Várnai Zseni

RETTENETES MESSZESÉG!


A legborzasztóbb mégis az,
hogy nem tudok segítni,
közöttünk áll a messzeség,
és nincs erőm lebírni,
közöttünk áll a tilalom
minden utat letiltva,
nem repülhetek tefeléd,
s te nem repülhetsz vissza.

Vinném neked a meleget
szívemből, hogy ne fázzál,
odaadnám a falatom,
hogy éhen ne maradjál,
testemmel állnék elibéd
minden csapást kivédni,
mert nélküled, mert nélküled
nem lehet úgysem élni.

Berohannék a tűzbe is,
mint kölykiért az állat,
kimentenélek onnan is,
csak ott lehetnék nálad,
de a messzeség kő falán
véresre zúzom lelkem,
jaj, mit tehetek, mit tegyek
egy egész világ ellen!

Ó, rettenetes messzeség,
ó, tilalom fás élet!
Bilincsbe verve viselem
a tehetetlenséget,
hallom a hangod messziről,
mint hogyha engem hívna,
s nem repülhetek tefeléd,
s te nem repülhetsz vissza.

Csak várjál, várjál Kedvesem,
csodatevésre várjál:
mint Szodomára egykoron,
Isten tüze alászáll,
s elvesznek mind a gonoszok,
de téged meg fog védni,
mert nélküled, mert nélküled
nem lehet úgysem élni!