2011. júl. 19.


Elvesztettem!

Az életemből valamit elvesztettem,
Amit úgy hívnak, hogy szerelem.
Csak szenvedek, nincs erőm tovább menni,
Nem tudok, és nem is akarok mást szeretni.

Rossz hogy már nem nézel felém,
A fájdalom, ami örökké az enyém.
Csak szeretni akartalak, de ez tiltott szerelem,
Mégis számomra egy örökké tartó érzelem.

Nem kéne, hogy fájjon, de gyötör,
Lelkem összetört, mint egy tükör.
Ha lenne erőm, visszafordítanám az időt,
S talán visszakapnám végleg Őt.

Azt hittem, egy rossz álom, s egyszer felébredek,
S érezni fogom, hogy karodba reszketek.
Gyengéden felém hajolsz, s meg csókolsz újra,
S én szeretni foglak addig, míg Isten meg nem unja. .

Régen arcomon mosoly ült, sosem sírtam,
A csalódásért mindig magamat hibáztattam.
De most lelkemben oly kegyetlen a fájdalom.
Szívemről is eltűntek a csillagok.

Most üresnek érzem magam, belül
Szívemre egy nagy teher nehezül.
Hányszor fogadtam meg ,hogy elfelejtelek,
Hányszor hazudtam magamnak, hogy elengedtelek.

De a bolond lelkem még most is remél,
a fájdalom, az a hű barát, most is utolér.
Nem tudok szabadulni, még bennem él
S nem értik az emberek,
miért nem mosolygok, mint rég.

Nincsenek megjegyzések: