Az élet megtanított arra, hogy mikor harcoljak valakiért, és mikor
álljak félre, ha én nem szeretek, vagy ha engem nem szeretnek.
Megtanított arra is, hogy mikor a legfontosabb döntéseket hozom , hogy
döntsek jól. Azt is megmutatta, hogy sok embert elveszítek, és sok
embert el kell majd engednem akiket szeretek, de erősnek kell lennem,
és arra kell gondolnom, hogy mások számítanak rám. Idővel begyógyulnak
a sebek.. De azt is megtanultam , hogy az idő nem gyógyít csak tartogatja számodra az átértékelhetőség képességét a fontossági sorrend módosítására. Megtanultam, hogy üres ember, aki mellett nem fér el a múltja ... az igaz ember nem menekül a múltjától bármilyen sötét volt is,mert kudarcaiból lesz hatóanyag , vereségeiből diadal… Ahol eltörtél, ott leszel erős, ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen és ahol el akarnak felejteni, ott leszel felejthetetlen ... Az élet megtanított remélni. Remélni azt hogy tudjam, mikor kell harcolni,és mikor kell félre állni. Remélni, hogy jódöntést hozok mikor döntést kell hoznom. Remélni, hogy akit elveszítek annak jobb lesz, és én majd erős tudok maradni hogy tovább lépjek, és csak a jó emlékeket őrizzem meg. Remélni, hogy begyógyulnak a sebek... a legmélyebbek is. Begyógyuljanak, de ne tűnjenek el.
Minden egyes sebet szeretek a szívemen, minden én vagyok, és a múltam, ott kell lenniük... Gyönyörű hegek... Nélkülük nem az lennék aki vagyok...