Kovács Daniela

Ha Te kérnéd...

Hát áldjam meg ma is az átkozott világot?

Ha Te kérnéd, áldva áldanám,

pedig jaj, könnyek közt kiáltok,

hogy érted lelkemet az ördögnek eladnám.

Mély csönded által pusztulok majd el.

Markában szorít, szövetembe kap,

s bár végignézed kínom, tovább rejtezel,

mint bús szememben az örök kárhozat.

És legyek hálás, hogy így sínylődöm?

Ha Te kérnéd, a megigéző éjben,

térdre rogynék letarolt puszta mezőkön,

s megköszönném álmod a holtak erdejében.