Arany-Tóth Katalin

Ha tehetném...

Ha tehetném,

Világnak kürtölném,

mit jelentesz nekem.

Lágy dallammal röpíteném

- mint tavaszi szellő a virágillatokat -

boldog énekem.

Én, ki mindent néma mosollyal

hallgattam eddig el,

s kinek a fájdalom már oly hű barátja,

mint Napkorong lassú járása

a termőföldeken.

Mert Veled minden olyan tiszta,

mert Veled minden olyan édes.

A könnyem is forrásvízzé válik,

a só belőle semmivé lesz.

Mert Veled minden olyan egyszerű,

s mert Veled mindent megértek.

Mint anyját ölelő gyermek,

úgy szeretlek.

Ha tehetném,

forognék körbe-körbe,

hogy a Világ is táncra perdüljön, s ne ökölbe

szorított kezekben gyűljön a harag keserűje.

Csak szeretet lengje nemes zászlaját a szívekbe,

mint ahogy én simítom szerelmem a testedre,

mint ahogy én csókolom lelkem a lelkedre.

Ha tehetném,

ölelnélek, amíg élsz - amíg élek.

Melletted már nem félek.

Mert érzem, hogy eggyé válunk

valahányszor

szemedbe nézek.