Halászi Szilárd

Nem

Nem érinti kezem vállad,
Nem csókolja szám a szádat.
Nem láthatom szemed fényét,
Szívem sem érzi Tiéd hőjét.
Mire vágyom, mit szeretnék?
Érezni lelked közelségét.
Enyém volt minden mi érték,
Hallhattam hangod szép csengését.

Engednem kéne?
Elmúlt? Vége?
Talán én vagyok ki olyan gyenge,
Ki nem érti, mi az élet rendje?

Értem én és elfogadom,
Mennem kéne, nagyon-nagyon.
De nem értem, hogy miért tegyem,
Nálad maradt szívem, lelkem.

Gyászban vagyok, halott nélkül,
Mi az mitől sóhaj sejdűl?
Mi holt, hiszen mindenki megvan,
Magam lennék árnyországban?

Tán ott vagyok, de visszavágyom,
Jobb volt nekem napvilágon.
Fényre vágyom minden nappal,
Mégis éjt hoz minden hajnal.

Teszem dolgom minden reggel,
Mégsem érzem, van, mi stimmel.
Semmi sem jó, nincs itt béke.
Visszajár az elmém réme.
Elfogyott amit adhattam,
Harcoltam, s "csatában" buktam.
Kutatom mit tehetek,
Mivel ismét kegyet nyerhetek.
Nem pénz az, és nem is vagyon,
Ezt az egyet bizton tudom.
Ha nálam lenne bölcsek köve,
Tiszta lenne, most mi jöve.

Segítség kéne' mit súg erkölcs?
De magam vagyok, nem egy bölcs,
Messziről sem Einstein, Buddha,
Nincs nálam a rejtély kulcsa.

Egész lényem folyton bágyadt,
Nekem egy reményem maradt,
Végső mankóm csak ez lehet:
Az idő visszahozza, mit el vehetett.
És, ha visszahozza lesz itt béke,
Belső terror enyhülése.
Visszakapom minden kincsem,
Velem leszel újra, egészen.

Megint érinti kezem vállad,
Újra csókolja szám a szádat.
Ismét látom szemed fényét,
Szívem érzi Tiéd hőjét.