Vajda János

Szemközt

A mélységes mély tengerek

Örvénye úgy el nem ragad,

Mint, ha szemedbe mélyedek,

Egy szédületes gondolat.

Mért üdvözíthetnél te mást,

Akárkit, csak nem engemet?!

Keresem a vigasztalást,

S ha meglelem, kétségbe ejt.

Vágyamnak, melyet érezek,

Nagysága ép a kárhozat.

Éleszti kis szél a tüzet,

De már a nagy eloltja azt.

Bár szűm sovárgja untalan,

De mert istennek lát szemem,

Hogy mondja neked ajakam:

Jövel, égj, kárhozz el velem?!

Ha bírhatnám szerelmedet!

Tudod-e már, mi volna az?

Hogy ez az egy mért nem lehet?

Mert képzelem és szent igaz,

Hogy akkor ott megáll a nap,

S - lélekzet nélkül - a világ;

Az idő még egyet sohajt, Végsőt:

"Eddig volt, nincs tovább!"