Kovács Anikó :Örök rapszódia (részlet)

Néha az ember annyira elfárad,
csontjaiba fészkeli magát a bánat,
ilyenkor kellene egy áhított barát,
ki szívedre ír egy apró krónikát,
magához fölemel és a fénybe lódít -
fogja két kezedet, ha lelked halódik.
Megesett már, önmagát az ember megleste
mikor súlyosan rádőlt az örök-néma este,
...és csalt -, mert ami aznap nem volt -,
azt másnap magának bele-emlékezte...