Kaffka Margit: Nem hiszek

Egy fáradt pille ringott haldokolva
Tarlott gallyon, barnás levél alatt.
Sápadt falombok halovány árnyéka
Remegve űzött őszi sugarat.

Nagyon szomorú mese volt az élet.
A fán már útra készült száz madár.
És mind nekem csacsogta búcsúzóra,
Hogy a nyaram sohsem jön vissza már.

Bealkonyult keserves sóhajomra,
És csillagkönnyel lett tele az ég.
Azon az éjen álmok látogattak,
Oly teli fénnyel, mint tán soha még.

Olyan kicsike, szűk volt a szobácskám,
Mégis egész tündérország befért.
-- És álmodtam merész, nagy boldogságról,
Álmodtam nagy, boldogságos mesét.

Álmodtam én már sokszor égi szépet
És mindig fájó szívvel ébredék.
Elég! Álmodni nem akarok többet,
Se hunyt reményeket siratni még.

Tudom: jő majd a józan, szürke reggel
És szomorú lesz. Csupa köd, hideg.
Jöhetne már maga a boldogság is,
Annak se tudnék hinni. Nem hiszek.

JIM MORRISON:SOHA

Egyszer, ha igazán egyedül vagy,
nézz önmagadba mélyen
és mondd ki azokat a szavakat,
melyeket magadnak bevallasz,
de másnak sohasem.

Egy egészen apró fájdalom
jelenik meg a lelkedben,
melyet nem irthatsz ki már többé
soha.

Szabó Ila - Talán

talán egyszer majd
te is megérted
hogy a szeretet fáj
árvasága
csontodig éget
s örvény mélye elől
nincsen menedéked

akkor majd
gondolj rám

Illyés Gyula :Öt percre

Öt percre nem gondoltam rád. Be jó
volt, istenem,
öt percre tőrdöféstelen
lélegzenem!

Öt percre nem gondoltam rád. Milyen
meglepetés:
kiállt a sajgó szerelem,
nem szúrt a kés,
lazult a szorító marok, megállt
a fulladás,
elszállt a féltés, a gyanú,
leszállt a láz.

A megcsitult szív hogy csodálkozott.
Való? Igaz?
Nem vagy! Hiány vagy! Annyi sem.
Halott! S ha az?

Öt percre az örökviharú ég
tisztást kapott.
S most annál reménytelenebb, ahogy
megint zuhog,

csattog és dörög, idegemen át
földek-egek
bömbölik, nincs egy pillanat tovább
tenélküled!

Ana Postruznik (Talán egy hallhatatlan kiáltásban...)

Talán egy hallhatatlan kiáltásban
a mi külső érzékszerveinkbe hatoló kiáltásnál
mélyebb fájdalom rejtőzik
Oh, talán e hallhatatlan kiáltások
nagyobb fájdalmat hoznak.

Dabi István fordítása

Sergio Marengo :Fájdalomfantázia

Egy friss vizű folyóra gondolni,
ami a sivatagban folyik,
a csodára, ahogyan
a homokbuckák lábaival játszik
a víz, örvénylik és permetet hint.

Az ezernyi nyomra gondolni,
amiket az ember a homokban hagyott
s a tenger rögtön elmosott.

Oly szép dolog ilyesmire gondolni,
mert eltűnik a fájdalom,
ami tüzes kőként sütöget.

Komáromi János :Arra menni

miért kell arra menni
ahol csak csillagvirágok nyílnak
már behegedt sebeimbe ott ismét
tüzes nyilak vájnak sajgó árkokat
és nem látogat soha
a gyógyírt hozó Sors, a mostoha

miért kell arra lépni
ahol az úton pocsolyák hívnak
ragacsos-lucsok lesz a lába
aki kába álmaiba merül
és szédelegve menekül
mígnem megkönnyebbülve a földön elterül

miért kell arra élni
ahol naponta gyötör meg
a hazudott szeretet hamis mosolya
szívedbe karcolja: már többé soha...
és a megszokás pókfonalába tekeredik
az egész létezés reggeltől estelig

Charles D'orléans :Rejtett bánat

Arról nem beszélek,
csak gondolkodom,
hogy nagyon-nagyon
fáj bennem a lélek.

Hogy keserűséget
rejt a mosolyom:
arról nem beszélek,
csak gondolkodom.

Sóhajt-fojtva élek -
nem mutathatom
tenger bánatom.
Hogy belül mit érzek:
arról nem beszélek.

Toldalagi Pál: Kegyelem és könyörtelenség

Felemelnek az irgalmas karok
és hintáztatnak, dédelgetnek engem,
majd váratlanul belehullok én
a szenvedésbe, amely feneketlen;

a könyörtelenség, a kegyelem
így váltogatják egymást. Meddig élek?
A kérdés unottan lebeg
és nem érdekli a mindenséget.

Díjat kaptam Magditól!

Drága Magdi!
Nagyon köszönöm,hogy megtiszteltél ezzel a díjjal,és megleptél vele!
Örülök mindig ha látogatsz,és szép szavaidnak.
Köszönöm,hogy ismerhetlek,barátnak tekintesz.
Szeretettel

A díjhoz tartozó feltételek

1. Meg kell köszönni.
2. A logót ki kell tenni a blogomra.
3. Be kell linkelnem, akitől kaptam.
4. Tovább kell adnom 7 embernek.
5. Be kell linkelnem őket.
6. Megjegyzést kell hagyni náluk.
7. El kell árulnom magamról 7 dolgot.

A hét dolog magamról:

Szeretem és megérintenek, a szép zene-versek,könnyeket csal szemembe.
Szeretem a természetet,a virágokat-állatokat,a földet ahol élünk.
Mélyen szívembe zárom aki kedves hozzám,barátjának tekint.
Próbálok segíteni magam módján barátaimnak,akár ha csak egy tanáccsal.
Érzelmes-érzékeny lelkem van.
Az emlékek rabja vagyok.
Szeretem ha szeretnek,ha szerethetek.

Akiknek tovább szeretném adni a díjat,szép munkájukért:

http://vorosliliom.blogspot.com/
http://egotthard.blogspot.com/
http://hifimiki.blogspot.com/
http://vgy-arozika.blogspot.com/
http://hopihe.freeblog.hu/
http://erikamandala.blogspot.com

Amikor tudod, hogy nem jön, de mégis várod,
Amikor tudod, hogy kár volt, mégsem bánod,
Amikor érzed, hogy hevesebben dobog a szíved,
Amikor érzed, hogy érte remeg két kezed,
Amikor várod, hogy eljöjjön a pillanat,
Amikor várod, hogy odaadhasd önmagad,
Amikor vágyod hangját és szavait,
Amikor néznéd mosolyát és két szemét,
Amikor néznéd ahogy nyújtja két kezét,
Amikor nem bírod már, kibuggyannak a szavak,
Amikor nem bírod már türtőztetni magad,
Amikor elhiszed, hogy erre volt szükséged,
Amikor elhiszed, hogy ő is eleped érted,
Amikor megijedsz mert rossz lenne nélküle,
Amikor már aludnál és ébrednél mellette,
Amikor már önmagaddal harcolsz ellene,
Amikor rájössz, hogy mit sem ér a józan ész,
Amikor rájössz, hogy miért is ne, egyszer élsz,
Amikor világossá válik, hogy ez jó neked,
Amikor világossá válik, hogy megteszed,
Akkor vedd tudomásul, hogy igenis szereted!!

Tudod, hogy a tekinteted nekem egy vagyon?
Tudod, mennyire fáj ha levegőnek nézel?
Tudod, hogy éget ha szimplán csak rám nézel?
Tudod, mennyit ér nekem egyetlen szavad?
Tudod, mennyit sírtam már érted?
Tudod, hogy imádlak pedig nem szabad?

Babity Mária :Magányosan

Én tudom a jövőt és ismerem a múltat.
Tudom, honnan jöttem, s meddig juthatok.
Percnyi emlékeim végtelenné nyúltak,
s körülvesznek csendben, mint az angyalok.

Ha tükörbe nézek, csak magamat látom.
Arcom, szemem fakó, szomorú csoda.
Akit szerethetnék, hiába is várom.
Akit szerethetnék, nem jön el soha.

Emberek közt járok, s magányomat élem.
Nem váltak valóra a tündérmesék.
Nincs, akire bízzam tűnődő szerelmem,
félnem nincs mitől már, hinnem nincs miért.

Hogyha volna merszem, cinkos alkonyattól
lopnék el magamnak szökni perceket.
Visszavenném, visszavenném a világtól!
s elvinném magammal halott lelkemet.

Fernando Pessoa :Leheletnyi pillanat

Leheletnyi pillanat,
Ugyan mi voltál nekem,
Hogy bennem hagytál egy részt,
Mi el nem múlik sosem?

Évek múltán is fogok
Emlékezni rá, tudom,
Nem tudván már, hogy mi volt,
Hiszen már most sem tudom.

De, bár semmi lenne is,
Egy rész itt marad velem,
Mely üde lesz akkor is,
Ha már nem emlékezem

Mihail Lermontov : Szavamra senki nem figyel...

Szavamra senki nem figyel... magam vagyok.
A nap kihuny... és bíboros csókokra tépve
Nyugatra tértek már a felhők - kavicsok
Ropognak lábomnál.- S én álmaimban élve

Jövőm felől tűnődöm... Színtelen
Napok nyomasztó rendjét kémlelem,
Hogy fáradó szemem közöttük lát-e végre
Egy új napot, mit megjelölt a sors nekem.

Fodor András fordítása

Vészi Endre :Lehunyt szemmel

Lehunyt szememmel
védem magamban azt aki voltunk
lehunyt szememmel
az optikát
szélfuta utcák tavaszi fák
ezüsten metszett jéglemezek
hunyt szemem mögött sértetlen a kép
az idő már soha nem bonthatja meg
arcodnak gyönyörű szerkezetét.

Végh György :Triolett egy találkozásról

Elmúlt, mint száz más pillanat,
s tudjuk mégis, hogy múlhatatlan,
mert szívek őrzik, nem szavak.
Elmúlt, mint száz más pillanat,
talán szívünk jelezte csak:
nem is gondolkodtunk szavakban.
Elmúlt, mint száz más pillanat,
s tudjuk mégis, hogy múlhatatlan.

Várnai Zseni :Most este van...

Most este van,lefekszem
napomra visszanézek,
fáradt vagyok, meleg volt,
a hőség elcsigázott,
sokat futottam, mentem
s a por belepte lelkem,
mint útszéli virágot.

Napomra visszanézek,
beszéltem emberekkel,
azok is megsebeztek,
szavak tüskéjét érzem,
próbálom elfeledni,
poros ruhám levetni
s aludni hófehérben.

Késő van már, elalszom,
elfordulok napomtól,
a hold vizébe nézek
s kendőm beléje mártom,
ezüstben elmerítem,
szívemre ráterítem,
borogatom, - ne fájjon.

Hogy ki vagyok?A legártatlanabb angyalod... vagy a legkísértőbb démonod....A barátod...vagy ellenséged...A szikrázó napsütés,ami beragyogja az életed...vagy a sötét éjszaka amiben örökre elveszel...A szerelmed,aki mellett minden nap fel akarsz ébredni...vagy akinek a szíve sosem lesz a Tiéd...Egy elveszett kislány,akire vigyáznod kell...vagy egy harcos amazon,aki elsöpör Téged...A pillangók amik a szívedben repkednek...vagy a könnycsepp ami arcodon lefolyik...Hogy neked ki voltam...vagyok...leszek...az csak rajtad áll!

Varjú-Kolozs Mónika :Csillagfény

Madár sem jár, hűvös lett az esti szél,
A fák komor suhogása, fájó emléket mesél.
Feljött a hold és a millió csillag,
Szétszóródva a sötét égen, szépen ragyognak.
Fájó emlék ez, nem csupán látvány,
A ragyogás, a fény s a bűvölet határán.
Az ember elmereng, milyen messze vannak,
Megszületnek, ragyognak, majd elporladnak.
Sokan úgy gondolják, elhunyt emberek lelke az
Mi beragyogja az éj sötétjét minden este.
Ha így van, sokunknak könnyebb,
Felnézünk az égre, és látjuk szeretteinket.
Gondolatban elmerengünk rajta,
Milyen volt, hogy szerettük őt,
És a szikrázó fényektől elkábulva, pillanatra,
Újra mellettünk terem. Szinte érezzük jelenét,
Teste melegét, és boldogok vagyunk.
Majd hirtelen egy hangos moraj,
Visszahoz a jelenbe, ahogy a szél belekap
Egy kócos falombba, és letörik az ág.
Itt állok újra, a hűvös éjszakában,
Felettem millió csillag ragyog.
De történt valami,
Pontosan nem tudom, hogy mi,
De most kicsit boldogabb vagyok.