Robert Browning(1812-1889)
Az elveszett kedves

Nos, vége! s bármily fájó íz is,

úgy fáj-e, mint hivém?

Ejh! jójszakát cseveg a csíz is már a tornác ívén!
A szőlők ifjú rügye pelyhes,

így láttam én ma még,

de holnap mind pattanva kelyhes

s lásd, minden szín kiég...
Drágám, hát ránk is ily sors vár! -

óh nyúljak kezed után?

S barát legyek? csak barát már? - jó!

de annak is jut ám
egy nézés, ében fénnyel villanó! -

Szívem hadd őrzi görcsösen -

s hangod, mely ujjong:

hulljon még a hó! -

lelkemből nem múl sohasem!
De szóm nem lesz hőbb,

mint illik s szokás,

csak tán csöppnyit puhább,

s csak úgy fogom kezed,

mint bárki más,

csak tán picinyt tovább...

(Tóth Árpád fordítása)