Csillagok

Fentről, a felhőtlen tiszta égről ezer csillag ragyog rám,

Felém sugározza sok ezer év nyugalmát.

Kezdem megérteni mi az a "végtelen",

S ráébredek, milyen porszem-töredék az életem.

Évezredek, és emberek milliói közt egy semmi vagyok én,

Ki álproblémákkal, és gondokkal rontja el életét.

Évezredek során a mulandó emberek folyton változtak,

De a csillagok, és az emberi lélek, érzések maradtak.

Talán két ezer évvel ezelőtt egy ugyanilyen porszem, mint én,

Ugyanígy gyönyörködött a csillagok csodás fényén.

Neki már nyoma sincs, emlék sincsen róla semmi,

Pedig ő is élt, mint én, s szeretett, ma pedig már senki.

Az idő és a tér végtelenségében néhány percet élünk,

Hát ne rontsuk el azzal, hogy a jövőtől félünk!

ITT és MOST, élvezd a jelen pillanatot,

S válassz magadnak egy ragyogó csillagot!

S ha felnézel az égre, a csillagok ezrei között,

Keresd meg a tied, melytől szivedbe nyugalom költözött.

És a csillagod azt mondja: " Oly rövid a léted,

Keresd meg, találd meg, és használd ki, mi szépet nyújt az élet!"