Dübörgök előre

Dübörgök előre, vadul és hevesen,
Keresztül folyókon, partokon, hegyeken.
Láncaim letéptem, szilajként vágtatok,
Dübörgök előre, akár az állatok.

Lelkemben ég a tűz, szívemig lángoló,
Testemtől hevülő, vöröses, lázadó.
Nem csitul, nem múlik, pedig már fáradok.
Dübörgök előre, hogy ne is lássatok.

Furcsa a pillanat, most épp elillanó.
Dédelgető kezek, álomba ringató,
Homályból derengő, fénnyel teli képek,
Te vagy az kedvesem? Vagy csak képzelgések?

Puha tenyeredet érzem az arcomon,
Engedem ujjad, hogy hajamba hatoljon,
Nyugtató hangodtól elalélok éppen,
Ne engedj el soha! Soha, semmiképpen!

Szelídítsd véremet, fékezd a lelkemet,
Nyugtasd a szívemet, hűtsd le a testemet.
Bocsáss meg kedvesem, bocsáss meg mindenért!
Dübörgök előre az elveszett évekért!

Czinkóci István