Egy ifjúról szól, akinek a haza vezető
útja egy erdőn vitt keresztül. Az erdő
mentén elterülő hegy egyik magas
sziklafala visszhangként küldött
vissza minden zajt, ami az erdőben
keletkezett.
Az ifjú a visszhangról nem tudott,
ezért amikor a száraz faleveleken
lépkedett, a fák közül jövő zaj
megrémítette. Megállt és hallgatózott.
Csend lett, ezért újra elindult. Ekkor
ismét léptek zaját hallotta kiszűrődni
a fák közül, ezért sietni kezdett, de
mindhiába, mert az őt követő léptek
zaja is gyorsult. Megállt és a zaj
irányába fordult.
- Ki vagy? - kérdezte.
- Ki vagy? - kérdezte vissza az
ismeretlen.
- Lépj elő! - kiáltotta dühösen az ifjú.
- Lépj elő! - förmedt vissza egy hang.
- Te gyáva! - folytatta a legény.
- Te gyáva! - jött a válasz.
Ekkorra már az ifjú tele volt
félelemmel és gyűlölettel. Reszketve
üvöltötte:
- Gyűlöllek és meg foglak ölni!
- Gyűlöllek és meg foglak ölni! -
üvöltötte vissza az ismeretlen.
A végletekig megrémülve, barátunk
futásnak eredt és hazáig meg sem
állt. Otthon elmesélte édesanyjának,
hogy mi történt vele. Az
elmosolyodott, és így szólt:
Menj vissza fiam és tégy úgy, ahogy
én mondom neked!
Az ifjú meghallgatta a tanácsokat és
visszatért az erdőbe. Odaérve
bekiabált a fák közé:
- Én a barátod vagyok!
- Én a barátod vagyok! - válaszolta a
hang.
- ÉN SZERETLEK! - folytatta
barátunk.
- ÉN SZERETLEK! - jött a válasz.
Miként ebből a történetből is kitűnik,
az, hogy sérelmeink és
szenvedéseink okai a külvilágban
vannak, minden esetben csak látszat.
Az igazi okok bennünk, a
tulajdonságainkban vannak, és ha
azt akarjuk, hogy sorsunk és a
külvilág viszonya hozzánk
megváltozzanak, akkor nekünk
magunknak kell megváltoznunk. A
történet azt is elárulja, hogy a
változás kulcsa a mindent átfogó,
érdektelen szeretet. A kulcs megvan,
de hogy alkalmazzuk azt, vagy nem,
az már rajtunk múlik.

(Ismeretlen szerzőtől)