Helen Bereg

Emlékére

Szeretlek. Szeretem a szád,
A szemed, mely búsan néz rám,
A tekinteted, mely oly hamar elkapod,
Az ölelésed, melyre csak gondolok.

Látlak, ha nem vagy velem,
Szeretlek, bár reménytelen.
S ha kedvesen közelednél felém,
Szívemben megjelenne a fény.

Sötét van. Vége a napnak.
Belehalok, ha nem láthatlak.
De mégis, mégis fellobban egy fény,
A szívemben tisztán látlak én.

A szemed is másképp látom már,
Mint első, legelső találkozásunknál.
Mond, mit tettél velem!?
Eszem vette a szerelem?

A csók, melyre úgy áhítozom én,
Soha nem jön közelebb felém?
Azt akarom, hogy belém szeress,
De hűvös tekintet a feleleted.

Kérlek, könyörülj nekem!
De nem. Eltűnsz az időben.
Azt hittem szerelmünk örökkön ég,
és mily keserű az ébredés.