Nosztromosz

Csendben hitegetem magam…

Csendben hitegetem magam,
hogy nincs már mi felkavar,
ha rólad egy gondolat zavar.
De mégis fáj, nincs rá jobb szavam, fáj
hogy nem vagy már velem.
Múltam fátyolán áttekintve,
felrémlik mosolyod, szemed szép tüze,
karod szoros ölelése, és a csókod…
igen, az első csók emléke.
A barátom voltál, a szerelmem,
s most már egyik sincs velem.
Csendben hitegetem magam,
de önmagam gúnyosan kikacag.
˝Nincs már jövőd vele,
zárd hát le múltadat.˝
Megfogadom tanácsodat,
bezárom múltamat!

… akkor mért sírok mégis?