2012. aug. 19.


Zsiga Lajos

Az álom

ne szűnj meg
vigyél távol,
ettől a rút világtól!
ölelj, karjaiddal,
hívj magadhoz,
ó álom,
megfoghatatlan
valóságom.

két világban
élek én,
jól és rosszul,
míg nappal
szenvedek,
éjjel vigasztal az álom.
nem tudom,
te vándorolsz-e,
lelkem?
vagy szellemem
hagyja itt testem?
két életemből
melyiket szeressem?
borzasztó lenne,
ha
nem lenne egy sem.
ki várna az álomban,
mikor itt lefekszem?
ott mindenki
egyforma, élő és holt.
ami megtörténhet, ott
talán igaz sem volt.
ha álmomban
sírok
felébredve
zokogok,
átlépve az álom küszöbét,
egész más vagyok.
ha meghalok az álomban,
életben maradok.
mert ott a holtak is élnek
és szabadok.
az a világ más,
nincs törvény,
de van igazság.
ott mindent lehet,
szabad a képzelet.
ha repülni akarsz,
hát repülhetsz.
nem köt a fizika törvénye
földhöz,
sem
éghez,
hol csak a porban hemperegsz.
intelligensebb
az
ember álma,
mint az ember.
az álom egy túlvilági
élet,
mibe élhetsz,
s ha meghalsz, talán
ott ébredsz.
ne szűnj meg,
vigyél távol
ettől a rút világtól,
ölelj, karjaiddal
hívj magadhoz,
ó álom,
megfoghatatlan
valóságom.

Nincsenek megjegyzések: