Félelem

Tudod, mikor a csillagok és a fényes hold

ott fenn az égen egymásközt beszélik meg,

hogy itt a földön két embert, gúzsba tart a félelem.

Félelem, ha ránk telepszik, mit szól majd a külvilág,

érzésekkel hadakozva, mindig egymásra gondolva,

vajon nyerhetünk csatát?

Én is félek önmagamtól, mint nappal az éjszakától,

vagy a hó az olvadástól,

de tudom, ha erős leszek, csak nyerhetek.

Az ember az észnek parancsolhat, uralkodhat test felett,

de a szívnek, érzéseknek nem lehet. -

mint gejzír a föld mélyéről forróságként tőr elő.

Mertél volna lépést tenni, hozzám közelebb kerülni,

s nem félni a boldogságot,

hisz szemem csak látni vágyott.

Félned kell a félelmedet, élni kell az életedet,

mert az évek elrohannak, s mi marad,

csak a kétség, miért nem voltam bátrabb.

Garai Katalin