalmad tán semmi lészen,
csak én leszek, de egészen,
 fejtől lábig, szívtől szájig,
minden birtokoddá válik.

André Chénier:
 Alszom, s szívem virraszt

 Alszom, s szívem virraszt,
 mindig tehozzád vágyom
 S mellém varázsol egy aranyló szárnyú álom.
A szívem a szíveden.
Kezemmel reszketeg érintem bőrödet,
 feszes lesz és remeg.
 S egy indulat riaszt, az álomképi béke széthull,
 és zaklatott, rossz ébredés a vége:
magamban fekszem itt, felgyúlva azt hivém,
 szép szádat csókolom, s párnát csókoltam én:
és álomban karom ölelni vágyva tested
 a párna pelyheit ölelte csak helyetted.
 /Ford.: Radnóti Miklós/

Ambrus Magdolna
 Voltam...

 voltam árnyékod
 követtelek
 voltam tündöklő csillagod
szerettelek
 leszek vörösen lenyugvó Napocska
...ha Te ébresztgetsz
 szerelmes szerenádot
 dalolva