Eggyé válás

Van életemben olyan időszak, hogy mindenben Téged kereslek, arcodat látom..
Van, hogy esik az eső, és hagyom, hogy arcomon folyjon végig, elvegyül a szemeimből folyó könnyekkel.. Milyen lágy, milyen szelíd... akár a Te simogatásod…Muszáj megérintenem. Hűs selymességével cirógatja körbe ujjaim. Egy érintéssel köszöntöm az érkező víz cseppek tömegét és búcsúztatom a távozókat. Kiemelem a kezem. Ujjaimról a cseppek sietősen szöknek vissza a többi közé.
Összeszorul a szívem a tudattól, hogy mindenkinek és mindennek megvan a maga társa.. még az eső cseppek sem magányosak.. Mindig arra törekednek, hogy összefolyva egyesüljenek. Csak én.. csak én fogadom el a magányt, remélve, hogy egyszer, talán egyszer ismét eljössz. Érdekes, a szerelemnek vajon miért nem jelképe két egymásba olvadó csepp? Hisz oly tökéletesen válnak eggyé, oly tiszta ez az egybe olvadás... szomorú tekintettel révedek a távolba, figyelem, ahogy az eső cseppek csillogásukkal takarnak be mindent.
(vörös liliom)