Anita Scythe - Út

Elindultam az úton.

Kicsit tán egyedül,

Mint mikor éj csendjébe

Lágy szellő hegedül.

És mosolyogtam a napra,

Csillagos könnyem hullott éjjel,

Akár maró kínnal vertek,

Akár elemésztő kéjjel.

És hiába csapódott hozzám

Percnyi időkre egy-egy társ,

Viharos estéken mégis

Magányt talált a villámlás.

És hosszú utak után most

A te mosolyoddal ébredek,

Erős vállad a támaszom,

S ha tudlak, én is védelek.

És látom már végét az útnak,

S te, ki mellém szegődtél, édesem,

Hozzám tartozol, mint mához a holnap,

Mint testhez a szív; lüktetve, véresen