Az én bánatom

Nem könnyezem és gyászt se hordok;

arcom merev:se bús, se boldog.
De szívemben dúlt arcú bánat sír,

nyög, zokog, jajong utánad...

Álmatlan éjszakán, távol tetőled,

a holdat nézem és a hegytetőket.
Ha fönn a hold helyén tükör ragyogna,

nem érezném, hogy elhagyott vagyok ma,

mert benne halvány képedet csodálnám -

A hold gúnyolva csókokat dobál rám.

/Midzinobu/