2011. febr. 27.


Robert Browning

ÉLET A SZERELEMBEN

Menekvés?
Tőlem?
Mit ér?!
Míg én vagyok én s te vagy te; míg
Ketten vagyunk a világban, én
A szerelmes és te a kőkemény.
Egyik üldöz, a másik fut s búvik.
Már félek, az életem kudarc.
Valóban, mint egy végzet, olyan;
És bárhogy igyekszem hasztalan;
De mi kár, ha vesztes e földi harc?
Csak torna ez, ideget edzeni!
Szárítsd fel könnyed, ugorj, kacagj,
Ha elestél, újra kezdeni:
E hajsza az Élet, ennyi csak!
Még egyszer villantson szeme rám
Egy sugarat ebbe a ködbe, s én
Ha összedől remény-palotám,
Újra építem! bár szökevény
Örökké s
Hűtlen
A Cél!

Babits Mihály fordítása

Hajdu Mária

Haldokló szerelem

Halódó lelkemet látod a szememben,
aggódó szívemet teszem a szívedbe.
Nem szabad szeretni, méreg az érzelem,
halál a szerelem, bánat az életem!
Nincsen már segítség, nincsen már oltalom!
Csituló viharban fárad a szélmalom.
Meggyötört a szívem, feladom a harcom!
Eldobtad szerelmem, könny áztatja arcom!

2011. febr. 26.


Hegymegi Rita - Csak az álom

Ma sem csengettél be hozzám.
Nem léptél be olyan megismételhetetlenül,
szikrázó mosollyal ragyogva be az arcomat.

Az asztalon csak egy teríték lesz.
Az ágyon egy párna, egy takaró.
Ma is máshol alszol el,
hogy mással, képzelni sem merem...

... és nem merek nevet adni a hiányodnak,
mert valósággá színezik a szavak.

Nekem csak az álom
csonka pillanatai maradnak,
s hogy képzeletben csókoltalak.

De képzeletben csókoltalak!

Hegymegi Rita - Látomás

Vak tekintetem mögött rejtőzöl.
Hiába is futnék:
önmagam látom testeden megpihenni.
Virágporrá hullunk szét
ahogy összeérő fáradt arcunk
a Nap felé fordítva szeretkezünk.

...a fájdalom házába kopogtatok
már oly ismerősek e szobák!
Vesztes csatába kezdtem
s most keresem egyre jobban
hogy honnan és hová?

2011. febr. 16.


Gyurkovics Tibor - Minden

Minden vagy, ami nem lehetsz,
egyre ragyogóbb, egyre szebb,
kirajzolódó, mint a seb,
amit farkasok ejtenek a szívemen,
s ha nem lehet, akkor sem tudok
véremet veszítve élni, csak veled.

Garai Gábor - Jókedvet adj

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon
nem kell más, csak ez az egy oltalom
még magányom kiváltsága se kell
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem
ha értelmét tudom és vállalom
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan -
ahhoz is csak jókedvet adj , Uram.

Fodor István - Arcod keresem

Arcod keresem a naplementében
amit máshonnan látunk, Te meg én.
Neked az óceánról ragyog vissza
nekem a fák közt szűrődik át a fény.

Arcod keresem a csillagok közt
amit együtt nézünk talán.
A csillagokkal beszélek, és közben
akaratlanul is meg-megérint a magány.

Arcod keresem az arcok közt, megtörve már
és e keresés közben más arcok találnak rám.
De szemükbe nézve nem látok mást
csak egy arcot, egy látomást
melyet keresni fájó, mely szüntelenül
mindig szemem előtt lángol...
A Te arcod.

Fecske Csaba - Mindig más

mindig valami más kerül elő amint
a kíváncsiság leporolja a tényeket
mást talál bent és mást odakint
nem a valóság, a remény tévedett

a változatlan érzés sorsom iránytűje lett
tévedékeny időkben talán eligazít
irtózatos messzeségből jön az üzenet
ami nincs, mert eltévedt, pótolja a hit

embertársam, vajon tudod-e miről beszélek
miféle rakományt visznek a szavak
a bizonytalan érvek nyája szerteszéled
minden kérdésben a félelem matat

2011. febr. 13.


Faludy György - Nem váglak ketté...

Nem váglak ketté lélekre meg testre
oly éles késsel, ahogy Te teszed
ki lelkedet rábíznád tenyeremre
de kolostorba zárnád testedet.

Vadabb vagyok. Fülem örvény:
felissza lélegzeted fúgáit
s ha hamis szégyenkezésem
nem tartana vissza
végigfogdosnám árnyékodat is.

De ha mind az öt érzékemet menesztem:
mindjárt cikázni kezdesz a fejemben
és nem vagy többé se lélek, se test.

Én szüllek meg magamnak, mert kívánlak
és mert kívánlak, élvezem a vágyat
mely engem betölt; Téged elereszt.

Vágy nélkül még nem volt szerelmes senki.
Vágy nélkül csak az Isten tud szeretni.

Erdős Olga - Csak

csak lángolva, csak égve
csak apró darabokra tépve
csak pokolra hullva
csak fáklyává gyúlva
csak megrágva-kiköpve
csak ágylábhoz kikötve
csak boldogan lebegve
csak világot feledve
csak sírva is nevetve
csak sírba is temetve
csak csókokat rabolva
csak veszetten vadulva
csak könnyedén, csak játszva
csak hevülten is fázva
csak sosem megpihenve
csak mindig messze menve
csak mindörökké élve
csak együtt sosem félve
csak így éljünk, ha mered:
csak egy tét van: az életed!

Erdős Olga - És hallgatsz

És hallgatsz
miközben falak
épülnek s omlanak
bennem – ellened
de már se erőm, se hitem.

Múlt álom vagy
röppenő remény
kesernyés ébredés.

És még mindig hallgatsz:
néma várad hiába ostromolnám.

Csak vert sereg vagyok
halkuló patadobogás
korhadt kerítésre
felfutó lepkeszirmú
folyondárvirág.

Dsida Jenő - A háló közepén

Hajszálnál finomabb fonál
a szomorúság.
Ha harmatosan rácsillog a Nap
szivárványszínű.

A házunk előtti öreg akáctól
a sarkcsillagig
onnan a Holdig szőttem a hálót
e sejtelem-fonalakból.

Éjszaka gyémánt, nappal ezüst
harmata: könny -
villámra, viharra mozdulatlan
de lengeti sóhaj.

S én gunnyasztok a háló közepén
éjféli szürke pók
s úgy várok lakomára keringő
kóbor lelkeket.

Dsida Jenő - Vallomás

Élek, mint szigeten.
Mindennap térdre kell
hullanom. Kívüled
semmi sem érdekel.
Kihűlhet már a nap,
lehullhat már a hold,
e zengő túlvilág
magába szív, felold.
Édes illatai,
különös fényei
vannak. És szigorú
boldog törvényei.
Mit máshol ketyegő
kis óra méreget,
itt melled dobaja
méri az éveket
s ha szólasz,
mindegyik puhán,
révedezőn ejtett igéd
ezüst virág lesz kék mezőn
és sóhajod a szél,
mely fürtjeimbe kap
és arcod itt a hold
és arcod itt a nap.

Devecseri Gábor - Kérésem egy

Kérésem egy: a csókod add
vagy tiszta szívvel megtagadd
de ne osszad nekem kegyül
mert akkor a szívem kihűl.

Omolj karomba szelíden
vagy lökj magadtól messze el
ha hozzám simulsz, köszönöm
ha meg se hallgatsz, becsülöm
alamizsna nem érdekel.

Devecseri Gábor - Csak szó vagyok

Ha csak Rád gondolok
megáll a szívem
de nem ver soha nélküled;
előttem csillogsz
fülemhez szavad van
és szavamhoz füled.

Csak szó vagyok.
Hol is nyílhatna lényem létre
ha nem Benned, te szép?
Éled a réten a vándor
ki naptól föl nem perzselt földre
csak néha lép.

Csak szó. De annak is
tartalma tőled árad belém.
Nem érvel, csak ragyog
csak létezik. Rád nézek
és beszéd nem, csak hang vagyok.
Csak hallgatás vagyok.

Válóczy Szilvia

Szeretni akarom...

Szeretni akarom
Könnyes szemed,
Gondokkal teli
Néma arcod.

Csókolni akarom
Leheleted,
Szemeidből elszökött
Mosolyod.

Viharként tisztelem
Tekinteted,
S bízom benned
Hogyha hagyod.

Ismerve szeretem
Áldott kezed,
Benne hagyom enyém
Ha akarod.

2011. febr. 6.


Bella István - Nélküled

Nélküled lelassul a szívem
Nélküled nem ismerek magamra
Nélküled csak nézek magamra
tűnődök, honnan ismerem.

Nélküled nem is én vagyok
csak valaki lézeng helyemben
ki voltam, - lakhelye ismeretlen
másik földrészre távozott.

Baranyi Ferenc - Staccato

Amíg csupán lopjuk magunknak egymást: csak lopott holmi lesz, mi rég miénk
vezekelünk a rég megérdemelt nász
visszaeső kis bűnözőiként
akié vagy, elvesz naponta tőlem
s ha néha visszakaplak egy napig:
megint sután, csak félig-ismerősen
puhatolom felejtett titkaid.
Heteken át, míg várom folytatását
egy-két lopott órának, meglopok
minden varázst, mit új találkozás ád
mert úgy kezdjük mi egyre újra,
hogy már messze vagy, mikor megérkezel.
Karomba kaplak s mégsem érlek el.

Áprily Lajos - Védekezés

Próbálgatom, tanulgatom,
hogy ne szeresselek nagyon.
Félelmetesek a viharok
s én romló törzsű fa vagyok.
S minden nagy érzés új gyökér
mely földbe köt, ha mélyet ér.
Magam hullásra készítem
gyökereimet gyengítem:
ha a viharban dőlni kell
fogódzás nélkül dőljek el.



Válóczi Szilvia

Zongoraszóban

Fénylik szememben a gyertya lángja,
Éjfél van, távol a nappal láza,
Eszmém meghajol a boldogság előtt,
Mely andalít, s megszünteti az időt.

Halk zene dúdol a sötét éjszakában,
Messzire repít, a mosoly dallamában,
Mint lelkemnek írt vágy, olyan végtelen,
Csendesült testemben letűnt félelem.

Abban a zongoraszóban rejtezem el én,
És lüktető szívem már többé nem kemény,
Könnyem csillog a halovány fényben,
A Hold talán most vall szerelmet éppen.

Az a lágy szellő is újra megérkezett,
Nyárfáimmal takarja el szemérmemet,
Libbenő lila függönyöm lágyan mozog,
S reszkető, bíbor szívem úgy zokog…

Mert újra… újra egyedül vagyok…

2011. febr. 5.


Válóczy Szilvia

Félek…

Hogy azok a csókok ködbe vesznek,
Hogy nem elég a szívem szerelmednek,
Hogy, ha eljön a még álmos hajnal,
Buta könnyek közt többé nem marasztal.

Félek, hogy hitt, egyszerű lelkedben,
Balga kételyek nyílnak önfeledten,
Szavad, mi velem öleli a napot,
Egyszer elsötétül, s némán hagy ott.

Félek, hogy lépve fogad majd egy másik,
Ki csak ölel, magában sosem fázik.
Hogy vágyakra bontja szelíd óráid,
Keresve kutat, mert te vagy a sokadik.

Félek, hogy egyszer elveszítelek,
S többé nem hordanak mosolyban az egek.
Hogy gyengéd karod, keménnyé változik,
Hogy lelkem Nélküled, elkárhozik…

Félek…

Válóczy Szilvia

Maradj velem

Mint sebzett vad, menekülnék
Messzire, hol az értelem nem űz,
Rejteném magam a tó csendjébe,
Hol fáradtan huny ki a tűz.

Hitt holnapok közt ás el a sír
Felejtve, bánathalmokban gyötör,
Lelkemben a vakság, csak szelídség,
Sötét moraja szívemre tör.

Óvott menedék tépi lázamat,
Forrón öleli elhagyott álmom,
Darabokra tört eszmémben a hit
Elesett, de most, muszáj felállnom.

Nem gyalázhat újra a gőg,
Lelkem meggyötörni nem engedem!
Bár legyen kedvesség, vagy szerelem,
Te akkor is maradj velem!

Czinege László

Rád gondolok hosszan

Kertek kontúrján borzol a fésűfogú szél,
tetőcserepeken puhán tapogat a fény.
Az utcai lámpa, mint óriási sáska,
guvadó szemével a virradatot várja.

A házfalak sarkain vibrál a hajnal,
kerítés drótokon billeg üggyel-bajjal,
furcsán álmélkodik, szemléli a tájat,
tétova hangokból ereszt el néhányat.

Rád gondolok hosszan, míg erőt gyűjt az új nap.
Lesz-e még időnk - nekünk - sorban utolsóknak,
visszatölthetjük-e az eldobott éveket?
Már rám kattint az álom, s megnyitja képedet.

2011. febr. 1.


Láz...

Átsírtam én az éjszakákat,
a bánat feldúlta lelkemet,
pedig aludni vágytam,
és álmodni Veled.

Most láz égeti testemet,
már lehunynám szememet.
Végleg lehunyni vágyom,
és álmodni Veled.

A hajnal ébren nem talál már,
siratni fognak engemet,
de Te tudni fogod,
hogy csak mélyen alszom,
és álmodom Veled...
(?)