Czinege László

Rád gondolok hosszan

Kertek kontúrján borzol a fésűfogú szél,
tetőcserepeken puhán tapogat a fény.
Az utcai lámpa, mint óriási sáska,
guvadó szemével a virradatot várja.

A házfalak sarkain vibrál a hajnal,
kerítés drótokon billeg üggyel-bajjal,
furcsán álmélkodik, szemléli a tájat,
tétova hangokból ereszt el néhányat.

Rád gondolok hosszan, míg erőt gyűjt az új nap.
Lesz-e még időnk - nekünk - sorban utolsóknak,
visszatölthetjük-e az eldobott éveket?
Már rám kattint az álom, s megnyitja képedet.