2013. aug. 21.

Peter Taylor




Valami elveszett 

 Valami elveszett, de nem tudom, mi az
 Leégett kanóc és szétfolyó viasz 
A hófúvásban a láng megremeg, 
Valami eltűnt, valami elveszett. 

 Valami nem süt át a félsorok között, 
A hang ismét csak falba ütközött. 
Léket keres a vastag jég alatt 
És enyhülést egy fázó gondolat. 

 Tegnap kidobtam az összes kacatot,
 Mint a tudós, ki avatott 
Szemekkel a jövőt lesi meg:
 ,,Ez kacat, amazzal még sokra viszed.''

 Megvan ma mind a tegnapi rendben,
 Csak azt a valamit hova tettem?... 
A kinti ködben és a benti füsttel 
Nem tudom, mi tűnt el.

 Kerestem a szabad ég alatt. 
Szabad élni, s megfagyni is szabad.
 Kutattam a bölcs könyvek között,
 Nagy szavak és nagy szóközök. 

 Mindent láttam, de nem találtam, 
Pedig rend volt a szobámban.
 De meddig tart még, és hová vezet, 
Hová tűnt az, ami elveszett? 

 Már tudom, hogy hiába kérdem, 
S a kacatok közt csak lassan értem,
 Amit a semmi hiánya jelent: 
Valami elhagyott idebent. 


Gyóni Géza 

 Ne mondd ki azt a szót: örökre.
 Ne búsítsd senkinek szívét, 
Mondd te csak azt,
hogy-most szeretlek, 
Mert a jövő perc nem tiéd. 

 Örökre...bús,tréfás,hazug szó
 Isten ajkára illik az. 
- Egy percre,míg egy csók elcsattan -
 Leányajkon csak ez igaz.
 S ne is kívánd a szót:örökre! 

Vesd meg ki mondani meri.
 A végtelenséget csúfolja,
Mert nincsenek csak percei. 
 Szeresd te azt,ki büszke ajakkal 
Csak azt ígéri mit megád. 

Örökre...csak a névtelenség
 Kendőzi ezzel önmagát. - 
Ameddig ajkad csókol,éget, 
ameddig szítja lángomat - 
A férfi-ajkon ez igaz csak
 És hazudik ki mást fogad.

 Vesd meg ki így suttog:örökre.
 Szeresd,ki csókol s nem ígér. 
Örökre szánt fanyar kötésnél 
Egy csókterhes perc többet ér


Szabó Ila:

 Epilóg 

 Már csöndesen szeretlek,
 szelíd szavam se szól, 
Könnyebb Neked, 
ha vágyam csak hangtalan dalol. 
Nem várlak, nem kereslek,
 nem álmodom Veled,
 feloldom gondod, vétked,
 mit Én hoztam Neked.
 S a csöndes könnyek éjén 
Én áldva áldalak,
 köszönnöm kell, 
hogy voltál egy boldog pillanat.
 Lenyugszik lassan bennem a lánggal égő láz,
 de éltedre titkon tekintetem vigyáz. 



Ma fáj,hogy messze vagy, 
Úgy lehajtanám öledbe fejem..
 Kérném,hogy itt maradj,
 míg elcsitul bennem az érzelem.

 Megfognám a kezed,
 Tenyeremben tartanám ujjaid,
 s megsúgnám-csak Neked-
 hogy énbennem miféle vágy lakik. 

 Megcsókolnám a szád, 
Szerelmet adni-látod?- szép dolog... 
Nincs bennem semmi vád mert 
Te ott vagy,amíg én itt vagyok.. 

 Szemedbe nézek...kezedhez érek..
 Halandó a test,de örök a lélek
Nézem az időt,miként pereg 
Mint homokóra falán a homokszemek.. 

 Telnek az órák,és múlnak a percek 
Engem az örök szerelem tüze éltet
 De én csak nézem két csodás szemed
Mellyel szívem rabul ejted. 

 Mint tiszta nyári éjen a fellegek 
Most úgy ragyog arcod s csillog szemed
 Mint halandó testben az örök lélek
 Úgy éltet engem csupán a léted.

 Megfogom kezed..őrzöm szerelmed
 Inkább meghalok,mintsem elveszítselek 
Mert mit sem ér az életem Nélküled..
 Akit..mindig s mindenkor....szerethetlek.



Ne szólj,csak csendben tedd kezembe a kezed... 
Ne szólj,csak nézz rám, 
-tudni fogom-,mert némán is beszél szemed...
 Ne szólj,csak engedd,
 s Téged is elvarázsol a dallam... 
Ne szólj,csak érezd milyen,ha édes...
 ajkamtól...ajkad. 
 Ne szólj,csak ölelj át gyengéden...
 bármikor,ha kérem... 
Ne szólj,csak csillapítsd ha őrülten száguld a vérem... 
Ne szólj,csak akarj engem.. 
Ne szólj,csak.... őrizz meg,
 -ahogy én őrizlek Téged-
 Ebben a fájdalmasan is gyönyörű...szerelemben.


Az emberi szív..... 

 Az emberi szív szeret, és fáj,
 bár IGAZ szerelmet nem mindig talál! 
Hiába fáj, csak keres és küzd, 
és ha megtalálja, felemészti a tűz.
 Az emberi szív csak keres, és küzd, 
s ha elérte már az emésztő tűz, 
mindent mit lehet, odaad,
 mert csak adhat akkor is, 
ha cserébe csak fájdalmat kaphat! 
Mert hiába fáj a szerelem,
 az emésztő tűz,
 az emberi szív akkor is csak 
SZERET és KÜZD !

2013. aug. 18.



Vándor: 
Ha hiszed, hogy az élet szebb lehet... 


 Ha hiszed, hogy az élet szebb lehet,
 Emeld fel tekinteted, kutasd az eget,
 A csillagok súgják majd meg neked, 
Mit kell ezért végül megtenned. 

 Ha hiszed, hogy az élet szebb lehet, 
A fehér felhőknek zengd hitedet,
 Hogy aranysugárba öltöztessenek, 
Arcodra pedig molyost derítsenek.

 Ha hiszed, hogy az élet szebb lehet, 
Válassz ki magadnak egy csendes ligetet, 
Feküdj hanyatt a zöldellő, hűs földnek, 
Hagyd, hogy az átkaroljon téged. 

 Ha hiszed, hogy az élet szebb lehet, 
Hunyd be lassan két szemedet, 
Lehelj mézzel telt csókot kedvesednek,
 Nyisd ki neki szerelmetes szívedet.
 És ne csak hidd! 
 Érezd is, hogy az élet szebb lehet!


Dsida Jenő

 Hálóing nélkül… 

Föl-fölvetem és némán eltűnődöm, mi is lelt tegnap este engemet?
 Ruháimat már szálig levetettem, még nem vettem föl hálóingemet, 
egyedül álltam, kissé tétovázva, szobámban, egyedül és meztelen
 s a villanyt aztán lassan elcsavartam. 
Irtózatos sötét lett.
 Esztelen és irgalmatlan, végtelen sötétség, este,
 melynek már szinte teste van, a pillanatok estek és zuhogtak
 és én dadogtam: - Késő este van, éjszaka is talán,
 s ki tudja, reggel virrad-e ily sűrű sötétre még 
és nem nyel-e magába mindörökre e kátrányos,
 fekete sűrűség?
 Eszembe jutott minden, 
ami rossz volt, rossz gondolat, vers, 
csók, kihűlt falat és annyi régi, sápadt ismerősöm, 
ki messze van, vagy lent a föld alatt.
 És hirtelen és furcsán ráijedtem, 
hogy ami eddig élt, csak a ruha:
 kabát, kalap, harisnya és cipő volt, 
nadrág, nyakkendő, kesztyű és puha ing,
 mely fedez és véd a zord hidegtől,
 véd és takar magamtól engemet: 
jaj, elvesztettem minden szál ruhámat,
 önmagamat és védő ingemet.
 Nem vagyok már senki tisztelt barátja, 
kit köszönteni illik, 
nem vagyok senki teremtett asszony szeretője,
 se lapok munka társa nem vagyok, 
se kártyapajtás, törzsvendég a klubban, 
se szerkesztő úr többé nem vagyok; 
se vándor, aki meredélyre kaptat se út, se cél 
– és költő sem vagyok,
 csak ember, 
aki minden idegével lágy takaró 
s melengető vacok után sír 
és csak áll a nagy sötétben
 s meztelenül 
Isten előtt vacog.



Nagy Erzsébet 

 Az idő

Nem tudom, mit hoz majd,
 Csak hiszem: 
Üres poharam elbírja, 
S szomjam oltja…
 Nem tudom,
 száraz rózsáim 
Meddig virulnak, 
Csak hiszem:
 Örökké bennem illatoznak…
 Nem tudom, 
Gyertyám mikor lobog majd, 
Csak hiszem: 
Fénye arcokat ragyog be… 
Nem tudom, 
Miért nem láthatom
 Megfestett képem egészét,
Csak hiszem: 
Előbukkan, s reám tekint…
 Akkor majd
 Felröppenek a mélyből,
 S gömbként formálom
 A megfoghatatlan időt…



Soha többé 

Ne,ne bánts többet,
hisz én sem tehetek már többet. 
Miért nem értesz engem? 
Segítségre nyújtom a kezem. 

 Ne,ne ítélj el többé, 
hisz én sem változom meg többé.
 Szükségem van most rád,
 mert hamis az összes vád. 

 Ne,ne törj össze többet,
 hisz én sem lehetek acél többet.
 Szeretetre vágyó szívem,
 hányszor kell meg újra összeszednem. 

 Ne,ne haragudj többé, 
hisz én sem vagyok hibátlan többé.
 Mindent érted tettem, 
hogy soha ne bánts engem

 Ne,ne várj el tőlem többet
 hisz én nem akarok ilyen lenni többet.
 Szeress úgy ahogy vagyok, 
mert a szívemben kincs ragyog. 

 Ne,ne keress bennem hibát többé, 
hisz én sem lehetek tökéletes többé.
 Ez van valójában a lelkemben,
 de  magamat így szeretem!

2013. aug. 11.



M.Feesche:

 Kő az úton 

 Gondolod kerül életed útjába
 Egyetlen gátló kő hiába? 
Lehet otromba, lehet kicsike, 
Hidd el, ahol van ott kell lennie.
 De nem azért, 
hogy visszatartson Téged,
 Se, hogy lankassza kedved,
 merészséged. 
 Jóságos kéz utadba azért tette, 
Hogy Te megállj mellette 
Nézd meg a követ, 
aztán kezdj el, beszélni róla Isteneddel.
 Őt kérdezd meg,
milyen üzenetet küld
 azzal a kővel Neked! 
S, ha lelked Istennel találkozott,
 Utadba minden kő áldást hozott.


Ajtók és nappalok

... azt hiszem végre ideje lenne kiapadni a napokból
 és újra felépíteni lényegünk
 abból az egyszerűnek látszó tisztaságból
 ahol egy szóban vagy egy mozdulatban
megláthatjuk a bizonyosságot,
 hogy valaki bőre alatt még reszket
és dübörög az igazi őszinte élni akarás
 (még nem vagyunk készen sem itt - sem ott
megbújva várjuk a valami mögött
egy csendes és rendes szobában, hogy megöregedjünk)

2013. aug. 5.



Efraim Staub

 Ha sírni fogsz

 Ha sírni fogsz, majd sírok én is,
 A könnyeket le nem tagadhatom.
Gondod, bánatod enyém is.
 Ha majd nevetsz,
 nevetek én is,
 Bár nem nevetnék,
 ámde mégis Veled nevetek.
 És, ha elhagysz,
elhagylak én is,
Ha sírsz utánam,
 Majd sírok én is.



Blok:

 Oly ismerős vagy

 Oly ismerős vagy,
mintha hajdan éltél is volna már velem.
 Másoknál, otthon, utcazajban
 meglátom arcod hirtelen.
 Te jössz, ha halk nesz kél mögöttem,
 ott vagy te, bárhol is legyek.

 Hallom kopogni éji csöndben
 közelgő könnyű léptedet.
 Nem te suhansz el láthatatlan mellettem,
 ha ajtót nyitok, légből, párából szőtt alakban,
 te álmaimból támadott?

 El-eltűnődöm néha:
 nem te ültél a szérűskert alatt,
 egy sír gyöpén, a cinteremben,
 kartonkendődben hallgatag?

 Egy pillanat - még ott pihentél,
 s tűntél, suhantál már tova.
 Dalolva a patakra mentél...
 Az estharang szelíd szava
 választ zúgott dalodra messze,

 s én sírtam, s vártam csüggeteg,
 hogy hallak-e, hogy szólsz-e, jössz-e,
 de elhalt édes éneked.
 Kartonkendőd egy percre túlnan
 megvillan még a part felett, s eltűnsz.
 De érzem szomorúan,
 hogy még találkozom veled.

 (Lator László fordítása)


Kormányos Sándor:

Vártalak...

 Tekintetekbe szőtt varázs,
csodás,igéző pillanat,
nézni egymást,hosszan tűnődve:
 eddig miért nem láttalak?

 Dobbanó szívek ritmusán
 reszkető vágy,ha átszalad,
rájönni édes kábulatban:
Én mindig téged vártalak!

 csodás,igéző pillanat,
 nézni egymást,hosszan tűnődve:
 eddig miért nem láttalak?

 Dobbanó szívek ritmusán
reszkető vágy,ha átszalad,
rájönni édes kábulatban:
 Én mindig téged vártalak!

2013. aug. 4.


Vágy

 A legmélyebb és legigazibb vágy, annak a vágya, hogy közel kerüljünk valakihez. És ettől kezdve elindul a láncreakció, a férfi és a nő elkezd játszani. De ami előtte volt, -a kölcsönös vonzalom, ami egymás felé lökte őket, az megmagyarázhatatlan. Ez nem más, mint az érintetlen, tiszta vágy. Amikor a vágy még ebben a tiszta állapotban van a férfi és a nő beleszeret az életbe, minden pillanatát a legmélyebb bódulattal élik át, és izgatottan várják, mit ünnepelhetnének meg legközelebb. Az ilyen emberek, nem sietnek, nem hajtják az eseményeket meggondolatlan cselekedetekkel. Tudják, hogy a szükségszerű úgyis bekövetkezik, hogy az igaz mindig megtalálja a módját, hogy megmutatkozzon. És amikor elkövetkezik a pillanat, nem haboznak, nem hagyják ki a lehetőséget, nem vesztegetnek el egyetlen mágikus pillanatot sem, mert tisztában vannak minden egyes pillanat fontosságával.”



,,Milyen furcsák vagyunk mi emberek:A lelkünk sír,az ajkunk nevet,a másikról azt hisszük boldog talán,s irigykedünk egy-egy vidám szaván.Azt hisszük,ha a másik szeme ragyog,gondolatai tiszták,szabadok.S nem vesszük észre,dehogy vesszük észre,hogy könnyek úsznak villámló szemében.Különösek vagyunk mi emberek,a lelkünk sír,az ajkunk nevet.Hazugság az egész életünk,hisz akkor is sírunk,amikor nevetünk!"


"A végtelenhez mérve semmi az életünk
 A csillagévek óráin egy perc az életünk
 Az ember önmagában semmit sem ér
 S ha nincsen barátunk elvisz a szél
 A végtelenhez mérve semmi sem tökéletes
 Az ember nyugtalanul mégis mindig keres
 Az ember önmagában semmit sem ér
 S ha nincsen gyökerünk elvisz a szél."
amikor

 csak csöppnyi élvezet
amikor a vágy vezet
 amikor a szív üzen
 és felszítja szunnyadó tüzem

 csak röpke pillanat
amikor csókolom ajkadat
 amikor érzem kezedet
és éled az eltagadott képzelet

 Koma
Szerettem én valaha őt? Vagy csak imádom a fájdalmat, a rendkívüli fájdalmat, és azt, hogy olyasvalakire vágyom, aki elérhetetlen?




Újra itt!