2011. jan. 18.


József Attila: Keresek valakit

Tele vágyakkal zokog a lelkem,
szerető szívre sohase leltem,
zokog a lelkem.

Keresek Valakit, s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavasz
s nem tudom ki az.

Csüggedő szívvel loholok egyre,
keresek valakit a Végtelenbe,
loholok egyre.

Könnyeim csorognak - majd kiapadnak:
vággyal magukkal messzebb ragadnak -
majd kiapadnak!

Búsan magamnak akkor megállok,
szemem csukódik, semmit se látok -
akkor megállok.

Lelkem elröppen Végtelenbe,
tovább nem vágyom arra az egyre,
a Végtelenbe.



"Hadd legyek ma este az, aki akarok
Neved suttogom, s feléd hajolok
Jó barátnak hiszel, de ez nekem nem elég
Hadd legyek ma éjjel szerelmes beléd!"
(Koma)

Reviczky Gyula

Óh, csak még egyszer összejönnénk

"Óh, csak még egyszer összejönnénk;
Csak egyszer, pillanatra bár!
Hogy elmondhatnám: hű maradtam;
Szívem most is magába zár,
Mióta nem láthattuk egymást,
Percig se voltam hűtelen.
Halálomig téged szeretni:
Gyönyör és üdvösség nekem.

Óh, csak még egyszer összejönnénk!
Szép csöndes nyári éjjelen
A hol virágok illatoznak
S a lomb susog szerelmesen.
Csak egyszer járhatnám veled még
A zöld erdőt, a réteket;
Csak egyszer mondhatnám utánad:
Tied vagyok! tied leszek!...

Óh, csak még egyszer összejönnénk!
Egy csókra, ölelésre még!
Od’adnám vérem’, ifjúságom’
Egy árva ölelésedért.
Magasztalnám édes dalokban
Jóságodat, szerelmedet;
Aztán meghalnék könnyű szívvel,
Mint gondtalan, vidám gyerek."

Harcos Katalin

Vágy maradsz...

Nézd! A lopakodó szürkületben
néhány karcsú árnyék összerezzen,
s apró fénygömbök szerterajzanak
lámpák sárgaszín fényköre alatt.

Magához húz fájó emléked megint…
bár szemed másfelé, messzire tekint.
Kezed selyme nem engem simogat,
mint langyos szél, új hantú sírokat.

Nekem csak egyet adsz: bús lelked bánatát
míg leheleted cirógatja más nyakát…
mégis a vágy itt, lelkemben őgyeleg,
s barátságod csal szemembe könnyeket.

Lásd, ringóléptű kedvesed vagyok…
álmomban szemed vágyón rám ragyog.
Sóhajt az este… karodba vennél?
Tudom, hogy akkor tényleg szeretnél..

Kacsint a reggel lágy napsugáron,
s csókod elillan, mint boldogságom.
Tudom, nem lehetsz soha velem…
vágy maradsz, csupán… nem szerelem.

Miértek

/Levél Neked/

Rossz csillagzat alatt születtünk, Te is, én is,
utunk néha keresztezte egymást mégis.
Adni akartam Neked mindent: szerelmet,
örömet, bánatot, álmokat, vágyakat, életet,
mindent, mi én vagyok, Neked nem kellett...

Nem volt más bűnöm, csak az, hogy szerettelek...
és nincs más bűnöm, csak az, hogy szeretlek...
és nem lesz más bűnöm, csak, hogy szeretni foglak...
hisz feledni soha nem tudlak...
és már nem is akarlak...

Mondd, miért fáj nekem, ami nem volt enyém?
miért fáj nekem, hogy nem vagy velem?
miért fáj nekem, hogy mások boldogok?
miért van az, hogy mégis csak mosolygok
még ha fáj is a képmutatás?

miért érzem még mindig a hiányod?
miért vágyom folyton látni az arcod?
miért fáj, hogy érted nem harcoltam?
miért bánt, hogy egy álmomat feladtam?
miért érzem magányosnak magam?

Tudom: a miértekre választ nem kapok,
mégis vágyom látni az arcod,
vágyom a nekem szóló mosolyod,
vágyom egy percre a csókod, az ölelésed,
hogy egyetlen pillanatra boldog legyek Veled...

Este van

A semmibe veszve rohan az idő,
lábán nesztelen tornacipő.
Hiába kérem, hogy fusson tova
azt feleli, hogy nincsen hova.
A csönd és idő most vendégeim,
vélük kell megosszam az álmaim.
Téged a képzelet itt ringat ágyamon,
arcodra csókom rá mégsem nyomhatom.
A csönd és idő, míg tovább nem lépnek,
megmaradsz vágynak, elképzelt képnek.
(T. Fiser Ildikó)

"Bocsásd meg, hogy vágyom az ölelésed,
simogató érintésed

Bocsásd meg, hogy vágyom a szád,
csak egyetlen szóra, mely oly fontos tőled,
csak egyetlen csókra mely oly édes tőled

Bocsásd meg, hogy vágyom a szemed,
az óvó tekinteted

Bocsásd meg, hogy vágyok Hozzád bújni,
lelkemmel lelkedhez simulni

Bocsásd meg, hogy vágyom a Szívedbe,
egy örök otthonra, egy igaz helyre."

Én ennél többre vágyom

Nekem ennyi nem elég,
én ennél többre vágyom,
az már régóta kevés,
ha az arcodat látom.

Nekem érzések kellenek,
és édes csókok,
gyönyörű percek és
végtelen bókok.

Nekem egészen más kell,
valaki aki megért,
akinek nem elég az,
amit idáig elért.

Nekem valaki olyan kell,
aki mindig többre vágyik,
aki örökre velem marad,
és akinek a lelkem is számít.
(Metzger Zsuzsanna)

2011. jan. 15.


Szívem vágya, hogy Veled legyek,
Hogy karodban élhessek,
Hogy érezzem mikor dobban meg a szíved,
S, hogy egymásért élve elmerüljünk az élet tengerében.

Hogy, ott legyünk egymás mellett ha elfog a bánat,
Hogy megcsókold végre vágytól égő számat,
Hogy kezeddel letöröld könnyáztatta arcomat,
Ennyit kérek.... értsd meg nem adhatom fel soha!

Küzdeni fogok, nem adom fel,
Nem ez a vég, nem veszíthetlek el,
Szerelmem irántad tiszta s hű,
Az érzés mi bennem van, örök életű,
Nem adhatom fel pont most a harcot,
Mert akkor nem látom többé gyönyörű arcod..."

Vágyok egy szót...

Vágyok egy szót...
Mindennél jobban,
Mely kimondhatatlan.

Vágyok egy pillantást...
Őszintét, igézőt,
Végtelenbe nézőt.

Vágyok egy ölelést...
Gyermekien féltőt,
Mindent elfelejtőt.

Vágyok egy csókot...
Igazán élőt,
Emléket idézőt.

Vágylak Téged...
Még él az álmom.
Engedd végigálmodnom!

Szeretnék ellopni az évből egy napot
Csak érted, csak Neked és magamnak.
Szeretném érezni a tavasz illatát,
A nyári szellő simogatását,
Az ősz bágyadt sugarát,
A tél jeges fuvallatát
Egyetlen nappá duzzadt percben
Csak érted, csak Veled...

Szeretném érezni az arcod melegét,
Csak Veled lenni lélekben is egyetlen egyszer
Csak egyetlen nap.
Látni a mosolyodat mely csak nekem szól,
Azt érezni hogy csak engem ölelsz
Mindent kizárva, csak egyetlen egyszer,
Csak egyetlen nap.

Szeretném a napot, a holdat,.a csillagokat,
Csak érted lenni és önmagamnak.
Hátat fordítani a világnak, lerombolni a gátakat..
Szeretnék szeretni mint még soha,

Csak egyetlen egyszer, csak egyetlen nap.
Most szeretném látni az arcodat, akkor tudnám
Te akarnád e csak egyetlen egyszer, csak egyetlen nap.

Komáromi János
Szemem lehunyva

Szemem lehunyva,
de látom szemedet.
Simogatáshoz máris
emelném kezemet.

De Te messze vagy.
Milyen messze is vagy tőlem!

Nem érinthetlek,
de érezlek mégis.
Hiszen emlékszik rád
a lehanyatló kéz is.

Távol vagy.
Olyan távol vagy tőlem!

Hiszen még alig láttalak!
Alig hallgattalak!
Nem öleltelek,
nem csókoltalak!

Mi is történt velünk?!
Jó volt ez így?!
Szép volt.
Tudtam, hogy mit szabad,
de a vágyam megmaradt.

A gondolat józan,
a test lázad csupán.
Reszkető lelkem
a boldog percet félti!
Milyen fájdalmas
józannak lenni!

Őri István

Egymásra hajló fák között

Egymásra hajló fák között,
boldog élettel hátam mögött
mennék Veled
nem számolnám a perceket
átölelném az éveket
s Téged

Egymásra hajló fák között,
feledett árnyak mögött
mennék Veled
nem néznék hátra már soha
léptem nem lenne tétova
mert éreznélek
Téged

Egymásra hajló fák között
szemem szemedbe költözött
testünk zöld fénybe öltözött
eggyé lettünk a fákkal
a titkokkal, a világgal
Veled

Egymásra hajló fák között,
megálltunk egy tisztás fölött
s nem mentünk tovább,
mert megtaláltuk
a Tündérek Otthonát
Veled

Ha lehetne...

Ha lehetnék párnád,
Melyen alszol csendesen.
Vagy lehetnék takaró,
Mely rajt nyugszik testeden.
Vagy lehetnék tollpihe,
Mellyel kezedben játszol,
Ha lehetnék a kabátod,
Mely melegít, ha fázol.

Ha lehetne...

Ha lehetnék tintafolt,
Mely nyomot hagy ujjadon.
Vagy lehetnék könnycsepped,
Mely átsiklik ajkadon.
Vagy lehetnék italod,
Mely ontja a szomjadat.
Ha lehetnék éjszaka,
Mi elhozza álmodat.

Ha lehetne...

Ha lehetnék szellő
Mely fújja a hajadat,
Vagy lehetnék napsugár,
Mely lágyan simogat.
Vagy lehetnék esőcsepp,
Mely végigfut karodon,
Ha lehetnék boldogság,
Mely piroslik arcodon.

...én is boldog lennék.

Így van ez....
Így van ez én jól tudom,
De szóval el nem mondhatom,
Mert szóval el nem mondható,
Ésszel fel nem fogható,
Hisz sehogy sem hallható,
Szemmel sem látható,
Kézzel sem fogható,
Csak szívvel adható...
Ezt érzem én!"

Hideg és sötét van nélküled.

"Kérdezik sokan arcom miért halovány?
Mert nem süt rám fényed soha tán.
Minden éjjel megalkotlak.
Nézek az éjboltra, ott kutatlak.

Láttalak ezerszer holdas éjszakán.
Minden fénysugárból te nézel rám.
Vártalak már sokszor! Kínoz a láz.
Lelkemet széttépi maró vágy.

Tükörképed mindenhol ott ragyog
De nem rám sugárzod mosolyod.
Vágyaim veled az égig érnének
Most neked mondom nem az égnek.

Kellesz nekem, mint tükörnek a kép
Holdnak a nap, csillagnak az éj
Mint tónak a folyó,
Mint télnek a hó

Mikor lesz, hogy csókodra ébredek fel?
Mikor hajolhat ívbe testem testeddel?
Mikor lesz, hogy mindig ott leszek veled?
Mikor simítja arcom bársonyos kezed?
Hideg és sötét van nélküled."

2011. jan. 8.


Komáromi János

Miért....

miért vagy,
ha nem vagy nekem
miért létezel,
ha nem vagy velem

miért hajad,
ha kezem s arcom
belé
nem rejthetem

miért szólsz,
ha hangod
még csak
nem is sejthetem

miért álmodsz,
ha nem válthatom
minden percét
valóra

miért kívánsz,
ha mindig
csak azt érezheted
milyen jó volna

miért látsz,
ha szemed
csillogón
nem rám tekint

miért érzel,
ha tested
nem simogatják
táguló pórusaim

miért van csókod,
ha csak cserepes
szád keserű íze
andalít

miért a vers,
ha csak a szavak
maradnak
olcsó vigasznak

Komáromi János

fáj

nem várok mást
csak Téged
nem szól a dal
csak Néked
nem látok mást
csak Téged
nem hiszek másnak
csak Néked

nem gondolok másra
csak rád
nem haragszom már
csak bánt
nem mosolygok másra
csak rád
nem panaszkodom már
csak fájt

sohasem múlhat el az,
ami meg sem történt
sohasem feledhetem azt,
ami nem lett emlék

nem halványul a
sosem csókolt csókok íze
nem zuhan a múltba
meg nem élt percek gyönyöre

fáj a seb,
ami csak eshetett
volna rajtam

fáj, mert
akkor féltem,
mert gyáva voltam

fáj, mert vágytam,
mert álmodtam
róla ébren

fáj, mert
azért érdemes lett
volna élnem.

Komáromi János

emlékezz rám...

emlékezz rám
amikor vérző felhőktől
búcsúzik az alkony
és a fáradt ráncok
árkokká mélyülnek az arcon

emlékezz rám
amikor a szív dobbanása
már a csendbe akar veszni
ha a lángoló szenvedély
már csak szelíden tud szeretni

emlékezz rám
amikor szemedben utoljára lobban fel
a derű fénysugara
ha egyre sűrűbben érzed
már indulnod kell Haza

emlékezz rám
némán merengő utazásaid
állandó állomása legyek
nem állhatják utadat
folyók és hegyek
benned szülessek meg
újra meg újra
engem ölelj majd
üres ágyadra borulva

emlékezz rám
éjszakáidban én legyek a sötét
nappalaidban hordozzam a szerelem hitét
álmodban én adjam a boldog perceket
ébren Te legyél... aki megint eltemet

Komáromi János

csak szerelmem marad

lesz majd idő
hogy fáradt lépteim
hozzád vezetik ismét
nappalok csengőn tiszta
álmai

előtted állok majd
fejem lehajtom
és a földre hullanak
az elszaladt idő
könnyei

szavad hajamhoz ér
bőrömet simítja tekinteted
én csak állok csendben
köszönni sem tudok
Neked

magam mögött hagyom
minden büszkeségem
amit magadtól adsz nekem
már csak annyit és azt
kérem

és várok ha kell
végtelen évek nem érintenek
várok, amíg csak élek
amíg az ég elborul és a föld végül
eltemet

Komáromi János

a csók kevés

a csók kevés már
több kell belőled
létedet áldozd oltáromon
én pedig saját hitemet hozom
azt a szent álmot
ami élni segített eddig a világon

közös lángjaink égnek
közösek a fények
vöröslő nyelvek belénk marnak
vagy szelíden betakarnak
együtt vonagló tűz-rándulásaink
egyé-olvasztó átváltozásaink

2011. jan. 5.


Várlak

Egyre várlak. Harmatos a gyep,
Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Rideg vagyok és reszketeg is néha,
Egyedül olyan borzongós az éjjel.
Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét
És csend volna. Nagy csend.
De hallanánk titkos éjjeli zenét,
A szívünk muzsikálna ajkainkon
És beolvadnánk lassan, pirosan,
Illatos oltáron égve
A végtelenségbe.

József Attila

Ahogy az őszi szél

Ahogy az őszi szél játszik
hulló falevéllel,
szerelmed úgy játszik velem
őrült szenvedéllyel.
Mikor kedve támad,
hirtelen fölkapja,
eljátszogat véle,
- majd porba hullajtja.

Aztán kezdődik újra
minden elejétől
nem ment meg már semmi
szerelmed bűvétől.
Elvarázsol ismét,
magával ragadva
mennybe száll vélem,
- majd leejt a porba.

2011. jan. 4.


Sziklai Frigyes

Ha lennék

Ha lennék csillag,
ragyognék Neked,
hogy ezüst lángra gyújtsam
nevető szemed.

Ha lennék a Hold,
mosoly fekete éjen,
fehér fényem arcodon,
lenne szenvedélyem.

Ha lennék a Nap...
De az nem lehetek!
Nem bitorolhatom,
ragyogó lényedet.

Ha lennék a Föld,
otthont adnék Neked,
biztonságot, nyugalmat,
hogy könnyű legyen szíved.

Ha lennék felhő,
fehér sziget a kékben,
arcodat formáznám
a szikrázó égen.

Ha lennék víz,
érinteném szádat,
gyöngyöző pezsgéssel,
oltanám el vágyad.

Ha lennék folyó,
körülölelnélek,
gyenge hullámzással
ringatnálak Téged.

Ha lennék vihar,
elsodornálak,
vad szenvedéllyel,
tépném ruhádat.

Ha lennék Te,
egyé válnék Veled,
néhány pillanatra
enyém lenne szemed.

Ha lennék magány,
vágynám társaságod,
elhoznám Neked
az egész világot.

Ha lennék csend,
nyugalom-sziget,
vigasztaló némasággal
simogatnám szíved.

Ha lennék mosoly,
feszes ív a szádon,
ott ülnék egész nap,
mert vidámságod álom.

Ha lennék a szó,
kimondva: szeretlek!
Ámor nyilát szegezném
dobbanó szívednek.

Sziklai Frigyes

Lehet

Lehet, itt is jártam már,
volt már e föld a hazám,
találkoztunk, kőrbe jártunk,
bajban egymásért kiálltunk.

Lehet, szerelembe estünk,
sokszor találkozott testünk,
szívünk egymásért dobbant,
a tűz egyszerre lobbant.

Lehet, hogy barát voltam,
szíveddel nem számoltam,
nem suttogtam szép szavakat,
nem csókoltam lágy ajkadat.

Lehet, voltam ellenség is,
kardom hegye szántott végig,
sebet ejtett rajtam kezed,
pokolra kívántam lelkedet.

Lehet, szívem vágyott Rád,
csókoltam már a szád.
Feltüzelt az illatod,
a szerelem utat mutatott.

Lehet, régen múlt a láz,
nem is volt tán varázs,
itt és most e földi létben,
végre tán célba értem.

Lehet, ez is álom csak,
szívem engem kárhoztat,
nem találunk egymásra,
a Sors vizet zúdít a lángra.
De Veled együtt élhetek,
feledhetünk vétkeket,
vágyamat az égbe nyújtva,
ölelhetlek karomba.

Sziklai Frigyes

Álmodik a nap...

Álmodik a nap tengermély szemeket,
hol a lélek óceánja hullámot vetett.
A part Téged vágyó szemem,
hordalék a szerelem,
a hullám dübörgése korbács a szívemen.

Álmodik a nap még, meleg nyarat,
kósza sugarai simogatják arcodat.
Kezemmel követem,
fény-játék a szerelem,
a gyengéd érintés lángot vet szívemen.

Álmodik a nap vöröslő ajkakat,
alkonyi búcsúval megfestett vonalak.
Számmal a Tiédet keresem,
éjszakai tűz már a szerelem,
ölelő karunk szorítás szívemen.

Álmodik a hold gyöngyöző homlokot,
a vágy vonzásának kitárt ablakot.
Arcodon kezem,
velem piheg a szerelem,
elsuttogott szavak, pecsét a szívemen.

2011. jan. 1.


Helen Bereg

Vihar

Hallgatom szél jajongását,
Süvítve tépi az eget.
Fák nyikorgó kusza ága
Marionett bábként integet.
Szívem integetett nemrég
Így sírva vissza a megélt,
Meleg szerelmes perceket.
Hallgatom s fülembe cseng
Visszhangot feleselve a szó,
Zenéje andalítón eseng:
Gyere! Karomban pihenni jó!
Indulnék e bűvölő hang vezet,
Nyújtom kezem elérjelek,
De csak a semmit simítja ujjam.
Nem volt más csupán képzelet.
Hallgatom szél jajongását,
Süvítve tépi az eget.
Záporral keveredik könnyem
Sókristályát isszák a kövek.