Szabó Nikolett

A világ körülöttem romokban,

csak hánykódom a hazugságok tengerében

Egy kedves szóra vártam,

Ti mégis bántottatok engem.

Szavaitok olyanok voltak, mint a kő, mely nektek édes teher,

Nekem viszont súly, mely a lelkemre nehezedik oly erősen.

Miért van az, ha a fél karomat adtam nektek,

Ti tőből szakítottátok le az egészet?

Vértestvérek voltunk,

Tiétek volt mindenem,

De Nektek nem volt elég a húsom,

Nektek a vérem kellett.

A élet kegyetlen játékot játszott velem,

de a leckét megtanultam örökre.

Vagy a barátság tengerébe fulladsz,

Vagy talpra állsz, és küzdesz szüntelen.