Mi a szenvedés? Szeretni valakit, ki ránk se néz. Szeretni, várni, tűrni, remélni. Mindennap látni, s rádöbbenni, hiába minden, elkéstél. Hiába minden? Akkor miért imádkozunk? Miért könyörgünk és miért sírunk? És miért vele álmodunk és miért remélünk, várunk rá? S ha végre ránk néz, vagy végre ránk nevet, a sok-sok szenvedést miért feledjük el? Az az egy pillanat mi örömöt okoz, miért feledtet velünk oly sok bánatot? S ha elutazik messze megy s majd sokára jön vissza, az érzést, mit ápolunk, nem hívhatja vissza. S közben a józan ész feledtet velünk, mert azt diktálja állj meg, tovább nem mehetünk. Nem szabad szeretni olyat, aki megvet, aki nevet rajtunk. Nem szeret bennünket. Aki örül, mert tudja, hiába remélünk, aki érzi, miatta szenvedünk. De ha a szív e kis motor szeret , hiába a józan ész, nem tilthatja meg az érzést, mit ember nemesít .Nem bír érzelemmel az ész hiába tilt. Nem tehetünk róla, s ha szeretünk, nem mondhatja senki, hogy feledjünk. Nem mondhatja senki, aki tudja, hogy a legszebb az olyan érzés, ami tiszta. Nem kell, hogy azt mondd, hogy szeretsz. Ha mást érzel, kérlek ne hazudj nekem. Nem kell a szép, de hazug szavad. Mondj inkább rosszat, de igazat. Először fáj, ha friss lesz még a seb, de később, ha elmúlik, hálás leszek neked. Lehet, hogy egyszer szerelmes leszel és nem viszonozzák, s te kínlódsz, nyögsz, szenvedsz. Úgy érzed, nem bírod, meg kell halnod. Gondolj akkor rám, s megérted, hogy rossz volt. Sétálsz még te is elhagyott utcán, fejed lehajtva, hogy könnyeid ne lássák. Zokogsz még te is egy kedves ablak alatt, s hallod, hogy odabenn ő vígan kacag. Megvetni, gyűlölni, gyűlölni akarod s csak becézni, imádni, szeretni tudod. Nem bírsz és nem akarsz nélküle élni, nevetni, küzdeni, harcolni és sírni. S ha eddig elértél, nem fogod kérdezni. Tudni fogod majd: "MIT JELENT SZERETNI."