Komáromi János

Találkozás

Előtted álltam és perzselt a szemed.
Előtted álltam és éreztem kezed.
Beszéltem, már nem tudom miről.
Nem tudtam mit tegyek.
Éreztem a vágyam megöl,
De csak álltam szemben veled.
Milyen álnok is egy-egy mosoly!
Arcomra ül, ott marad,
vidámság-álarcba burkol
és elveszítem önmagam.

Miért nem csókol a száj?
Minek ez a mosoly?
A semmitmondó szavak,
az üres szólamok?

Vágyak járnak át mert előttem állsz.
Csak mosolygunk, pedig Te is csókra vársz.
Szavak ömlenek belőlem,
talán vidámnak is látszom,
ölelnem kellene,
s csak a jópofát játszom.

Éreztem pedig, hogy vibrált a levegő,
vonzott, átkarolt a közös vágy.
Éreztem, hogy szikrák pattantak körülöttünk
izzott a tér, izzott a szenvedély.
Becsületesen, gyáván-erős voltam
s vágyam a felszín alatt izzik tovább.