Pillanatnyi őrült sóhaj, mert tiltva vagyon

Leheljük az égre szerelmünknek
Himnuszát, vagy csak épp azt a
pár sorát, mit mindig arcunkra
hány a hideg, s amit nem visel
el többé szerelmes ideg; hiszek.

Mit itt hagynék majd elragad,
s lebontja a felépített falat.
Most mondanám, de nincs kinek,
kezem imára kulcsolnám, de én
már nem hiszek; nincs minek.

Sikítanék, de nem lehet, vagy
talán csak én nem merek?
Pillanatnyi őrült sóhaj,
ki nem mondott, bűnös óhaj,
s bevallom, hogy; szenvedek.

Luna Aurora